Az ​első könyv 6 csillagozás

Sukitore: Az első könyv

Ki ne álmodozott volna arról, hogy egy adott helyzetben mi mindent
meg lehetett volna tenni? Másképp cselekedtünk volna, bátrabban,
merészebben.
Nemegyszer fordulnak meg a fejünkben erotikus és szexuális fantáziák,
amelyeket nem tudtunk megvalósítani, vagy éppen már átéltük,
de jó visszaemlékezni ezekre.
Több romantikus regény napvilágot látott már, de szinte egyik sem
volt ennyire nyílt, őszinte. Titkos vágyak, melyek lehet, hogy egyszer
beteljesülnek, vagy már meg is történtek – ki tudja?
A Sukitore első könyvében hét olyan írást gyűjtöttünk össze, melyeknek
érdekessége, hogy egy történetet többféle szemszögből is láthatunk,
ezáltal könnyebben azonosulhatunk a női vagy a férfi íróval. A páros
sztorikon kívül két egyénileg írott is belekerült a válogatásba, melyek
szintén megmozgatják mindkét nem fantáziáját.
A könyv jellegéből adódó kellemes „kellemetlenségekért” felelősséget
nem vállalunk!

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sukitore könyvek

>!
Magánkiadás, Budapest, 2010
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630691635

Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Zsófia_Unger
Sukitore: Az első könyv

Annyi érzés kavarog bennem, hogy azt sem tudom, hol kezdjem! Próbáltam kiemelni egy kedvenc történetet a hétből, de nem sikerült! Mindegyikben volt olyan rész, amit imádtam! Egyszerre érzéki, izgató és vágykeltő, de a hétköznapi életbe is beleillő szituációkat ismerhet meg az olvasó! Nagyon tetszik a történetek stílusa, és hogy a legtöbbet páros elbeszélés jellemzi. Szerintem ez egyediséget kölcsönöz a könyvnek. Köszönöm az élményt!

>!
Badariné_Pál_Tímea
Sukitore: Az első könyv

Hét páros és két egyéni történet, mely elvezet az erotika világába, ahol kendőzetlenül, őszintén tárja fel a vágyakat, fantáziákat. Érdekes olvasni a váltott szemszögből íródott tartalmas írásokat, ahol összeadódik két ember képzelete, esetleges kívánsága, így adva egy egész kerek történetet. Rendkívül színes könyv a különböző stílusok miatt. Mindegyik történet tetszett, mindegyik másért. Egyszerű, hétköznapként induló eseményeken át, sivatagi kalandozásokon túl, igazi századfordulós romantikus történetet is kaptam. Engem teljesen elvarázsolt ez a műfaj. Mindenképpen öt csillag!


Népszerű idézetek

>!
Sukitore

Mindössze pár pillanatig bámultam őket és a gondolatok szélsebesen keringtek a fejemben. Mindketten engem néztek, vártak. A vörös a testem vizslatta, a fekete a szemeimbe nézett. Amikor én is az ő szemébe néztem, az egy pillanatra kérdően felvonta a szemöldökét.
„Mire vársz?” – volt olvasható a mozdulatából.
(Vörös és fekete)

>!
Sukitore

Mindenütt homok…és forróság, pedig még kora reggel van. Mit keresek én itt? – morfondírozom magamban miközben próbálok együtt hintázni a tevével.
(Sivatagi kaland)

>!
Sukitore

A szendvics halkan és magabiztosan esik ki a kezemből, beteríti a kocsit. A főnököm nem érti, bevallom én se. Kész röhej, ha nem én látom nem hiszem el.
(Belvárosi araszolás)

>!
Sukitore

Ma van a születésnapom. Igen, ezzel haladéktalanul beléptem az eladó lányok sorába. Csak azt nem tudom, kinek jó ez?
(Századfordulós erotika)

>!
Sukitore

Elkezdtem ecsetelni neki a kocsim problémáját, de pár mondat után úgy tűnt, nem is figyel rám. Vagyis épp, hogy nagyon is figyel…rám… Ízekre szedett azzal a gyönyörű szemével.
(Szép nyári nap)

>!
Sukitore

Épp kezdek kicsit megnyugodni, hogy nem reagáltad túl a dolgot, de még bennem van a kettős érzés: vágyom rád, és izgat amit csináltál, de mi van akkor, ha valakinek beárulsz?
(Munkahelyi játékok)

>!
Sukitore

Felveszem a kulcsot, segítek neki. Megyünk az ajtó felé, szemem sarkából figyelem: igen csinos alakja van, na és a dekoltázsa…
(Szomszéd)

>!
Sukitore

Ahogy ott állok, még a színfalak mögött, elfog a szorongás, ami azóta követ, hogy először álltam színpadra. Félek, izgulok, ezerszer végigpörgetem magamban az adott repertoárt, de mégis, ott legbelül bizonytalan vagyok és némán kérdezem magamtól, hogy veszem a bátorságot ahhoz, hogy közönség előtt énekeljek?
(A Zene hatalma)


Hasonló könyvek címkék alapján

Sukitore: Hogy történhetett
Sukitore: Bosszú az éjszakában
Sukitore: Szabadon
Anthony Capella: A kávék költője
Borsa Brown: A maffia gyermekei
Christina Dodd: A sötétség érintése
R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy
Budai Lotti: Shirzan bosszúja
J. Goldenlane: Napnak fénye
N. Fülöp Beáta: Santorini szerelmesei