Kendra ​életei 9 csillagozás

Susan Kren: Kendra életei

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kendra egy autóbaleset során elfelejt mindent, ami előző életéhez kötötte.
Nyolc évvel később egy nap arra ébred, hogy valami megváltozott. Néhány felismerést, álmot és látomást megélve rádöbben, hogy itt az ideje követni a Belső Hangot, mely elvezetheti abba az életbe, ahol a valódi boldogság várja. Elkezdenek visszatérni az emlékei, de már csak tizenöt napja van rá, hogy fényt derítsen a baleset előtti életére.
Miközben feltárul előtte a múltja, különös titkok nyomára bukkan, s bár nem lehet biztos benne, hogy minden úgy végződik, ahogy szeretné, mégsem adja fel önmaga keresését.
Mert tudja, ahol egyszer a változás elkezdődött, onnan már nincs visszaút…

>!
272 oldal · ISBN: 9789630892230

Kedvencelte 6

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

>!
jucci
Susan Kren: Kendra életei

Engem már jó ideje leginkább azok a könyvek, illetve filmek tudnak megfogni, amik nem a túlszofisztikált nyelvezetükkel próbálnak levenni a lábamról, hanem amik olyan direkt vagy burkolt módon tartalmaznak inspirációt számomra, amit a zsigereimben érzek, hogy pozitív hatással vannak rám. Persze fontos, hogy az intellektusomnak is táplálék legyen, hogy magával vigyen a világába, hogy ne akarjam letenni, hogy azonosulni tudjak a főhőssel (ha meg nem, azzal is nekem van dolgom)… Mivel ez a könyv a nagybetűs Változásról (változtatásról) szól, így nem kérdéses, hogy mindenkinek dolga van vele, akármilyen élethelyzetében éri is utol. Hogy milyen fontos is az életünkben, hogy a Szívünk útját járjuk, és képesek legyünk észrevenni azt, amikor ezzel ellentétesen cselekszünk éppen. Én ebben kaptam megerősítést, mindezt olyan izgalmas és fordulatos módon, hogy vele feküdtem és keltem, majd addig olvastam, amíg a végére nem értem :)

>!
nyul202
Susan Kren: Kendra életei

A belseje is legalább olyan színes, mint a borítója! A cselekmény olyan magával ragadó, hogy 2 délután munka után kiolvastam a könyvet. OLvasás közben folyamatosan kerülünk egyre közelebb az univerzum müködésének megértéséhez. Amint Kendra kiderítí, hogy ki is valójában Kendra, a történet olyan fordulathoz ér, ahol az olvasó mélyen beszívja a levegöt vesz és hangosan mondja: Aztaaaa….

>!
Yerdela
Susan Kren: Kendra életei

Engem nagyon megfogott, régóta nem olvastam ilyen jó könyvet!
Csak ajánlani tudom!

>!
strangel
Susan Kren: Kendra életei

Nem tudtam letenni, a cselekmény csak úgy sodort magával. Igazi élmény, mind a léleknek mind a szellemnek. Remélem minél több emberhez eljut a híre.

>!
Éva_Kovácsovics
Susan Kren: Kendra életei

az egyik legérdekesebb könyv,amit mostanában olvastam. szinte minden barátnőmnek ajánlottam,vettem,és mind imádta.

>!
Trixi_Adzoa P
Susan Kren: Kendra életei

Imádtam! Főként azért, mert ismerem az írónőt, és pontosan tudom, hogy egy hétköznapi húsvér, valóságos emberke képes lehet ilyesmire, mint ez a könyv. :-)
Kicsit modern, kicsit romantikus, kicsit misztikus, kicsit sci-fi, és mégis valóságos.
Egy szó mint száz, olyan cselekményhalmazt foglal magába, hogy nem lehet megunni, és letenni.


Népszerű idézetek

>!
Susan_Kren I

Egy ideig még próbáltam fenntartani a látszatot, de egyre nehezebben ment.
Az egyik énem ragaszkodott a régi életéhez, a kapcsolataihoz, a társadalmi elvárásoknak való megfeleléshez. A másik mindent fel akart égetni maga mögött.

>!
strangel

A halál olyan, mint egy hamis kóbor kutya. Ha félve nyúlsz felé, megharap, de ha befogadod az életedbe, megszelídül, s a részeddé válik.


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Clentar: Kristályszilánkok
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Vivien Holloway: Végtelen horizont
Berg Judit – Polgár Judit: Alma
Nemere István: A nádas titka
Nemere István: A várúr fia
Pőcze Zoltán: Déjà vu
Brandon Hackett: Az időutazás napja
Selina Olivieri: Menage – Vízió
Lőrincz L. László: Nagyszakállú Kecskeapó