Sorsdöntő ​nyár (Szeder-sziget 1.) 85% 64 csillagozás

Ez már a 13. történet, amit Mallery tollából olvasok, de egyszerűen nem tudom megunni ezt a nőt. Olyan finoman és szépen simogat a szavaival, annyira el tud varázsolni a hétköznapi szereplőivel és a kisvárosi helyszíneivel, hogy ha 1 hónapig megállás nélkül csak tőle kellene olvasnom, azt sem bánnám.
Ez a könyv is olvasmányos volt, megható, cuki és sokszor fájdalmas (főleg Michelle alkoholizmusa küldött a padlóra), de egy hatalmas, elégedett sóhajjal tettem le a kezemből.
Kell nekem a folytatás!

A történet ugyanannyira chic lit és családregény, mint amennyire romantikus. Carly és Michelle suinte együtt nőttek fel a szigeten és 17 éves korukig legjobb barátnők voltak. Aztán történt valami és Michelle megszökött, és katonának állt. Tíz év múlva sérülten, tele haraggal és a poszttraumás stresszel küzdve tér vissza, hogy vezesse a fogadót. A kezdeti találkozás nem indul jól, mindkét nő erős sérelmeket ápol, mégis Carly az, aki próbál közeledni és békülni. Őt kedveltem jobban, Michelle többnyire kiakasztó volt. Persze két jó pasi is volt a történetben, de csak amolyan mellékszállként. Susan Mallery jól ír, bár vannak jobb és kevésbé jó kötetei is, ez kimondottan tetszett.

Ez bejött rendesen! Susan Mallery ismét le tudott venni a lábamról. Nem erre számítottam, de annyira imádtam az egészet.
Már ez az első rész tökéletes sikeredett. Ha ilyen lesz a többi is semmi bajom nem lesz.
A történet eszméletlen jó volt. Tetszett a felépítése és a kidolgozása is.
A karakterek is szerethetőek voltak szinte végig. Michelle nekem kedvelhetőbb karakter, mint Carly. Mondjuk ezt a nagy viszályozást nem nagyon éreztem erősnek, inkább bohóckodás volt ez már.
Érdekes, hogy elég lassan indult be a könyv, de a romantikus szálak most nem kaptak nagy hangsúlyt. Mégis élvezhető volt végig.

Tetszett a történet, izgultam, hogyan fog alakulni Michelle és Carly élete. spoiler Mondjuk Michelle-t fenntartásokkal kezeltem az alkohol miatt. Nehezen kedveltem meg. Carly aranyos nő volt, tetszett, ahogy nevelte a lányát, ahogy ő volt az első az életében. Sam nagyon szimpatikus volt, imádtam, ahogy reagált Carly-ra. Michelle sokszor fura volt, érdekesen reagált dolgokra. Valahol megértem, amiatt amin átment, amit átélt. Jared szintén szimpatikus volt. Jó volt látni, hogy tudta kezelni Michelle-t. Ellen egy gonosz hárpia volt.

Nehezen indult, de a végére felbukkant az igazi Susan Mallery. Ez a könyv sokkal inkább szól a barátságról, egy leszerelt katona nehézségeinek a feldolgozásáról, azaz a poszttraumás stressz szindrómáról, családról, és egy kicsit a szerelemről. Nem a szokásos vicces, könnyed, romantikus Mallery regény.
Az egész történet két lány barátságáról szól és aköré épül. Michelle a szívem csücske lett, mivel PTSD-s betegekkel szeretnék foglalkozni a jövőben, ezért a betegségért tanulok pszichológiát. Csodálatos. Az egész folyamat, amin végigmegy. Határozott, de közben kicsit sértett és megbántott karakter, aki megtalálja az utat a világba. Imádtam, amikor Esély felbukkant, és megmentette. A nevet pedig elraktároztam, a következő menhelyről hozott kutyának nem kell majd nevet találnom. Beleszerettem. :) Jaredbe is. Úúú, az a pasi. Nem is sorolom fel, hogy miért imádtam őt az elejétől kezdve.
A másik oldalon pedig ott van Carly, akinek teletömte a fejét egy rossz karakter. Őt annyira nem szerettem meg, de szép változáson ment keresztül ő is. A lánya nagyon üdítő személyiség, és aranyos. Sam nekem a haver kategóriába esik, de ott kiemelkedő helyet érdemel.
Tudtam, hogy mi a helyzet a negatív karakterekkel, mindkettejükkel kapcsolatban volt megérzésem, ezek be is jöttek. Ezért ez a része a történetnek nagy meglepetést nem okozott. Az öt csillagot azért nem kapja meg, mert nehézkesen indult be a történet. Belecsöppenünk a jelenbe, a múltban történtek csak lassan derülnek ki, így a kép nehezen áll össze. Ezt leszámítva szépen megírt regény családról, barátságról, és egy picit a szerelemről. Meghozta a kedvem újraolvasni a Citrom és osztrigát. :)

Két hajdan volt elválaszthatatlan barátnő rossz viszonyának ecsetelése volt a cselekménye nagyobb részt ennek a könyvnek.
Érdekessége, hogy az egyik barátnő háborús sérült, sokat szenved a fájdalmaitól, tehát mindenképpen egy nagyon nehéz időszakát éli meg az életének.
Nehezen haladtam vele, időnként unalmasnak találtam.
A borító sem ezt sugallja, na meg a Szeder -sziget alcím sem.
Én inkább az utóbbiról olvastam volna…

A történet központi eleme két nő viszontagságos, egész életüket meghatározó barátsága. Útjuk most újra összefonódik és kénytelenek szembenézni korábban messziről került, szőnyeg alá söpört sérelmeikkel. Michelle része érdekesebb volt számomra a háborús veteránként a PTSD-vel sújtott hétköznapjaival, de Carly élete sem volt rózsás egyedülálló anyaként. A férfiak viszonylagos mellékszálként, a terápia részeként szerepeltek a történetben, így nem is a szerelmi szálak, hanem a két egykori barátnő között újjáépülő, erősödő bizalom köré összpontosult a történet.

Kellemes, tipikus amerikai történet. Leszerelő, traumák miatt fizikailag és lelkileg is szenvedő szereplő az egyik lány, a másik egyedülálló anya, akit a vőlegénye a barátnőjével csalt meg. De persze jó barátok voltak és a könyvön végighúzódó viták után jön az egymásnak borulás, a jajj bocsáss meg…. Lányok, tíz év telt el, ideje lenne túllépni a gyerekkori hisztiken, ugyanez vonatkozik a gonosz banki alkalmazottra is.
A szállodát viszont szerettem, az ottani hétköznapok bemutatását, leírását, örültem a – szintén kötelezően, minden amerikai könyvben felbukkanó – kutyának, mint gyógyítónak.
Összességében egynek elment, de csak akkor fogom olvasni a folytatást, ha rágógumira van szüksége az agyamnak.

Nem igazán sorolnám a nagyon romantikus könyvek közé, elég kis szerepe volt. Inkább a barátságról, a megbocsájtásról szól magunk és a környezetünk felé.

Ez a történet nem lett igazán romantikus, de mégis nagyon érdekes, szórakoztató, elgondolkodtató. Inkább szólt az önismeretről és a megbocsátásról.