A tudatos jelenlét az elmúlt évek során szerte a világon, így hazánkban is óriási népszerűségre tett szert, hiszen amellett, hogy a pillanat mélyebb, jelentéstelibb, bölcsebb, elfogadóbb megélését teszi lehetővé, jelentősen javíthatja általános közérzetünket és egészségi állapotunkat.
Bár a gyerekek életkori sajátosságaiknál fogva még sokkal inkább benne élnek az „itt és most”-ban, mint a felnőttek, a megnövekedett szorongás, agresszió és figyelemzavar korában a tudatos jelenlét egyszerű technikáinak gyakorlása számukra is rendkívül hasznos lehet. Olyan eszközt kaphatnak a kezükbe, amely segíti félelmeik, agresszív indulataik kontrollálását, figyelmük irányítását, és türelmesebb, együtt érzőbb cselekvést tesz lehetővé.
Ráadásul, ha a tudatos jelenlétet megcélzó játékokat szülőként, nagyszülőként vagy pedagógusként együtt játsszuk a gyerekekkel, az ránk is pozitív hatást gyakorol majd. Sok felnőtt számol be arról, hogy ezek, az elsősorban gyerekek és kamaszok számára… (tovább)
Játékok a tudatos jelenlétért 5 csillagozás

Kedvencelte 1
Most olvassa 3
Várólistára tette 26
Kívánságlistára tette 15
Kölcsönkérné 1
Népszerű idézetek




Amikor a gyerekek vagy kamaszok szoronganak vagy zaklatottak, biztassuk őket arra, hogy amikor kifújják a levegőt, az legyen sokkal-sokkal hosszabb, mint amikor beszívják, és kilégzésnél adjanak ki résnyire nyitott ajakkal halk, susogó hangot. Ha egy gyerek már sír, ezért nehezére esik szabályosan lélegezni, kérjük meg, hogy belégzésnél tegyen úgy, mintha egy virág illatát szívná be, kilégzésnél pedig mintha a mutatóujja egy gyertya lenne, amit a szája elé tart, de nem akarja elfújni, csak meg szeretné táncoltatni egy kicsit a lángját. Ebből a gyakorlatból szükség lehet néhány körre ahhoz, hogy helyreálljon a légzés üteme.
Susan Kaiser Greenland: Játékok a tudatos jelenlétért Gyerekeknek, kamaszoknak és családoknak




…egy régi mondás szerint a bölcsesség és az együttérzés olyanok, mint a madár két szárnya, vagyis a repüléshez mindkettőre szükség van. A tudatos jelenlét ezeket segít kifejleszteni, e kettő pedig együttesen járul hozzá a belső szabadság megteremtéséhez.
Susan Kaiser Greenland: Játékok a tudatos jelenlétért Gyerekeknek, kamaszoknak és családoknak
Hasonló könyvek címkék alapján
- Mary Sheedy Kurcinka: Eleven kölykök ·
Összehasonlítás - Randy Alcorn – Alex Kendrick – Stephen Kendrick: Valóban bátrak 91% ·
Összehasonlítás - Linda Åkeson McGurk: Nincs olyan, hogy rossz idő 88% ·
Összehasonlítás - Erica Reischer: 75 stratégia boldog és sikeres gyerekek neveléséhez 87% ·
Összehasonlítás - Elizabeth Pantley: Békés álom – könnyek nélkül 87% ·
Összehasonlítás - Suzy K. Quinn: Majd lesz időd magadra, amikor a gyerek alszik 78% ·
Összehasonlítás - Lorena V. Pajalunga: Dinó meditáció ·
Összehasonlítás - Aletha Solter: Gyógyító és kapcsolódó játékok 93% ·
Összehasonlítás - Steve Bennett – Ruth Bennett: Kapcsold ki a tévét! ·
Összehasonlítás - Christopher Clouder – Janni Nicol: Kreatív játékok 2-4 éves gyermekeknek ·
Összehasonlítás