A ​lőtt lábú madár nyomában 10 csillagozás

Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában

A ​"barangolás Nyelvünk Nagyfejedelemségében" tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor Sütő András az unokája kezét fogva elindult az anyanyelv ösvényein, hogy vándorútjukon bekalandozzák a szavak múltját, jelenét és jövőjét.
"Azt gondoltam – írja most, a tíz év előtti indulásra emlékezve –: örökségünk, törvényes jussunk számbavételével a holnap felé is ablakot nyithatunk. Reményeinkben a holnap azt ígérte, hogy ezeréves szülőföldünk örök hangja közt a sajátosság méltóságának elemi emberi jogával zengi majd életrevalóságát nyelvünk is, az édesnek nevezett anyanyelv.
Azt gondoltam, hogy unokák s nagyszülők egymás szeme láttára fogják leélni az életüket.
Nem így történt.
Reményünk s aggodalmunk is kétfelé szakadt. Az időnek krisztustövisein fennakadva nézelődnek gyermekeink s unokáink után az öregek. Viszi őket a sorsunk egyfelé, s jajong a búcsúzó szívben az emlék másfelé: az elmúltak irányába, ahol még szó szerinti értelme volt az együvé tartozásnak."
Ennek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Kriterion, Bukarest, 1990
298 oldal · ISBN: 9632602473
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1988
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631537250

Kedvencelte 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában

Mit számít a vaknak, ha az anyja látott?
A kötet első fele az Engedjétek hozzám jönni a szavakat című esszéregény (http://moly.hu/ertekelesek/1359822), második része (Levelek a fehér toronyból) elbeszéléseket tartalmaz, melyek szervesen kötődnek a nyelvről, szavakról, megmaradásról szőtt elmélkedéshez. Főhősük, akár az első részé – az unoka, aki elsősorban távollétében van jelen, idegenbe írt „levelek”, emlékidézések megszólítottjaként. Minden elbeszélés egy-egy helyzetjelentés – a mi volt és mivé lett számbavétele. Gyerekkori emlékek pisztrángos napjai, nyáresti medvenézői elevenednek fel (ma egyeseknek giccsbe hajló klisé, másoknak élő emlék, vagy ma is átélt valóság), tanító-intő mesék szólnak a nyelvből való kiszakadásról – a szomszéd Deák Dénes bácsi vagy a Duna-deltai Ádám-Aljosa történetében. De ott a figyelmeztetés a metaforát kolduló szegények kinyújtott kezében vagy az újszülött gyermeket sírni-megszólalni tanító, ezért megáldott Gonosz jelenlétében is…
Néha úgy tűnik, mintha túl sok volna a sötét tónusból, a nyelvet sirató gesztusból. Máskor viszont rájössz, hogy vannak helyzetek, mikor pontosan ez kell.
Egyszerre kegyetlenek ezek a történetek az elnémulás apró mozzanatainak regisztrálásával, és szívet melengetőek a megszólalás szépségének megcsillantásával. Még a néhol érzelgőssé, esetleg patetikussá váló passzusokat is elnézi az ember, főként, ha maga is észre-észreveszi maga körül és néha magában is a nyelvkárosodás jeleit.

>!
Virágszépe
Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában

Fájdalmasan kedves visszaemlékezés és egyben történelmi áttekintés is a szavak hatalmával. Hol mosolygok, hol elszomorodom és néha nevetek, és mindezt egy oldalon belül: Sütő Andrásnak hatalma van a szavak felett. Érezhetően élvezi, hangulatot teremt, játszik velünk (klattyog, pilinkézik, csomborítja). Olyan gyönyörű mondatok, olyan sok mindenre rácsodálkozhatunk, elgondolkodhatunk: „Nagyapa szeme előtt egy pillantásnyira elzúzmarásodik a nyár……Madárnyomokból szőtt fehér hálót borít reám a tél.” 131. oldal. Utánozhatatlanul természetes, egyszerű és szép.
Úgy érzem jó lenne megtanulni néhányat, hogy alkalomadtán idézhessek belőle, de azután rájöttem, hogy tulajdonképpen szinte az egészet megtanulhatnám. Talán később majd válogatok.
Rövid történetetek, emlékek a szeretetről, családról, felelősségről. Vele együtt csodálkozhatunk rá környező világunk megmaradt és elveszett szépségeire, nyelvünk gazdagságára.

>!
ervinke73
Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában

Szívet-lelket melengető sorok a szavak erejéről, az anyanyelv szerepéről, fontosságáról, generációkra örökített tapasztalatokról, örök mesékről, halakról, beszélő tárgyakról, és igen megszívelendő sorok az anyanyelv sebezhetőségéről, máig aktuális harangkongatás nyelvünk sebezhetőségéről, pusztulásáról. Egy darab Erdély a szívnek!

>!
lenani59
Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában

Olyan ez a könyv,mint egy éltető vízforrás a sivatagban,minden cseppje(betűje) erőt ad,hogy bejárjuk „Szavaink Nagyfejedelemségét” és hogy elszegődjünk „nyelvterelő,szóvigyázó juhászoknak,éjjel-nappali szolgálatra” gyerekeink,unokáink mellé,szent elköteleződéssel mert a „félkarú,a féllábú,félszemű nem csonkább a nyelve csonkítottnál”.


Népszerű idézetek

>!
ervinke73

A kádi megmondta: a pisztrángos patak nem kocsma, hanem zarándokhely. Oldja meg saruit, aki istennel társalogni óhajt.

209. oldal

>!
ervinke73

A mindennapi hogy és mint vagyunk és hogy szolgál az egészségünk féle köszönés érdeklődés pedig-a székely-magyarok kivételével, akik nyelvi jobbágyságot sohasem szenvedtek-imigyen módosíttaték:hogy és mint szolgál, uram, az édes anyanyelve? Köszönöm jól, hál'istennek, mondja majd az egyik. Gyengélkedem, mondja majd a másik, az iránt érdeklődvén, merre találná a legjobb ortolingvisztikai klinikát. Tanácsot sokfélét lehet ilyenkor adni. Utaltassa be magát gyógykezelés végett bizonyos Csokonai nevezetű poétához; vagy Berzsenyi tekintetes úrhoz; az utcánk elején és végén vigyázkodó Vörösmartyhoz; Arany János világítótornyába Nagyszalontára, Petőfi tömegsírjába Fehéregyházára; József Attila jajkiáltásaiba; Kemény Zsigmond jégvermébe vagy Ady tüzes katlanába, a hargitai Ábel szikrafeleseléseibe, nyelvi szunyókálásaiból felserkentik az embert, megtáncoltatják az elmét, mint a nagypénteki kakast a rostában. Akár az erdélyi krónikások, a mennyköveket hajigáló hitvitázók, vagy nyelvünk huszadik századi aranyművesei. Ha pedig náluk férőhely nem lenne, meghúzódhatunk a lelkiismeretben is-lehetőleg a sajátunkban, ahol egy-egy síró szavunk éjjel-nappal szolgálatos.

70. oldal

>!
Virágszépe

Ha szavainak számát nézem: Arany János Nagyszalontán állítólag huszonháromezeret kapott, szegényebb házból József Attila majdnem ugyanannyit. El is számolt vele mindkettő becsületesen. Az utolsó névelőig. Azzal is, ami egyiknek a torkában rekedt, másiknak a vérébe fulladt a vonatkerekek alatt. Engedjétek hozzám jönni a szavakat…

19. oldal (Szépirodalmi, 1988)

>!
Virágszépe

Sántán, bénán, sőt elméje nélkül is megél az ember. Az agyavesztettek – a gondolat terhétől szabadultan – matuzsálemi korban hunynak el. Boldogan is talán, mert bolondnak nincs törvénye, amely megkínozhatná. Mezei Robinsonként, szavainak befelé csurgó vérében naponta fullad meg a törvényen belüli.

135. oldal (Szépirodalmi, 1988)

>!
Virágszépe

– A költözködés nem ingváltás. Hanem sorsváltás inkább..
Égő arcom láttán mosdani szalasztott a kútra.
Azután megölelt, s mutatta némán az ösvényt, amelyen indulnom kell.
Magyar ember, ha búcsúzik, nem beszél.

137-138. oldal (Szépirodalmi, 1988)

>!
Nóra

A némaságra motyogott átkos-imádságos igék is a Hallgatás ellen üvöltöttek a Szólás érdekében. Amikor semmink se volt, mindenünk lett a megemelt kalap alól kiröppent „Jó reggelt!” is.

57

>!
Nóra

Akire a magasság is potyogtatni kezdi megvető vélekedését, jó, ha kitörli az álmot a szeméből és tennivalók után nézelődik.

124

>!
Nóra

Az ember pusztul, mert nem felejt. A feledékenyek megmaradnak, de füstre tehetik az életüket.

166

>!
Nóra

A várakozás olyan, mint a fehér torony: messzire látszik.

257


Hasonló könyvek címkék alapján

Szilágyi Domokos: Élnem adjatok
Balázs Imre József: Mint egy úszó színház
Dancs Árpád: Mozimániáim
Pieldner Judit: Szöveg, kép, mozgókép kapcsolatai Bódy Gábor és Jeles András filmművészetében
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Bleeding Bride: Fekete fivérek
Wass Albert: Kard és kasza
Szilágyi Domokos: Kényszerleszállás
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
Wass Albert: A harkály meséje