Piranesi 70 csillagozás

Susanna Clarke: Piranesi

A ​Hollókirály szerzőjének mámorító, hipnotikus új regénye, mely egy álomszerű, alternatív valóságban játszódik.

Piranesi háza nem hétköznapi épület. Termei végtelenek, folyosói végeláthatatlanok, falait pedig sok ezer különféle szobor borítja. A labirintusszerű csarnokok közt egy bebörtönzött óceán terül el, hullámok emelkednek mennydörögve a lépcsőházakban, pillanatok alatt árasztva el a termeket. De Piranesi nem fél; ismeri a dagályokat, ahogyan a labirintusban is eligazodik. Élete a ház felfedezéséről szól.

Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput.

Susanna Clarke várva várt második regénye lenyűgöző új világba vezeti az olvasót: egy meglepő… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634198000 · Fordította: Molnár Berta Eleonóra
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
224 oldal · ISBN: 9789634198017 · Fordította: Molnár Berta Eleonóra

Enciklopédia 7


Kedvencelte 14

Most olvassa 17

Várólistára tette 148

Kívánságlistára tette 221

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

ProKontra P>!
Susanna Clarke: Piranesi

Susanna Clarke első regénye A hollókirály nemzetközi bestseller volt, mely kis hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendett, majd tizenöt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszülessen a második könyve a Piranesi, de úgy hiszem megérte várni rá, mert ez mindenképpen egy makulátlan remekmű.
Clarke könyvében és annak címében, nagy valószínűség szerint Giovanni Battista Piranesi előtt tiszteleg, aki híres volt egyedi technikájáról és metszeteiről, ezen jelképek pedig állandó részei ennek az irodalmi gyöngyszemnek.

Ez a vékony könyvecske tele van eleganciával, amely ötvöződik a sötétség erejével, mégis egyfajta impozáns látványvilágot tár az olvasó elé. Az írónő egy alternatív valóság típusú közeget teremtett, melyben egy elbűvölő kis ember él, akinek legnagyobb erénye a tanulás, a felfedezés iránti szenvedélye, és az a megfoghatatlan ártatlanság, amely körbelengi őt a történet során. A Piranesi pontosan az a kötet, ami visz magával, hagyni kell, hogy elmerüljünk ezekben a szédítő jelenségekben, ne akarjuk megfejteni a rejtélyeket, mert azok idővel felfedik magukat, egyszerűen csak sodródjunk Piranesivel együtt.
Teljes ajánló:
https://prokontra.net/2020/09/28/susanna-clarke-piranesi/

2 hozzászólás
Hanna IP>!
Susanna Clarke: Piranesi

Vannak könyvek, amikről nem szükséges és nem is lehet előzetesen mondani semmit. Olyanok, mint egy álom, megfoghatatlanok, furcsák, és végig kell álmodni őket ahhoz, hogy hassanak. A végén pedig felébredve kapaszkodunk a hangulatba és csodálkozunk, hogy miért könnyes a szemünk.

ViraMors P>!
Susanna Clarke: Piranesi

Piranesi. Így szólít.
Ami különös, mert emlékeim szerint nem ez a nevem.

A Ház Gyönyörűsége mérhetetlen; Jósága végtelen.

* * *

Ez a könyv pedig egyszerűen remek.
Viszonylag rég kapott el úgy igazán az az érzés, hogy befejeztem egy könyvet és nem tudok kiszakadni belőle. Hogy olvasnék, de nem tudom, mit, mert szeretném folytatni, aminek vége, újraolvasnám és újra olvasnám, és csak ténfergek föl-alá a lakásban off, mert kéne valami, de igazából semmi sem tűnik elég jónak.
Hát ennek a végén így jártam.
Pedig az eleje olyan furának tűnt, hatalmas csarnokaival, rengeteg szobrával és nyughatatlan óceánjával. off Kellett vagy 50-70 oldal és néhány megfelelő zene a háttérbe, mire ráéreztem az ízére, a ritmusára. De onnantól, hogy berántott a világa, nem volt megállás, amikor pedig egy csapára elkezdtek gyűlni a kérdések, aztán a válaszok is, egyszerűen képtelen voltam letenni.
Lehet, hogy Piranesi őrült. Az is lehet, hogy ő az egyetlen, aki normális. Van valami megnyugtató és ártatlan ebben a karakterben, a Házba és a Szobrokba vetett hitében, egyszerű, de megingathatatlan meggyőződéseiben. Kicsit azt hiszem, irigylem, annak ellenére, hogy a világát nem csak lenyűgözőnek, hanem ijesztőnek is érzem.
Tudtam volna még tovább olvasni, nagyon érdekelt volna, hogy merre halad, merre haladhat tovább ez a különös figura és mindaz, ami a fejében él, és az is nagyon érdekelt volna, hogy mi derül ki még a Házról és a világáról.
Ritka gyöngyszem, igazi remekmű. Biztos vagyok benne, hogy nem való mindenkinek, de engem nagyon megtalált.

Réka0128 P>!
Susanna Clarke: Piranesi

Sajnos nem nekem íródott…

Nem leszek valami népszerű a véleményemmel, de nekem sajnos nem ütött akkorát ez a könyv, mint másoknak. A 100. oldal előtt nem sokkal már majdnem abbahagytam, mert egyszerűen az volt az érzésem, hogy se füle, se farka nincs az egésznek. Végül mégis adtam neki esélyt és egy bizonyos ponton túl már elkezdett érdekelni, hogy hova is fog kifutni ez a furcsa történet. Nagyon akartam szeretni, de nekem sajnos túl elvont és szürreális volt. A történet igazi alapja viszont tetszett és nagyon érdekesnek találtam.
A mások pozitívum számomra a főszereplő volt. Piranesi karaktere rendkívül szerethető a szinte már gyermeki ártatlanságával, a tiszta lelkével és a kimeríthetetlen tudásvágyával. :)
Igazából megértem azokat, akik szeretik ezt a könyvet, mert megvan a maga varázsa, csak engem nem tudott olyan mélyen megragadni. :)

2 hozzászólás
Dávidmoly P>!
Susanna Clarke: Piranesi

Ez a felismerés – a Tudás Jelentéktelenségének felfedezése – Kinyilatkoztatás formájában érkezett el hozzá.
*
A kozmikus nagyszerűség víziója, gondolom. Szimbolikus elegye a létezés dicsőségének és rettenetének. Senki nem jut ki onnan élve.
*
A Ház Gyönyörűsége mérhetetlen; Jósága végtelen.

A Bejegyzés kelt a Tizedik Hónap Ötödik Napján, az Évben, mikor a Denevérpestis letarolta a Világot

Röviden
Egy korty tiszta levegő. Kellett már egy ilyen könyv.

Nem sokkal hosszabban
Clarke megmutatja, hogy nem a Megérkezés Helye számít (hiszen azt messziről látni), hanem az Odavezető Út számtalan Csodája, amelyek benépesítik a Házat. Mert a Labirintus néha körülöttünk van, néha bennünk, de soha nem hagy magunkra. Van, hogy fénytelen és ijesztő Börtön, és van, hogy titokzatos, felfedezésre váró Világ, de rajtunk is áll, hogy minek tekintjük.
Olvasás közben néha eszembe jutott egy másik Könyv. Sokszor is eszembe juthatott volna – Auri és Piranesi off szerintem jól megértenék egymást –, de az Áramlatok Sodrása és a Szavak Dagálya messzire ragadott.
Öt Szobor az ötből.

7 hozzászólás
Kitabu_hu P>!
Susanna Clarke: Piranesi

Több mint egy hete olvastam a könyvet, de nem ereszt. Bekerültem Piranesi mellé a Házba, a Labirintusba és nap mint nap keresem az újabb kiutakat és magyarázatokat. Nem túlzok, ha azt mondom az idei évem egyik legkiemelkedőbb, legmaradandóbb története volt ez, amin nálam jobban senki sem lepődött meg. Nem is tudom mire számítottam, de amit kaptam, az magasan veri a HŰHA-faktort. Susanna Clarke világa mesterien keveri a tudományt a fantasztikummal, az elmondhatót az elmondhatatlannal, a valóságot az illúzióval. Minden apró részlet, minden leírt szó fontos, újabb és újabb magyarázatok felé tereli az embert, s ahogy a regényben az apály és a dagály, az olvasó gondolatai is úgy hullámzanak az eseményekkel.
Óriási hatással volt rám, és kivételesen ezt a könyvet most MINDENKINEK ajánlom❣️
Ez a történet megszólítja az olvasóját és kéri a saját, személyes válaszait. Miben rejlik a varázsereje? Bármit gondolsz róla, bárhogy érzel iránta, bármilyen magyarázatot találsz rá: IGAZAD VAN!

CaptainV IP>!
Susanna Clarke: Piranesi

Ez meg bezzeg rövid.

Nagyon hatásosan felépített és valahol a magjában kifejezetten szép regény a Piranesi, aminek sok eleme ismerős, vagy legalábbis van egy illata, amit érezni máshol is, de közben olyan kis szokatlan.
Susanna Clarke legkülönlegesebb (és egyben legdicséretesebb) döntése a nézőpont kiválasztása volt. Egy ilyen jellegű fantasy, vagyis inkább egy ilyen jellegű „rejtély” pont fordított arányokkal szokott megíródni, sok szerzőnek úgy esett volna kézre, hogy az események zöme pont ne a Csarnokok között játszódjon, és Piranesi se mesélőként, csak mellékszereplőként tűnjön fel. Örülök, hogy Clarke nem ezt az utat választotta, mert így az eredmény sokkal frissebbé, izgalmasabbá vált. Meg már csak azért is örülök, mert Piranesit nem cserélném le senki másra, rendkívül szerethető karakter, aki ráadásul képes minden mást is szerethetőnek látni és láttatni.
A Csarnokok hangulata mellett nekem ő marad a legemlékezetesebb, de tulajdonképpen minden az. Tömör és rövid, ugyanakkor a gyorsaság nem szabotálja a hangulatot. Első pillanattól kezdve olyan figyelemfelkeltő, hogy szerintem nem igazán lehet csak ímmel-ámmal olvasni, vagy maximálisan beleveted magad, vagy nem olvasod. Vagy felcsigáz, vagy nem olvasod.
Ez a könyv (is) nagyon jól példázza, hogy a kevesebb néha több, bár én nagyon szívesen töltöttem volna el vele még több időt.

RandomSky P>!
Susanna Clarke: Piranesi

Teljesen más ez a könyv, mint A Hollókirály volt, Susanna Clarke úgy másfél évtizede akkora sikereket aratott nagyregénye. Elbűvölő, titokzatos olvasmány ez, még ha zavarba ejtő és nagyon-nagyon furcsa is. Rég olvastam ilyet utoljára, s meglehet, ebben a járványverte időszakban sokak számára lesz különleges kincs, mely megnyugvást hoz háborgó lelküknek és elméjüknek.
Bővebben: http://ekultura.hu/2020/09/17/susanna-clarke-piranesi

Ivenn P>!
Susanna Clarke: Piranesi

A Piranesi az a könyv, ami a kedvencemmé is válhatott volna, de végül nagyon felemás érzéseket hagyott bennem.

Tökéletesen indult. A főhősünk, Piranesi egy furcsa, háromszintes házban tengeti mindennapjait, végtelen, labirintusszerű „csarnokok” (szobák) útvesztőjében, rengeteg, de rengeteg szoborral körülvéve. Ebben a házban folyamatosan jelen van a víz közelsége, a legalsó szinten csapdosnak a hullámok, de dagály idején még Piranesi lakóterét, a középső szintet is uralma alá hajthatja a tenger.
Erről a furcsa, tengerközeli, mégis zárt világról eleinte ennél többet nem is tudunk igazán meg, akárcsak magáról Piranesiről sem, és Clarke-nak elképesztően jó érzéke van az információmegvonáshoz. Ahogy haladunk előre a könyvben egyre több és több izgalmas kérdés merül fel: mégis hol a fenében vagyunk? Ez a főszereplő fejében játszódik vagy ez a valóság? Megbolondult vagy teljesen épelméjű? Az akaratán kívül bezárták őt ebbe a labirintusba vagy ő választotta ezt a magányos életmódot? MI A FENE TÖRTÉNIK ÉS MIÉRT??
Ezeken a kérdéseken a tíz körmömet lerágtam, annyira felcsigázott, hogy mégis hova fog kifutni az egész. Legutoljára Patrick Ness: Soha nincs vége könyvében éreztem ekkora mindfuckot, ennyi idegtépő feszültséget a tudatlanságtól. Szinte letehetetlennek éreztem a könyv elejét, annyira izgalmas volt és annyira vártam az epikus fordulatot.

Aztán a könyv felénél nagyot koppantam. Lehet én vagyok túl rutinos olvasó (habár nem hiszem, hogy csak én jártam így), de azon a ponton az igazság szinte teljes mértékben kirajzolódott előttem és teljesen összeállt a kirakós. A nagy katarzis-élmény viszont elmaradt, csak egy szemöldökfelhúzással konstatáltam, hogy „aha, szóval ez az igazság”. Onnantól fogva mindig két lépéssel Piranesi előtt jártam, és az olvasási élményemet leginkább az idegesség és az unalom jellemezte, mert már alig maradtak számomra rejtélyek. Legszívesebben néha megráztam volna a főszereplő vállát, hogy „Légy szíves, ne legyél már ennyire ostoba! Tedd már össze fejben, hogy mi történik, annyira egyértelmű!”. Megőrjített.
A történet vége sem tartogatott nekem már semmi nagyobb izgalmat, habár végig faltam a lapokat, mert már nagyon érdekelt, hogy mégis mit fog ebből kihozni a szerző.

Összességében megértem azokat, akiknek ez nagyon tetszett. Van egy művészies, filozofálgatós bája, ami ha éppen a megfelelő hangulatban vagy, akkor nagyon behúzhat és elkápráztathat. Mostanában viszont annyi szépirodalmi stílusban írt weirdet/gótikus irodalmat olvastam, hogy Clarke csak egyetlen író lett a sok közül. A végére én inkább csak elvontnak éreztem az egészet, mint igazán szépnek, habár a lezárás a maga nemében nagyon el lett találva.
Úgy gondolom, hogyha nem jöttem volna rá ilyen hamar az igazságra, ha úgy a háromnegyed részéig agyalgatnom kellett volna, akkor jobb szájízzel csuktam volna be a könyvet. Így sem mondanám azt, hogy nem éri meg elolvasni, de nekem csak egy szimpla „jó” szinten maradt.

2 hozzászólás
Belle_Maundrell>!
Susanna Clarke: Piranesi

A Hollókirály után nagyon vártam Susanna Clarke új könyvének megjelenését, és szerencsére nem is kellett csalódnom: a Piranesi még jobban elvarázsolt.
Pedig nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatunk, az elején kicsit megrettentem, annyira fura volt az egész. Elveszve éreztem magam a Ház Csarnokaiban, és még a stílust is idegennek éreztem. De aztán szerencsére gyorsan megszoktam, egyszerűen beszippantott az egész, és imádtam Piranesivel együtt megfejteni a Ház rejtélyeit, a szobrokat és a dagályt.
Azt imádom a legjobban ebben a könyvben, hogy többféleképpen is lehet olvasni. Tekinthetünk rá „egyszerű” fantasyként, de egy gyönyörű, nagy metaforaként is, ahol a Ház tulajdonképpen Piranesi elméje. Nekem így nézve nem csak a felejtést és az elmét mint menedéket vagy csapdát, hanem kicsit az agorafóbiát is eszembe juttatta. Ezért is éreztem fontosnak a madarak állandó jelenlétét, akik nyilván a szabadságot jelképezik egy ilyen elszigetelt világban. Amúgy is tele van jobbnál jobb irodalmi toposzokkal, mint pl. a labirintus vagy az ajtók, szóval tényleg igazi csemege a lelkes kis bibliofiloknak. A könyv befejezése után egyébként olvastam egy-két interjút az írónővel, amiből kiderült, hogy még Piranesi nevének is van valami jelentősége.
De ha nem keresgélünk mögöttes tartalmat és szimbólumokat, akkor is csodálatos és lenyűgöző történet. Nagyon szeretem, amikor ilyen lassan, tapogatózva derül fény az igazságra, amire a naplószerű forma tökéletesen alkalmas is, hiszen ha Piranesi el is felejtett már valamit, az olvasók bármikor visszalapozhatnak.
Piranesit nagyon gyorsan a szívembe zártam spoiler, annyira ártatlan és tiszta volt a lelke. Érdekes ellenpárja volt a Másik, aki mindent a tudomány racionalitásával nézett, ami ugyan Piranesit is érdekelte, de mégis teljesen más volt a hozzáállásuk. Piranesi mindenre tudott csodaként tekinteni, a Másik szeme előtt viszont csakis a célja lebegett.
Minő meglepetés, a befejezést is imádtam, igazi megnyugtatás volt azok után, amire fény derült. Csodálatos, gyönyörűséges és egyedülálló történet; megkockáztatom, hogy az év egyik legjobbja. Erre megérte ennyit várni.


Népszerű idézetek

Dsheavenofbooks>!

De közben mégis úgy látom, az emberi természet sajátja, hogy valamit jobban kedvel a többinél, hogy egy dolognak nagyobb jelentőséget tulajdonít a másiknál.

22. oldal

Dsheavenofbooks>!

Egy gyönyörű levél volt, melynek mindkét vége csúcsosan elvékonyodott. […] Felülete taszította a Vizet, mintha arra született volna, hogy a levegőben éljen.

22. oldal

ViraMors P>!

Soha nem érdekelt különösebben az úgynevezett erkölcs, de egy civilizáció összeomlásának előidézésénél én is meghúztam a határt.

LucaWolf>!

A Ház Gyönyörűsége mérhetetlen; Jósága végtelen.

12. oldal

Belle_Maundrell>!

A Másikkal való rendszeres találkozóink és a Halottak csöndes, vigasztaló jelenléte mellett ott van még a madarak társasága. A madarakat nem nehéz megérteni. Viselkedésük elárulja, mi jár a fejükben. Általában a következő gondolatmenet játszódik le bennük: Ez ehető? Vajon az? Na és ez? Ez talán élelem. Szinte biztos vagyok benne, hogy az. Néha pedig ez: Esik. Nem szeretem az esőt.
Noha egy rövid, szomszédi eszmecserére bőven elegendő, az ilyesfajta megjegyzések nem utalnak túlságosan mély intellektusra. Mégis úgy találtam, hogy talán több bölcsesség rejtőzik a madarakban, mint az elsőre látszik, olyasfajta bölcsesség, mely csak közvetetten és alkalmanként fedi fel magát.

41-42. oldal

Kapcsolódó szócikkek: madár
ttiillyy>!

A Ház azért értékes, mert ő a Ház. Ez önmagában is elég. Nem egy cél elérésének az eszköze.

59. oldal

Belle_Maundrell>!

Talán ilyen más emberekkel élni együtt. Lehet, hogy még azok is, akiket az ember kedvel és roppantul csodál, képesek úgy láttatni a Világot, ahogyan az ember nem szeretné.

206. oldal

ttiillyy>!

A Ház Gyönyörűsége mérhetetlen; Jósága végtelen.

223. oldal

LucaWolf>!

Mikor a Hold a Harmadik Északi Csarnokban kelt fel, a Kilencedik Előcsarnokba mentem, hogy megfigyelhessem három Dagály egyesülését.

(első mondat)

ttiillyy>!

A kortársaim ezt nem értették. Elvarázsolta őket a fejlődés eszméje, és úgy hitték, minden, ami új, jobb a réginél. Mintha az érdem a kronológia függvénye volna!

84. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

China Miéville: A város és a város között
Veres Attila: Odakint sötétebb
Joseph Fink – Jeffrey Cranor: Üdvözöljük Night Vale-ben!
Matt Ruff: Lovecraft földjén
Neil Gaiman: Sosehol
Moskát Anita: Irha és bőr
Stephen King: A Setét Torony – A Setét Torony
China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás I-II.
China Miéville: Kraken
Bram Stoker: Drakula