Az ​éhezők viadala (Az éhezők viadala trilógia 1.) 92% 3728 csillagozás

Ez a könyv fantasztikus volt. Nem is értem magam, miért zárkóztam el eddig attól, hogy elolvassam?!
Nagyon tetszett a történet, az elgondolás a viadalról, és a kivitelezés is. Végig fent tartotta az érdeklődésemet, és csak úgy kapkodtam a fejemet, hogy mi is fog történni. Érdekes tulajdonságokkal/ tehetséggel voltak felruházva. Nagyon tetszett Peeta túlélő/álcázó képessége, és Katniss elszántsága,és az érzelmi játékaik is.

Eszembe jutott egy gondolat, amit anno már egyszer lejátszottam, mikor a filmet láttam: „Vajon fel lehet készülni lelkileg arra, hogy minden évben kiválaszthatnak és ha akarjuk, ha nem, meghalhatunk?” Vajon én mennyire lennék képes a főhősök helyett, helytállni és megfelelő stratégiával túlélni egy ilyen „játékot?”
Valamint ez a „beteg ” társadalmi korkép mennyire lehetne valósághű….hogy őszinte legyek nagyon remélem, hogy semennyire.

Maga a történetet imádtam és hamarosan folytatom. Ajánlom. Kedvenc. :)

„ Az Éhezők viadala vad, hihetetlenül gyors sodrású regény telis-tele feszültséggel. Nem tudtam letenni." Stephen King
Én csak egyetérteni tudok a Mesterrel.
Ezt. A. Könyvet. Mindenki. Olvassa. El. De. Sürgősen. Én. Szóltam.

Nem titok már, hogy a műfaj nem a szívem csücske. De vannak még ilyenek, és voltak már nagyon kellemes meglepetéseim is. Ezért is álltam döbbenten a kötet előtt, merthogy ha ez a(z egyik) csúcs, milyen lehet a völgy?
Rajongók inkább ne olvassák tovább!!!

Az alapszituáció és a római világra való rájátszás amúgy érdekes lenne, de az a hihetelenül felületes és sablonos kidolgozás… Semmi mélységet, súlyt nem éreztem benne olvasás közben. Egy pillanatig nem éreztem át az éhséget, a nyomort, az élet fenyegetettségét, a szorongást, kiszolgáltatottságot, semmit abból, ami ebben a felvázolt világban a lét meghatározója kellene hogy legyen. Persze mindenhez hozzá lehet szokni, lehet fásultan tudomásul venni, elfogadni a kegyetlen szabályokat, tapsolva fogadni a cirkuszt egy falat kenyérért. Itt azonban szó sincs kiégésről, eltompulásról, főszereplőnk igenis tud érezni, csak épp másvalami foglalkoztatja, mint amit az olvasó elvárna. A vérrel-éhséggel épp csak halványan színezett kartondíszletek közt valójában egy kissé sekélyes, világvége előtti tinilány áll előttünk, akinek önfeláldozása és bátorsága eltörpül szerelmi és egyéb dilemmái mellett. Meg amúgy is, ebben a csili-vili valóság-showban mindennél fontosabb a jó stílustanácsadó, a ruhaparádé, a magassarkú és a körömlakk, na meg a szerepjátszás. Tudom, kellenek a támogatók, meg túl kell élni, meg minden. Na de mégis…
Tele a regény üresjáratokkal, kidolgozatlanságokkal, ésszerűtlenségekkel, fehér foltokkal. Világának berendezésére, működésére csak halvány magyarázattal szolgál, a társadalmi problémákat épp csak jelzi, sehol egy alak, aki a változtatni akarás legkisebb jelét is felmutatná, Katniss „lázadása” is szinte vicc, úgyhogy nem is számít, hiszen ő maga is elfogadta a szabályokat, sőt profitál is belőlük rendesen. A viadal szintén felemásra sikerült, ahol pár kivétellel az ellenfelekkel nem is találkozunk, nincs arcuk, identitásuk. Számadatok csak. Hányan voltak és hányan maradtak. Még papírmasé figurának sem nevezhetjük őket (ezek inkább a főszereplők). Eltűnésük, meggyilkolásuk nemcsak Katnissékből, de belőlünk sem vált ki annyi érzelmet sem, mint egy levadászott nyári légy sorsa.
Becsszóra próbáltam közeledni a regényhez, de mágnesként taszított el magától. Mert amelett, hogy irodalmi megvalósítás szempontból enyhén szólva gyengécske, a valóság-showk színvonalát, világát és etikáját tükrözi. És mi az már, hogy az éhhalállal fenyegető, nyomorúságos, apokalipszis utáni világban a legokosabb utolsó tanács, amit húgomnak mondhatok, az, hogy ne lógjon a suliból? Mert miért is…? Hogy a Kapitóliumiak teletömjék a fejét azzal, hogy milyen dicséretes dolog részt venni a diadalon? Hogy etessük csak a Minotauroszt, ha már magunk éhezünk? Hogy csupa béke és nyugalom és boldogság lesz tőle a világ?
Inkább leállok most…

Kicsit nehéz utólag írnom, tudva, mi van a 3. részben.
Először a filmet láttam és nagyon tetszett. Amikor meg tudtam, hogy könyv is van, muszáj volt elolvasnom.
Nagyon szerettem ezt a részt. Valami új volt számomra és izgalmas. Itt még kedveltem Katnisst is.
Sajnos a 3. rész után nagyon mérges lettem erre a sorozatra. Meg is szabadultam tőle.

Érdekes dolog ez a tudatalatti. Vannak olyan könyvek, amiket már ezer éve kerülgetek, mert a tudatalattim nem engedi őket előre venni. Ilyen volt a Veled minden hely ragyogó. Nem nyert. És ilyen volt Az éhezők viadala is. Nyert. Így elég nehéz kitalálni, hogy mikor is súg az agyam helyes választ. :D
Soha nem olvastam még ezt a könyvet, viszont szerintem nem sok olyan ember van, aki legalább nagyjából ne ismerné a történetet. A film egy-egy részletét már láttam, de egyben soha. Az alap eseményekkel tisztában voltam, mégis nagyon tetszett. Még így is el tudta érni, hogy izguljak Katnissért és Peetáért. Pedig tudtam, hogy mi fog velük történni.
Ez a könyv, ez a történet. Kegyetlen. Elmondhatatlanul kegyetlen a cselekménye. A világ, amiben játszódik. Azért is nem szeretem az ilyen könyveket, mert mindig elgondolkodom, hogy mi is lenne velünk, ha egy ilyen életet kellene élnünk. Sokszor panaszkodunk arra, amink most van, de ehhez képest 1000 csillagos. Soha nem tudtam elképzelni sem, hogy hogyan lehet egy-egy ilyen történetet kitalálni. Nekem nem menne, de olvasni élveztem. :)
Örültem, mert lezárt történetet kaptunk, mégis benne maradt az a feszültség, ami átviszi az olvasót a második kötetre. (Ott viszont már nem tudom, hogy mi a történet, vagy legalábbis nem ugrik be, hogy ismerném.)
Szerettem Katniss karakterét. Belevaló csaj, aki nem ijed meg a saját árnyékától. Szeretek ilyen szereplőkről olvasni, mert én meg sem közelítem őket. :D spoiler
Peeta. Halálcuki. Imádom. Kell ennél többet mondanom?
Aki még nagyon a szívemhez nőtt, az Ruta volt. spoiler
Erről a könyvről nem lehet többet írni. Rengetegen megtették már előttem. Újat nem tudok hozzátenni. :) Én csak örülök, hogy ez a könyv nem okozott csalódást, pedig tényleg régóta húztam, konkrétan a könyvtárból december legelején kölcsönöztem ki. Január vége van. Ez tökéletesen megmutatja, hogy mennyire is tartottam tőle. :)
Valamikor biztos, hogy folytatni fogom a trilógiát. :)

3,5 csillagot adtam volna rá, de külön jár -1,5 a fordítónak. Amikor olyat látok egy könyvben, hogy „kaja”, „nem jön be”, „tök mindegy”, „kamuzott”, „tökölünk”, „nem olyan para” akkor legszívesebben a kukába vágnám ki az egészet és aztán felgyújtanám a biztonság kedvéért. Direkt ellenőriztem és az eredeti angol változatban nincsenek ilyenek. Akkor meg miért kellett ezt erőltetni, tisztelt Totth Benedek úr? Egyébként nem lett volna rossz, kifejezetten szórakoztató, de így most nem tudom elolvassam-e a többi részt? Vagy olvassam angolul? Vagy mi legyen?

Mikor ezt a történetet olvastam, megértettem, hogy miért vett erőt a lelkesedés 35 éves fiamon miután látta a filmet, s vásárolt magának és cégbeli kollégáinak gyakorlásra íjat és vesszőket, vesszőfogót. Pont úgy érezhette magát, mint én gyermekkoromban, amikor a Robin Hood, ill. Tell Wilmos sorozatot adták fekete-fehérben a TV-ben. Egy romantikus új fuvallat az egyébként sötéten festett jövőben. Magával ragadó cselekmény, szimpatikus főhős, ősi, irigyelhető, sok gyakorlással megszerezhető képességek, a közösségért és a családért vállalt feladat és felelősség jegyében – minden együtt van, hogy tetsszen… Én valahogy kissé darabosnak éreztem a regényt, nem túl irodalmi a szöveg, tán tudatosan akar hétköznapi lenni. Szóval világszerte sikerstory mai, egyébként már most szerintem túltechnicizált világunkban…

Imádom. Nagyon szeretem Az éhezők viadalát. Ez a trilógia első számú kedvenc nagy rajongója vagyok, mint a könyvnek és a filmnek is. :)
Másodszorra olvasom és egyre jobban imádom. Mikor először olvastam akkor nem értékeltem de most bepótolom. :)
Mindent szeretek benne a történetet, a szereplőket. Már az elejétől megkedveltem Katnisst nekem szimpatikus volt a karaktere. Peeta, Gale, Ruta, Prim, Cinna is nagy kedvencek.
Tetszett az írónő írása és gondolkodása a viadalról nagyon jól megírta. Suzanne Collis az egyik kedvenc írónőm nagyon szeretem. :)

Jól jellemzi a hozzáállásomat az egész könyvhöz, hogy egy elvesztett fogadás kellett ahhoz, hogy én ezt kezembe vegyem. Még a kölcsönkapás után is tologattam egyik sarokból a másikba.
Aztán szembenéztem vele, elvonatkoztattam a hisztériától, levittem az elvárásaimat (nincsenek benne vámpírok, és disztópia, az utóbbit nagyon szeretem, nem lehet olyan rossz).
És elolvastam. Na és most vagyok bajban.

Mert nem mondom, hogy rossz, de azt se, hogy jó.
Maga az alaphelyzet ígéretes, szürkére mázolt, posztapokapokaliptikus világ. A főszereplő – üsse kavicskavics –, ő is elmegy. Az E/1-ben írtakból is van jobb, de soha rosszabbat.
Ez a „valóságshow-survivor-szerű, a Nagy Testvér figyel, és különben is”-féle Éhezők Viadala produkció nem is rossz húzás, sőt, még tetszett is.

Szeretem a romantikus történeteket, ha van hozzá díszlet, ha a világok omlanak össze, háborúk dúlnak, és annak árnyékban szökken szárba valami szerelemnek nevezett „izé”. A Viadal megfelelő díszlet az ízlésemnek. A románc része már kicsit nyálas nekem, azért többször ellensúlyozza ezt a „véres valóság”, elvégre itt a túlélés a cél, ami nem egyszerűen az ellenfél legyőzését jelenti egy versenyszámban, hanem konkrét kiiktatását a tér-idő kontinuumból.

Én lennék már vajon túl sokat látott, de azért elég habkönnyűre sikeredett ez a történet, elvégre 24 emberből a győztesen kívül mindenki meghal, mégis meg sem rázott. Ami nem is rossz arány a 200 oldalhoz képest, ez a tényleges túlélésről szól az Arénában.
De nem ütötte meg az ingerküszöbömet. Ez csupán öldöklés a kiskorúaknak. A kiskorúság pedig régen volt már. Bár tény, inkább ifjúsági könyvnek nevezném. A maga módján még valamennyire jól is szórakoztatott.

Lenne esély arra, hogy Katniss jól beolvasson a Kapitóliumnak, társadalomkritikát adjon a regény, azonban 1-2 kósza kísérlettől eltekintve inkább csak nyavalyog tovább. Talpraesett lány, na meg vajon én aztán hogyan viselkedtem volna? valószínűleg az első körben elhullok már a Bőségszarunál
Sablonosnak éreztem többször, nem leptek meg a fordulatok. A karakterek számomra nagyon papírízűek, a főszereplővel nem tudtam közösséget vállalni, a srácokért nem rajongtam.

Végszóként és slusszpoénként megjegyezném, hogy abszolút hidegen hagy a látszólagos főszál, mi lesz Katnissal, kit választ a fiúk közül.
Az érdekel, hogyan lehet megdönteni a Kapitóliumot :)

Ez volt az egyik első disztópia témájú könyv, amit olvastam, és ami rabul ejtett. Annyira, hogy azóta már nagyon sok hasonló témájú könyvet olvastam. Eléggé kegyetlen világban élnek Katniss-ék. Gyerekeket zárnak össze egy kegyetlenül megtervezett helyre, hogy aztán legyilkolják egymást és arathassanak egy győztest. A legkiborítóbb számomra a Kapitóliumban élő emberek reakciója, izgatottan, lelkesen nézik a tévében való közvetítéseket, számukra ez csupán egy kaland, hisz nem nekik kell az életükért küzdeniük, legtöbbször más ember halála árán. Katniss mégis megtalálja az arany középutat, úgy próbál meg életben maradni, hogy senkit ne kelljen közben bántania. Mégis rákényszerül, de csak végső esetben folyamodik ehhez a lehetőséghez. Egyébként meg rejtőzködve próbál túlélni, bár ez a Játékmesternek kevésbé tetszik, így próbálja a számítógépes trükkökkel visszahajtani őt a többi emberhez/kiválasztotthoz. Én örülök, hogy nem kell ilyen zord és kegyetlen világban élnem…. Bár sokszor a híradások megingatják az emberekbe vetett bizalmamat.