Hozzád ​kötve (Crossfire 1.) 716 csillagozás

Sylvia Day: Hozzád kötve

NEW YORK TIMES BESTSELLER

Gideon Cross olyan erővel lépett be az életembe, mint a sötétségbe hasító villám…

Ez a gyönyörű, sugárzó férfi maga volt a fehér izzás. Soha eddigi életemben senki és semmi nem vonzott még ilyen ellenállhatatlanul. Úgy vágytam az érintésére, mint drogos a napi adagjára, bár éreztem, hogy elgyengít, mégsem tudtam, nem is akartam ellenállni. Sérült és törékeny lettem, ő pedig oly könnyedén megtörte az ellenállásomat, és áthatolt az eddig kemény páncélon…

Gideon birtokában volt a tudásnak. Megvoltak a maga démonai. Egymás tükörképeivé váltunk, visszavetítve a másikra legbensőbb világunkat, legmerészebb vágyainkat…

Szerelme megbéklyózott, átformált, és én csak azért esedeztem, nehogy kínzó múltunk elszakítson minket egymástól…

„Day erőteljes története felizgatja s magával ragadja az olvasót…”

Eredeti mű: Sylvia Day: Bared to You

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2012
ISBN: 9789632547152 · Fordította: Kis Ibolya
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2012
412 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632546940 · Fordította: Kis Ibolya

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Gideon Cross · Eva Tramell · Cary Taylor


Kedvencelte 137

Most olvassa 87

Várólistára tette 148

Kívánságlistára tette 100

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Nita_Könyvgalaxis
Sylvia Day: Hozzád kötve

A butaság ötven árnyalata.

Adott Eva, aki lélegzetelállítóan szép, hosszú szőke hajú, szürke szemű (még véletlenül sem átlagos kék, vagy barna, vagy zöld, de nem ám!), és kb. minden pasi csorgatja rá a nyálát, de persze ott a gyerekkori trauma, ami miatt bezárkózik a szentem.
De aztán belép a képbe a FÉRFI: Gideon Cross, akinek még az orrán keresztül is pénz folyik ki, és persze extraszívdöglesztő, akiről 5 oldalanként le kell írni, mennyire jóképű, és hogy minden, de minden nő csak rá vágyik.
Az összes többi szereplőről is elmondható, hogy mindenki jóképű és gyönyörű, mert hát ez a természetes, nem? A legtöbben emellé gazdagok is, és vannak itt homoszexuálisok, biszexuálisok, neurotikusak, minden, ami egy mai trendibündi könyvbe kell.

Ezeket az ember lánya még úgy-ahogy elnézné a regénynek, ha nem azt érezné, hogy egy torz férfi – és párkapcsolati képet akarna elültetni a nők fejében. Sylvia Day szerint minden pasi csak és kizárólag alapvetően a szex miatt létesít kapcsolatot, és Gideon mindig kőkemény, Eva pedig persze folyton nedves. Az írónő szerint pár nap ismeretség után már természetes lenne, hogy a pasi a legmélyebb sérelmeit is feltárja kedvese előtt, és úgy kezelje, mint egy királynőt, mindezt úgy, hogy szinte előbb dugtak főhőseink, mint hogy bemutatkoztak volna egymásnak. (Nem véletlenül használtam a dugtak szót, szereplőink is folyton ezt használják, engem a végére már nagyon-nagyon zavart…)

Sajnálom, hogy időt pazaroltam erre a regényre.

25 hozzászólás
>!
ZitussKa
Sylvia Day: Hozzád kötve

Másodszor is ugyanolyan feszültsèggel ès izgatottsággal eltelve olvastam minden egyes sorát:) Nem tudom megunni, azt hiszem Gideon ès Eva őrűltsègeik, lobbanèkonyságuk, szenvedèlyük egy èletre velem maradt:) Szeretem ezt a könyvet❤

>!
P_C_Harris IP
Sylvia Day: Hozzád kötve

Imádtam a történetet. A szereplők minden egyes érzelmei hatással voltak rám. Azt mondják, hogy ez a könyv hasonlít a Szürkére… Nos szerintem meg nem. Azonkívűl, hogy kicsit vadabbak az ágyban, teljesen másak a szereplők, a történet és a történet felépítése. Talán kicsit jobban is tetszett, mint a Szürke. A főhősnő nem egy bugyuta szűznek van beállítva, hanem egy talpra esett, határozott nőnek, de mint mindenkinek, neki is megvannak a hibái… Na és Gideon. Ohhh te jó ég :-) Imádom az írónőt, és a műveit!

2 hozzászólás
>!
Pillecukorkám
Sylvia Day: Hozzád kötve

Ahová nézek csak azt látom szürke ötven árnyalata koppintás. Helyesbítek ez nem szürke ötven árnyalata. Ez összességében is teljesen más mint az SzÁ. Bár persze tényleg megjelennek benne néha ilyen olyan helyeken az SzÁ árnyalásai,de ez valahogy több annál. spoiler spoiler
spoiler spoiler Összességében nekem ez a könyv nagyon tetszett, érezhető volt benne a múlttal való félelem ami engem nagyon megrendített. A szereplők is jók voltak, persze meg vannak már a kedvencek közülük, de azért még biztos ami biztos majd csak a második rész után nyilatkozom.

>!
csillagka P
Sylvia Day: Hozzád kötve

Akkor lehúzta a cipzárt előbukkant az a csodálatos … és elaludtam.
Tényleg, angol tanulás gyanánt rengeteg erotikus könyvet olvasok, viszonylag könnyű nyelvezetük miatt, azonkívül a nyelv és a erotika ugyanazt az agyi területet stimulálja, persze az angol tudósok szerint, de az tény, hogy szerencsére tényleg kitartóbb vagyok amikor nem unalmas nagymama szöveget kell megfejteni.
Szinte mindenki a szürkéhez hasonlítja ezt a könyvet, pedig komolyan még a nyomába se ért, ezzel nem Christian dicsértem, klisékből éppen azokat emelte át amelyektől feláll a szőr a hátamon. spoiler Eva egy menekülő művész aki elszalad, ha kell ha nem. Gideon pedig egy nyúlnyál, na jó egy gazdag nyúlnyál (nagyon az mellett amit előhúzott a gatyából, más érdemet nem tudtam nála felfedezni)
Unalmas, semmitmondó, ezerszer jobban megírva olvasott történet.

3 hozzászólás
>!
brena
Sylvia Day: Hozzád kötve

A szürke 1-2 után olvastam….Ez fényévekkel jobb volt (semmi lüke szó és hiba).Igazából nem értem miért hasonlítják össze a két könyvet?Szerintem csak az alap a hasonló(erős gazdag pasi és kicsi ifjú hölgy)De ennyi orgazmus egy könyvben…nekem kicsit sok volt…ajánlom,hogy akik Wardtól besokalltak azok ezt ne vegyék kézbe:)
Kéne rá egy 18-as karika!

13 hozzászólás
>!
_nalla_
Sylvia Day: Hozzád kötve

Elsőre akarva-akaratlanul összehasonlítottam a Szürke ötven árnyalatával. Kezdetben nagyon zavart, hogy ennyire hasonló a történet, azonban hamar rájöttem, lehet, hogy van hasonlóság, de azért sok mindenben mégis különbözik a két könyv.
Nem volt se szerződés, se ilyen fura eszközök, vagy mik, gondolok itt a golyókra, bilincsekre, ilyesmikre (amik nekem nem is hiányoztak), és valahogy sokkal… nem tudom elmondani, ha a képzeletemben egymás mellé teszem Gideont és Christian-t, akkor Gideon sokkal felnőttebbnek és érzelmesebbnek tűnik, és sokkal szimpatikusabb, noha Gideon elsőre egy tuskónak tűnt számomra (később rájöttem, hogy egyáltalán nem az). Szerintem attól, hogy nem csak Gideonnal, hanem Eva-val is történtek rossz dolgok régen, sokkal valószerűbb lett a történet. Nagyon sajnálom, ami történt Eva-val, és Gideont is sajnálom, habár az még mindig nem derült ki, hogy vele mi történt. Már erre is nagyon kíváncsi vagyok. Remélem a következő részben nem lesz ennyi elfutás Eva részéről, a vége fele már kezdett kicsit idegesíteni. Szegény Gideon meg állandóan kérhetett bocsánatot…
Eva lakótársát, Cary-t is nagyon megkedveltem, a kedvenc szereplőim közé tartozik, bár itt a végén nem igazán értettem, hogy miért csinálta azt, amit. Többször is volt róla szó, hogy egy terápiára (lehet, hogy nem terápiának hívják :) jártak Eva-val, szóval már kíváncsi vagyok arra is, hogy Cary-vel mi történt régen.
Összességében tehát, nagyon kíváncsi vagyok a következő részre.
Ezt csak zárójelben kérdezném meg, ugyanis még mindig nem sikerült rájönnöm a válaszra. Mi a fene van a borítón? Elsőre gyűrűnek néztem, de a jobb oldali valami alapján nekem nem tűnik annak. Ezt pedig már dupla, tripla zárójelben, hogy remélem többet nem olvasok sok olyan könyvet, amibe a főszereplőt, vagy bármilyen szereplőt Eva-nak hívnak, ugyanis engem Évinek hívnak, és nagyon idegesített, hogy folyamatosan találkoztam a nevemmel ékezet nélkül :D

10 hozzászólás
>!
Charityy
Sylvia Day: Hozzád kötve

Ez valami borzalmas. Már majdnem abbahagytam, de végül győzött a mazochista énem.
Ennyi szenvedést..
Cselekmény nem sok minden van benne, a két főszereplő néha összeveszik, majd nem hogy megbeszélnék, inkább dugnak egyet. És hopp, meg is oldódott a probléma.Egészségetekre..
Gideon szép, Giden helyes, Gideon izmos, Gideon szexi. Köszönjük szépen, de nem kéne ezt minden egyes oldalon leírni. Túlzásokba nem kell esni. A kevesebb néha több. Értem itt Gideonra, valamint a sok erotikus jelenetre is. Kicsit a cselekményt is lehetett volna formálni.
Még jó, hogy nem vettem meg a könyvet, erre nem adnék ki pénzt.

4 hozzászólás
>!
Ria23
Sylvia Day: Hozzád kötve

Másodszor olvastam ezt a könyvet, de most sem nyert meg annyira, hogy folytassam a sorozatot. Eva nem egy 100%-osan ostoba liba, de azt nem mondom, hogy ő lesz az új kedvenc női karakterem. Gideon döntésképtelensége és nyálassága már sokkal inkább irritált. Valahogy nem estem tőle hasra… Túl sok volt a civódás és a félreértés.
Cary valamiért nagyon idegesített. Fuuuu… nagyon meg tudtam volna ütni néha…
A könyv végén lévő atmoszféra váltás eléggé fura volt nekem. VValahogy olyan hirtelen és feleslegesnek tűnő.
A borító nem rossz, és illik a könyv hangulatához. A megfogalmazás is egész jó, bár az erotikus részek leírása néhol picit igénytelen. Itt jegyezném meg, hogy az erotikus regények többsége belelép ebbe a gödörbe, szóval ez valószínűleg a téma velejárója.

>!
Rileey
Sylvia Day: Hozzád kötve

Az elején egy ideig úgy voltam vele, hogy ez ezerszer jobb, mint A szürke ötven árnyalata, már csak az igényesebb írásmód miatt is. Bár Mr. Grey sokkal ígéretesebb karakter, mint Gideon, viszont Eva sokkal erősebb és életképesebb főhősnőnek tűnt, de ez csak az első benyomás, a látszat, ugyanolyan hülye, mint Ana, ha nem rosszabb.

Ahogy haladt előre a sztori, a tetszési indexem úgy kezdett meredek zuhanásba. Cselekmény nem sok van, a hangsúly a karaktereken van, és ez elég nagy probléma, mert Gideon és Eva teljesen elcseszett. Mármint nem a jellemükre gondolok (mert amúgy az is), hanem a kidolgozásuk. Nem tudom, hogy vegyek bármit is komolyan, mikor Eva olyan, mint a napraforgó:
1. nap: Gideon tök szexi, már attól elélvez, ha rágondol.
2. nap: Gideon le akarja fektetni, de ő aztán bele nem megy személytelen testiségbe.
3. nap: Oké, szexeljenek, mert ő amúgy sem akar komoly párkapcsolatot.
4. nap: Kiborul, elrohan, mert rájön, hogy Gideonnak korábban voltak más női (?), értenem kéne, hogy ez miért probléma egy kötetlen szexuális kapcsolatban?
5. nap: Kiborul, mert látott az újságban egy képet Gideonról és egy másik nőről, ahogy egymás mellett állnak. Mert ugye amit a bulvárújságokban cikkeznek, az úgy van. :D
6. nap: Eva halálosan szerelmes Gideonba. (hogy ez mikor és hogy történt, az számomra homály.)
(Természetesen kicsit túloztam a történési időt tekintve, mert lehet vagy két hét is, míg az egész könyv játszódik.)

A rém idegesítő karakterek mellé azt a tanulságot vonhatjuk le ebből a könyvből, hogy ha valami probléma támad egy párkapcsolatban, véletlenül se beszéljük meg, hanem dugjunk, mint az állatok orrba-szájba. A végére már nagyon szenvedtem, erre sikerült rákontrázni azzal a Cary jelenettel, áááááááá. Nem, nem tudom, hogy minek olvasom ezeket…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Ciccnyog ISMP

Akartam őt. De nem nekem való. Magam is el tudom rontani az életemet. Semmi szükségem segítségre.

59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet
2 hozzászólás
>!
Ciccnyog ISMP

– Akarlak, Eva. Ha csak baj van belőle, akkor is.

60. oldal

6 hozzászólás
>!
SzAngelika 

– Anyám is mondta, hogy kitűnő az ízlésed… kivéve persze a barnák iránti elfogultságodat. (…)
– Miféle barnák?
– Ügyes válasz.

234. oldal

>!
Lejla08 P

Elégedettség és boldogság az én életemben legfeljebb percekre létezik, és akkor is csak illúzió. Mindig van valami rejtett hiba, mely csak arra vár, hogy előbukkanhasson és mindent elrontson.

362. oldal

>!
Black_widow

A szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket.

>!
Thamy

– Olyan pasi nincs, akivel ne lehetne flörtölni. Még a boldog kapcsolatban élők is élveznek egy kis ártalmatlan játszadozást néha.

20. oldal


A sorozat következő kötete

Crossfire sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

E. L. James: A szabadság ötven árnyalata
E. L. James: A sötét ötven árnyalata
E. L. James: A szürke ötven árnyalata
J. R. Ward: Feloldozott szerető
Tiffany Reisz: A szirén
Gabrielle Wittkop: A nekrofil
Tiffany Reisz: The Saint