A Phenjani Műszaki Egyetem hallgatói – az észak-koreai uralkodó osztály gyermekei – naponta háromszor szabályos sorokban masíroznak az étkezőbe, Észak-Koreát és vezetőjét dicsőítő dalokat énekelve: „Nélküled mi sem vagyunk, Nélküled nincsen hazánk.” Megdöbbentő jelenet, de Kim Suki lassanként ráhangolódik a dallamra, és anélkül, hogy észrevenné, maga is dúdolni kezdi.
A könyv amerikai–dél-koreai szerzője egy olyan intézményben vállalt angoltanári állást, ahol minden terem faláról Kim Ir Szen és Kim Dzsongil portréi néznek le rá szenvtelen pillantással. Az élet itt magányos és klausztrofóbiás hangulatú, különösen Kim Suki számára: minden egyes levelét cenzúrázzák, jegyzeteit és fotóit pedig el kell rejtenie a felügyelők, sőt saját kollégái, az evangélikus misszionáriusok elől is.
A Nélküled mi sem vagyunk megindító és ritka bepillantást kínál a világ egyik legzártabb országába, és azoknak a kivételezett fiataloknak az életébe, akik egyszerre a rendszer katonái és rabszolgái.
Nélküled mi sem vagyunk 154 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2014
Enciklopédia 14
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 12
Most olvassa 14
Várólistára tette 147
Kívánságlistára tette 119
Kölcsönkérné 8
Kiemelt értékelések
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Eleinte úgy éreztem, lyukra futottam – szerettem volna valami elemzést olvasni Észak-Koreáról, ehelyett kaptam egy elemzést egy koreai-amerikai hölgy távkapcsolati nehézségeiről. Aztán rájöttem, hogy ezt a könyvet nem szakirodalomként, hanem szépirodalomként helyesebb olvasni (mert van egy kapcsoló a fejemben, amivel ezt szabályozni lehet, bizony), és onnantól kezdve már működött a szöveg. Nyilván nem volt hátrány, hogy Suki Kimnek különben remek, szenzitív stílusa van, és hogy végül tényszerűen megérkezett az észak-koreai elit egyetemre, amit a fülszöveg beígért nekem. Meg aztán a szerző valójában nagyon is tisztességesen jár el – hiszen ő újságíró, nem pedig gazdaságtörténész vagy szociológus, és vélhetően mindenki úgy jár jobban, ha nem is álcázza magát annak. Publicistának viszont tényleg ügyes, úgyhogy írjon csak arról, amit lát, ne mélyelemezzen, ha nem akar – majd mélyelemzek én. (Ha akarok.)
Amúgy külön értéke a műnek, hogy nem az emigránsok oldaláról közelíti meg Észak-Koreát, hanem röpke betekintést nyújt a pártfunkcik gyerekeinek világába – vagyis azokéba, akik majd az ország krémje lesznek, ha a Bölcs Vezér nem végezteti ki őket addig (ami amúgy szokása). Nyilván van egy olyan erős (néha túl erős) üzenet, hogy ezek a srácok épp olyan fiatalok, mint bárki más, és ha a hatalom nem telepedne rájuk az agyleszívó propagandájával, talán még normális életet is élhetnének – így viszont a legerősebb érzésünk irántuk a szánalom*. Merthogy ezek a fiatalok egy olyan helyenként brutális, helyenként pedig nevetségesen groteszk nyomásnak vannak kitéve**, ami még a Kádár-korszak ismeretében is valószerűtlen hatást kelt. Ezeknek az elemeknek a visszafogott, mégis érzékletes megjelenítéséért mindenképpen érdemes volt elolvasni ezt a könyvet. Mindenesetre tapasztalataimat, remélem, nem kell majd hasznosítanom.
* Az például, hogy ezek az egyetemisták nyakra-főre hazudoznak amerikai tanáraiknak arról, hogy milyen vagány dolgokat csináltak hétvégén (holott épp krumplit gazoltak hajnaltól sötétedésig a nagyvezír parancsára), nagyon emberi. Én legalábbis csak úgy tudom értelmezni ezt, mint a szégyen és a megfelelési kényszer megnyilvánulását valakivel szemben, akinek nyilvánvalóan teljesebb élete van.
** Már maga az is milyen groteszk, hogy a fiúk angolul tanulnak, holott ha százból egy közülük átlépheti majd a határt, akkor már sokat mondtam. Ilyen erővel akár óegyiptomi dialektusban is megtanulhatnának beszélni, hisz kábé ugyanannyi óegyiptomi kószálhat per pillanat Észak-Koreában, mint angolszász.
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Bármennyire is tudjuk, hogy van ilyen, bármennyire is tapasztaltunk valami hasonlót, akár személyesen, akár a közvetelenül érintettek révén, valahogy mégis nehéz felfogni. És még csak nem is a legalsóbb bugyrokba szálltunk alá, hanem valahol a tornácon, a kiváltságosok körében fordultuk meg magunkat egy kis időre.
Észak-Korea amolyan terra incognita számunkra, amelyről alig tudunk többet, mint az ottani átlaglakosság a KNDK-n kívüli világról. Legfennebb elképzeljük az azóta jobban megismert, hasonló modellek alapján. Jobb esetben egy-egy sikeres szökés elkövetője számol be a tapasztaltakról, vagy, mint Suki Kim esetében is, misszionárius álcában csempésznek be hírvivőket ebbe a hermetikusan lezárt pokolba. Egyelőre inkább kívülállóktól értesülünk világukról, még messze vagyunk attól, hogy maguk az érintettek meséljenek, dolgozzák fel a történteket. Ezen mondjuk nem csodálkozhatunk, hiszen még Kelet-Európában sem zárult le ez a folyamat, pedig lassan harminc éve már, hogy felemelkedett a vasfüggöny.
A Suki Kiméhez hasonló írások ezért is annyira fontosak. Egyrészt egy újságíró nyomozásáról, kutatómunkájáról van szó, másrészt egy személyesen is érintett, családja sorsával is számotvető, empatikus elbeszélővel van dolgunk, aki számára a történetmondás terápia is.
Az észak-koreai elit egyetem hétköznapjairól szóló kötet több szempontból is érdekes. Amelett, hogy bepillanthatunk a vezetők fiainak életébe, és általuk az ország egy szeletének működésébe, egyben azt is nyomon követjük, hogyan reagál a nyugati élet- és gondolkodásmódhoz szokott ember egy ilyen miliőben, mire fókuszál, hogyan viszonyul a helyzethez való alkalmazkodás kényszeréhez ésatöbbi.
A rendszeres áramszünetek, „Szeretett Vezérünk” állandó tévés szereplései, a szertartásos szavazások, az állandó bizalmatlanság, a „mindenki gyanús és bárki lehet besúgó”-helyzet ismerős. Még én is emlékszem rájuk, meg arra, mikor pl. a kapu előtt sáncban hagyott bicikli jelezte a szekusoknak, kihez kell belépni egy kis ellenőrzésre. Még a falnak is füle volt akkoriban.
De ebben a koreai orwelli világban minden sokszorosára fokozódik. A lakásokban hangosbeszélő zsongítja az agyakat, éhinség tizedeli szó szerint a lakosságot, a cenzúra és öncenzúra olyan mértéket ölt, amilyent nehéz elképzelni. Döbbenetes az agymosás és tájékozatlanság mértéke, a képmutatásra, titkolózásra és hazugságra való nevelés-idomítás. Meg persze az, hogy ez utóbbi a túlélés feltételévé tud válni. A kommunikáció szinte paródiája önmagának, még a legbanálisabb témákban is óvatos, őszintétlen. Az egyén és egyéniség pedig szisztematikus sorvasztásnak van kitéve. Ráadásul a csapat- és nyájszellemet úgy alakítják ki, hogy az igazi érzelmi-emberi kapcsolatokat szinte teljesen ellehetetlenítik. Még a pártfejesek gyerekeit is elszakítják családjuktól, bajtársiasságuk, barátságuk parancsszóra történik, hivatalból kirendelt társukat állandóan cserélik. A személyi kultusz egyetlen irányba összpontosítja az érzelmeket, más út nincs és nem is lehet. Suki Kim, amellett, hogy cseppenként, ravaszul taktikázva próbálja adagolni tanítványaiba a külvilágra vonatkozó információkat, kapcsolataiban elsősorban az őszinte szavak és érzelmek után kutat. Az állandó megfigyelés, besúgás, hazugságok közepette az automatává vált tömeglényekben megpróbálja megtalálni az embert. Nagyon tetszett a tanár-tanítvány viszonyának ábrázolása, a finom, óvatos közeledés, azoknak a ritka perceknek a megragadása, mikor felszínre kerülnek az érzelmek, a szeretet, a ragaszkodás. Csak meg kell tanulni a kifejezés és megértés útját-módját.
Ezek a nem túl gyakori, kivételszámba menő alkalmak döbbentik rá az embert, mennyire el lehet szigetelni emberek millióit a világtól, egymástól, önmaguktól, mennyire el lehet torzítani világ- és önképüket. Persze nem csak Észak-Koreában, hanem bizonyos mértékben bárhol, bármikor megtörténhet/megtörténik ez. Már csak ezért is érdemes elolvasni ezt a könyvet.
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Muszáj először a fordításról írni egy gondolatot, mert amikor azt a filmcímet látom viszont a lapokon, hogy Eltüntette a szél, komolyan kételkedni kezdek abban, hogy nem egy számunkra is cenzúrázott változatot olvasok-e. Meglehetősen magyartalan az egész, és ez nagyon bosszantó, mert máskülönben nagyon izgalmas olvasmány lehetne.
Nagyon keveset tudok összességében a Távol-Keletről, és bár soha nem éreztem különösebb vonzalmat a mangák, a K-pop, de még a buddhizmus iránt sem, Korea kettéosztottságáról már a második könyvet olvasom, és még mindig alig tudom felfogni.
Sok hibája is van azért a könyvnek, miközben valóban bepillantást nyerhetünk egy elit egyetem képzésébe, valójában nincs is igazi képzés, hiszen kiderül, hogy az angolórákat leszámítva átmenetileg más tárgyat nem tanultak még (új intézménybe kerültek a régi egyetemeikről), így valóban nem tudjuk meg azt sem, hogy mennyire jó vegyészek, mérnökök vagy informatikusok a hallgatók.
Amit megtudunk, minden hibája ellenére azért szívszorító, mert egyszerre ismeretlen és ismerős: Suki Kim nagyon jól rámutat arra, hogy a rezsim célja az intézkedésekkel – a hatalom megtartása mellett természetesen – a lakosság teljes infantilizálása, hiszen ha nincs döntési lehetőséged, ha mindenhez engedélyre van szükség, ha a Nagy Vezetőtől függ végeredményben minden, ott nem lehet túl sokat várni senkitől. Rémisztő, ahogy ezek a fiatal felnőttek mozognak a kijelölt határokon belül, a szabadság minden illúziója nélkül.
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Észak-Koreáról a mai napig csak hiányos forrásaink vannak, ezért lehet érdekes minden könyv, amit bemutatja az életét. Suki Kim ráadásul nem a rendszer „túlélőivel” beszélgetett, hanem maga is ott élt, majdnem egy éven keresztül. Ez a tény beszámolóját talán még értékesebbé teszi. Ugyanakkor a kötet nem tökéletes, a hangvételét több helyen zavarónak találtam, de mégis csak egy nagyon fontos könyv: átélhetővé teszi a mai szemmel majdnem elképzelhetetlen körülményeket.
„A szerző remekül észlelteti azt a kelet-európaiaknak ismerős hangulatot, hogy nem bízhatsz meg senkiben. A diákokat és a tanárokat folyamatosan megfigyelik a párt által a nyakukba ültetett felügyelők, ráadásul a napi kritika gyakorlásával (esetleg tényleges besúgómunkával) magukon a diákokon keresztül is szereznek információt. Elbeszélőnk soha nem tudhatja, hogy melyik mondatával mit vált ki, mit tudnak meg róla, eluralkodik rajta a paranoia – tökéletesen érzékelteti milyen az, ha soha nem lehetsz őszinte. Így hiába szereti meg a diákjait, mégsem tudnak megbízni egymásban – a lélek kifacsarodása a rendszer része. Ez különösen annak fényében letaglózó, hogy ezek a kis úriemberek, ugyanolyan fiatalok, mint bárhol másutt a világon, a tinédzserkorral kapcsolatos univerzális érzések itt sem mások – mégsem tudják megélni azokat.”
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-06-04+…
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
A könyvtárunkban ez a szakirodalmak részlegen található. Ezért nem írok nagyon rosszat róla, nem volt egy irodalmi csemege.
A történet érdekes, néha már unalmas, néha ismétlődőnek éreztem. A második könyvem,ami Észak-Koreáról szól, úgy érzem, azokat az információkat, amiket napjainkban tudni lehet erről az országról sajnos már tudom is ebből összesen.
Nagyon megdöbbentő dolgokról nem ír, inkább a hétköznapok szürkeségéről,ami nyilván egy kiváltság lehet ott:(
spoiler
Ő írónak vallja magát, azért egy dokuregényt is tessék élvezetesebben, szebben megírni!!
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Elképesztő, hogy mindez megvalósult a XX. században, és „vígan” létezik a XXI-ben is. Nagyon sokat szeretnék és fogok is olvasni a témával kapcsolatban, és akkor majd biztosan közelebb kerülök a válaszhoz: de mi a francért nem ölték még meg a kedves meg nagy meg drága vezetőt, illetve értelemszerűen per pillanat a fiát?
Igen, tudom, nem ennek kellene lennie a megoldásnak, de egyelőre mást nem tudok elképzelni, amivel véget lehetne vetni annak a rettenetes agymosásnak, ami a KNDK-ban megy.
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Nagyon vártam már ezt a könyvet, de picit csalódott vagyok. Ezt egy újságíró írta?
Érteni értettem, amit át akart adni, de sokszor nem éreztem. Vagy mintha Ő nem érezte volna. Vagy csak nem tudta jól átadni. Foghatnánk a fordításra is, de nem hinném, hogy az lenne a ludas.
Néha csapongott, ami zavaró volt. Maga a téma kifejezetten tetszett, bár néha pont az ellenkezője jött le, amit eddig olvastam erről az országról A lány hét névvel, Élni akartam, Menekülés a 14-es táborból.
Dél-Koreai származású nő, aki Amerikában él, bejutott az országba tanítani? Mutogathatja a diákok előtt a Kindle-t és a laptopját? A pendrive-ját a kulcstartóján hordja, amin a jegyzetek vannak ehhez a könyvhöz? Az előbb említett könyvekben ez elképzelhetetlen lett volna, ezért is megérte elolvasni ezt a történetet.
Sajnálom, hogy a stílus miatt 1 csillagot le kellett vonnom.
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Szörnyű, tanulságos, bátor, hihetetlen. Azt kaptam – sajnos –, amit a korábban a témához kapcsolódóan már volt szerencsém? olvasni.
Elkeserítő, hogy emberek így élnek.
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Nehéz volt olvasni, értékelni sem könnyű ezt a könyvet. Hihetetlen, hogy ez nem fikció. Szerintem Huxley és Orwell együtt nem tudott volna ilyesmit kiagyalni. Itt a hazugság, az őszinteség és az emberi megnyilvánulások hiánya, az állandó rettegés és készenlét annyira beépül az emberekbe, hogy a nyugati, jelen esetben amerikai-dél koreai szerző sokszor nem is tudja, hogyan viszonyuljon hozzájuk. És ezek a legkiváltságosabb helyzetben levő emberek gyerekei, az elit! Foglamuk sincs róla, hogy mi az, hogy „vélemény”, számukra hihetetlen az, hogy valaki maga választhatja meg, hogy mi szeretne lenni, hogy a világ más részein sok száz tévécsatorna létezik, és bárki hozzájuthat a csokoládéhoz egyszerűen úgy, hogy bemegy a boltba és megveszi.
Nagyon ritkán, de mégis elővillan néha, hogy ebben az agymosott, robottá alacsonyított létben mégis emberek lapulnak valahol, kamaszok, fiatalok, akik szeretnek filmet nézni, sportolni, barátkozni, érdeklődnek a másik nem iránt. Természetes dolgok, amelyek mégis végletekig szabályozottak ebben az abszurd világban.
A könyv végén felmerült bennem, hogy mi történne, ha Észak-Korea hirtelen „felszabadulna”? Hiszen az a néhány menekült, akinek sikerült átjutni a határon és új életet kezdeni Dél-Koreában sokszor még komoly pszihológiai segítséggel sem képes megszokni a számukra teljesen felfoghatatlanul és idegenül működő nyugati világot (erről Pak Janmi könyvében olvastam bővebben, nagyon érdekes volt). Mi lesz egy egész országgal, több millió emberrel? Mert felháboító, hogy az egész civilizált világ szemet húnyt egy ország rabszolgasorba taszításán, és nem tesz semmit ezekért az emberekért. De mi lenne a jó megoldás?
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Egy könyv egy börtönről, amit Észak-Koreának hívnak. Nem sokat tudunk erről az országról, legalábbis az átlag ember nem. Amit tudunk, azt is csak a híradásokból, és egy-egy „szerencsés” menekült elmondásából tudhatjuk. Nincsenek ismerősök, akik tavaly nyáron ott nyaraltak és hosszadalmas élménybeszámolókat tartottak róla, de nincsenek kiposztolt fotók sem a haverokról a facebookon, akik ott töltötték a nászútjukat. Gyakorlatilag nem lehet sem kijutni, sem bejutni az országba, sem embernek, sem információnak.
Így hát egy olyan könyv, ami erről az országról szól, egy olyan író tollából, aki 2 szemesztert tölthetett ott tanárként egy misszionárius egyetemen, nagyon érdekes olvasmány. Még akkor is, ha egy kicsit többet tudhatunk meg az írónő érzéseiről, mint magáról az országról, vagy az ottani életről, amit ráadásul egy előre meghatározott, speciális szűrűn keresztül láttattak vele.
Népszerű idézetek
Azért furcsának tűnt, hogy az Úr nem kedvelte Harry Pottert, de hagyta, hogy a történet példátlan világsikerré váljon.
272. oldal
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Muszáj olykor azt éreznünk, hogy szükség van ránk. Azokat szeretjük, akik bennünket akarnak.
54. oldal
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
A koreai háború három évig tartott, milliók haltak meg, vagy veszítették el családjukat. Valójában azonban sosem ért véget, csak szünetel, pontosan ott, ahol elkezdődött: a 38. szélességi fok mentén, amelynek mindkét oldalát egy -egy Korea foglalja el. Történészek ezt az „elfeledett háborúnak” is nevezik, de egy koreai sem tekinti annak. A feledés kultúrája ismeretlen fogalom Koreában. A háború napjaink mindkét Koreájában jelen van.
19-20. oldal
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Több ezer éven át szinte egy családtagom sem hagyta el Koreát. Az ország egy elszigetelt királyság volt, amelynek spirituális hagyományai a konfucianizmusban, a buddhizmusban és a sámánizmusban gyökereztek, mígnem 1910-ben a japánok elfoglalták, 35 éven át gyarmatukként kezelték, majd 1950-ben kezdetét vette a koreai háború. Mivel apai nagyapám a kegyetlen gyarmatosítók uralma alatt született és élt, folyékonyan beszélt japánul. Az 1980-as évek közepén, kevéssel a halála előtt, meglátogatta a családunkat Queensben, ahol megismerkedett egy japán fiatalasszonnyal, aki a Dél-Koreából induló Egyesítő Egyház misszionáriusa volt. Amikor apám kérdőre vonta a szekta iránt támadt hirtelen érdeklődése kapcsán, nagyapám azt felelte, hogy nem érdeklik a moonie-k, vagyis az egyház követői, csak élvezte, hogy japánul beszélhet az új barátjával. Mint oly sokan a saját generációjából, ős is egyfajta Stockholm-szindrómában szenvedett, és hiányzott neki az elnyomók nyelve. A koreaiak ambivalens kapcsolata Japánnal a mai napig élő jelenség. Ugyanez a helyzet azokkal a szuperhatalmakkal, amelyek ott folytatták, ahol a japánok abbahagyták: az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval, amelyek a hidegháború előjátékaként úgy szabadították fel Koreát, hogy kettészakították.
58-59. oldal
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Amikor origamizni kezdtünk velük, rájöttünk, hogy csak egy dolgot tudnak hajtogatni: vadászrepülőket.
86. oldal (HVG Könyvek, 2015)
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
A korábban már jóváhagyott vízumomat nem kevesebb, mint 35 észak-koreai kormányhivatalnak kellett ellátnia a pecsétjével, hogy újra kiadják. Kim elnök kérte az eljárás felgyorsítását, illetve mentességet a PME tantestülete számára, csakhogy ehhez meg kellett várniuk egy új törvény beiktatását. „Új törvény? – kérdeztem Skype-on. – De hiszen az hónapokba, sőt évekbe telhet!” Joan viszont megnyugtatott, hogy az ilyesmi Észak-Koreában néhány nap alatt lezajlik, úgyhogy kezdhetek csomagolni.
24. oldal
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Kevés volt a tanár. Sokuk számára elviselhetetlennek tűnt a tudat, hogy folyamatosan megfigyelik őket. Egy nyugdíjas hongkongi tanár, aki közgazdaságtant tanított a végzősöknek, azt mondta, hogy tavasszal nem tér vissza. Véletlenül összefutott Kim elnökkel a templomában, és megkapta az állást, de nem figyelmeztették előre, és fogalma sem volt arról, hogy nem mozoghat majd szabadon. Megkérdezte, mikor indul a járatom, mire mondtam, hogy december 20-án. „Maga igazán szerencsés – válaszolt. – Az enyém 21-én.”
238-239. oldal, 20. fejezet
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
„Meghalt” – suttogta, és a mennyezet felé mutatott. Azt hittem, Istenre gondol, és egy pillanatra összezavarodtam.Sosem olvastam a Bibliát, a családom nagyrészt ateista.Majd azt mondta, ő, és rájöttem, hogy ennek a világnak az istenére gondolt: Kim Dzsongilre.
1
Első rész
Anti – Atlantisz
13. oldal
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
– Ez semmit sem fog mondani nekik – jelentette ki. Bár a szaktársak engedélyezték az anyagot, egy diák sem – még az informatikaszakosok sem – hallott soha Steve Jobsról.
184. oldal, 15. fejezet (hvg, 2015)
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Az iskola mellett a munkahelyekről is a kormány döntött. A diákjaim nem láttak ebben semmi kivetnivalót. A kormányuk három tényezőt vett figyelembe a döntésék meghozatalakor: az adott személy képességeit, ezeket a jegyei mutatták; a barátai és a tanárai által írt jelentéseket; végül pedig a párthűséget.
192-193. oldal, 15. fejezet (hvg, 2015)
Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 82% Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemén
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól 94% ·
Összehasonlítás - Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink 96% ·
Összehasonlítás - Suleika Jaouad: Két királyság határán 93% ·
Összehasonlítás - Cheryl Strayed: Vadon 91% ·
Összehasonlítás - Malala Juszufzai – Christina Lamb: Én vagyok Malala 91% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Az írásról 88% ·
Összehasonlítás - Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? 88% ·
Összehasonlítás - Joe Navarro: Veszélyes személyiségek 86% ·
Összehasonlítás - Pan-dji: Vádirat 80% ·
Összehasonlítás - Douglas Preston: A majomisten elveszett városa 79% ·
Összehasonlítás