Búcsúbáj ​hölgyei és más történetek 75% 77 csillagozás

Nos, valami ilyesmire számítottam. Susanna Clarke elkalauzolt gyermekkorom meglepő, barátságtalan és egyáltalán nem veszélytelen tündérnépség lakta tájaira. Ahol zöldebb a fű, bujább a természet és vérszomjasak, de legalábbis első vérig huncutok rejtőzködő lakói. Mivel gyermekkorom egyik érthetetlen módon rabul ejtő mesekönyve ez volt, és elolvastam ezt is, és számításba vettem a tündérek kiszámíthatatlan, baljós bűbájosságait, így nem ért meglepetés. Ez a világ nem rózsaszín és romantikus és ártatlan. A fehérneműt is alaposan fel kell kötni a tündérek lakta nemes vidékeken, mert könnyen foglyul ejt nemcsak a szépség, de a csíny és galádság is, aztán hipp-hopp, elmúlik számolatlanul egy két évszázad néhány röpke pillanat alatt, az ember lánya és fia pedig ott áll megfürödve, értetlenül
Kedvencem egy félig ember, félig tündér megkapó története, bár nem vagyok biztos benne, hogy a történet végére a megfelelő jellemfejlődésen ment-e keresztül hősünk.

Valahogy így festene, ha Jane Austen fantasyt írt volna. Szerencsére Austen olyan témákról írt, amikhez sokkal jobban értett, no meg azért írói kvalitásokban sem összemérhető a két szerző.
Susanna Clarke történetei bájos, ámde felejthető mesék a 19. századi, vidéki Anglia és Tündérföld keresztmetszetében. Kevés gondolatom támadt a kötet végére érve, és már bajosan tudnám felidézni, miről szóltak az első történetek. Annyit azért kiemelnék, hogy lépten nyomon némi kellemes humor fűszerezte az olvasást, illetve Charles Vess illusztrációi is sokat dobnak a köteten: részletgazdag, biztoskezű, finom rajzok, és minden esetben tökéletesen passzolnak a cselekményhez.

Mesék bájról, szabályról, alakváltó tündék hadáról. Kapni meleget, hideget, rőtet és rútat, akad bolond, patikus, doktor és zsidó. Olasz, tavasz, nyár és tél. Napot lop és nem henyél. Van itt magyal, galagonya, bürök, üröm és alma. Holló, kopó, madárka és kobold. Anyatej, pite, akarat, mágia. Világok közt átjáró ház és ládika. Titkok, receptek, intések és intelmek. Lidérc, kótyagos lelenc, pap és fegyenc, királyné, grófné, kópé. Minden, ami kell a mesékhez a könyv fedele alatt él, ha kinyitod, megcsókol és beszippant, hogy magad légy e világ, mely keveredik való és valótlan közt, fittyet hányva logikára és jó esetben, önmagára.
Rendkívül élvezetes volt olvasni, sokat mosolyogtam és alig várom, hogy a Hollókirályt a kezembe vegyem az írónőtől.

A Hollókirály elég különös hatással volt rám – a mai napig nem tudom megfogalmazni a regénnyel kapcsolatos gondolataimat. De az biztos, hogy tetszett, ezért is vettem kézbe a Búcsúbáj hölgyek történeteit.

Clarke a novelláskötetben folytatta, amit korábban megkezdett: ironikus, de szeretetteljes humorral figurázta ki a Jane Austen regényeiből ismerős angol vidék jellegzetes figuráit, és ezt remekül ötvözte a mágia világával. Régi mesék elevenednek meg új köntösben; az emberek és tündérek ellentmondásos világa találkozik a lapokon, néhol vidám, néhol azonban inkább sötét, már-már horrorral telt képeken.

Legjobban talán a női szerepek változatos ábrázolása kötött le: elszánt, majdhogynem csökönyös hősnők és férjre vágyó pillangók váltakoznak és adnak képet a korabeli Anglia női sorsainak teljességéről.

Egy csodás és felfedezésre váró univerzumot tár az olvasó elé a kötet, érdemes elmerülni benne.

Bővebben: http://tubicacezar.blogspot.com/2017/01/susanna-clarke-…

Irdatlan régen vásároltam ezt a könyvet, azt hiszem @Hiranneth től. Mert meglepően olcsó volt és miért ne. És azóta úgy volt a polcomon… Nehezen szántam rá magam, mert ááá, novellák és nem regény, milyen az… Nemrég beletörött az olvasókám egy mesekönyvbe, amiért különálló mesék voltak a várakozásom ellenére, nem meseregény és nem foglalt le. Nade. Mostmár azt bánom, hogy nem vettem kézbe hamarabb. Mert ennek egy-egy novellája „akkorát üt” mint egy regény.

Néha azon töprengek, mi lett volna másképp az életemben, ha néhány jó könyvet hamarabb olvasok, talán egészen más irányba terel és más ember vagyok ma, mint aki lettem? Talán a jó könyvek változtatnak a célokon, sorsokon és érdeklődésen. Ez is biztosan ilyen, amit ha kamaszként olvasok, méginkább hatással lehetett volna rám, de így is valahol egészen máshol járt a lelkem az elmúlt napokban, nem a panelben a Vizafogón. Az utóbbi egy-két hónapban sorra megdöbbentően jó könyvek jönnek szembe velem, és mintha újra felfedezném magamnak az olvasást. (Nem mintha eddig egy betűt se olvastam volna. :p)

No de a konkrét könyvről: egy dolog bosszantott néha, ami valahol a könyv erénye is: hogy sokszor olyan, mintha angol, ír vagy skót népmeséket olvasnék. Ugyanaz a cselekmény, ugyanaz a világ… Amit egyébként nagyon szeretek, csak miért kell ezt saját név alatt kiadni, más nevekkel? Nem minden novella volt ilyen, de akadt ilyen is, amikor konkrétan ráismertem egy-egy mesetípusra és nem értettem, hogy minek írt még egy ugyanolyat. A Gaiman fanficet se érzem egészen indokoltnak, nyugodtan elhelyezhette volna a történetet egy másik világban, nem volt logikus, miért ragaszkodott a Csillagpor helyszínéhez.
Ugyanakkor az erényének is érzem, hogy megtartotta a népmesék törvényszerűségeit és cselekményeit: nem csapja be az olvasót, akinek ismerős a világ. Most jöttem rá, hogy sokszor zavar, amikor modern fantasy csavar a népmesék világán, mintha arcul csapná a mesékben jártas olvasót és kihúzná a lába alól a szőnyeget: engem összezavar és elkeserít, amikor egy mesében semmi sem az, amit a népmesékben megszoktam. (Nyűgös gyerek vagyok, aki újra és újra ugyanazt a mesét akarja hallani? Vagy jól esik, hogy a mesék világában könnyű kiigazodni kellő előismerettel?)
És persze voltak olyan novellák, amik teljesítették azt is, ami szintén a jó fantasy ismérve szerintem, hogy semmihez nem hasonlítható világba vittek el és épp az ismeretlensége, újdonsága volt izgalmas.
Szerettem a nőalakokat, a nyelvezetét és a könyv kivitelezését is: a belső illusztráció és a borítón a szulákvirágok is gyönyörűek. Az ír-angol-skót tündérekre jellemző légkör és a varázslónők pedig mindenek felett kedvenceim. Megint egy könyv, amit nekem írtak. :)
A Hollókirályon erősen dilemmázom, hogy olvassam-e, mert molyon annyi negatív kritikát olvastam, de ez a könyv viszont nagyon meggyőző.

Bár a Hollókirályt nem olvastam, de a 2015-ös BBC sorozatot egyszerűen imádom. Anglia két nagy mágusával, a körülményes, introvertált könyvmolyként élő Mr. Norrell-lel, és a kissé lökött, ösztönös tehetségű Jonathannel, meg a személyes kedvencemmel, a józan és gyakorlatias Arabellával. Miattuk kezdtem bele ezekbe a novellákba.
Mintha Jane Austen írt volna a tündérekről, a maga modoros, de szellemes stílusában. Nem ártatlan, apró kis lényekről, hanem a régi korok csalfa és nagy hatalmú népéről, akik előszeretettel csábítottak át Tündérföldére gyönyörű lányokat, vagy akár igazi angol úriembereket is…
Nekem tetszett a hangulata, kikapcsolódásnak tökéletes, Charles Vess illusztrációi pedig gyönyörűek.

Az első történetet kifejezetten nyögvenyelősnek, oda nem illőnek gondolom, holott a kötet többi része nagyon tetszett, elő fogom venni még később is. Ahhoz az ír tündérmesés könyvhöz tudnám hasonlítani, amit korábban olvastam, hasonló a hangulata.

A valóság, ami tele van bűbájosokkal. Persze, némelyek képtelen őket meglátni, nekem viszont tetszik ez a világ, amit Clarke papírra vetett. Azt hiszem, mindenképpen elolvasom a Hollókirályt.

Ez pocsék volt…ugyan nem olvastam a Hollókirályt, így ismeretlen volt számomra a kitalált világ, de ezen könyv alapján egyáltalán nem jött meg a kedvem hozzá. Sokszor érthetetlennek és zavarosnak találtam a történeteket, és a szándékosan archaizáló stílus is csak tovább rontott a helyzeten. Kétszeri nekifutásra is csak szenvedtem vele. Zavaros történetek, amik nem futnak ki sehova, amikor azt hittem, kezdem érteni a történetet, egyszer csak véget ért, hát…én ebből többet nem kérek.

Hát ez nagyon gyenge lett… a Hollókirályt még nem olvastam (most el is ment kicsit a kedvem, majd el kell felejtenem ezt a kötetet, vagyis, a történeteket már elfelejtettem, de az érzést, hogy rossz volt, nem :-D)… volt olyan történet, aminek se füle, se farka nem volt, csak egy összevisszaság… voltak benne jobb részek, de összességében tényleg gyengére sikeredett…