End ​of Days (Penryn & the End of Days 3.) 89% 50 csillagozás

Meglehetősen ambivalens érzéseket hagyott maga után ez a könyv.
Óriási várakozás előzte meg ezt a regényt részemről. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy kialakultak bennem elképzelések és a könyv olvasása után kissé csalódást okozott a vége. Lehet nem kellett volna akkora elvárásokkal neki ülnöm.

Ugyanakkor viszont az eddigi részekben megszeretett tulajdonságai a sorozatnak továbbra is magával tudtak ragadni és az az ismerős élvezet töltött el olvasás közben, amit már megtapasztalhattam a sorozat folyamán, így örömmel és otthonosan üdvözölhettem.

Bővebben: http://three-points-of-view.blogspot.hu/2015/06/susan-e…

Hát nem kap tőlem szobrot az írónő, de paradicsommal sem szeretném megdobálni. Ez végül is jó, nem? Mondhatnám, hogy sokat vártam és nem sikerült megugrani, de ez nem lenne igaz, mert direkt azért nem rögtön a megjelenés után olvastam, hogy ne fussak bele ebbe a problémába. A könyvnek vannak hibái, de tűrhető disztópia lezárásnak tekinthető (összehasonlítva azokkal, amiket eddig olvastam, mivel ott leginkább felgyújtottam volna az utolsó kötetet).

A cselekmény rendben volt, bár olyan megoldásokat és eseményeket kreált az írónő, aminek a korábbi könyvekben semmi alapja nem volt, de ezt megbocsátom, mert nem unatkoztam.
A könyv egészében jelen volt Raffe, ami a World Afterhez képest pozitívum, azonban az ő jelenléte és Penryn időszakos jó pillanatai sem tudták megmenti a történetet a könyv lépfenéjétől, a szerelmi száltól. Nagyon remélem, hogy az írónő nem akarja arra adni a fejét, hogy ebben a műfajban folytassa munkásságát, mert az, hogy a szerelmi szál logikátlan volt, még csak a legkedvesebb jelzőm. Egyszerűen béna, idegesítő, oda nem illő, nevetséges, szánalmas és még sorolhatnám a kedvesebbnél kedvesebb jelzőket.

Összességében felemás érzésekkel fejeztem be a sorozatot.
Örülök a befejezésnek? Hát fogjuk rá, elment egynek, de lehetett volna jobb.
Újra fogom-e olvasni valamikor a sorozatot? Biztos, mert az 1-2. részt imádom, ebben a 3. részben meg kijelölöm az idegesítő fejezeteket és azokat kihagyom.
Ajánlanám-e másnak? Teljesen biztos, de felkészíteném, hogy számítson a röhögőgörcsös vagy éppen sírógörcsös (mindenkinek más a természete, még én nevettem és a szemem forgattam, lehet más inkább sírni fog…) pillanatokra a lezáró kötetben, mert volt belőle egy pár.

Annyira nagyszerű volt ez a sorozat, de most befejeztem és olyan csalódott vagyok. Azt hiszem bele kell törődnöm, hogy egyszerűen ez ilyen lett. Lehet, mikor újraolvasom addigra megbarátkozom azokkal a botrányosan rossz részekkel és képes leszek máshogy hozzáállni, de ez még nem az a pillanat…remélem egyszer eljön az is.

Valószínűleg ha 10-15 évvel ezelőtt olvasom, még jóval kevesebb ifjúsági fantasy tapasztalattal a hátam mögött, akkor jobban tetszett volna, de így most végig a 3.5-4 között lavírozott számomra a történet, végül inkább a sorozat egészére kapta a négy csillagot. Raffe karaktere sosem vált eléggé érdekessé számomra ahhoz, hogy a romantikus szál különösebben érdekeljen, inkább csak az apokalipszis, valamint Penryn és családjának története vitte el nálam a hátán a könyve(ke)t. Összességében nem volt rossz, de nekem túl sok volt a hullámvölgy és ismétlődés a narrációban benne, egyszeri olvasásnak jó volt, de nem hiszem, hogy újra olvasnám a későbbiekben.

Ebben a részben szerencsére újra felpörögtek az események és az első részhez hasonlóan nagyon jól felépített művet kaphatunk, így olvastatta magát. Végig izgalmas volt, romantikával és cseppnyi humorral fűszerezve. Igaz az epilógus kicsit rövidre sikerült, jó lett volna egy kicsit részletesebb lezárás, de így is nagyon tetszett! Méltó befejezése lett a sorozatnak, ami összességében kedvenc lett… nem hiába. Angyalok!

Imádtam a karaktereket és a történet is tetszett. Az írónő stílusa pedig kilóra megvett. A cselekmény vezetés jó, igaz a második rész nekem egy kicsit üres járat volt és annyira nem kötött le, bár ettől függetlenül szerettem. A két főhős személyes kedvencekké lépett elő repülnek is a kedvencek közé a sorozattal együtt.

Köszönöm az élményt és ajánlom minden fantasy függőnek és angyal mániásnak.

Pár napja fejeztem be őket, szóval nem tudnám külön értékelni, de most valahogy mégis eszembe jutott, hogy lehet, hogy kellene a végét. Igazából ez a sorozat nekem olyan anticlimactic volt. Vannak ezek a könyvek amik ilyen semmilyenek. Vártam, hogy romantikus lesz, de nem, az akció még elment, de igazából nekem ez az angyalos része sem kötött le. Nem azt mondom, hogy a könyv csak ilyen vagy csak olyan legyen, de szépen építkezik és a végére kapunk egy ilyen teljesen unalmas izét. Nem is tudom, hogy mondjam, csak elmarad, hogy izguljak vagy várjam, hogy összejöjjenek vagy gondolkodjak vagy bármi. Jó volt, könnyű volt olvasni, nem bántam meg, de ahhoz képest, hogy trilógia, szóval azért volt bőven idő arra, hogy kibontakozzanak a szálak, kicsit csalódott vagyok.

Mivel nem most olvastam már magyarul, így kellett egy kis idő, mire belerázódtam.
De még így is nagyon szerettem. Végig pörögtek az események, sose unatkoztam. Izgalmas volt a végig közöttük feszülő vonzalom is. :)
Raffee (Rafi) még mindig nagy kedvenc.

Imádtam. Jaj, de mennyire nagyon imádtam.

Imádtam a sorozat végét és imádtam ahogy Rafi kezdett változni az emberek irányába .
Kaotikus volt és gyönyörű és és lehengerlően izgalmas, bár lenne több része :))
Amit nagyon hiányoltam, hogy én szívesebben megtudtam volna többet a Felvigyázókról illetve az újjá épülésről valamint részletsebben bele mentem volna hogy kötöttek ki Lailahnál hogy segítsen Paigen.
Eszméletlenül imádom ezt a sorozatot, nagyon tetszik a lefestése ennek a világnak amiben játszódik

Annyira tetszett a világnézet, a logikusság, amit felépített. A könyv nagyon izgalmas, csak kapkodtam a fejem, egyik akcióból esünk a következőbe, aztán jön egy hosszabb filozofikus rész, aztán újabb akció. Elég sűrű regény, mintha kihúztak volna belőle itt-ott részeket, hogy csak a puszta/tömény szöveg maradjon. Én nem bántam volna, ha az írónő hagyott volna időt feldolgozni az eseményeket. Penryn továbbra is izgalmas és kedvelhető (+ a kard is), és Beliellel egészen megbarátkoztam a végére. Azt mindenesetre szerintem senki sem mondhatja, hogy kiszámítható lenne a vége, mert nem az. A bizarr szituációk miatt elég sok megmosolyogtató párbeszédet is kapunk, nem spoiler -> (őrzők párbeszéde, death-metál jelenet, Penryn és a disznófarm), és ahol kicsavarták a szívemet (temetés és balettelőadás). De a vége valahogy mégse… annyira mást vártam. Ő fejezte egyáltalán be?! Pedig eddig pont azt szerettem az írónőben, hogy logikus, erre pont a vége lett logikátlan. Persze a szívem mélyén remélem, hogy majd folytatja (mert így valahogy olyan befejezetlennek tűnik nekem) és maradtak befejezetlen szálak, sőt … felmerült egy acélhuzal vastagságú.

Szerettem ezt a sorozatot, de úgy látszik, ez már csak múlt idő. Azt szerettem benne, hogy kiemelkedett az átlag YA történetek közül a bizarr, nyomasztó hangulatával, az erőszakosságával, de úgy látszik a szerző meg akart felelni a zsáner elvárásainak. Bárcsak ne tette volna!

Susan Ee nem tud romantikát írni. A konklúziót még Raffe is levonta a végén, hadd idézzek egy párbeszédet:
„‘What are you doing?’
‘What?’ Ugh. I suck at this.
‘Are you batting your lashes at me?’
‘What, me? No, of course not. What . . . spell it.’
He squints his eyes suspiciously at me. ‘This is awkward.’
‘Yes, it is.’”

This is awkward. Ez a mondat tökéletesen összefoglalja, hogy mit éreztem Penryn és Raffe párbeszédeinél és megnyilvánulásainál.

A könyv elején már kettejüket kapjuk az arcunkba, amit igencsak nehezményeztem. Van egy sikamlósnak szánt jelenet is, ami egyszerűen annyira, de annyira kilóg ebből a sorozatból, hogy az arcomat kapartam, hogy ez mi ez. Nem akartam elhinni, hogy ezt olvasom. Az egész könyvet a nem-lehetünk-együtt-és-emiatt-nyavalygunk klisé jellemezi, amit mindennél jobban utálok, főleg, ha ilyen rémesen van megírva. Ráadásul Penryn, akit eddig egy erős, belevaló lánynak tartottam, átvedlett idióta tinilánnyá, akinek a világvége közepén a legfontosabb gondolatai a következők: Fú. Raffe de szexi. Fú, de helyes. Fú, francba az egésszel, csak az számít, hogy vele akarok lenni. A húga kiesett a képből, a rémes jövő mit számít, ugyan.

És a történet! Nem tudom, eredetileg hogy húzta volna szét a szerző öt kötetre a sztorit, de ezen nagyon érződött, hogy le akarja valahogy zárni, ahogy esik, úgy puffan alapon. Így az egész félelmetesen semmilyen lett, ráadásul a relatív valósághű ábrázolásba belekeverte az időutazást, ami nem nyerte el a tetszésem. Húzott egy ilyen lapot, de nem mélyedt bele rendesen, pedig bőven lett volna potenciál abban a szálban, ha már így kanyarította a sztorit, így viszont azt éreztem, hogy kellett egy könnyen lezavarható megoldás, amit a végén deus ex machinaként az olvasóra dobott amolyan nesze felkiáltással.

Azt utálom az ilyen sorozatokban, hogy egy olyan alapszituációból indulnak, amit nem lehet olyan egyszerűen lezárni, ahogy ezek a könyvek teszik, hogy a végén van egy pár oldalas csata, és kész, ennyi volt. A totál hihetetlen lezárásban csak az ív tetszett, hogy Raffe milyen motivációval indult, és végül mennyire újraértékelte mindazt, amit az Angelfallban fontosnak tartott.

Kár érte.