Nincs ​mindig úgy 7 csillagozás

A zen igaz szellemének gyakorlása
Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy

Sunrjú ​Szuzuki első könyvét, a Zen szellem, a kezdő szellemet megjelenése óta (1971) folyamatosan a buddhizmus legbecsesebb könyveként tartják számon világszerte – Magyarországon pedig már két fordítást is megért. A várva várt folytatás, Szuzuki beszédeinek második csokra, most, a Nincs mindig úggyal végre megérkezett.

Ez a kötet harmincöt eladást tartalmaz Szuzuki életének utolsó három évéből Edward Espe Brown szerkesztésében, aki maga is kiváló szerző, és Szuzuki tanítványainak egyike. Az az érettség, amellyel mélyen elhívatott tanítóként az üzenetét képes továbbadni, ebben a kötetben teljességgel elénk tárul.

A Nincs mindig úgyban Szuzuki a zent hétköznapi nyelven fejezi ki, humorral és jó szívvel. Miközben táplálékot és útravalót ad – miként az apai és anyai kéz – Szuzuki arra buzdít, hogy ki-ki találja meg a maga saját útját. Ahelyett, hogy különleges irány(zat)okat vagy módszereket hangsúlyozna, tanítása arra bátorít, hogy érintsük és ismerjük meg igazi… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A zen oszlopai Filosz

>!
Filosz, Budapest, 2016
206 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638705921 · Fordította: Boros László
>!
Filosz, 2006
260 oldal · ISBN: 9789638705921 · Fordította: Sitkéry Zoltán

Kedvencelte 1

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

Rebeka>!
Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy

Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy A zen igaz szellemének gyakorlása

Annyira egyszerű nyelven fogalmazza meg gondolatait, hogy szinte észre sem veszi az ember, hogy tanít. Érdemes többször elolvasni és csak hagyni, hadd találja meg elménk a maga zen-jét.

szikszai_2 P>!
Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy

Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy A zen igaz szellemének gyakorlása

Nagyon elgondolkoztató könyv! Zseniális, mégis egyszerű! Játszva tanít meg, hogy a saját nézőpontjából tudjam szemlélni a világot.

eeszter>!
Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy

Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy A zen igaz szellemének gyakorlása

Jó táplálkozni a gondolataiból, de azért mindenesetre egyelőre biztos, hogy nem tudnék szerzetesként élni… (Mondjuk nem is akar rábeszélni erre a könyv, de olvasás közben megpróbáltam elképzelni, hogy milyen lenne, ha…)


Népszerű idézetek

eeszter>!

Míg el nem fogadod a téged érintő problémát, a helyzetet, amiben vagy, addig nem tudod elfogadni magadat úgy, ahogy vagy. Azután már van elég türelmed, és vársz, amíg a probléma értelmet nyer a számodra, meg tudod becsülni azt, hogy itt vagy, és a helyzetedet, bármi is legyen az.

190. oldal

Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy A zen igaz szellemének gyakorlása

Miraculum>!

Bár nem kapunk tényleges írásbeli üzeneteket az üresség világából, kapunk bizonyos sugallatokat, és vannak bizonyos sejtéseink arról, hogy mi zajlik abban a világban, és ez – talán így mondanátok – a megvilágosodás. Amikor szilvavirágokat látunk, vagy meghalljuk egy bambuszhoz ütődő kavics hangját, az mind-mind egy levél, amely az üresség világából érekzik.

LEVÉL AZ ÜRESSÉGBŐL (57. oldal)

Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy A zen igaz szellemének gyakorlása

eeszter>!

A szabályok igazi betartása az, ha úgy tartod be őket, hogy nem is próbálod betartani.

116. oldal

Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy A zen igaz szellemének gyakorlása

angela2>!

Bármit is tesztek tehát, csak tegyétek, és ne várjátok senki segítségét. Ne tegyétek tönkre az erőfeszítéseteket azzal, hogy menedéket kerestek.

Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy A zen igaz szellemének gyakorlása

angela2>!

Akik a nagy lármához szoktak, lehet, hogy nem veszik észre, de mi kevés beszéddel is meg tudjuk érteni egymást. Talán nem mosolygunk mindig, de érezzük, hogy mit éreznek mások. Tudatunk mindig nyitott, és teljes mértékben kifejezzük magunkat.

27. oldal

Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy A zen igaz szellemének gyakorlása

eeszter>!

A kiürítés nem elutasítást jelent. Amikor elutasítunk valamit, általában helyettesíteni akarjuk valami mással. Amikor elutasítom a kék csészét, az azt jelenti, hogy a fehér csészét akarom. Amikor vitatkoztok, és elutasítjátok valakinek a véleményét, akkor a saját véleményeteket kényszerítitek a másikra.

61. oldal

Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy A zen igaz szellemének gyakorlása


Hasonló könyvek címkék alapján

Janwillem van de Wetering: Az üres tükör
Miklós Pál: A Zen és a művészet
Scott Shaw: Zen-kapu a belső békességhez
Hugo M. Enomiya-Lassalle: Zen – Út a megvilágosodáshoz
Jeff Shore: A zen koan gyakorlása
Julius Evola – Frithjof Schuon: Zen – A szamurájok vallása
William Dale Jennings: A rónin
Tsai Chih Chung: Beszélő Zen
Su-La-Ce: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában
Chuck Hillig: Mit keresel te az én világegyetememben?