Adrian ​Mole újabb kínszenvedései (Adrian Mole 2.) 88% 307 csillagozás

Adrian barátunk nem túloz a címmel: az itt felsorakoztatott események túlnyomó része tényleg egyenlő a kínszenvedéssel egy 14-15 éves kamaszfiú számára, aki továbbra is próbálja megérteni az őt körülvevő világot, családját, barátait, iskolatársait, a saját testét és nem utolsó sorban Nagy-Britanniát az 1980-as évek elején.

Most viszont többször volt olyan érzésem, hogy visszább kell vennem az olvasási tempóból, mert súlyosan tömény a humora, sok a szerencsétlenkedése – volt, hogy működött az ártatlan naivitás, de időnként szívesen támogattam volna őt pár nevelő célzatú szóval. (Ha már a szülei úgyis csak ekézni tudják szegényt…) Mindenesetre kacagtató pillanatokban és cselekményben is bővelkedik a folytatás, hasonlóan az első kötethez ez is remekül el lett kapva hangulatilag, a figurák is ügyesen épülnek-változnak, lehet hozzájuk kötődni (pl. szülők) vagy éppenséggel utálni őket (Pandora – nem tudom miért, de nekem nagyon nem szimpi a kiscsaj…)

Hovatovább Sue Townsend sorozata szellemes korrajznak sem utolsó: újraolvasva erősen szembetűnő volt a politikai-társadalmi vetülete, ezúttal kicsit mélyebben és más szemmel követtem az eseményeket, mint korábban. off

Hááát, ezzel most úgy vagyok, hogy öreglány vagyok, ide-vagy oda, ráadásul mondjon bárki bármit Adrian Mole-ról, ez egy marha jó fej srác. Nagyon tetszett a könyv, imádom a srác poénjait, béna próbálkozásait.
De, kedves többi hasonlóan öregedőek, vagy éppen a még így-úgy-amúgy éretlen fiatalok, azért valljuk be őszintén, szeretnénk vagy szerettünk volna ilyen bátran habókosak lenni mindannyian.
Vagy tán még mindig azok vagyunk!
Le a kalappal azok előtt, akik bevállalják. (csak így, Csernus nélkül, szabadon…)

Isten tudja miért, de én imádom Mole összes kínszenvedését, ugyanolyan lelkesen olvastam most is a hülyeségeit, mint első alkalommal.
Sue Townsend vagy egy zseni vagy velem nem stimmel valami, mert közben eltelt 30 év.

Az a helyzet, hogy ez a napló szerintem komplexebb, mint hinnénk.

Látszólag egy tini fiú hányatott sorsa, fiatal felnőtt életének mindennapjaiba kapunk betekintést. Viszont a farokméregetés, a barátnő tapizás, a helyünk keresése a világban mellett remekül bemutatja az angol társadalmat is az íródása idején.

Sok utalás van benne több történelmi eseményre, amiket érdekes így, egy kicsit humorosabb formában megtapasztalni, nem csak száraz tényként.

Adrian szerintem nagyon vicces, bár sajnálom, hogy nincs megfelelő férfi mintakép előtte, mert így ő is nyüzge marad. Imádom, ahogy intellektuelnek tartja magát, helyenként viszont ostobább, mint egy 7 éves. :D

spoiler

Nagyon kíváncsi vagyok a következő részre, hogy miképp alakul a sorsa, hogy a BBC mikor unja meg, amiért szakadatlanul küldözgeti a remekműveit, hogy beteljesül-e végre megannyi vágya, kilábal-e szorult helyzetéből, mi lesz a testvérekkel, a szüleivel…

Helyenként bugyuta, nem oltárira kidolgozott karakterekkel, mégis mindet ismerjük, szeretjük, biztatjuk, vagy fujjogjuk. Kell ennél több? :)

Az előzőhöz hasonlatosan fergeteges. Imádom minden részét. Fiatalon olvastam, érdekes lenne újra olvasni, most mit mondana.

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 4
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 4
Érzelmek (ábrázolása): 4
Izgalom: 5
Humor: 5

Remek kis könyv, alig bírtam letenni. Sue Townsend remek író, nagyon kedvelem a stílusát. Eredeti ötletből született a történet, ami egy kamasz srác életének mindennapjait dolgozta fel, olvasmányos naplóregény formájában. A tartalom jól kidolgozott, a mondanivaló átjut az olvasóhoz. Hitelesség szempontjából nagyjából meggyőző, a könyv világa jól átélhető. Townsend érdeme a szereplők érzelmeinek alapos ábrázolása. A történet mindvégig izgalmas, érdekfeszítő, humorral gazdagon átszőtt.

Ez is nagyon szórakoztató volt. Adrian elképesztő egy figura, nagyon bírom, hogy amennyire „entellektüel”, meg „ványadt” kis tini, mégis stramm kölyök. Nagyon gondoskodó, törődő, mély érzésű, vagány, néha bolondos, de szerethető.
Ahogy Bertről gondoskodik, az igazán példaértékű, meg ahogy az anyjáért aggódik. Csóró kölyök hatalmas szívvel.

Igazán élveztem ezt a második részt is, talán kicsit kevésbé vidám, mint az előző rész, de így is annyit nevettem rajta. Imádom az angol szarkasztikus humort, és ez az a javából :)
De a szülők nem éppen a kedvenc szereplőim.
És folyton az a párhuzam jár a fejemben, hogy Adrian Ron Weasley, Pandora meg Hermione :)

Szegény gyerek, nem is csodálkozom, hogy belebetegszik… :/ Ilyen szülőkkel…
Alapsztori: Átlagosnak tűnő gyerek átlagosnak tűnő naplója. Helyenként vicces, helyenként már az olvasó szégyelli magát az egész felnőtt-társadalom helyett…
Kedvenc szereplő: Adrian, Bert Baxter (Adrian idős barátja, aki mindenki agyára megy a rigolyáival)
Akit nem kedveltem: Adrian szülei (Pauline és George), Pandora (Adrian barátnője)… Sznob kiscsaj.. .-.-
Kedvenc rész: a tesók megszületése és az okozott bonyodalmak; Adrian „kiruccanása” a végén

„ Tiszta időpazarlás az egész.Az olyan intellektueleknek,mint én,úgysem kell bizonyítvány az álláshoz meg a hírnévhez : az ilyesmi jön magától.A ritkaságértékünk miatt."
Hát az már biztos.Nem vagy egy átlagos kamasz,az tuti.Hál' Istennek,mert így legalább jól szórakoztam : nevettem a szövegeden és szívesen megöleltelek volna szomorúságodban.
A szülők bosszantottak. Önzők . Vagy talán csak mindketten a boldogságra törekedtek……nem feladni önmagukat,hanem élni..