Cappuccino ​évek (Adrian Mole 5.) 82% 18 csillagozás

Az előző részben felvett karakteridegen vonásokat (miszerint Adrian kábítószerekhez nyúl, hírnévre tesz szert, stb.) és határozottan tömény, inkább Dosztojevszkij műveit közelítő hangulatot vitte tovább az írónő, ezért érzelmileg a kötet újfent nem egy derűbomba, viszont a beszólásokon, szituációkon többször is felnevettem, ami haladás a kapunyitási pánikos évekhez képest.

Hősünk harmincéves korára sem vetkőzte le azon vonásait, amik kamaszként oly jellemzőek voltak rá, plusz egyre csak gyűlnek körülötte a nehezen kontrollálható helyzetek, a mindkét kézről előkerülő gyerekek… Nem kicsit kemény az élete, Békés Pál fordítása viszont – a duplafenekű utalásokkal és kikacsintásokkal – egészen egyedülálló és rádob egy olyan köntöst, amitől viselhetőbb lesz. Csak a vége miatt sajnálom annyira szegény hapsit.

Most képzeljétek el, hogy gyerekkoromban megvolt otthon az első két kötet, meg a negyedik (a 23 és háromnegyed éves Adrian Mole titkos naplója), és több nem! Semmi! Hát hogy lehetett így élni? Megmondom: kínok között.
Kínjaim szűnnek, minden alkalommal, amikor Adrian, Pandora, Pauline, Rosie, Wad és a többi félkegyelmű társaságában vagyok.

Pandora mondta meg a tutit: „Adrian, a te életed egy kész rémkabaré!” Úgy érzem, ehhez már nincs mit hozzáfűzni. :D

Adrian Mole-hoz való hozzáállásom kötetről kötetre változik. Az elején sajnáltam, mégis szegény srácot, hogy elhanyagolják stb, de ahogy nő fel úgy válik egyre dühítőbbé az élete. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire hülye? Hogy adhat neki az élet ennyi lehetőséget? Hogy szalaszthatja el mindet? És mégis mindennek ellenére boldogul. Ez egyszerre csodálatos és olyan dühítő, hogy legszívesebben megütném szegényt. Ugyan csak 3 és fél csillagot kapott, de kis pihentetés után mindenképp olvasom a további részeket, mert iszonyú kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége :).