Lángoló ​agy 88% 167 csillagozás

Ez a könyv egyben fájdalmas és hátborzongató. Amikor becsuktam a könyvet mélyen legbelül elkezdtem félni. Egy titokzatos betegség amit bárki elkaphat. Ha az orvosok nem jönnek rá a betegség okára „könnyebb” esetben egy pszichiátriai intézetben találja magát,vagy meghal. Ha mégis felgyógyulsz előfordulhat,hogy már sosem leszel az aki voltál, csak a régi önmagad árnyéka vagy. Susannah-nak sikerült. Minden tiszteletem a családjáé. A legnehezebb időszakban tökéletesen összetartottak, még akkor sem adták fel a reményt, amikor az orvosok már lemondtak a lányról. Stephen a barátja egy igazi férfi. Akkor sem hagyta el szerelmét mikor a legrosszabbra fordultak a dolgok.Susannah teljesen felépül, teljeses életet él,de ott van benne egy aprócska félelem..hiszen a betegség újból kiújulhat. Ajánlom,olvassátok mert tanulságos történet, amely megrendíti az ember lelkivilágát, sokszor csalt könnyeket a szemembe.

Renkívül érdekelt a könyv. A fülszövege nagyon megfogott, de valamiért nagyon tologattam. Érdekelt a pszichiátriai tünetek mögötti autoimmun betegség. A kialakulása, a tünetek, a diagnosztizálás, majd maga a gyógyulás. Már ha lehet egyáltalán gyógyulásról beszélni.
A fülszövegből tudtam, hogy „meggyógyult” a szerző, így nem volt akkora lelki teher.
Anno Pszichiátrából tanultuk, hogy a hormonok nagyon megzavarják az elmét; főleg a fiatal felnőtteknél alakulhat ki pszichózis. De sokszor a pszichiátriai megbetegdések mögött testi betegséget kell(ene) keresni. Ennek legnagyobb ellenpéldája Dr. Bailey aki nem hallott az nmdar encephalitisről, de nem is akar róla többet megtudni és szerinte nem mulasztott semmit off.
Susannah-nak szerencséje, hogy a családja mellette állt, nem hagyták magukat lerázni, hogy pszichiétriára kerüljön. Ehhez tegyük hozzé énzük is volt és olyan városban ahol hatalmas nagy osztály csak maga az Epilepszia osztály is. Nem a Neurológián néhány kórterem.
Leírja, hogy mennyire megviselte a családját, önmagát. A betegségtudta nála abszoult nem volt jelen, ami a felépülésében gátolta, ezt le is írja a végén.
Az orvosi szakzsargon nekem nagyon tetszett, de olvasás közben belegondoltam, hogy sokan ezért mondják száraznak. Igazuk is van.
Elképzelhető, ha más írja meg nem ilyen néhol szedett-vedett könyv lesz belőle. De nekem pont ezért tetszett. Igaz csapongó néha, de így hitelesebb a számomra.

Őszinte könyv. Rettenetes és borzalmas. Amellett, hogy Susannah megosztja azokat a dolgokat, amiken átesett – bár mivel szinte semmire nem emlékszik, így a családja, barátai és az orvosi feljegyzések alapján dolgozik –, a legelkeserítőbb a történet végén a konklúzió.
Mivel ez egy viszonylag 'újonnan' felfedezett autoimmun betegség (ha jól emlékszem, akkor 2007 környékén írta le először egy orvos), így szörnyű abba belegondolni, hogy hányan lettek korábban félrediagnosztizálva és félrekezelve. És ennek eredményeként hányan haltak meg, vagy esetleg élik az életüket a zárt osztályon.
Hihetetlen, hogy az a test, amelyik életben tart minket, egyszer csak úgy is dönthet, hogy saját maga ellen fordul. Hipochondereknek nem ajánlott az olvasása, de akinek mondjuk kedvence volt a dr. House c. sorozat, az nyugodtan vegye kézbe, élvezni fogja.

Wow. Azt hiszem, ez a legmegfelelőbb szó, ami először eszébe jut az embernek, miután befejezte a könyvet. Egy egyáltalán nem mindennapi eseménysorozatnak lehetünk tanúi, amely egyszerre teszi kíváncsivá az embert, és egyszerre borzongatja. Annyira hihetetlen és megrázó, hogy mire képes az emberi agy és hogy mennyi mindent nem tudunk még saját magunkról, a saját testünkről…

Szakmabeliként végre kimondhatom nagyon vonzanak az olyan könyvek, amik bemutatnak bizonyos eseteket, megtörtént lezajlott betegségeket, és azok hatásait. Különösen nagy az érdeklődésem, ha ritkaságokat lehet látni, mert ki tudja, mikor lehet hasznos az ilyen infó. Megvolt már a Megmaradt Alice-nek, de ez a könyv sokkal szikárabb, szárazabb verziója egy neuro-pszichiátriai betegség bemutatásának spoiler. Ez is volt vele a bajom főként. Annyira tárgyilagos, hogy Susannah szenvedései, küszködései a visszailleszkedéssel a normál világba nem annyira ütősek, szívbemarkolóak, mint amilyennek le lehetne írni. Ami viszont óriási plusz pont, hogy annyi minden szakmailag korrekt van a könyvben hibátlan egyszerűséggel, és érthetően ábrázolva, hogy a laikus is nyugodtan belevághat, és akár tanulhat is 1-2 dolgot. :)

A maga nemében egyedülálló könyv ez. Megrázó, de nekem eléggé „száraz”, lassan olvasos volt összehasonlítva a hasonló Megmaradsz Alice-nek c könyvvel. A sok orvosi szakkifejezések jól el voltak viszont magyarázva,ez ne tantoritson el senkit,szerintem érthetően le van írva minden! Elképesztő ilyent átélni és utólag össze rakni a kockákat,és a családja is példa értékű, hogy ennyire támogatták. Azért irtó nagy szerencséje Susannah-nak, hogy NY ban élt, itt nem hiszem, hogy ugyan ez lett volna a végkifejlet (Nem az orvosok tudása miatt,inkább az elérhető kezelések miatt).
Csak egészség legyen…a többi nem számít….amíg semmi bajunk nem értékeljük a talán szürke hétköznapokat, pedig kellene…Már annak is örülni kéne, hogy reggel kinyitva a szemünk látunk…..

Megrázó és ijesztő történet arról, hogy az agyunk mennyire meghatároz bennünket, személyiségünket, érzelmeinket, viselkedésünket, miközben az agyműködésről, a befolyásoló tényezőkről ma is nagyon keveset tudunk.
Susannah egyik legnehezebb, ugyanakkor tiszteletre méltó törekvése valósult meg ezzel a könyvvel, hiszen sokak figyelmét felhívta erre a betegségre. Nagyon szerencsés volt, hogy végül jó kezekbe került, a családja mellette állt és anyagi problémák sem nehezítették a gyógyulását, mindent meg tudtak oldani.
Mivel nem fikciós történet, hanem egy valódi nő jegyzetekből, visszaemlékezésekből álló története, így nem tökéletesen megkomponált, helyenként pici szárazabb, máshol szívesen vettem volna részletesebb kifejtést, mégis egy nagyon alapos, orvosi értelemben véve is korrekt, tudományos hivatkozásokkal ellátott mű.

Egyszerűen és közönségesen: WOW! Szerintem nem semmi bátorság kellett ennek a történetnek (illetve betegségnek) a leírásához, visszanézni a videókat, kikérdezni az ismerősöket és ezáltal feldolgozni a történteket. Nem tudom miért, de nagyon vonzanak azok a regények, melyek egy-egy, akár ritka, különleges betegséggel kapcsolatban mutatnak be élettörténeteket, így számomra telitalálat volt. Ez ráadásul a színtiszta valóság egy nagyon ritka, meglehetősen ijesztő betegségről. Talán az egyetlen negatívumként azt hoznám fel, hogy néhol már túl tudományos, túl aprólékos volt, bár ennek ellenére is a legtöbb dolgot laikusként is teljesen jól megértettem, így maximálisan élvezhető volt. Susannah és családja története megható és csodálatra méltó, nagyon örülök, hogy a bátor újságírónő szembenézett a történtekkel és megosztotta a világgal betegségének és felépülésének részleteit.

Kettős érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Fontos témáról szól, gyorsan is lehetett haladni vele, de valahogy mégse tudott megfogni. Túlírottnak éreztem, és nem tetszett a stílusa. Rengeteg oldalon leírva, hogy ma ilyen vizsgálaton volt, tegnap olyanon, holnap meg milyenre megy. A szülők aggodalma, saját érzései is olyan részletesen taglalva, ami nekem már sok volt. A kevesebb néha több lett volna. Más részek meg igazán tetszettek (pl. hogy milyen volt a környezet reakciója, mikor visszament a munkahelyére, más esetekről hogyan szerzett tudomást stb.). Most látom csak, hogy van belőle film. Hát lehet, hogy kivételesen jobb lett volna azt megnézni. Ezzel a témával nekem elég lett volna egy másfél órás film. Nem hiszem, hogy kevesebbet adott volna mint a könyv.

Amennyire sokkoló, annyira letehetetlen olvasmány volt, még úgy is, hogy nyilván tudtam, hogy mi lesz a vége (azaz túléli, felépül). A Lángoló agy viszonylag sok orvosi szakzsargont tartalmaz, viszont számomra ezek egyáltalán nem voltak zavaróak, mert a szövegben is elmagyarázza érthetően, továbbá a könyv végén is vannak jegyzetek, kiegészítések.

A szöveg tényszerűen ábrázolja azt a körülbelül egy évet, melyet a megbetegedés, a kórházi tartózkodás, illetve a rehabilitáció ölelt fel. Susannah rövidtávú memóriája sérült, a kórházi időszakból semmire sem emlékszik, ezeket naplóbejegyzések, és a kórházban rögzített videófelvételek alapján rekonstruálja. Ebből kifolyólag sokaknak száraz lehet a stílus, én inkább objektívnek mondanám. Ízlések és pofonok, szerintem érdekesen fogalmaz, és semmi problémám nem volt vele.

Megrendítő olvasmány, a nagyszerűsége pedig annak elegyéből áll össze, hogy az olvasó óhatatlanul is belegondol, hogy mi történne, ha vele esett volna meg ez a ritka betegség. Másfelől pedig a tényszerű, helyenként magyarázó szöveg is sokat hozzátett számomra a könyv zsenialitásához. Nem utolsó sorban pedig tiszteletreméltó, hogy a nyilvánosság elé tárta a történteket, ezzel nemcsak a betegek esélyeit javítva, hanem a szír származású orvosát is hozzásegítve a nagyobb szakmai elismeréshez.

Bővebben: https://www.gyorgytekla.hu/2022/05/susannah-cahalan-lan…