World ​After (Penryn & the End of Days 2.) 92% 49 csillagozás

Aki eddig úgy gondolta, hogy az Angelfall egy 5 csillagos könyv és nehéz lesz überelni, az kérem szépen kösse fel a nadrágját, ugyanis a World After szépen jött és tarolt.
Általában igyekszem emberi időben értékelni a könyveimet, hogy valami értelmes kerekedjen ki belőle, de sajnos a bennem élő fangirl erre most nem képes, így előre is elnézést, de hajnali 1:10-kor nem nagyon lesznek épkézláb mondataim.
Tehát a könyv – hogy kissé amerikaias legyek és még Dean-t is idézzem – awesome volt. Írhatnám, hogy király, de az olyan elcsépelt és amúgy is, mondtam, hogy nem leszek értelmes… :D
Az előző könyv végén kaptunk egy kemény függővéget, a könyv pedig pont ott vette fel a cselekmény fonalát, ahol az Angelfall abbamaradt. Éppen emiatt az elején volt sok őrült anyuci, akit most már mondhatom, hogy elkönyveltem annak. (De ki tudja, lehet Susan meglep valamivel a záró kötetben és kiderül, hogy egyedül ő normális.) Plusz sok Paige, akit végigolvasva a könyvet imádok, komolyan mondom, egyszerűen, ha furán is hangzik, de azon kívül, hogy tiszteled az erejéért és kb. mindenkit te is kinyírnál, aki bántotta őt, nem lehet nem szeretni.
Aztán ott van Penryn, ő az a főhősnő, akit a korabeli karakterek közül egy perce se akartam kivágni a fűre és jól fellocsolni. Erős, bátor badass, de úgy, hogy nem kanyarodunk el a túlzások szigetére. A könyv elején nem volt sok Raffe, mármint személyében jelen, de Pooky Bear-nek hála sok mindent megtudunk a múltjáról, és az, hogy nincs Penryn mellett nemhogy elvenne a történet élvezhetőségéből, hanem pont hozzáad, hiszen látjuk, hogy a lány megállja egyedül is a helyét.
Raffe… az Raffe, nem nagyon kell ecsetelni. Bár csak a könyv utolsó 1/4-ben szerepelt, de hát ő pont olyan, mint amilyennek megismertünk az első részben, és hát imádom (Plusz megjegyezném, hogy azért mennyivel jobban néz már ki a neve leírva angolul, mint magyarul. Rafi… :D A hunyor Majorból volt a malacka Rafi. :D) A sztori végig pont olyan izgalmas volt, mint az első rész. Folyamatosan haladtak az események, csak olvastam és olvastam és a reakcióm sokszor annyi volt, hogy HUH.
Most szeretném megjegyezni, hogy ha az írónő jól lezárja a sztorit, nem úgy mint sok disztópia esetében – aminek a zárókötet inkább tűzre való lenne olvasás után, mint polcra –, akkor indítványozok neki egy szobrot. Komolyan, ha kell én magam faragom ki. :D
Nah jó, nem. De akkor is hatalmas elismerést érdemel majd érte, csak legyen jó. ;)

Picit gyengébbnek éreztem. Vagy csak Raffe jelenlétét hiányoltam? :) A vége felé mikor ismét színre lépet szó szerint minden izgalmasabbnak tűnt és persze, hozta a szokásos poénos formáját!
De maga a történet,most is hozta az elborzasztó és egyszerűen rémisztő formáját. Komolyan. Bármilyen szörnyű is ez a világ totál lenyűgöz! Valahogy ez a morbidság… olyan különleges.
A szereplők kicsit másabbak voltak,fejlődtek egy kicsit.Jobban megkedveltem őket. :) Remélem a következő rész is hozza majd a színvonalat.
És kell a kövi rééééész,mert fáááájdalmas, ha nem tudom mi lesz!!

Gondolkodom, hogy miként is lehetne értelmes értékelést írni ehhez a könyvhöz, de egyszerűen kivitelezhetetlen feladatnak tűnik.

Az eddig megismert világ tovább bonyolódott, jobban megismerhettük mind az angyalok természetét, mint céljait. Ugyanez vonatkozik a Spoiler! skorpióangyalokra is. Te jó ég! Az volt a kedvenc elemem… mármint lehet kissé morbidnak tűnik, de annyi energiát ölt bele az írónő, és meglátszik Spoiler vége!

A történettel kapcsolatban is pozitívan csalódtam… az eleje kissé nehezen indult, 10% kellett, hogy igazán beinduljanak a történtek – ráadásul itt volt egy logikai hiba (mármint az első rész egyik kérdésére adott válaszban). Ott kissé csalódott voltam. De aztán felpörögtek az események, minden rosszabb lett, minden veszélyesebbé vált, és végig retteghettem, hogy ki éli túl, és megéri-e túlélni egyáltalán.
És, ha még ez nem lenne elég, a vége ugyanannyi új kérdést tett fel, mint amennyit megválaszolt. Válaszokat akarok, kedves Susan Ee.
Mondjuk annak örülök, hogy annyira nem lett nagy függővége, így legalább nem kaparom a falat májusig(?).

A karakterek tekintetében Penryn még mindig nagy kedvencem; ráadásul ebben a részben megismerhettük az esendő oldalát is, amely végeredményben még szimpatikusabbá tette. És volt több rész is, mikor megszakadt érte a szívem.
Ismeritek, mikor van egy szereplő, akitől kiráz a hideg? Azt gondolhatnánk, hogy ez ebben a sorozatban valami ritka természetfeletti lény, de egyáltalán nem. Penryn és Paige anyja még a legklisésebb horrorfilmeket és félelmetessé tenné. Egyszerűen szavakat nem találok rá.
És Raffe-t még véletlenül sem hagyhatom ki. Ez az angyal lenyűgöz az „emberiségével”. Ebben a részben még jobban megszerettem, és legszívesebben fognám, és órákon keresztül ölelgetném.

A romantikába pedig ne is menjünk bele. Még mindig ott tartok, mint az első részben is. Többre van szükségem! Miért tagadod ezt meg tőlünk, drága Susan?! Nem érdekel semmi szabály, sem világvége, sem semmi!

Végszóra pedig: Pooky Bear a legleglegjobb „szereplő”. Ezzel senki nem vitatkozhat! ;)

Egyszerűen még mindig fantasztikus ez a sorozat és le a kalappal az írónő előtt. Susan Ee mindenképp kimagasló helyen van az év felfedezettjei listámon.

A történet ott folytatódik, ahol az első rész véget ért, azaz mindenki azt hiszi, hogy Penryn halott és főhőseink elváltak egymástól. Bevallom az elején kicsit megijedtem, hogy most mi lesz Raffe nélkül, nagyon hiányzott, de ez nem vett el a történet élvezhetőségéből. Sőt még így is végig jelen van a történet folyamán, hisz Pooky Bearnek (Raffe kardja) köszönhetően kicsit megismerhetjük az angyal múltját. Nagyon bejött a kard „személyisége”, de ennek ellenére még mindig nem értem, hogy miért voltak oda érte egyesek annyira, mert én ehhez túl keveset kaptam belőle.

Kezdetben kicsit lassabban indult be, mint az első rész, inkább az információszerzés és annak megemésztését helyezte előtérbe az írónő, de nem kellett sokat várni és ismét teljesen felpörögtek az események. Ha lehet ebben a részben még sötétebb és félelmetesebb hangulatot teremtett az írónő, mind a locustok/skorpióangyalok, mind az angyalok hátborzongatóak voltak, de mégis ami a legfélelmetesebbé tette az egészet, hogy az angyalokat nem is érdeklik az emberek, csupán patkányokként bánnak velük, akik véletlenül az apokalipszis útjába kerültek.

Maga a háttértörténet is bonyolódik, sok kérdésemre választ kaptam, de még több új született. A romantika, ha lehet még kevesebb volt ebben a részben, mint az elsőben, de az a pár jelenet Raffe és Penryn között nagyon tetszett. Hihetetlenül élvezem a közös jeleneteiket és a civakodásaikat. A harcjelenetek is nagyon izgalmasak voltak, a vége pedig most is nagyon „látványosra” sikerült, olyan érzésem volt végig, mintha egy filmet néznék, annyira részletesen és olvasmányosan írta meg az írónő a jeleneteket.

Amit viszont egy kicsit hiányoltam, hogy néhány újabb angyalt részletesen megismerhessek. Örülnék, ha még néhány kapna saját személyiséget Urielen és Belielen kívül. Nem azt mondom, hogy feltétlen Raffe oldalán kell hogy álljanak, de élvezném, ha rajta kívül más angyalt is megismerhetnék. Már az is jó lett volna, ha az első részben feltűnt fehér angyal (nem emlékszem, hogy hívják…) feltűnik ismét egy rövid időre.

Ha már a szereplőknél tartunk, Dee-Dumnak valami fergeteges poénjaik vannak és sokat mosolyogtam, mikor ezek ketten „mély” eszmefuttatásba kezdtek. Valamint, lehet ezt csak én képzelem be, de mindig furcsa érzésem van tőlük, mintha valami nagy dolgot rejtegetnének. Bár az is lehet csak én szeretném, hogy így legyen =.= Aztán ott van még Penryn anyja…hát ez a nő bármelyik horrorfilm teremtményét lepipálja. És az a legfurcsább, hogy igazából nem tudom, hogy tudta elérni az írónő, hogy ennyire para szereplő legyen…lehet azzal, hogy soha nem tudjuk meg, hogy igazából mennyire őrült, vagy hogyan tud mindig életben maradni egyedül is. Mint például, amit az Alcatrazban csinált. Végül pedig ott van Paige, aki kinőtte a cuki kislány szerepet rendesen. Szegényt úgy sajnáltam néhány jelenetben, máskor meg a hideg rázott tőle, de annak örülök, hogy megoldódott a kapcsolata Penrynnel…már amennyire ez lehetséges.

Enyhe spoiler!
Egy nagy kérdésem van, a rengeteg egyéb mellett Gabriel tényleg meghalt? Mármint a többi angyal is felébredt a lövöldözés után és ugye őt is elvileg lelőtték. Ráadásul ő még erősebb is volt náluk, hisz egy arkangyal, aki Hírvivő lett, vagyis biztos nem gyengusz…na mindegy majd megtudom,ha végre kijön a többi rész is.
Spoiler vége!

Összességében elképesztően élveztem olvasni ezt a részt is és tényleg csak ajánlani tudom a sorozatot. Bár így utólag már okosan elmondhatom, hogy lehet érdemes lenne megvárni még kijön az összes rész, hogy ne szenvedjetek annyira, mint én. A 3. rész 2015-re várható és még sajnos címe sincs. Olyan messze van!

http://three-points-of-view.blogspot.hu/2014/06/susan-e…

Megint úgy olvastam el a sorozat egy részét, hogy szinte észre sem vettem, hogy a végére értem.
Csak szinte… mert a vége… hát az olyan… az olyan kegyetlen. Számunkra, olvasók számára.
Főleg ha odapillogunk a harmadik rész megjelenési dátumára.
Két dolog garantált: sűrűbb pillogás, majd utána egy MICSODA???? felkiáltás.

Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát már neki! (Csak, hogy megint stílusos legyek).

Többen írták előttem, hogy Pooky Bear a legjobb fej főszereplő. Így igaz, ezt én is alátámaszthatom. Még ha ritkán is hallatja a „hangját” akkor is folyamatosan érezhető, hogy ő bizony ott van.

Na de, az Angelfallos értékelésemben nem számoltam be valamiről. Vigyázat SPOILER lehet valakinek!
Kedves Susan! Miért, miért pont Uriel??? Nekem mindig is ő volt a kedvenc arkangyalom. Ez azért szíven ütött, de tényleg. Remélem valahogy még jóváteszi ezt majd kedves írónő…. valahogy. Legalább egy picit. :)

Tetszett:
– A hangulat még mindig nagyon ott van. Kellemesen borzongtam végig.
– A két főszereplő közti kémia, amit az előző kötetben hiányoltam. Pedig most csók sem volt, de a többi… jaj.
– Választ kaptam arra, hogy anyuka miért bukkant fel állandóan legutóbb! Így most már értem, akkor nagyon idegesített.

Nem tetszett:
– Raffe hiánya. Most komolyan, reméltem, hogy legalább féltávnál megtörténik a reunion, de nem! Alig bírtam kivárni, és az a kevés morzsa, amit kaptunk, egyáltalán nem csillapította a kínzó „éhségemet”.
– Már megint Paige keresése Penryn cselekedeteinek a mozgatórugója. Azt hittem, ezt a szálat lezártuk, de nem, inkább megismétlődött még egyszer.
– Zavaró ismétlések. Eddig nem szúrtam ki, vagy nem tudom, vagy csak mert nem kötött le annyira, de bosszantott, mikor ugyanazt más köntösben megismételte a szerző még egyszer. Pl. hogy a gazdagok hiába voltak gazdagok, most egy szinten vannak a szegényekkel.

A lényeg, hogy az első rész jobban tetszett. Valószínűsítem, hogy Raffe hiánya okozta a legfőbb problémát, mert amint felbukkant, érezhetően jobbnak találtam a regényt.

Az első rész után nagyon vártam a folytatást. Sajnos nem tudtam rögtön neki esni, mert a beszerzéssel voltak gondok. De ahogy hozzájutottam, bele is vetettem magam a második kötet elolvasásába. Nem bántam meg, de…

Továbbra is imádom ezt a posztapokaliptikus világot. Ez változatlan. Az elbeszélés stílusa is kedvenc. Hogy mi volt a problémám? Sajnos én ebből a részből kicsit (nagyon) hiányoltam Raffet. Plusz a vártnál több volt a jobbra-balra kószálás és ebből kifolyólag, annyira nem kötött le a cselekmény, mint az első résznél. Szóval szerettem, de lehetett volna jobb is.

A történet ugyan ott folytatódik, ahol az előző megszakadt és szerencsére az írónő hozza a megszokott színvonalat. Kedvenc angyalunk, mint ahogy említettem köddé vált, így Penryn és a testvére kerül cselekmények a középpontjába. Az ő problémás helyzetükön van a hangsúly. Ahogy a mássága miatti kiközösítik és a félnek a lánytól nagyon tipikus és érdekes problémákat vet fel vele a szerző, bár sok választ nem ad rájuk.

Szerencsére a kötet végére Raffe is elő kerül, így a következő résznek már jobb szájízzel állok neki.

A Pooky Bear mindent vitt.

Legszivesebben visszamennek az idoben es addig nem olvasnam el mig ki nem jott a osszes resz.

Az Angelfall-t számomra nem szárnyalta túl (hehe), de ettől függetlenül még mindig nagyon jó és nagyon szeretem és jaj, Penryn fantasztikus főhősnő. Egy igazi példakép lehetne a sok YA írónak, akik idegesítő és szerethetetlen főhősnőket kreálnak. Csak miatta nem bántam, hogy Raffe viszonylag későn jelent meg csak a könyvben.

Ja, és itt és most én is csatlakoznék a Pooky Bear fanclubhoz. You go girl.

Várjuk a harmadik részt…:)