Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Bezár a fény (Zenit 4.) 21 csillagozás

Öt év börtön után törékeny a szabadság. Mark Virgil hiába keres kapaszkodókat, Londonban minden megváltozott. A bátyja, akitől a legtöbbet remélte, elköltözött, a barátai átverték, még az alvilágban is új vezető bukkan fel a titokzatos Varázsló személyében.
Mark csak biztos jövőre vágyik, de képtelen elszakadni a múlttól, és hamarosan újra egy bankrablás közepén találja magát, ahol mágiával szerelkeztek fel a törvénnyel szemben. Csakhogy most nem a rendőrség csap le rájuk.
Marknak szembe kell néznie félelmeivel, vágyaival, miközben egyre rosszabbra fordul a sorsa. A segítség nem az ismert világból érkezik: egy szellemlány menti meg a fiút, és cserébe ő is szabadságot kér.
A börtönviselt fiú egy ősi vasszűz nyomába ered, oldalán egy thaiföldi prostival, sarkában pedig egy túlvilági erőket birtokló férfival, aki hajlandó akár a poklot is rászabadítani a világra, hogy elérje céljait.
Hogy az út végén a kék égbolt, vagy az izzó mélység várja őket, csakis rajtuk múlik.
Eredeti megjelenés éve: 2012
Enciklopédia 1
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 7
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Az utóbbi években erősen be lettem oltva logós regények ellen, így ez az első próbálkozásom a Zenit könyvekkel. De az továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, vajon érdemes volt-e ezeket a regényeket összekapcsolni, az átfogó koncepció ugyanis eléggé háttérben maradt. Amit kaptam, az egy átlagos és régimódi urban fantasy, klisés főhősökkel és nem túl eredeti történettel.
Amikor kiderült, hogy a szerző a sumér mitológiával kísérletezik, egyértelmű volt számomra, hogy a négy könyvből erre vagyok a legkíváncsibb. De attól tartok, ez megmaradt ígéretnek, néhány mezopotámiai istenség nevét leszámítva ugyanis nincs semmi a regényben, ami meggyőzött volna a „sumérságról”. A háttérvilág kiforratlan, a misztikus hangulat esetleges, a főszereplők pedig idegesítően tudatlanok. Tulajdonképpen ez az egész „átlagos srác megtudja, hogy vannak varázslók” sablon 2012-ben már borzasztóan elcsépelt volt, és a könyv nagy hibájául kell felrónom, hogy kétszáz oldalt dobott rá a főhős tessék-lássék beavatására. De még akkor is csak karcolgatni kezdte a lényeget.
Bár a történet egyszer olvasható és vannak jobb pillanatai, négyszáz oldalon ennél sokkal több csavart, ötletet és információt is elbírt volna. Stílusában pedig nem tudott túllépni egy tipikus akcióregényen.


Tetszett!
Viszonylag lassan indul be a könyv. A hétköznapok valóságával és gondjaival indít, idővel viszont megjelenik, majd előtérbe kerül a misztikum és a fantázia birodalma. Egy kevéssé ismert sumér mítoszra épül a történet, ami kellemes újdonságként szolgál a sok elcsépelt fantasy-téma mellett.
A cselekmény folyamatosan pörög, fordulatos és izgalmas, szinte filmszerűen követik egymást az események. Nehéz letenni, olvastatja magát a stílusa, és folyamatosan fenntartja a figyelmet. A karakterkidolgozás sem rossz, de azért nem tökéletes; az igazán mély árnyalatok hiányoznak, ettől függetlenül a szereplők egymástól jól elkülönülő jellemek, néhány apró utalással egészen egyedivé varázsolta őket az író. A vége nekem kicsit kidolgozatlannak tűnt, pedig a felvázolt világ érdekes, arról szívesen olvastam volna még.
Jó kis magyar fantasy, megéri az olvasást!


Egész jó kis könyv volt. Nagy előnye, hogy fordulatos és folyamatosan történnek az események. Fenntartotta végig az érdeklődésemet. A valóságos dolgokból térünk át fokozatosan a fantázia és a mitológia világába. Érdekes ötleteket vezetett fel a szerző, amit hol jobban, hol kevésbé részletesen dolgoz ki. Egy olvasást mindenképpen megérdemelt! :)


Nem rossz, de nem is fogok később emlékezni rá. Ideális példa egy háromcsillagos könyvre.


Újabb szerző – újabb stílus, ez már megszokott a Zenit sorozatban. Az viszont annál nagyobb meglepetésként ért, hogy ezúttal eltávolodott a „könnyed”, egyszerűbb urban fantasy-től, s egy komorabb, kegyetlenebb atmoszférájú regényt olvashattunk, mely kisebb hibái ellenére is kifejezetten élvezetesnek bizonyult.
Egyrészt rendkívül üdítő volt, hogy végre egy kevésbé ismert mitológiát helyezett a középpontba, amely még nem elcsépelt vagy túl ismert. A sumér-akkád mítoszok világa izgalmasnak tűnt, nem ismertem legendáit és történeteit, így meglepni is sikerült – az már csak plusz erénye, hogy egy kevés magyaros népi tradíció is helyet kapott a regényben. Remélem máskor is előtérbe kerülnek a sámánok, hiányzik ez a hazai íz az mostani urban fantasy-ből.
Másrészt pedig karakterei jellemzően bűnözők és nem túl legális tevékenységet űzők. Ez az aspektusa szintén frissítőnek hatott, bár még jobban örültem volna, ha igazi antihősökről beszélhetünk, túl hamar kiderült, hogy valójában pozitív szereplők állnak a cselekmény fókuszában. Kidolgozásuk sem minden hiba nélküli, az egyébként izgalmas és lendületes kaland közben nem jutott elég idő a részletesebb ábrázolásukra.
Összességében viszont tetszett a Bezár a fény, kellemesen szórakoztam, még ha fájlalom is egy kicsit a kihagyott lehetőséget. Szeretem ha meglepnek egy könyvvel és többet kapok, mint amennyit vártam – ezúttal így történt, remélem még a későbbiekben is részem lesz ilyen pozitív csalódásokban.
Bővebben az ekultúrán.


Vegyes érzelmeket váltott ki ez a könyv belőlem. Kimondottan pozitív, hogy elejétől a végéig vitt magával a történet. Folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet. A könyv nagy részében elérte az író, hogy lássam magam előtt a világot melybe elkalauzolt. Ám a végére úgy éreztem, mintha elfáradt volna. A befejezés mintha elkapkodott lenne. Irkalla számomra már nem volt annyira plasztikus, mint az előtte lévők helyszínek. Ezen kívül egy kis kritika fogalmazódott még meg bennem. Számomra a kelleténél több helyszín, a kultúra között kevés volt a kohézió.Bizonyos kapcsolódási pontok több kifejtést érdemeltek volna. Ettől függetlenül kellemes olvasmány volt, és elérte, hogy az író más írásait is meg akarjam ismerni, illetve a Zenit sorozat többi könyvét is megszerezzem.


4. rész a „sorozatban”. Kicsit azért többet vártam a Zenittől. Lehetett volna valahogy a szálakat összefuttatni, mert így én teljesen különálló és én szét is szedném a részeket.
Na de ezt leszámítva, önállóan nézve jó kis történet volt. Izgalmas, szókimondó, rejtélyekkel tűzdelt, amiket végül is még lehetne boncolgatni, és ami igazából nagyon tetszett (végülis az egész sorozatban) a magyar vonatkozású személyek és helyek.
Fantasy rajongóknak ajánlom akár külön-külön is a könyveket.


Nekem tetszett a könyv, mert a történetvezetés mentes a felesleges sallangoktól, olvasmányos és érdekes. A könyv egyes részletei miatt elsősorban a tizenhat évnél idősebb, misztikumra nyitott olvasóknak ajánlom a regényt.
Őszintén bízom benne, hogy a kiadó továbbra is lát fantáziát a sorozatban, és a szerzők visszakanyarodnak Magyarországra. Érdekes volt az amerikai és a skandináv kiruccanás, de én annak örültem leginkább, amikor Sümegi Attila szereplői Pestre értek. Azt hiszem, nem véletlenül volt az Ólompegazus a sorozat legsikeresebb része, hiszen éppen a pesti mindennapok fantasyval történő vegyítése tesz igazán egyedivé és érdekessé ezt a sorozatot. Talán az ötödik kötet az Ólompegazus közvetlen folytatása lesz…


A borító alapján nem voltak nagy elvárásaim, de kellemesen csalódtam. Gördülékeny, figyelmet lekötő olvasmány, melyben a szereplők élethűek (még a mellékszereplők és a túlvilági szereplők is – köszönhetően annak, hogy látjuk mi a mozgatóerejük: vágy a szabadságra, hatalomra, bosszúra, szeretetre… ).
Imádtam, hogy az életünk gyarló, elkeserítő, szégyellnivaló oldalait mennyire hitelesen ábrázolta, főleg az emberi drámákat, harcokat, érzelmeket, reményeket… Ugyanakkor, ha másvilágra terelődött a figyelmünk, az is valóssá vált a pazar leírásnak köszönhetően.
Nagyon tetszett, hogy nem tudtam mi következik, vitt magával a történet. Annak ellenére, hogy a főszereplők nagyon is esendők, sőt gyengék és messze nem a társadalom példaképei, az író azonnal megszeretteti őket velünk, és ez arra utal mennyire érzi az emberi lélek mozgató rugóit. Nagyon finom utalásokkal, van hogy csak egy-egy mondattal rámutat a szereplők életmódja mögött húzódó okokra; de van, hogy egy emléket vagy egész jelenetet szentel neki, mindegyik ott van a helyén, természetesen simul a képbe.
A magyar vonal is arányokban épp annyira volt beleszőve a történetbe, hogy nem volt erőltetve, hanem kicsi, de szép, szívet melengető kiegészítése volt neki.
A regény több témát is érint, pl. mennyire hatással van ránk a neveltetésünk, származásunk, szüleink, a környezetünk, mennyire tud egy-egy ember bajba keverni vagy éppenséggel nagyon segíteni, mennyire kishitűek vagyunk magunkkal szemben, s hogy a mélyről is fel lehet állni – mindez és ennél több is utal az író pszichológia, szociológia kérdéseiben való jártasságára. Ezáltal kellő tanulsági célzat is kerekedik ki a történetből. De mindezek a finom szálak a háttérben futnak, a történet fő vonala igazi fantasy, a sötét oldala.
Népszerű idézetek




Aztán a város lüktető zaja, a léptek koppanása, a buszok fékezése, motorjaik bőgése, ahogy elindultak, az elsuhanó autók halkuló-hangoskodó zúgása, a buszmegálló fölé lógó fák leveleinek zizegése lassan összemosódott, és úgy sistergett akár a fülhöz szorított tengeri kagyló. Nem a tenger zúgása, csak a fejében kapálózó gondolatok hangja.
127. oldal




Soha nem volt különösebben erős ember, és most sem lettek természetfeletti képességei. Egyszerűen tudta, hogy ez a test már nem lesz sokáig a szolgálatában, előbb-utóbb elhasználódik, elrohad, és nem fontos már annyira vigyáznia rá. Érezte a fájdalmat, de korántsem olyan mértékben, mint azelőtt.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Fróna Zsófia: Démonok közt 96% ·
Összehasonlítás - Gaura Ágnes: Attila koporsója 94% ·
Összehasonlítás - Benyák Zoltán: Az idő bolondjai 93% ·
Összehasonlítás - Böszörményi Gyula: Gergő és a táltosviadal 92% ·
Összehasonlítás - Kleinheincz Csilla: Üveghegy 92% ·
Összehasonlítás - Gabriella Eld: Játékok unatkozó felnőtteknek 93% ·
Összehasonlítás - Horváth György: Estvér 93% ·
Összehasonlítás - Leda D'Rasi: Lidércfény 91% ·
Összehasonlítás - A. O. Esther: Frigg rokkája V. 94% ·
Összehasonlítás - M. G. Brown: Vérvörös Rózsaszirmok 91% ·
Összehasonlítás