Girl, ​Interrupted 24 csillagozás

Susanna Kaysen: Girl, Interrupted Susanna Kaysen: Girl, Interrupted Susanna Kaysen: Girl, Interrupted

In 1967, after a session with a psychiatrist she'd never seen before, eighteen-year-old Susanna Kaysen was put in a taxi and sent to McLean Hospital. She spent most of the next two years on the ward for teenage girls in a psychiatric hospital as renowned for its famous clientele--Sylvia Plath, Robert Lowell, James Taylor, and Ray Charles--as for its progressive methods of treating those who could afford its sanctuary.

Kaysen's memoir encompasses horror and razor-edged perception while providing vivid portraits of her fellow patients and their keepers. It is a brilliant evocation of a „parallel universe” set within the kaleidoscopically shifting landscape of the late sixties. Girl, Interrupted is a clear-sighted, unflinching documnet that gives lasting and specific dimension to our definitions of sane and insane, mental illness and recovery.

Eredeti megjelenés éve: 1993

>!
Vintage, London, 2013
192 oldal · ASIN: B00D0OR5EC
>!
Virago, London, 2000
168 oldal · ISBN: 9781860497926
>!
Vintage, New York, 1994
168 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780679746041

1 további kiadás


Kedvencelte 7

Most olvassa 2

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 43

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
marcipáncica P
Susanna Kaysen: Girl, Interrupted

Maga a könyv is már 25 éves, a visszaemlékezés pedig egészen a ’60-as évek végére ugrik vissza, mégis ijesztően aktuális még ma is, a mentális betegségek megítélése mind egyéni, mind társadalmi szinten hiába ment át azóta szerencsére jelentős fejlődésen, azok a gondolatok és érzések, amiket Kaynes megfogalmaz ebben a rövid memoárban örök érvényűek.
A könyv egészen klipszerű, egymástól független, kronológiailag sem sorrendben következő emlékképekből építkezik, nincs összegyúrva összefüggő regénnyé, számomra ez nagyon valóssá tetté a történetet. Sokkal mélyrehatóbb eredményt ért el, mintha feláldozta volna a hitelességet a regényesség kedvéért, nincsenek felesleges túldrámázott szálak, magasröptű kinyilatkoztatások, és mégis pontosan ettől olyan magával ragadó Kaynes visszaemlékezése. Talán pont ettől a lecsupaszított megközelítéstől lesz az egész nagyon mellbevágó, mindegyik rövid fejezetbe jut egy-egy olyan mondat, amit sokat lehet és talán kéne is idézni, ezeken a rövid gondolatokon keresztül bontakoznak ki Susanna érzései, a belső viadala saját magával és a helyzetével, és ezeken a kis emlékeken keresztül ismerjük meg a többi bentlakót is, az ápolókat, pedig hosszas életrajzot senkihez, még saját magához sem igazán mellékelt az írónő. Tetszett, hogy mind az ápoltak, mind az őket gondozókat emberi oldalukról, saját tapasztalatain keresztül mutatta be, és nem különböző skatulyákba rakta be őket a drámaibb hatás kedvéért, mégis érzékelhető a feszültség, az elhatárolódás az „őrültek” és a „normálisak” között, a kérdés már csak az, hogy ki, és milyen alapon dönt arról, hogy a határ melyik oldalára kerülünk.
A könyv végén Susanna önreflekciója, saját diagnózisának bemutatása, a Borderline személyiségzavar hatása későbbi életére nagyon erős és velős lezárást adott, nagyon elgondolkodtató és az olvasót magát is kicsit önvizsgálatra, kérdések feltevésére készteti.

>!
entropic P
Susanna Kaysen: Girl, Interrupted

Az agyammal kb. tetszik, mert eleven és rendesen meg van írva, de átérezni nem nagyon tudom. Vagy: na jó, átérzem, csak a mélységét nem érzem.
Nekem ez a könyv túl gyors (vagy én voltam túl gyors vele, ami ugyanaz).

Ilyen gyors, íme: SK 18 évesen bekerül a pszichiátriára/elmegyógyintézetbe/zártosztályra/diliházba (válassz egyet), aztán ott tölt kb. másfél évet, közben a többi bennlakóval ilyen-olyan barátságokat köt, vannak élet- és halálképek, váratlan szépségek és váratlan tragédiák, aztán valaki úgy dönt, hogy oké, SK most már alkalmas arra, hogy visszatérjen a világba. Jó.

És persze – értem SK fő kínjait és kétségeit, meg a dolgok abszurditását, és persze nem tudok nem elgondolkodni az ún. épelméjűség és a nem-épelméjűség közötti határok esetlegességén, főleg, amikor elolvasom a borderline személyiségzavar leírását (amivel SK-t diagnosztizálták, s amit ő ide is másolt a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders [DSM] c. alapműből), és arra jutok, hogy: baszki, ennyi erővel szerintem én is borderline vagyok, csak még senki nem vette észre.

(Amúgy szoktam ilyesféle leírásokat olvasni, és hangulattól függően egész könnyen tudom magam borderline-nak vagy bipolárisnak vagy depressziósnak meg még más dolgoknak is diagnosztizálni. S ezzel nem a mentális betegségek valódiságát kívánom kétségbe vonni, max. annyit akarok mondani, amit kb. SK is mond, hogy ezek a diagnózisok alkalmasint tök esetlegesek, meg még annyit, hogy egy csomó dolog, ami a DSM szerint betegségtünet, szerintem teljesen normális emberi viselkedés- és reagálásmód [de persze lehet, hogy tényleg nem vagyok normális].)

Zárójel vége.

Szóval: igen, értem, amit SK mond, csak – már megint! mint mindig – a tét hiányzik itt nekem. A személyesség, azt hiszem. Az, hogy érezzem, mégis hogyan és miért káosz SK elméje. (Sylvia Plath is volt abban a kórházban, ahol SK, úgyhogy felidéztem magamban az Üvegburát, naná, s annak minden forró-fojtogató-sarokba-kuporgósan nyomorult és most-mégis-hogy-viselkedne-valaki-aki-normális hangulatát – s ehhez képest itt nem sok mindent érzek. Kamasznyomor, szarházi pasi, mizéria és 50 aszpirin? Elhiszem. De nem érint meg.)

És régóta tudható, hogy előbb-utóbb mindenhova odakeverem a Zabhegyezőt is, most ehhez is ide, egyrészt mert eszembe jutottak régi molyos vagy akármilyen értékelések, amelyekben sokan picsogó tizenéves f*szkalapnak tartják a főszereplőt, másrészt meg mert legkedvencebb kollégám, egy határozottan nem-lelkizős ember épp most olvassa – az én lelkes ajánlásomra – életében először a Zabhegyezőt, én meg tűkön ülve várom, hogy egy magafajta normális ember vajon mit gondol majd róla, mert néha valamiért baromi fontos tudnom, hogy valaki, akit nagyon bírok, mit gondol valamiről, amit szeretek; szóval ezt olvasva is a Zabhegyezőre gondoltam néha, meg arra, hogy a Zabhegyezővel ellentétben ez a kamaszdepresszió meg diliház meg minden, ami itt van, ez nekem tényleg sokszor rinyának tűnik, és nem annyira értem, tulajdonképpen miafasz baja is van SK-nak.

2 hozzászólás
>!
chibizso
Susanna Kaysen: Girl, Interrupted

A történet az orvosnál kezdődik: a 18 éves Susanna gyógyszer túladagolással próbált véget vetni életének, de nem járt sikerrel. Épp az orvosnál ül és az esetről beszélgetnek, amikor hirtelen Susannát beutalják a McLeanbe, és mire észbe kapna, már a zártosztályon ül – legalábbis ő így érzékeli, az események a valóságban ennél sokkal lassabban történtek. De innentől Susanna életének ezen szakasza nem a lineáris narratív szerint mesélődik el. Kaysen anekdottákból és leírásokból tárja fel előttünk az elmegyógyintézet lakóinak és rendszerének képét. A rövid részeket néha saját kartonjából származó zárók és egyéb orvosi papírok szakítják meg, mint egyfajta önreflexió vagy kordokumentum, ezzel hitelesebbé téve a McLean világát. A hasonló témájú regényektől, mint például a Száll a kakukk a fészkéről vagy Az üvegburától eltérően Kaysen nem a lehangoltság, a reménytelenség vagy folyamatos harcok helyeként mutatja be a zártosztályt.

Bővebben: http://lesen-in-der-fremdsprache.blogspot.hu/2018/01/gi…

>!
Eszter_04
Susanna Kaysen: Girl, Interrupted

Ősidők óta szerettem volna ezt a könyvet megszerezni és elolvasni. A filmhez hasonló történetvezetést és eseményeket vártam, de az elmaradt.
Napló ez, rövid fejezetekkel, érzésekkel, időbeni ugrálásokkal és a filmzenei tompa hangulattal.
Tetszettek a dokumentumok, kár, hogy néhánynak olyan vastag volt a szedése, hogy összefolytak a betűk.

>!
kaen
Susanna Kaysen: Girl, Interrupted

Másodszori olvasásra is hihetetlenül élveztem. Sokkal jobbnak tartom, mint a filmet. Tetszik a szerkezete is: nincs lineáris történetvezetés, ide-oda kalandozunk a különböző betegek, az ápolók, a kórházi szabályok és élet vagy épp a terapeutával folytatott beszélgetés néhány oldalas leírásai között. Közben időnként fel-felbukkan egy-egy kórházi jelentés: a szerző kikérte a rá vonatkozó anyagot. Nincsenek olyan drámai fordulatok, mint a filmben, és emiatt is sokkal életszerűbb. De ami talán a legjobban tetszett benne, azok a szerző csapongó gondolatai egészségről és betegségről, normálisról és őrültről, agyról és tudatról.
Akit kicsit is érdekel, milyen az élet egy drága magánklinikán, elmegyógyintézeten belül, annak feltétlenül ajánlom.

3 hozzászólás
>!
MrBones
Susanna Kaysen: Girl, Interrupted

Hát nagyon mást vártam. a film alapján készültem az olvasáshoz, de nagyon sokban különböznek.
A könyv nekem semmi extrát nem nyújtott, egy Borderline-nak diagnosztizált nő emlékfoszlányai, értelmezései. Voltak benne érdekes részek, de valahogy úgy éreztem, hogy mégsem érti ő annyira meg a saját működését, mint amennyire szeretné, csak próbálkozik a könyv fejezeteiben is. Ráadásul szerintem elég közhelyes gondolatai vannak az „őrültségről”. Sokkal jobban érdekelt volna más szereplő véleménye, gondolata. Az elitnek számító pszichiátriai intézetről is megtudhatunk pár dolgot, működéséről, szabályairól..de az sem vágott hanyatt.
Lapos könyv volt ez számomra.

2 hozzászólás
>!
Polaris
Susanna Kaysen: Girl, Interrupted

Az első fele messze nem ér fel a másodikhoz, egy-két kiemelkedő résztől eltekintve szinte már felejthető.
A könyv különlegessége, hogy megért, és ha kicsit figyelsz, megértheted. Átérezhető, átélhető. A betegség leírása a végén tökéletes, szívszaggató, és húsba vágóan valós.


Népszerű idézetek

>!
NannyOgg SP

Every window on Alcatraz has a view of San Francisco.

6. oldal (Vintage Books, 1994)

>!
NannyOgg SP

Scar tissue has no character. It's not like skin. It doesn't show age or illness or pallor or tan. It has no pores, no hair, no wrinkles. It's like a slip cover. It shields and disguises what's beneath. That's why we grow it; we have something to hide.

16. oldal (Vintage Books, 1994)

>!
girl_with_the_albatross

I paid no attention. He lived in a world with a future and I did not.

>!
Polaris

What does borderline personality mean, anyhow?
It appears to be a way station between neurosis and psychosis: a fractured but not disassembled psyche. Though to quote my post-Melvin psychiatrist: “It’s what they call people whose lifestyles bother them.”
He can say it because he’s a doctor. If I said it, nobody would believe me.

>!
inactive

We might get out sometime, but she was locked up forever in that body.

3 hozzászólás
>!
RitaMoly P

I told her once I wasn’t good at anything. She told me survival is a talent.

>!
Polaris

Pull yourself together! I told myself. Stop indulging yourself. There’s nothing wrong with you. You’re just wayward.
One of the great pleasures of mental health (whatever that is) is how much less time I have to spend thinking about myself.

>!
girl_with_the_albatross

My ambition was to negate. The world, whether dense or hollow, provoked only my
negations. When I was supposed to be awake, I was asleep, when I was supposed to speak, I was silent, when a pleasure offered itself to me, I avoided it. My hunger, my thirst, my loneliness and boredom and fear were all weapons aimed at my enemy, the world. They didn't matter a whit to the world, of course, and they tormented me, but I got a gruesome satisfaction from my sufferings. They proved my existence. All my integrity seemed to lie in saying No.

>!
girl_with_the_albatross

Our hospital was famous and had housed many great poets and singers.
Did the hospital specialize in poets and singers, or was it that poets and singers
specialized in madness?
(…)
What is it about meter and cadence and rhythm that makes their makers mad?


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: It Ends with Us
Dennis Lehane: Mystic River
Ben Sherwood: The Death and Life of Charlie St. Cloud
Jessica Park: Flat-Out Love
Dennis Lehane: Gone, Baby, Gone
Robin Cook: Coma
Edith Wharton: Ethan Frome
E. Lockhart: We Were Liars
Louisa May Alcott: Little Women
Tess Gerritsen: The Surgeon