Nekem ezzel a történettel találkoznom kellett… Nem néztem meg a filmváltozatot, még Gerard Butler kedvéért sem, nem láttam a musical változatot, és a Gaston Leroux féle könyvet sem olvastam, szóval semmilyen előéletem nem volt vele. Bloggertársam, Loki (Könyvszeretet) azonban felhívta rá a figyelmemet, amikor szóba került a Könyvmolyképzőnél a megjelenés. Méghozzá azzal a mondatával, hogy kamaszkorának meghatározó olvasmánya volt, nagyon szerette, alig várja, hogy újraolvassa a könyv blogturnéjának apropóján.
A szerző a klasszikus Az Operaház fantomja történetet veszi alapul, mint a könyv végén található jegyzetekben is megemlíti, de nem elégszik meg csupán egy retelling sztorival, a Fantomban Erik történetét egészen a születése pillanatától a haláláig követhetjük nyomon. Másfél évig tartott a regény megírása, alapos kutatómunka eredményeként az olvasó ott érezheti magát Erik életének helyszínein, legyen az Perzsia, Oroszország, vagy Párizs.
Susan Kay írásmódjáról felsőfokon lehet beszélni. A nyelvezete gyönyörű, kifejező, egyszerűen csodálatosan megírt a történet. Az érzelmek ábrázolása lenyűgöző, ahogy a karakterek is jól felépítettek. Erik kiemelkedik mind közül, számomra örökké emlékezetes marad.
Nekem nagyon tetszett az a váltott szemszögű narráció, amivel megoldotta a szerző a történetvezetést. A regény Erik anyjának, Madeleine hangjával kezdődik, aki nagyon fiatal, nagyon szép hölgy, első gyermekével a szíve alatt marad özvegyen. Rettenetes súllyal nehezedik rá a tudat, hogy ránézni is képtelen az arcdeformációval született fiára, nemhogy magához ölelni, megpuszilni sem tudja. Évekig rejtegeti, álarccal takarja a fiút, aki rendkívül intelligensnek és több művészetben is nagy tehetségnek bizonyul. Erik végül kénytelen elmeneküli az anyja házából, egy fejezet erejéig ő számol be sorsa további szomorú éveiről, a folyamatos megaláztatásokról, kihasználásról, verésekről, kínzásokról. A vándorcirkusztól Olaszországba kerül, ahol Giovanni, az építész-kőfaragó mester szárnyai alá kerül, aki megtanítja a kamaszt a szakma alapjaira, és aki felfedezi a tehetségét, amolyan apafigurává válik. Eriket itt is súlyos bántások és csalódások érik, tovább kell mennie, míg Oroszországon keresztül Perzsiában köt ki. Nadír szemszöge következik, aki az egyetlen ember Erik életében, akit barátjának nevezhet. Néhány különösen veszélyes és mágiával teli év után Erik Párizsba telepedik le, ahol az Operaház építését tekinti küldetésének és befészkeli magát annak pincéibe, komplett lakosztályt alakítva ki magának. Itt élhet visszavonultan az emberektől, és teheti sétáit az épületben a titkos folyosókon keresztül. Megismeri Christine-t és vele a mérhetetlen szerelmet. Jól ábrázolja kettősüket az Ellenpont fejezet, ahol mindkettőjük fejébe beleláthattam, végül Roul fejezete zárja a történetet, mely szerintem az egyik legnagyobb hatású és leggyönyörűbb befejezés, amit valaha olvastam.
Erik karaktere a szívemhez nőtt, és nem tudok könnyek nélkül emlékezni rá, mennyire sokat szenvedett ez a fiú, ez az ember, mennyire vágyott a szeretetre, valakire, aki viszontszerethetné őt. Folyamatosan csalódások érik, és ez megkeményíti őt, végül ez az egész életén átívelő szeretetéhség változik megszállottsággá Christine iránt. Csodálja a szépségét, tehetségét, a hangját. Nagyon különleges érzelmi utazást élnek át ők ketten, gyötrődnek, szenvednek. Csodás pillanat, amikor a lány rájön, hogy miért pont ő az, akiért Erik mindent kockáztat.
Ez a regény nem enged el könnyen, olyan mű, amit többször is el fogok olvasni. Bátran ajánlom mindenkinek ezt a csodát, érdemes elolvasni, akkor is, ha ismered Az Operaház fantomját, akkor is ha hozzám hasonlóan csak egy-két dalt ismersz a musicalból.
