Alvó ​óriások (Themisz-akták 1.) 300 csillagozás

Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Deadwood, ​Egyesült Államok: egy kislány oson ki sötétedés előtt kipróbálni az új biciklijét, hirtelen azonban eltűnik a lába alól a talaj. Egy mély veremben ébred, miközben a mentőcsapat épp ereszkedik le érte. De azok, akik a gödör pereméről néznek le rá, valami sokkal különösebbet látnak egy egyszerű kislánynál…

„Mindig előre nézünk, soha nem hátra.”

A kislány felnő, és Dr. Rose Franklin lesz belőle: zseniális tudós, kutatási területének az egész világon elismert szakértője. Ez a terület pedig nem más, mint kislánykori felfedezése: egy óriási, díszes kéz, amelyet hihetetlenül ritka fémből készítettek jóval korábban, mint hogy a kontinensen bármilyen emberi civilizáció kialakult volna.

„De ez a dolog… más. Igazi kihívás. Újraírja a történelmünket.”

Olyan tárgy ez, melynek eredete és rendeltetése egyszerre lesz a leghatalmasabb rejtély, amelyet eddig az emberiségnek meg kellett oldania. Származásának titkát felfedve talán megváltozik minden, amit… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
288 oldal · ISBN: 9789634191827 · Fordította: Török Krisztina
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
286 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191605 · Fordította: Török Krisztina

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Kara Resnik · Ryan Mitchell · Dr. Rose Franklin · Vincent Couture


Kedvencelte 11

Most olvassa 8

Várólistára tette 272

Kívánságlistára tette 219

Kölcsönkérné 10


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Alapvetően tetszett, mert szeretem a talányokat. Kicsit levont az élvezeti értékéből a naplószerűsége. Minden fejezet olyan, mint egy interjú. A kérdező a titokzatos férfi (akár az X aktákban a bagós), vele szemben pedig történetünk szereplői mesélnek. Kedvenc szereplőm Kara volt, mert önfejűsege ellenére jó fej, van benne tartás. Alyssát pedig nem bírtam. Ő az a gátlástalan tudós, akinél a cél szentesít bármilyen eszközt. Nincs bajom a lassan felépülő történetekkel, itt azonban alig vártam, hogy történjen valami. Leginkább olyan volt, mint egy sorozat bevezető kötete. Akkor várom a folytatásokat.

3 hozzászólás
csartak P>!
Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Még a könyv elején álmodtam róla, ott az volt, hogy a szerkezetet csak azért hagyták az emberiségre, hogy próbára tegyék. Hogy össze tudja-e rakni, és ha sikerül, akkor valami különleges történik. Nos, van valami hasonló benne, és mint tudjuk van második rész is. Én igazából annak örülnék, ha jól odarakna az író neki, hogy beinduljon történet, hogyjuk ezt a kérdezz-feleleket. Mert így olyan mintha folyamatosan csak a felszínt kaparnánk, kapunk is meg nem is.. olvastam, de mit is..

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
288 oldal · ISBN: 9789634191827 · Fordította: Török Krisztina
AniTiger P>!
Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Egyedi hangvételű is lehetett volna ez a könyv, ha nem olvastam volna már a szintén dokumentációs jellegű World War Z – Zombiháború című regényt pár éve, amit Max Brooks írt. Ettől eltekintve tetszett, mert ötletesnek találom a regényformától eltérő stílust, látom a fantáziát az ilyen történetekben.

Nem hiszem, hogy működne regény formában… csak egy tucat scifi lenne, de így elég ütős volt.

És… Még ütősebb lenne, ha megfilmesítenék! *.* iwantit Nekem iszonyatosan bejött és az első pillanattól lekötött a stílusa ellenére is. Bár szinte csak párbeszédekből áll, tele van érzelmekkel, mindenkinek jól kiérezhető az egyénisége és az is, ha éppen elveszti a kontrollt vagy elbizonytalanodik. (Például a Titokzatos Pasi a végére néha kicsúszott a Világ Ura szerepből szerintem, és már-már emberi megnyilvánulásai voltak. Poén volt a pacák, kedveltem. Komolyan, mintha Mycroft Holmes lenne inkognítóban és jóval mobilisabban, mint amilyennek A. C. Doyle megálmodta őt.)

Bővebben:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/03/themis-akt…

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
286 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191605 · Fordította: Török Krisztina
Buzánszky_Vírus_Dávid>!
Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Kapunk egy egekbe hypeolt könyvet. Sok rutinos moly már alapból fél az ilyen könyvektől, ami nem véletlen. Hogy itt beigazolódik-e a félelmünk? Véleményem szerint részben igen. Ugyanis nem egy világmegváltó könyv ez, bár szerintem a szívünk mélyén ezt tudtuk is.

Az oldalak gyorsan fogynak. Ez köszönhető a könnyen olvashatóságnak, és annak, hogy a World War Z-ből és a Robokalipszis-ből is jól ismert dokumentált stílusban íródott a könyv.
A Marsihoz hasonlítani egyébként szerintem teljesen félrevezető. Azért ez közel sem hard scifi, még ha néha elő is fordul egy-két tudományos-áltudományos, de „könnyen értelmezhető” levezetés.
Szóval én ott érzem az egyik alap problémát, hogy nem teljesen azt kapjuk, amire számítani mertünk. Ez pedig csalódáshoz vezethet, holott azért nem rossz könyvről beszélünk.
Amire számítanunk kell, az egy szórakoztató, rejtélyekkel teli kalandos scifi könyv.

Ha ez megvan, már élvezhetjük is a történetet. Számomra a szereplőkkel sem volt komolyabb gáz, még ha talán kicsit klisések is voltak páran. Lehetett kivel szimpatizálni, volt kit gyűlölni, és volt ki(k) iránt komolyan érdeklődni, hogy mégis mit akar(nak), mi a valódi szerep(ük).
A történet végig leköti a mélyen tisztelt olvasót, hiszen nem hosszú, nincs nyújtva, az események nem pihennek. Tele van rejtélyekkel, de ezek nem idegesítően halmozódnak. Inkább arról van szó, hogy amint kapunk egy darab puzzlet, ahhoz még hármat lehet illeszteni. Viszonylag sok dolog körvonalazódott már az első könyvben, de nyilván volt mivel fenntartani az érdeklődést is. De ezt nem idegesítő módon sikerült megoldani, legalábbis bennem nem volt hiányérzet.

Ami nekem külön tetszett, az a saját fejemben összefüggésnek vélt dolog több könyv között.
Némi, bár nem komoly spoiler következik most azoknak, akik nem olvasták az Armadát, Frontvonalakat, illetve ezt a könyvet.
spoiler

Szóval összességében szerintem ez egy kellemes, szórakoztató alkotás, amitől kár többet elvárni.
(Meg persze egy újabb sorozat első része. Jövőre nem is fog más kijönni, csak egy csomó második rész? :) Sötét éden, frontvonalak, Alvó óriások, ráadásul Pierce Brown is kitalálta, hogy -nagy meglepetésünkre- folytatja az univerzumot.
Ez amúgy még csak véletlenül sem beszólás a kiadónak, ne tessék félreérteni, ráadásul nekem tetszenek is ezek a sorozatok. Csak már külön öröm számomra ha egy egykötetes, jó történetet kapok kézbe a scifi berkein belül)

„-Felteszem, egyszer lesz valami értelme is ennek a történetnek.
-Lesz, hogyne, de a történet maga a legjobb az egészben. Próbálja élvezni."
(https://moly.hu/idezetek/710724)

17 hozzászólás
NewL P>!
Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Ha meg kellene mondanom, hogy tetszett-e a könyv, akkor valahogy az elégedettségi kérdőívek alapján csak azt tudom mondani, hogy inkább tetszett. A jegyzőkönyv forma érdekessé tette a dolgokat, valahogy távolabbra vitte, és egyidejűleg közelebbre is hozta az eseményeket. A lelki szemeim előtt végig egy kémfilmben játszódó kihallgatás sort láttam, ami valamilyen formában filmszerűvé, jobban elképzelhetővé tette számomra a dolgokat. Ettől függetlenül a történet nem mindenhol tiszta, túl sok csavart vitt bele az író, ráadásul rengeteg helyen volt olyan érzésem, hogy a történet több helyről lett összeollózva. Nem bántam meg, hogy elolvastam, és ha lesz folytatása azt is el fogom olvasni, de kedvenccé biztosan nem avatom.

9 hozzászólás
Riszperidon>!
Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Kövezzetek meg, de nekem ez a könyv tetszett! :D
Pedig amikor kézbe vettem, egyből egy „Jaj ne!” felszisszenéssel, és fejfogással kezdtem. Elsőre megijesztett a forma, mert emlékeztetett a Szellemek a fejben csodaműre. Ott blogbejegyzések voltak, itt interjú. De ahogy elkezdtem olvasni, olyan 5 perc után az előítélet el is hussant! Nagyon magába szippantott, egy nap alatt le is tudtam.
Érdekes volt olvasni, ahogy a kolosszus darabkái előkerültek, és hogy mégis, mi lehet ez? Tetszett az is, hogy azért kaszabolta a szereplőket az író, kicsit belekeverte a világhatalmak erőméregetését.
Voltak hibái is, meg néha azért vertem a fejem a falba. Egyik pl., hogy hogy tudták megtenni a kutatás vezetőjének azt a kimondhatatlan nevű nőt? Meg volt, hogy némelyik szereplőt meg tudtam volna csapkodni, de összességében nem vette el annyira a kedvem, hogy négy és fél csillaggal kevesebbet adjak, jövő hónapban meg is veszem a folytatást. spoiler

Dubovszki_Martin>!
Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Már a Robokalipszis megtaníthatott volna arra, hogy sose váltsak jegyet a hype train-re. Különösen akkor ne, ha olyan könyvhöz hasonlítják, mint A marsi. Persze abban a tekintetben valós a hasonlat, hogy mind a két regény magánkiadásként jutott el az olvasókhoz, hogy aztán a nagy sikerre való tekintettel, felkarolja a kéziratot egy rendes kiadó is. De ennyi.
Annál inkább hasonlít a Robokalipszisre. Gyakorlatilag minden, ami abban a regényben rossz, megtalálható Neuvel regényében is. Kezdve az interjúkból és naplóbejegyzésekből álló szerkezet miatti felépítetlen cselekménnyel, a súlytalan szereplőkön át, egészen a minden eredetiséget nélkülöző történettel. Konkrétan van olyan eleme, amit egy az egyben átemelt az író egy másik univerzumból. Persze nem kell minden könyvnek forradalminak lenni a maga zsánerében, de a klisékkel is lehet úgy zsonglőrködni, hogy élvezetes elegyet alkossanak – ha nem így lenne, már nem létezne military SF.
Nagy kár ezért a regényért, de nekem ennél már több kell a szórakoztatáshoz. S erre nem mentség, hogy filmes fejjel íródott. Clarke már rég bebizonyította az Űrodisszeiával, hogy lehet zseniális módon írni filmkönyvet. Kis túlzással élve, sajnálom, hogy a hétvégét nem Hamiltonnal és az A Night Without Stars című regényével töltöttem.

Bővebben:
http://szeljegyzet.com/ertekeles/sylvain-neuvel-alvo-oriasok/

15 hozzászólás
B_Petra>!
Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Nem tudtam mire számitsak, mikor belekezdtem, bár pár értékelést átfutottam, nem olyan rossz ez, persze nem is igazi sci-fi, inkább olyan áltudományos dokumntumfilm sorozat, amit szórakozásból délután elhalgat az ember, csak, hogy legyen mibe belekötni, vagy felhördülni, milyen hülyeségeket beszélnek is éppen.
Ha ezt félreteszem, szórakoztató, pörgős, néhol akciós, titkosszolgálatos, űrrobot story, olyasmi amit esti szórakozásképp filmen is megnéznék. Populáris, egyszerű, érthető, persze, hogy sikerkönyv. Nincs is ezzel baj. Én ennek fényében értékeltem, csillagoztam. Ha hard sci-fit akarok mást választok.
Ha én ilyet tudnék irni, elégedett lennék magammal, ami a profitot és a népszerűséget illeti.
A szereplők kicsit érdekeltek csak, az inkább hova futhat ki a mese. A riport, jegyzőkönyv stilus is rendben van, bár kicsit változatosabban is lehetett volna a szereplők nézőpontját és főleg a narráció stilusát tekintve. Kifejezetten tetszett, hogy nincs tájleirás, ami nekem szinte mindig sok, bármilyen könyvben, viszont hogy semmilyen tudományos magyarázat nincs benne az nagy negativum. A legkomplikáltabb magyarázat az a nyolcas számrendszer ?!, na de kérem.
Összevetve, azt kaptam amit vártam. Jöhet a többi.

buzavirág P>!
Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Nincs kétségem afelől, hogy írónk sci-fin nőtt fel, és azt sem vitatom, hogy szarkasztikus humora van. Megnyerő stílust képvisel, és elsőkönyves lévén valami nagyon jót alkotott. Interjúk, naplók által ismerhetjük meg a történet alakulását, nekem ez szimpatikus megoldás. A szereplők közel kerülnek hozzánk és megismerhetjük mindennapjaikat, gondolataikat, azt, hogy mit vált ki belőlük az ismeretlen. De tovább megyek, azt is megtudhatjuk mit gondolnának, cselekednének a különböző nagyhatalmak egy ilyen helyzetben. Olvasmányos történet, gyorsan visz előre, bár túl sok minden nem derült ki és sajnos az utolsó háromnegyedben kicsit ellaposodott, és csak az epilógus mentette meg.
Pontozásom ellenére nekem tetszett, és ha Pierce Brown és Blake Crouch is azt mondja, hogy jól szórakozott, én elhiszem, és remélem a folytatás sokkal, de sokkal jobb lesz.

Shanara>!
Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Ez megint egy olyan könyv, amelyről első körben (a blogon) elég szokatlan formában fogalmaztam meg a véleményem. Mivel az a forma itt nem állja meg a helyét, következzék ennek eszenciájaként néhány mondatban egy hagyományosabb értékelés:

Vegyes érzésekkel vágtam neki a regény olvasásának, mert nem tudtam elkerülni, hogy ne fussak bele mások véleményeibe, amelyek között azért voltak elég becsmérlőek is. Szerencsére engem sok minden nem zavart, ami másokat határozottan kihozott a sodrából, ellenben kifejezetten tetszett a regény szerkezete, a rögzített beszélgetések utólagos, akta szerű, erősen a lényegre szorítkozó, leírások nélküli, zömében párbeszédeket tartalmazó átirata. A történet ugyan nem túl bonyolult és nem is tartalmaz nagy meglepetéseket a szereplők reakcióit vagy a cselekményt illetően, de nem is igényeltem, mert alapvetően úgy éreztem, hogy egy ilyen helyzetben pont így vagy nagyon hasonlóan reagálna az emberiség, illetve a hatalom emberei. Egyedül talán Ryan reakciója eltúlzott kissé a számomra, valami nagyon nem stimmel nekem ezzel kapcsolatban – remélem, hogy jók a megérzéseim és azt is, hogy választ kapok majd a miértekre, ha vannak ilyenek. A névtelen ember, ő viszont nagyon felkeltette az érdeklődésem. Tetszett, hogy vannak tervei, hogy minden terve mögött van egy újabb terv és minden megvalósult terve mellett van jó néhány még folyamatban, ha alternatív megoldásra lenne szükség. Érdekes figura, az tuti. Leginkább miatta – és a tervei miatt – érzem úgy, hogy jöhet a folytatás.
Az értékelés rendhagyó formája: https://shanarablog.blogspot.hu/2017/07/sylvain-neuvel-…


Népszerű idézetek

Szelén>!

Lenyűgöző, hogy mire képes az ember, ha komolyabban eltökéli magát.

AniTiger P>!

– Lehet, hogy az érdes felszín mélyén magában is ott él a kislány, aki csak a herceget várja a fehér lovon.
– Naná, hogy ott él. De eddig elég jól befogtam a kis csitri száját.

263-AS AKTA Beszélgetés Kara Resnik főtörzszászlóssal (CW4) Amerikai Egyesült Államok hadserege

Kapcsolódó szócikkek: Kara Resnik
Buzánszky_Vírus_Dávid>!

– Felteszem, egyszer lesz valami értelme is ennek a történetnek.
– Lesz, hogyne, de a történet maga a legjobb az egészben. Próbálja élvezni.

189. oldal

Buzánszky_Vírus_Dávid>!

– Kérdezhetek valami butát?
– Nem, maga biztosan nem.
– Akkor egy nagyon okosat.
– Ha óhajtja.

213. oldal

Dubovszki_Martin>!

Hiszem, hogy egymagukban az emberek vagy be vannak szarva, vagy idióták, vagy csak önzők, de ha kellően népes csoportot alkotnak, már majdnem elfogadhatóak lesznek.

42. oldal

AniTiger P>!

    Úgy fest, közelharcra szerkesztették. Gőzöm sincs, mi ellen kellett harcolnia, de az biztos, hogy nagy volt. A kard összpontosítottenergia-fegyver. Mint egy fénykard, csak szélesebb, dupla élű, olyan középkori. Amikor A Gyűrűk Ura belecsöppen a Csillagok háborújába.

Privát naplóbejegyzés Dr. Rose Franklin, PhD

Kapcsolódó szócikkek: Dr. Rose Franklin
AniTiger P>!

– Alice Csodaországban, megvan? Csak azt akarom mondani, hogy a föld alá voltak temetve ezek a cuccok. Lehet, hogy közel sem olyan romantikus okokból, mint azt reméljük…

047-ES AKTA Beszélgetés Vincent Couture-rel, végzős egyetemi hallgatóval

Kapcsolódó szócikkek: Vincent Couture
Chöpp >!

Soha nem volt az erősségem a barátkozás. Olvasni szerettem, az erdőben kirándulni, egyedül lenni.

7. oldal

molly_>!

Felkelek minden reggel, és arra gondolok, hogy ez a nap talán jobb lesz, mint a tegnap.

AniTiger P>!

– Kedveli a szuperhősöket?
– Jaj, hagyjon most a metaforáival.
– Csak a kedvemért. Ki a kedvenc szuperhőse?
– Fogalmam sincs. Superman. Nem, inkább Hulk.
– Rendben. Játsszon el egy pillanatra a gondolattal, hogy… hogy hívják, amikor nem Hulk alakban van?
– Honnan tudjam? Rég elmúltam tizenkét éves! Várjon egy percet… Lisa, hogy is hívják a fickót, aki Hulkká változik, ha bedühödik? … Ő se tudja… És Supermant?… Supermant Clark Kentnek hívják… Köszönöm, Lisa.
– Szóval tegyük fel, hogy egy szép napon besétál az irodájába Clark Kent, és felajánlja Amerikának a szolgálatait. És íme a lehetőség, hogy egy szinte elpusztíthatatlan harcosa legyen, aki ráadásul szupererős és a hangsebességű gépeknél is gyorsabban tud repülni. Képes lenne elutasítani az ajánlatát, csak mert Mr…
– Kent.
– Csak mert Mr. Kent egyszer esetleg megbetegedhet?

094-ES AKTA Beszélgetés Robert Woodhull-lal, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával

Kapcsolódó szócikkek: Superman
1 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Themisz-akták sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Justin Cronin: A szabadulás
A. G. Riddle: Az Atlantisz-gén
Blake Crouch: Hamis emlékek
William Gibson: Mozgástér
Stephen King: 11/22/63
Stephen King: 11.22.63
Michael Crichton: Az elveszett világ
William R. Forstchen: Egy másodperccel később
David Mitchell: Felhőatlasz
Nigel D. Findley: A nap háza