„(…) ki tudja megmondani, hogy melyik a legerősebb fájdalom? Mindig az, amelyik éppen fáj.”
Egyszerre gyűlölöm és szeretem ezt a kötetet.
Gyűlölöm, mert újfent az emberiség romlását és kegyetlenségét sikerült felfedeznem.
És imádom, mert az írónő, bár kegyetlen világképet alkotott, egyediségével megfogott, a főszereplők jellemeivel elkápráztatott, hagyott levegőt venni, és megtanított, hogy a felszín alatt a szivárvány ezernyi árnyalata megtalálható és ne hagyjam, hogy az ítéleteim vezessenek.
Valamint hatalmas boldogságot okozott az írónő, mert érvényesült a történetben a szakmám lényege, a ruhák.
Cinna karaktere tökéletesen mutatja be a néma lázadást. Úgy formálja meg a számomra is csodálatos szépségű ruhákat, hogy azoknak üzenetei vannak, és ezt mindennél fontosabbnak éreztem. Ha már róla eset szó, muszáj leírnom, hogy egy hihetetlen minőségi karaktert sikerült megálmodni, az észjárása, az amiket létre hozott, az üzenet ami benne rejlik, mind nekem is szólnak…értettem őt és most is megértem…ez pedig engem ámulatba ejt.
Amit ismételten ki kell emeljek, mert szerintem alap köve a műnek, hogy megismerhetjük a szereplők múltját.
Például engem kimondottan érdekelt, hogy Haymitch miért iszik annyit? Miképpen győzött és mi is volt az ő különleges „képessége"?
Katniss továbbra is egy erős női „amazon” a számomra, de már rémálmok gyötrik. Küzd azért, hogy önmaga maradhasson, erősnek és bátornak lássa a társadalom. Sajnos akaratlanul is a felkelés jelképévé válik, ezzel pedig veszélybe sodorja a számára legfontosabb emberek életét.
Peeta számomra ugyan olyan tiszta és minta fiú, mint az első kötetben megismertem. Nem szédíti meg a dicsőség, hűen tartja magát elveihez és belső értékeihez. Nem öl, csak mert ezt várják tőle, előbb gondolkodik, mesterkélt és megfontoltság jellemzi, lehet rá számítani, de nem sok harci tudás szorult belé. Úgy éreztem, kiegészíti Katnisst.
Az írónő minden szereplőt rétegesen árnyékolttá tett, sose a felszíni érzet volt az igaz. Mindig meghúzódott a háttérben valami apró információ, ami első ránézésre nem volt fontos, picivel később pedig rá kellett döbbenjek, hogy sokkal nagyobb hangsúllyal bír, mint azt a legelején gondoltam.
És pont ez a rétegződés adta meg a karakterek sava – borsát.
A vége pedig egy hatalmas döbbenet lett számomra, mindenre számítottam, csak erre nem.
Mindenképpen örülök, hogy elkezdtem olvasni, és annak is, hogy megvan a folytatás, így nem kell agyon idegeskednem magam, mikor tudom beszerezni a következő kötetet.
Ajánlom, nagy kedvenc!