Csoportos ​játékok 31 csillagozás

Susan Swann: Csoportos játékok

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Engedelmesség, emlékszel? Talán nem tanultad meg a leckét? Ó, dehogynem, Mary jól megtanulta a leckét. Tudott a hatalmi játszmákról két szerető között, és arról is, hogy az engedelmesség alapvető követelmény, ha valaki egyszer már alkut kötött a Titkos Társasággal és elfogadta játékszabályait. Mindezt a férfi is tudta. Tökéletesen tisztában volt Mary kötelességeivel, és a lány úgy érezte, mintha lelkének egy rétegét máris lehámozták volna róla. A tudás hatalmat adott a férfi kezébe Mary fölött, és a lány beleborzongott az izgalomba. A behódolás vágya elárasztotta a testét, és felszabadította érzékeit…

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Extázis iXmédia

>!
iXmédia, 2003
254 oldal · ISBN: 9638631325 · Fordította: Láng Viola

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Jordan Stone · Charles Germain · Ezredes · Mary Fremen · Pia


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Cicu>!
Susan Swann: Csoportos játékok

OMG! Szerelem első olvasásra! ♥ IMÁDTAM! ♥
1 évig vadásztam erre a könyvre, de megérte!!! :)
Nem tehetek róla, de odáig vagyok a domináns, egoista pasikért! Charles és Stone egyből a szívembe lopták magukat :)
Dominancia, alárendeltség, engedelmesség, nevelés, használat, alázat.
Adva van egy Titkos társaság, egy nő aki a Társaságnak dolgozik, engedelmességgel és szexuális szolgálattal tartozik a társaság tagjai felé,amit néha Charles-nak ki kell kényszerítenie, sajátos eszközökkel. 2 domináns pasi, egy Ezredes , egy aukció, ahol az egész elkezdődik, egy szerződés, egy leszbi barátnő, egy masszőr többletszolgáltatásokkal.
Fűszerezzük meg az egészet jó sok szex-el, tűzdeljük meg Bdsm elemekkel. Aztán az egyik pasit golyózzuk ki a rendőrség segítségével.
A másikkal pedig…..
És már készen is van! :)
A szórakozás garantált, gyenge idegzetűeknek és romantika kedvelőknek nem javallott! :D

15 hozzászólás
Tamlilla>!
Susan Swann: Csoportos játékok

Ez az erotikus irodalom színvonalasabb írásai közé tartozik, egy nagyon szórakoztató olvasmány. Inkább a szex, mint a történet a mérvadó, de az előbbire sem lehet panasz. Egy kis szerelmi szál is el van bújtatva a sorok közé, és a következő részekben talán ezen lesz a hangsúly.
Azért sokat ne várjon tőle az olvasó, ez tényleg inkább szexről szól, nem a romantika és a történet az erőssége. De abban igazán jó.

1 hozzászólás
Szimirza>!
Susan Swann: Csoportos játékok

Nem tudom miért, de több történést és kevesebb erotikát vártam el a könyvtől, de ennek ellenére nem volt rossz, csak valahogy most másra vágytam, talán egy kicsit jobban kidolgozott és jobban kibővített sztorira.

Odilia>!
Susan Swann: Csoportos játékok

Alapvetően jó könyv, gusztusos erotikával, kis rejtéllyel. Csak sajnos úgy éreztem, hogy egy trilógia 2. kötete van a kezemben. Se előzmény, se lezárás. (lehet, több részes külföldön, nem néztem utána)

(Gwent imádtam :D ilyen titkárnő kellene mindenkinek :D)

Gaby33>!
Susan Swann: Csoportos játékok

Az erotikus irodalom egy-két gyöngyszeméhez képest, ez a történet kimondottan jó volt. Egész kerek kis történetet sikerült a sok szexjelenet köré kerekítenie a szerzőnek. Én vállalom, hogy kedvelem az ilyen fajta könyveket, és ez tényleg magasan jobb volt a legtöbbnél. A főszereplő nő nem vitte túlzásba a nyavalygást és kellően határozott is volt. Szóval az erotikus történeteket kedvelőknek csak ajánlani tudom ezt a könyvet.

Trice29 P>!
Susan Swann: Csoportos játékok

A borító pocsék, nem kapcsolódik megfelelően a történethez.
A történet kicsit vontatott, a végére javuló tendenciát mutatva. Az erotikus jelenetek jól megírtak. Határozottan van perspektíva a sorozatban, kár, hogy nem fordították tovább.

PEvice>!
Susan Swann: Csoportos játékok

Hát ez a könyv miden volt de jó nem… ez a pornófilmek szöveges változata akart lenni szerintem…. én csak lapoztam lapoztam annyi szex volt benne ami annyira nem illett a hangulatomhoz mikor olvastam… hát ez is kipipálva a képzeletbeli listámon, de nem érzem hogy több lettem ettől a könyvtől…

szofia1209>!
Susan Swann: Csoportos játékok

Ezeket a rendeket én nem fogom egykönnyen megérteni, az fix. Pedig próbálom, de tényleg… S elég elgondolkodtató, hogy ilyenek valóban működnek. Mindezt a nagyközönség elől elzárva… már-már a bejutás is elég zűrös és komplikált. Ha egyszer bent vagy kijutni sem egyszerű.
A könyv tetszett, gyorsan végeztem vele. Néha-néha már sokk volt az erotika még nekem is. Tegyünk bele egy kis krimit(nyomozás, zsaruk) romantikát, no meg persze erotikát és kész is van egy remek kis olvasmány.
Stone vs. Charles… Mary… Érdekes háromszög. Meg kell mondjam nekem Charles már kezdettől fogva unszimpatikus volt. Aztán az elrablás, a felkínálás sem segített abban, hogy megszeressem a karakterét.

Britta89>!
Susan Swann: Csoportos játékok

A történet átlagos. A cselekmény számomra kicsit vontatott volt. Igaz,már másodszorra olvastam,így nem volt meg az a varázsa,mint először. Mary alakja tetszett, de voltak megnyilvánulásai,amik őt túl átlagossá tették. Szerettem Charles és Stone alakját. Irányítottak,megvan bennük a domináns plusz. Ez tette azt hiszem számomra érdekessé a könyvet.

UPDATE:
Ismételten kezembe akadt a könyv és valahogy így évekkel és jó pár erotikus történettel később, meg kell mondjam, nekem ezúttal igenis tetszett a történet. Jó, nem az a kiemelkedő alkotás, de hamar megnyert magának.
Valójában rengeteg benne az erotikus tartalom és alig van bármi történés is a könyvben. Ami pluszként jön hozzá, az a tiktos társaság, ami úgy és olyan módon van felépítve, ahogy még egyik hasonló témájú könyvben sem olvastam. Őszintén szólva, ebbe a társaságba én is szívesen belépnék.


Népszerű idézetek

Cicu>!

Boldog házasságban élt, és bár szívesen flörtölt olykor egy-egy vonzó nővel, nem lépegetett félre. Igazán ritka állatfaj manapság.

202. oldal

Cicu>!

Milyen különös, hogy a szerelem félelmet ébreszt az emberben.

169. oldal

Cicu>!

Igazi, természetadta bujaság él benned. Ellenállsz, de közben élvezed, ha rákényszerítenek. Bizonyos jellemerő szükséges ahhoz, hogy valaki képes legyen átadni magát az efféle élvezeteknek. A behódolás gesztusát sajnos folyamatosan félreértelmezik azok, akik szeretnek az erkölcsről prédikálni másoknak.

25. oldal

Cicu>!

– Az élvezet utáni vágy határtalanul mohóvá válhat, nem gondolod?

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Charles Germain
Cicu>!

Végül is megízlelte már a veszély fűszerét, és ínycsiklandozónak találta. Pikáns zamatot adott az erotikus örömöknek.

135. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mary Fremen
Cicu>!

Mary ránézett a kemény arcra és a dühtől eltorzult szájra, és a lázadás szikrája nyomban kihunyt benne. Jobb lett volna, ha szó nélkül teljesíti az akaratát, és tetteti az alázatosságot, amit nem érzett. A magatartásával csak azt érte el, hogy feldühítette ezt a vadállatot.
Lehajtotta a fejét, amint Charles keresztülvezette a tömegen, és megállt az emelvény előtt, amit a szoba túlsó végében, egy színpadszerű dobogón helyeztek el.
– Csak tetteted az engedelmességet – sziszegte a fülébe Charles.
– Azt hiszed, vak vagyok, és nem veszem észre, hogy átversz? Öreg hiba, Mary. Amint hamarosan magad is rájössz. Végigfuttatta kezét a lány fenekén, mintha csak bőrének állagát vizsgálgatná.
– Az a gyanúm, hogy még sosem vertek el téged megfelelően. És most sürgősen orvosolni fogom ezt a hiányosságot.

147. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Charles Germain · Mary Fremen
Cicu>!

Te viszont nagyon értesz hozzá, hogy kell rámászni egy férfi idegeire. Önfejű vagy, követed a hangulataidat, és határozottan van tehetséged a bajkeveréshez. Ami azt illeti, te vagy a legdühítőbb nőszemély akivel valaha is találkoztam, másrészt viszont nagyon, de nagyon szeretnivaló is vagy.

160. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jordan Stone · Mary Fremen
Cicu>!

– Ha parancsot adok, elvárom tőled, hogy tudomásul vedd. Most hozzáférhető vagy számomra, amikor csak kedvem szottyan rád. Erre gondolj.

124. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Charles Germain · Mary Fremen
Cicu>!

Charles rámosolygott kristálypoharának pereme fölött, aztán ráemelte a poharat, mintha csak köszöntené.
– Igazán gyönyörű vagy – mondta eltűnődve. – Tudom, hogy megéred az összes nehézséget, amelyet miattad vállaltam. Sokszorosan megtérülő befektetés leszel számomra.

127. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Marilyn Miller: Túl a maffián
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Ella Steel: Végtelen játszma
Anne L. Green: Elfojtott indulatok (novella)
Marilyn Miller: A királynő
Ella Steel: Hullámok foglyai
Anne Raven: Kéjlak
Tiffany Reisz: A szent
Ronnie W. A.: Momster
Mira Sabo: Amikor elszabadulnak az indulatok