The ​Growing Pains of Adrian Mole (Adrian Mole 2.) 7 csillagozás

Na, hát ez egy élmény volt – mindenféle értelemben.
Az Adrian Mole-sorozat első részét még nyolcadikban nyomta a kezembe az angoltanárom, és így cirka 15 év távlatából nem is annyira az emlék, mint inkább a tudat maradt meg, hogy vicces figura ez az Adrian és hogy a könyv tetszett. Meg egyáltalán, ha azt mondom, Adrian Mole, mindenkinek a „kicsit szerencsétlen kamaszsrác humoros szenvedései az élet vélt igazságtalanságai okán” jut eszébe, nem? Na most 15 év alatt az ember szociális érzékenysége nyilvánvalóan sokat fejlődik, de olvasva hallgatva ezt a könyvet totál ledöbbentem, hogy Harry Potter ideális és rendezett családi élettel büszkélkedhet a szerencsétlen Adrianhez képest. Egyáltalán nem emlékeztem, hogy a srácnak tényleg jó oka van rá, hogy sír a szája, és ez nem csak a Rentai Renáta-féle öngerjesztő nyöszörgés, és hogy a szöveg vicces bár, de a történet bitangul nem az.
Amúgy ez volt életem első hangoskönyve, és meggyőződtem róla, hogy ez nem az én műfajom. Amellett, hogy nagyon élveztem, ahogy a hölgy felolvasta a könyvet, nem tudtam magam annyira beleélni, nem kötött le úgy, mint egy könyv, és nincs az a „kiolvastam” érzésem. Nem fogok rászokni.

Sokkal jobban szórakoztatott, mint az első kötet, talán részben azért, mert Adrian sem olyan kicsi – bár még mindig kedvesen szerencsétlen – és mert a történések jobban lettek kiválogatva, vagy beválogatva. Igazán humoros, gördülékeny, jó kedvre derítő könyv lett.

Bővebben: http://pupillaolvas.freeblog.hu/archives/2010/01/28/Adr…

Hát én nem is tudom, sírjak-e vagy nevessek… Vacak egy dolog lehet Adrien Mole-nak lenni… Szerencse, hogy nem olyan tehetséges író, mint amilyennek érzi magát, akkor sokkal tragikusabban fognám fel a dolgot ;)