A ​sürgöny 24 csillagozás

Suzanne Prou: A sürgöny

Albin nagy haragja után Marthe nem mondott le Louis-ról, sem Louis Marthe-ról. Nem mindjárt. Továbbra is találkoztak Madame Rosalie-nál. Eljött az idő, amikor már nem elégedtek meg a kézcirógatásokkal, a cinkos kis nevetésekkel. Találkát beszéltek meg egy csűrben. Tavasz volt. Louis izzadtan, szénaillattal átitatva érkezett a munkából. Levette mocskos ingét, és azzal törölte meg nagy kezét, nyakát, mellkasát. És magához szorította Marthe-ot. A lány hallotta szívének tompa dobbanásait érdes, szőrös mellkasában. Gyengeség fogta el: lába elernyedt, forrón és reszketve elengedte magát.
És az is Albin hibája volt, hogy a szénán adta oda magát Louis-nak. Ők rendjén akarták csinálni a dolgot. először egybekelni, és aztán szeretni egymást. De mivel megtiltották nekik, mivel Albin hallani sem akart Louis-ról, mi mást tehettek volna?

Eredeti cím: La dépêche

Eredeti megjelenés éve: 1978

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rakéta Regénytár

>!
Magvető, Budapest, 1980
94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632711424 · Fordította: Szávai Nándor

Enciklopédia 2


Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Suzanne Prou: A sürgöny

A sürgöny tulajdonképpen egy pitiáner, de épp pitiánerségében elképesztően megrázó szökési kísérlet regénye. A vénlány Marthe bátyjával, Albinnal tengődik egy francia kisvárosban – élete teljesen a férfi köré szerveződik, feladata a házat a lehető legmagasabb kényelmi fokozatban tartani, hogy testvérének más dolga se legyen a munkából hazatérve, mint szürcsölgetni a jó forró leveskét. Még a hentesig se jut el, nemhogy a szomszéd városba – az már az ember reszortja. Mit mondjak, igazán konkrét női szerepmodell, szerintem Harrach Péter ilyen hölgyekről szokott álmodni bizsergető nyári éjszakákon. (Remélem, legalább nőnapon kifizetik egy tábla Milkával meg egy szál gerberával.) Aztán egyszer csak érkezik egy rejtélyes sürgöny, ami holmi „templomi szertartásra” invitálja őket – és ez beindít Marthe-ban valamit: vágyai támadnak, emlékezni kezd, és hirtelen már semmi nem ugyanolyan, mint addig volt. No most én egy ifjúkori becsípődés miatt egy bizonyos oldalszám alatt nem szoktam 5 csillagot osztogatni, de azt hiszem, ezúttal kivételt kell tegyek. Mert ebben a könyvben bizony minden mondat a helyén van, egy betűt se kell hozzátenni: úgy tökéletes, ahogy Prou megteremtette.

Ui.: A belső fülre kiidézett mondatot eszetekbe se jusson elolvasni. Szénné spoilerezi az egész művet.

21 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth I
Suzanne Prou: A sürgöny

Van valami hátborzongató abban, amikor a látszólag nyugodt, biztonságos, komfortos hétköznapi élet mögött valami jelentéktelennek tűnő szikra begyújtja a kanócot, hogy aztán egy dramaturgiai csúcsponton eldörrenjen az a bizonyos puskaporos hordó. Tudjátok, amikor a tévéhíradó tudósítója kiszáll egy családi tragédia helyszínére, és felvesz legalább három helyivel készült interjút, akik elmondják, mennyire nem gondolták volna a Kovácsékról, hogy majd egyszer vér fog náluk folyni – nem olyanok voltak azok, nyugodtan éltek, csendesek voltak, megvolt nekik mindenük. De az irodalom, illetve A sürgönyhöz hasonló könyvek megtaníthatnak minket arra, hogy a látszat csal, és általa ítélkezni minimum butaság, rosszabb esetben pedig káros, a segítségre szorulókat csak még mélyebbre taszító frusztrált makacskodás csupán. Ahogy @Kuszma is írta értékelésében (https://moly.hu/ertekelesek/2339297): a kisregény főhősnője egy sokak által még ma is áhított, idealizált nőszerepben él, amibe azonban kizárólag csak a frusztráció van kódolva. Aztán érkezik egy sürgöny, és az élet nem, a fantázia viszont felkavarodik – elnyomott emlékek, régi sérelmek, élmények, melyek sosem lettek igazán feldolgozva, egyszerre törnek a felszínre. A sürgöny veszettül izgalmas lélektani futam – gyors és pontos, de leginkább végtelenül megértő, és egyértelműen az emberek közötti lelki és fizikai párbeszéd fontosságát hangsúlyozza. Tényleg telitalálat.

spoiler

>!
Magvető, Budapest, 1980
94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632711424 · Fordította: Szávai Nándor
4 hozzászólás
>!
gesztenye63 MP
Suzanne Prou: A sürgöny

Ha valaki erről a rövidke elbeszélésről igazi, mélyebb rétegeket feszegető, elemző értékelést akarna írni, az eredmény valószínűleg terjedelmesebbre sikeredne, mint maga a mű. Pedig rövidsége ellenére rejtőznek itt a mélyben még gondolatok, de ezek leginkább csak a szerző által felcsillantott, az olvasó által pedig opcionálisan belegondolható, beleérezhető rétegekben lapulnak.

Bennem leginkább egy – képzeletbeli – fogaskerekűn tett utazás képzetét keltette az írás. Késő őszi estén, amikor már jó korán sötétedik, ülök a langymeleg – bár még nem fűtött – kocsiban és bambán révedezek a semmin. A svábhegyi megállót már elhagytuk. A szerelvény békésen kattogva kaptat felfelé. A zaj elandalít, álmodozón bámulok be a fák lombjai között feltűnő házak kivilágított ablakán. Fejem zsong a napi történésektől, de a gondolataim már üresek a fáradtságtól. Akaratlanul is belátok idegen családok életébe. Látom, ahogy vacsorához készülődnek, veszekednek a gyerekkel, vagy egymással, futó üdvözlő csókot váltanak, vagy egy szál bagóval a kezükben, az erkélyen állva fázósan összehúzódnak a csípős alkonyatban. Pillanatokat lopok tőlük, részévé válok az életüknek, a saját életem részévé teszem őket másodpercekre. Ebben nincs semmi voyeurizmus. Van benne viszont rengeteg képzelet. Ahogy tovább halad a kis vonat, úgy alakítom gondolatban a saját képemre az akaratlanul meglesett család életét. Beleképzelek örömöt, bánatot, sőt tragédiát is, de lehet, hogy csak a kamasz fiú holnapi focimeccsét. Életet álmodok számukra, amit én akarnék (vagy éppen nem akarnék) élni a helyükben. Áldott, békés percekre megfeledkezem a való világról és csak az izgalmas képzelet létezik. Valami ilyesmit mutatott nekem Suzanne Prou A sürgönyben, hasonló érzés maradt bennem a novella olvasását követően. Csak azt ne feledjük, hogy az álmodó fantáziaképei mögött mindig ott van és lesben áll a való világ. :(

Elalvás előtt álmodozásra késztető, ébredést követően elgondolkodtató olvasmány. Érdekes ujjgyakorlat.

>!
Magvető, Budapest, 1980
94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632711424 · Fordította: Szávai Nándor
>!
Csabi P
Suzanne Prou: A sürgöny

Móriczi történet egy francia faluból. Még bagett sincs benne, csak a neveket kellene átírni, Márta, Lajos, Albinből meg legyen, mondjuk Béla. Két testvér él együtt egy házban, megmaradtak magnak, ahogy a rossznyelvek mondanák. Egyszerűen (l. dögunalom) telnek a napjaik, amik közé hirtelen bepottyan egy eltévedt távirat. Ez aztán katalizátorként megindítja az… hát az eseményeket nem, de mindenesetre Marthe gondolatait igen, és egyre sötétebb dolgok bukkannak elő ebben a röpke történetben a múltból, amik, úgy tűnik, katarzishoz, vagy katasztrófához is vezethetnek. Nem lövöm le a poént, mint a belső borítón olvasható, a RARE könyvek védjegyévé vált egymondatos figyelemfelkeltő.
Írópalánták figyelmébe ajánlom ezt a kisregényt, hogyan lehet kevés eszközzel, mértéktartóan felépíteni egy történetet.

>!
Kozmikus_Tahó
Suzanne Prou: A sürgöny

A magyar népnek elég nagy a „fájdalom-irodalom” tárháza és igen erős is. Minőségi fájdalmat eszünk már gyerekkorunk óta, akár Chuck Norris macskája.
Így érthető, ha magasan van a léc, főleg falusi élet témában, mivel klasszikus irodalmunk egy jókora darabja ezzel foglalkozik.
Ez a történet pedig – számomra – csak majdnem ugorja meg azt a bizonyos lécet. Igaz, hogy fullasztó, igaz, hogy itt is érezni a háztáji állatok vér- és ürülékszagával keveredett keserűséget, de Móricz, Németh vagy Móra valahogy jobban műveli a szívbemarkolás, majd a megmarkolt belsőszerv kitépésének művészetét.
Suzanne Prou könyvébe nem haltam bele. Olyannyira nem, hogy miután elolvastam és munkába álltam; zöldségpucolás közben énekelgettem, fütyörésztem és viccelődtem a kollégáimmal.
Tudok jobbat.
Ez van, valamiben tényleg jobban teljesít a magyar: a szenvedésben.

4 hozzászólás
>!
Emmi_Lotta I
Suzanne Prou: A sürgöny

Jól megírt, rövidsége ellenére tartalmas írás. De mi a csodáért kell a borító belső oldalára rátenni egy olyan mondatot, ami agyoncsapja az egészet?

>!
Magvető, Budapest, 1980
94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632711424 · Fordította: Szávai Nándor
4 hozzászólás
>!
chhaya P
Suzanne Prou: A sürgöny

Sajnálom Marthe-t. A világ tele van hozzá hasonló szolgalelkekkel, akik engednek és tűrnek, csak hogy a másiknak jó legyen, és elhitetik magukkal, hogy ez a világ rendje. A mi Marthe-unk a sürgönnyel lehetőséget kap a lázadásra. Vajon tud majd élni vele?

>!
mohapapa I
Suzanne Prou: A sürgöny

Történet nélküli történet, ami történet benne, az a múlt története, nem a jelené. Az elszalasztott, az elrabolt lehetőség története. Hogy lehetett volna szerelem, lehetett volna házasság, de az alárendeltség iszonyata legyőzte a lehetőséget, semmivé foszlatta a boldogság realitását. S aztán hosszú évek múlva újra életre kel valami, egy új kitörési lehetőség, és amikor már igen, amikor már majdnem, akkor mégsem, és akkor visszalépés van mégis. Ami voltaképpen szerencse, mert a kétségbeesés végett ez a kitörés már bűn lenne, mert a hosszú évek behódolása, alávetettsége méltósággal már nem enged küzdeni, kiállni magunkért, csak kést tud ragadni. S miközben magunkat olvassuk, sajnáljuk, hogy a kiélezett kés, az ölésre gyakorolt mozdulatok végül mégsem lesznek hasznossá, főhőstelen, passzivitása miatt még főszereplőnek sem mondható Marthá-nk visszakozik, és az első ellenszélre ismét behódol. Úgy véli, önmagáért, egyéb külső cél hiányában nem érdemes semmit sem tennie. Voltaképpen nem is olyan karcsú a gondolkodni való, mint amennyire soványka a kötet… Hm…

Írtam már valahol, de két hete Hofi barátom azt a kérdést tette fel nekem Toma és Zsolti hagyományőrző (mert minden évben nagyjából ugyanakkor, ugyanúgy, ugyanott) szülinapi kertipartiján, amikor már egy icipicit filozófusra ittuk magunkat, hogy ha holnap azt mondanák, hogy finító, ennyi volt, vége, haccá, akkor mit mondanék, megérte? Vagy valami hiányzik, valamit kihagytam, valamit teljesen másképpen kellett volna?
Elgondolkodtam. Persze, van hiányérzetem. A pályaválasztásomat például kőkeményen elszúrtam. Rossz suliba mentem, soha nem is dolgoztam a szakmámban, aztán meg soha nem azért dolgoztam, ami a hivatásom lehetett volna, hanem a megélhetésért, a túlélésért. Persze, sokkal jobb lett volna, ha az írás, az irodalom, a könyvek felé fordulok valamilyen formában. Még akkor is, ha az pusztán a könyvkötészet lett volna.
Most úgy gondolom, teljesebbnek érezném a dolgokat, ha nemcsak két teológia könyvem jelent volna meg, meg néhány novella itt-ott, halál vékony sugárban adagolva, meg egy felolvasós dráma-bemutató, amit soha nem követett rendes előadás, na jó, meg a telológia folyóirat főszerkesztése hét éven keresztül, az ötvenedik számnál fogyott el a pénz, tehát az összesen olyan ötven-hatvan cikk. Szóval valami. Hasznos. Igaz. Az olvasók, bár elég szűk réteg volt, szerették, évekkel a megszűnés után is érdeklődtek, lesz-e tovább? De méltó teljesítménynek a szépirodalmi elismerést érezném. S a fene tudja, mi is az elismerés…
De persze ki tudja, a milettvolnaha mit eredményezett volna? Valószínűleg csak másfajta hiányérzetet, hm…
Ezért részben erről beszéltem, ezt feleltem Hofinak. Másfelől, hogy lelkiismeret-furdalásom viszont nincsen semmiért. Az adott ismeretemnek, belső lehetőségeimnek, lelkiismeretemnek mindig teljesen iparkodtam megfelelni, s ami nem volt egy adott helyzetben ismeret, belső lehetőség, azért soha nem kárhoztattam magamat.

Martha a könyvben arra gondol, vagy az irónéni úgy festi le őt, hogy addig, amíg el nem múlt a házasság-lehetőség, úgy érezte, él, utána már semmi nem történt, csak a mindennapi rutinok. Akár ez igaz is lehet. Ám vajon kinek nem működnek a mindennapi rutinok, még ha néha tele is van velük a padlás? S vajon a rutinok kizárják a boldogságot, hogy az ember jól érezze magát? Önmagukban biztosan nem. Ahogy Bródy János írta: „A magány az nem az ami körülvesz, hanem az ami hiányzik, itt belül…”

Elmondtam többször, valamelyik értékelésben is elmeséltem már a sasfiók történetét. Egy hegyvidéki falu lakója talált rá a szirtek között, a fészkében sivalkodott éhségében, az anyja sehol, lehet, soha többet nem is tudott már visszajönnni. Az ember levitte a házához, táplálta, ette, itatta, szeretgette. Az egyik lábát egy földbe levert karóhoz kötötte, hosszú spárgával. A sas rótta a köröket a feszes kötél végén, karmos lábaival már utat taposott a karó körül. Amikor megnőtt, megerősödött, az ember eloldotta a kötelet. Szabadon akarta engedni a sast. Az érezte, hogy valami megváltozott, most máshogyan lehet, kiterjesztette a szárnyait, picit megemelkedett, néhány szárnycsapásnyit repült is, aztán csüggedten visszaereszkedett, és kötél nélkül is róni kezdte biztonságos, ismert, veszélytelen köreit.
Hát, erről szól ez a könyvjelzőnyi könyvecske.

Szeretni nehéz. Azért sem, mert vékony, nincs idő elmélyíteni az érzelmeket. Másfelől meg nem lehet a szereplőkkel összecsomózni az empátiánkat, mert akkor önmagunkba is kellene őszintén nézni, hogy mi is, hogy nekünk is meg van a magunk „bátyánk”, aki béklyóba köt, ledermeszt, aki fogva tart. Meg azzal is, hogy lehet, sokkal több minden történik velünk, mint Marthá-val, de valami lényeges, ami igazán fontos, az kimarad. Hogy a szüntelen tevékenységgel, munkával, bulival, mozgással, miegyébbel csupán csak mellééljük az életünket. A pótcselekvés nem az, ami hiányzik itt belül. Ezért Martha inkább dühít. Hogy nem lép meg, nem áll fel, nem veszi észre, hogy nincsen spagóca a lábán. Meg dühít a bátyus is, aki pazar cselédséget nevelt az akart és lehetőség nélküli hugijából.

De minél többet gondolkodom róla, erről a történet nélküli történetről, annál inkább úgy tűnik, sőt egyre úgyabban, hogy ez a szikár, jelen időben mesélt, történet nélküli történet mégis csak cöccögős, bólogatós. Bizony. Mert a lényeg nem a hogyanon, sokkal inkább vagy teljes mértékben a mit-en van. A hogyan nem győz meg. A mit, no, az igen.

>!
Miestas
Suzanne Prou: A sürgöny

Vajon tudjuk-e,hogy életünk élhető élet-e, talán egy sürgöny elgondolkodtatna bennünket?
Határozottan tetszett!

4 hozzászólás
>!
Zizzer
Suzanne Prou: A sürgöny

Félórás olvasnivaló – nem több. Rövid, velős mondatok, így nagyon borongós és depresszív hatást adnak ennek a műnek. Nem cselekménydús, egy sürgönyből indul ki az egész történet: Marthe és Albin – a két testvér – sivár, monoton mindennapjai, illetve Marthe reménnyel teljes múltja tárul elénk.
A hangulata – most a félhomályban – teljes mértékben rám ragadt. Rosszkedv esetén nem olvasandó.


Népszerű idézetek

>!
gesztenye63 MP

Ők már ilyenek: valahányszor hírt kapnak a külvilágból, ezernyi feltételezést építgetnek magukban. Az álmodozás egy formája ez: amíg nem olvastak el egy levelet, bármi lehet benne; ha már kibetűzték, jelentése saját létezésük mértékére zsugorodik, s már csak közömbös jókívánságokat, érdektelen üdvözleteket hoz nékik.

8. oldal

>!
Zizzer

Marthe kinyitja két kezét és nézni: üresek. Az életnek olyannak kellene lennie, mint egy nagy kalács, mint egy fekete-fehérre sütött díszes torta, melyet maga előtt tarthatna, melyet megmutathatna; nem mint a por, amely kisiklik az ujjai közül.

55. oldal

>!
Zizzer

Marthe élete seprésből, mosogatásból, mosásból és vasalásból áll. Egyik nap követi a másikat, és mind ugyanolyan. Megjön az este, hasonló az előzőhöz, a következőhöz, felviszi Marthe-ot a szobájába, amelyet másnap ugyanabban az órában hagy el; újra kezdődik minden.

37. oldal

>!
Zizzer

Körömvirág, a fájdalom virága.

39. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom · körömvirág
>!
Zizzer

Marthe lassan eszi a levesét, mozdulatai azonosak Albinéival, aki kanalát a levesbe meríti, a szájához emeli, ismét bemeríti, ismét felemeli: egyhangú gesztusok, mintha sohasem érnének véget, örökké ismétlődnének. Az idő megdermedt, semmi sem történik többé, Marthe és Albin az örökkévalóságig fogja enni a levesét.

89. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Anna Gavalda: Életre kelni
Alice Munro: Juliet
Alice Munro: Ifjúkori barátnőm
Agatha Christie: A Listerdale-rejtély
Tutsek Anna: Régi emlékek
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban
Romain Rolland: Az elvarázsolt lélek I-II.
Octave Mirbeau: Egy szobalány naplója