A ​földönfutók éve 12 csillagozás

Sunjeev Sahota: A földönfutók éve

A ​három fiatal indiai férfi, Tarlochan, Avtar és Randeep egy angliai építkezésen dolgozik. Számos társukkal együtt ugyanabban a házban laknak, ugyanazt eszik, és mindannyian abban a reményben érkeztek, hogy változtathatnak a sorsukon. Ám idáig vezető útjuk, családi hátterük, beállítottságuk nagyon is eltérő, így különböző mértékű áldozatot kellett hozniuk, hogy itt lehessenek, és a törvényeket, szabályokat más-más mértékben kényszerültek, kényszerülnek megszegni. Miközben végigkísérjük őket első angliai évükön, a múltjukkal is megismerkedünk, és fény derül a rejtélyes, angliai születésű indiai lány indítékaira is, aki névházasságot köt az egyikükkel.

Sunjeev Sahota Booker-díjra jelölt regénye szülőföldjüktől távol boldogulni próbáló embereket mutat be, akik hozzák magukkal a kasztrendszerben gyökerező ellenszenveiket és előítéleteiket, miközben számukra teljesen idegen társadalmi normákhoz kell alkalmazkodniuk. A földönfutók évét akár izgalmas kalandregényként is… (tovább)

>!
Gondolat, Budapest, 2020
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636939960 · Fordította: Papolczy Péter

Kedvencelte 2

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

giggs85 >!
Sunjeev Sahota: A földönfutók éve

Nagy igazság, hogy az ember előre sosem sejtheti, hogy milyen gyöngyszem fog a kezébe akadni a világirodalom mérhetetlenül mély óceánjából, mert bár az indiai származású Sunjeev Sahota már ott volt a Granta tízévente megjelenő „legtehetségesebb fiatal brit szerzők” listáján, és bár pont éppen ezért a regényéért jelölték is a legrangosabb szigetországi könyves díjra, a Bookerre, nem sok híja volt, hogy ne olvassam el a jelen ismertető apropójául szolgáló, féltéglányi méretű nagyregényét, A földönfutók évét. Nem sok híja volt, mert minden évben hihetetlen számú zseniális kötet jelenik meg (melyeknek csak egy kis részére jut időnk), és így könnyen háttérbe szorulhat egy idehaza ismeretlen szerző kimondottan vaskos regénye. Azt hiszem, sajnos háttérbe is szorult ez a könyv, hiszen gyakorlatilag semmiféle érdemi kritikát nem találtam róla sehol, pedig már 2020-ban megjelent.

Nagy kár ezért a visszhangtalanságért, ugyanis a meglehetősen furcsa előéletű Sahota – egészen elképesztő, de az író csak felnőttként vett kézbe először szépirodalmi kötetet – egy ritkán látott kérlelhetetlenséggel megírt realista nagyregénnyel lepi meg az olvasóit, melynek témája elsősorban a kimondottan gazdasági szándékkal érkező legális vagy illegális indiai migránsok szembesülése a brit valósággal.

A szerző a lehető legegyszerűbb és legsallangtalanabb nyelven és hangvétellel meséli el a négy központi szereplő (három férfi és egy nő) történetét, akik származzanak bár más és más városból, más és más társadalmi osztályból (sőt India lévén kasztból, a kasztoknak is fontos szerep jut ebben a regényben) mindannyian szembe kell nézzenek vágyaik és álmaik, valamint a rideg és részvétlen egyszerűséggel működő világ összeütközésével, melyből az egyén – próbálkozzon bármivel is – soha nem kerülhet ki győztesen.

Sahota a nagyregény első harmadában kimondottan ráérősen, ám annál magával ragadóbb módon (bár először túlzásnak éreztem a fülszöveg „valóságos kalandregény” jelzőjét, de A földönfutók éve tényleg szinte letehetetlen, még akkor is, ha többnyire semmilyen „kalandos” nem történik benne) építi fel azokat az erős alapokat, melyeken ez a félezer oldalas monstrum nyugszik, vagyis a főszereplők személyiségén és eredettörténetén. Mit mondjak, már bő másfél ezer szépirodalmi kötettel a hátam mögött is megdöbbentett az, hogy a szerző milyen mély és hihető, valóságos, hús-vér figurákat alkotott meg ebben a kötetben. Ebből a szempontból (is) egészen egyedi ez az alkotás.

Ráadásul ezek a roppant éles ecsetvonásokkal megrajzolt figurák révén egészen mély bepillantást nyerhetünk India mindennapjaiba (amelyeket még mindig a kasztrendszer romjai, na meg a vallási ellentétek feszítenek), és azoknak az embereknek az életébe, akiknek itt kell élniük: legyenek ők a legalantasabb munkákra kényszerített „érinthetetlenek” kasztjából származók; a nyomort már éppen felülről súroló kiskereskedők; a hivatalnokréteg tagjai; vagy a már Angliában született, ám a régi világot még mindig magukban hordozó fiatalok.

A könyv java része – ahogy a címből is sejthető – egyetlen angliai évükről, az álláskereséseikről és feketemunkáikról, az illegális lakásfoglalásaikról és bűncselekményeikről, a beilleszkedési próbálkozásaikról és beilleszkedési kudarcaikról, na meg az egymás között szövődő és folyton változó kapcsolataikról szól. Sahota óriási érdeme, hogy tényleg ritkán látott mértékben realista, nem áldoz fel semmit a történetszövés oltárán, elveti a könyvszerű fordulatokat és a magasztos elveket, ráadásul nem ábrázol semmit és senkit feketén és fehéren. Amellett, hogy szinte szociografikus pontossággal mutatja be a bevándorlók többnyire szörnyűséges és folyamatos harcból álló mindennapi életét, a velük szembeni rasszizmust és az őket kihasználókat, nem kendőzi el azt sem, hogy ők is bármit (legyen az erkölcsi, jogi, társadalmi értelemben vett bűn) megtesznek azért, hogy boldoguljanak, gyakorlatilag gondolkodás nélkül. Sahota elénk tárja, hogy igen, ilyen az élet, ilyen a túlélés ebben a világban.

Azt hiszem, nem kell tovább ecsetelnem, hogy az idén negyvenéves Sunjeev Sahota valóban az egyik legtehetségesebb fiatal brit író, és ráadásul a tavaly megjelent nagyregénye az egyik legaktuálisabb európai, sőt világproblémáról szól a lehető legőszintébben és legegyszerűbben. Őt tényleg olvasni kellene minél több embernek. Ha ezzel az ajánlóval csak egyet is rávettem, akkor már megérte…

3 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Sunjeev Sahota: A földönfutók éve

480 oldalnyi színtiszta, lepárolt reménytelenség. Palackba zárt, ledugaszolt dekkáni zsákutca európai végállomással, halálközeli átszállókkal.

Három plusz egy indiai (leginkább pandzsábi) fiatal, akik magukon hordozzák az ezerarcú szubkontinens százezer különbözőségét. Ezek az emberek nem is lehetnének odahaza egymástól távolabb. De itt? Európában? Itt aztán nem számít semmi. Itt nem nyom latba szikhizmus, dalit (esetleg csamár, vagy ha úgy tetszik pária) származás, végtelenül ostoba kasztrendszer, velejéig korrupt hivatali architektúra, szemforgató, álszent vallási hatalom, nemi és származásbeli türelmetlenség.
Merthogy ez egy „bukolikus, madárfüttyös álomvilág” a bevándorlók számára. Itt mindjárt egy platformra kerül minden kedves indiai barátunk. Hiszen ők lesznek az IDEGENEK. Akár hetedíziglen is. Bizony. Az már csupán csokoládéreszelék a tortán, hogy azért valahogy mégis csak sikerül magukkal hozni a görbe tőrt a szalvár alatt, hátha majd valamelyik hitsorsos hátába csak beleillik az.

Roppant fontos, egyre aktuálisabb (ha lehet egyáltalán ezt így fogalmazni) és bizony egyre feszítőbb téma a bevándorlás. Az, hogyan fogad az öreg kontinens, és az is, hogyan tud/akar/képes beilleszkedni a menekült, de leginkább talán az, hogy kell-e és ha igen, akkor milyen mértékben asszimilálódnia a jövevénynek, és mit bír el a fogadó kultúra…
Szóval roppant izgalmas, ezerszínű, -oldalú és roppant összetettségű problematika ez.
A könyv igen érzékletesen mutatja meg ennek a világnak a hangulatát, a hétköznapok fájdalmát, a rettegést, a bizonytalanság lélekpusztító erejét. Azonban számomra a lineáris szerkezet, a didaktikus történetmondás erősen vontatottá tette az amúgy igazán olvasmányos regényt.
Mindazonáltal feltétlenül ajánlom, már csak a hazai olvasó számára idegen, egzotikus háttér és az érdekes indiai történeti utalások miatt is.

deaxx P>!
Sunjeev Sahota: A földönfutók éve

Azon gondolkoztam, hogy ez valóban nevezhető humanista könyvnek? Mitől humanista ez a rengeteg kihasználás, borzalom?
Talán attól, hogy megmutatja, mennyire ki kell vetkőznie magából az embernek, ha a túlélésről van szó. Vagy az olvasó lesz tőle nyitottabb, és ő kerül egy lépéssel közelebb a humanista eszményhez. (Idealista álmodozó vagyok, de nem olyan rossz az!)

Ez a regény Angliába kiszakadó indiaiakról szól, egy olyan belső nézőpontot megjelenítve, ami talán nem épp felülreprezentált az irodalomban.
Sahota Sunjeev lassan bontja ki a szálakat, semmit sem siet el, el lehet merülni a mindennapi életben (ami nem is olyan szokványos, vagy ismerős – legalábbis nekem) – és talán pont ez a cél. A stílusa az elején nagyon szokatlan volt a számomra, egyszerű mondatok, szilárd kijelentések, semmi cicoma. Közben viszont meglehetősen plasztikus, el is veszünk a történetben azonnal. Jó filmfeldolgozás lehetne belőle.

Át tudom érezni a szereplők motivációit, és lehetetlen nem szurkolni, nem körmöt rágni, hiszen annyi mindent láttunk már, és ez csak bizonyíték, hogy mi minden történhet még! Ritkán éreztem ennyire kiszámíthatatlannak a következő történéseket, illetve hát rendesen féltem, mi lesz ha.
De az ember nem tud nem szurkolni – tényleg mint egy kalandregény, csak nem olyan pattogós – nem körömrágva izgulni a karakterekért – egyikük sem tökéletes, de mindhárom fiú (Randeep, Avtar és Tochi) nagyon szerethető – lehet rajongani értük! –, és az egy szem női főhős (Narinder) jellemfejlődése is zseniális, nagyon tetszett, hogy mintha spoiler a regény végére. Ő mellesleg ugyanúgy főhős mint a három fiú, nem értem, miért nem egy lapon említi őket a fülszöveg.

Cselekményen és szereplőkön túl-
ugyan a regény szerkezetileg egy évet mutat be, valójában ebből nagyon sok, kb. a regény egyharmada-fele múltbeli történés. Ez nagyon fontos a szereplők motivációjának a megértése szempontjából, és jól bemutatja a kontrasztot, amit India<->Anglia jelent a karaktereknek, és mindent, ami a változással jár, és oda vezet. Kinek mi, ugye.

Ki kell emelnem, hogy nem sokat tudok Indiáról, illetve: amit tudok, azt ebből a könyvből tudom (meg a miatta folytatott internetes kutatómunkának), most már. Egy-két kérdésem maradt, ami inkább a magyar megnevezésekre vonatkozik, nem tudom, ennek hol lehetne utánaolvasni… (Internetes kutatómunka: főleg angol nyelvű cikkek/oldalak olvasgatása, magyarul alig valami.)

Kasztrendszer. Erről persze mindenki hallott már, de a gyakorlatban? Bele sem gondoltam, itt látom igazán. Hogy mennyire meghatározó az emberek gondolkozásában még most is, még Angliában is, még-még-még. Vannak dolgok, amiket az ember visz magával, fontos, hogy mibe szocializálódtunk.

Fantasztikus nagyregény, engem teljesen elkapott, elgondolkoztatott, okított. Elfogult vagyok, szóval csak óvatosan, sziréna-sziréna, ez nem egy megbízható értékelés.

>!
Gondolat, Budapest, 2020
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636939960 · Fordította: Papolczy Péter
1 hozzászólás
Petiko P>!
Sunjeev Sahota: A földönfutók éve

Kiválóan megírt könyv! Az érdeklődésemet végig fenntartó történetvezetés mellett, ami különösen tetszett, az a téma sokoldalú, elfogulatlan megközelítése. Az indiai szereplők Angliába történő migrálásának gazdasági célja – az anyagi problémák megoldása, a jólét elérése – ugyan közös, de emögött gyökeresen eltérő élethelyzetek, személyes motivációk húzódnak meg. S ezek megismerése adta számomra a könyv igazi értékét, mert visszavezeti az olvasót az indiai kasztrendszer világába, amely mind a mai napig mereven behatárolja az életlehetőségeket. (Ez nekem is erősen felidézte Rohinton Mistry India, India című könyvét, ami egy felejthetetlen olvasmány volt, és kiválóan kapcsolható ehhez a regényhez is). Ezektől a béklyóktól egy idegen országban sem tudnak megszabadulni, így a megkülönböztetések megkettőződnek, az egyenlőtlenek között egyesek még egyenlőtlenebbek. Megrázó élmény volt végigkísérni mindennapi küzdelmeiket, egy ilyen körbezárt létben, lelki és fizikai traumákkal terhesen, eleinte az álmaik megvalósításáért, majd egyre inkább a túlélésért, az embernek maradásért.

melis>!
Sunjeev Sahota: A földönfutók éve

A remény és csalódás regénye.
Mi indít el ismeretlen világok felé? Milyen áldozatot hozunk a jobb élet reményében? Mit jelent a jobb egyáltalán? Mire késztet a megaláztatás, a fájdalom, a bizonytalanság, a magány? És van-e itt helye a szeretetnek? Őszinte-e az áldozat?
A fájdalom és szeretet regénye.
Talán a hité, ami az ember felé fordít.

Kooczka>!
Sunjeev Sahota: A földönfutók éve

Szívszorító, de nagyon olvastatja magát. A főszereplők küzdenek, reménykednek, de hiábavalónak tűnik, bárhogy próbálkoznak; az álmaik egyre távolabb kerülnek, és a végén a puszta létfenntartásért küzdenek, szinte már bármi áron. Tetszett már a felvezetés nélküli kezdés is, ami aztán később magyarázatot nyert, ahogy Randeep, Avtar, Tochi és Narinder jelenkori élete mellett a múltjukat is megismerhettem.
A szerző egyes epizódokban bemutatja az illegális – vagy fél-legális – bevándorlók szinte mindenféle élethelyzetben felmerülő nehézségeit: a munkaelehetőségek esetlegessége, a munkavállalók kiszolgáltatottsága, lakhatási nehézségek, az egészségügyi ellátás kvázi elérhetetlensége, folytonos létbizonytalanság, kirekesztettség, ami a könyvben elsősorban nem faji alapon jelenik meg, hanem az otthonról – Indiából – hozott kasztrendszerben gyökerező előítéletekben.
Érdekes módon az egyes jelenetek némileg megmaradnak különálló képekként, és bár van összetartó erő, az mintha lazább lenne. Főleg a szereplők angliai életét bemutató szakaszokban kicsit talán egy szociológiai filmre emlékeztetett, de számomra ez egyáltalán nem volt zavaró.
Ami nekem kilógott az egészből, az az Epilógus, ami 10 évvel az angliai események után játszódik, de nem volt annyira zavaró, hogy számottevően befolyásolja az élményt.


Népszerű idézetek

deaxx P>!

– Azt mondta, nem a munka miatt hagyjuk ott a hazánkat, és jövünk ide. Hanem a szeretet miatt. A családunk szeretete miatt. – Randeep Avtar felé fordult. – Szerinted ez igaz?
– Szerintem Gurpreet egy érzelgős barom. A népünket mindig ugyanaz hajtja, mi is azért jövünk ide. A kötelesség. Tesszük a kötelességünket. És úgy szar, ahogy van.

11. oldal - Érkezések

deaxx P>!

De Tochi azt mondta, nem a pénzről van szó.
– Mi haszna a büszkeségednek, ha aztán holtan találunk meg az utcán?
De nem is a büszkeségről volt szó. Nemcsak arról. Hanem a vágyról, hogy lehessen beleszólása a saját életébe. Eltűnődött, ez vajon önzés-e; talán valójában igazuk van, és egyszerűen tudnia kellene, hol a helye ebben a világban.

62. oldal - Tochi: az autóriksás


Hasonló könyvek címkék alapján

Afonso Cruz: Kokoschka babája
Horváth Viktor: Török tükör
Adam Foulds: Eleven útvesztő
Ida Hegazi Høyer: Bocsáss meg
Milen Ruszkov: Felmagasztosulás
Claudiu M. Florian: Játszadozások kora
Sara Mannheimer: A cselekvés nulla foka
Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo
Jan Němec: A fény története
Tiit Aleksejev: A zarándokút