Mielőtt ​végleg elmegyek 86% 55 csillagozás

A 4 csillag nem Susan személyének és az ALS-sel való küzdelmének szól, hanem magának a könyvnek, az elvárásaimnak való megfelelésnek.
Ha Susant és a hozzáállását, a kitartását, a lélekjelenlétét, a gondolkodásmódját kellene értékelnem, akkor 5 csillagot adnék.

Nem volt könnyű olvasmány, és sokszor meg is könnyeztem, de kicsit visszás érzést hagyott bennem a sok utazás, „a lehetőségek” tekintetében. Ettől függetlenül emelem kalapom Susan előtt, amiért ilyen szép, maradandó emléket állított a gyerekeinek, és erejéhez méltán mindent megtett, hogy az utolsó hetek, hónapok is szeretetben, örömben teljenek.
Legyen könnyű neki a föld!

Nem is tudom,hogy kezdjem. Még nem térek magamhoz annyira a hatása alatt vagyok. Kicsit elpityeredtem,ami nem szégyen.
Susan kivételesen erős nő,aki annak ellenére,hogy egy nagyon ritka halálos betegségben szenved, annak ellenére sem keseredik el és éli az életét,sőt szeretné a szeretteit megajándékozni. Példaértékű, mert kevesen viselik ilyen méltósággal betegségüket. Örülök,hogy elolvashattam a könyvét,mert amíg olvastam éreztem,mintha részese lennék a történetnek,magam elé képzeltem a még egészséges nőt és azt akinek napról napra romlik az állapota. Elég ritka,hogy egy könyvön sírjak,de ez a könyv most ezt váltja ki belőlem,nagyon megragadta a lelkem.
Ajánlom mindenkinek,mert érdemes elolvasni.

Szomorú történet egy nő, egy anya haláltusáról. Bár ne kellett volna megszületnie ennek a könyvnek. Nyugodjon békében Susan.

Hm, nem egyszerű értékelnem ezt a könyvet, mert érzelmileg teljesen összekuszált.
Adva van egy édesanya, aki haldoklik. Tudja az olvasó, hogy mindez valós történet, teljesen meg van hatva, rettenve, potyognak a könnyei. Örül annak, hogy sikerült úgy lezárni az életét a „főhősnek”, hogy boldog, elégedett legyen.
És akkor vannak olyan olvasók -mint én is-, akik hozzájuk nagyon közel álló szeretteiket veszítették el egy bizonyos alattomos betegség miatt. Végignézték a sorvadásukat, a szenvedéseiket, a fájdalmaikat, a halálukat. Ők tán más szemmel nézik ezt a könyvet, mint azok, akiket megmentett ettől az élet.
Örülök annak, hogy Susan boldogan fejezte be az életét. Örülök annak, hogy olyan tartós emlékekkel tudta itt hagyni a gyermekeit, a szeretteit, akik ezekbe egész életükben kapaszkodni tudnak majd, mert a hiány nagy úr.
Ugyanakkor összeszorult a szívem és az amerikai álom itt is megvalósult. Susan számunkra luxuhelyekre ment pihenni, luxusélményeket, luxusemlékeket adott a szeretteinek. Átlagos magyar állampolgár, úgy gondolom örül annak, ha a kezelésekre el tudja vinni a haldokló hozzátartozóját, ha fizetni tudja a gyógyszereit … ne adja az ég, de örül annak, ha van miből eltemetnie. … Lehet, hogy volt bennem egyfajta irigység is. Mert én azon kívül, hogy ott álltam az adott szerettem mellett, nem tudtam neki mást adni és csak bízhatok abban, hogy boldogan fejezte be a földi létét és semmivel kapcsolatban nem érezte azt, hogy kihagyta az életéből.

Egy kicsit -nem is kicsit- másra számítottam az olvasása előtt, így egyfajta csalódás is van bennem így utólag. 4 csillagot adtam. Nem a történetre, hanem a stílusra. A vége felé nagyon nehezen csúszott. Tán túl hosszú. … Na de nyilván valakiknek ez egy örök emlék, és kevés is nekik. ….

Sokat panaszkodunk, önzőek vagyunk, semmivel sem vagyunk megelégedve. Igaz mindenkinek a maga baja a legnehezebb. De ez a könyv olyan egyszerű, szívbe markoló történet. Rádöbbent, hogy milyen rossz sorsot is kaphatna az ember. Pozitívan is lehet mindenhez állni. Más rálátást is ad a dolgokra.

Ez egy nagyon komoly könyv, lehet csak én vagyok fiatal még ennek a felfogásához. Nem haladt előre a történet. Egyszer jelenbe ,egyszer a múltba játszódat ,ami egy kicsit összezavart bár eddig szerettem az ilyen könyveket.

Nem egészen erre számítottam,de tetszett a könyv.Olvasatta magát.
Susan elképesztően erős nő.Megmutatja,hogy a betegsége ellenére is élhet boldog életet.Nagy szerencséje van,hogy megtalálta John-t aki szereti és gondját viseli.
Nancy-t szerettem meg a legjobban,nagyon jó barát.Néha nagyon meghatódtam olvasás közben.
Csak ajánlani tudom.

Susan 3 hónap alatt pötyögte be könyvét, egyetlen még valamennyire működő jobb hüvelykujjával az iPad érintő képernyőjén. 40 éves, három gyermek mamája, visszafordíthatatlan idegrendszeri betegsége, izmainak elsorvadása bezárta saját teste börtönébe. Hihetetlen akaraterővel és tárgyilagossággal viseli sorsát. Ebben nagy segítségére van férje, nővére, gyermekkori barátnője, volt munkatársai, szomszédai, meglelt új családja. Szerető gondoskodásuk nélkül nem tudta volna végigjárni betegsége fázisait.
Sokszor vagyunk elégedetlenek életünkkel, pedig nincs olyan rossz, aminél rosszabb nem lehet. Ki kell hozni mindenből a legjobbat, számunkra legmegfelelőbbet, amíg még lehet.

Nehéz egy gyógyíthatatlan beteg ember utolsó évéről írt könyvről értékelést írni. Susan bátor, erős nő volt, aki ennek az utolsó, fájdalommal teli évnek is próbálta megtalálni az értelmét, szépségét és a boldogságát. Küzdött, kitartott, mert hátra akart hagyni valamit. Ez a valami a rá való emlékezés, nyom a szerettei szívében. Becsülöm az elszántságát, de valahogy mégis kívül maradtam, nem kerültem hozzá közel.

Hát hú. Csodálom, hogy ilyen kitartása volt/van a nőnek. Nem tudom, hogy az ő helyében képes lettem volna-e ennyi mindent megtenni azért, hogy a családomnak szép emlékei legyenek. Azt, hogy bizonyos ideig tagadásban élt, teljesen eltudom fogadni, mert senki sem szeretne azzal szembesülni, hogy egy visszafordíthatatlan betegsége van.
Ráadásul a gondolkodásmódja és a személyisége is szimpatikus volt.