A ​23 és 3/4 éves Adrian Mole küzdelmei (Adrian Mole 4.) 79% 187 csillagozás

Érezhetően rezeg a léc és ami 13 + ¾ évesen naiv, vicces, meg olyan jópofán bugyuta, az tíz évvel később már inkább ciki…

A legutóbbi kínszenvedések óta Adrianből komplexusokkal teli, mulya kamaszból idegesítő, elviselhetetlen fiatal felnőtt vált, akivel szinte csak rossz dolgok történnek. (De komolyan, hihetetlen a srác pechszériája…) Erről pedig – hiába a megszokott csipkelődős humor –, szabályosan kellemetlen és hosszútávon bizony fárasztó is olvasni, az embert inkább lehangolja a folytonos szerencsétlenkedése, mintsem jókedvre derítené. (A borzalmas metaregényét hagyjuk is…) Plusz szegény igen csak híján van a jó tulajdonságoknak – igazából csak negatív jelzők jutnak eszembe vele kapcsolatban –, jellemfejlődése gyakorlatilag nulla. A folyamatos érvágás-közeli hangulatot meg kicsit karakteridegennek éreztem, valahogy nem erre emlékeztem… spoiler

Ettől függetlenül nagyon várom, hogy eljussak az annak idején hanyagolt két részig, mert Békés Pál fordítása azért mégis csak csempészett valami elviselhetőséget ebbe az egészbe.

Adrian a legnagyobb troll! :)

Az első „felnőttes” Adrian Mole-könyv, s mint ilyen, nekem azt hiszem ez a kedvencem a sorozatból. Sok emlékezetes dolog történik benne. A szokásos humorán kívül ezzel abban hoz újat ez a kötet, hogy szerintem ezek a bizonyos „emlékezetes” részek nagyon jól vannak megírva. Tényleg nem szeretnék elárulni semmit a cselekményből, de nem vidám dolgokról van szó, és én személy szerint a könyv utolsó 30-40 oldalát (kb.) totál végigbőgöm minden alkalommal, pedig már vagy nyolcszor olvastam.
Azzal, hogy a humor mellé ezt is behozta az írónő, még teljesebb karakterré teszi Adriant, élőbb lesz, valódibb – és ezért ez a kötet a legkedvesebb számomra.
A vicces részek még mindig nagyon viccesek, a komoly részek meg nagyon-nagyon jók.

–
Ennél a kötetnél kezdődik el egy másik jelenség is, ami viszont kevésbé dicséretes, és nem igazán tudom mire vélni. Fordítóként mindegyik résznél Békés Pál van feltüntetve(aki fordított nekünk egy Lolitát, banyek!), de elég szembetűnő dolog ez szerintem, és előtte nem csinálta. (sőt, az első kötetnél még azt jegyeztem meg, hogy abban Valentine-nap szerepelt) Azokra a fordításokra gondolok, ami valószínűleg nem is azok, csak hülye szójátékok, illetve arra, hogy olyan dolgokat is lefordít, amiket baromira nem kéne. Olykor fordít, máskor ferdít érzésem szerint. Ez már a ’90-es évek, itt nem foghatjuk rá, hogy nálunk még nem ismerték ezeket a dolgokat.
Néhány példa, melyeket idézetként is kigyűjtöttem:
– Településnevek: Boomfordy, Bounco, Remesh on the Moucha
– Csak-megmosom-és-már-megyek-is (nyilvánvalóan a Wash and Go-ról van szó)
– Bohém rapszódia

Otthon jól kibeszéltük, hogy
a, vagy nem ugyanaz fordította
b, vagy nem ugyanaz írta
c, egy néger volt a tettes.

Nem tudom. De idegesítőek ezek a dolgok, és sajnos emlékszem, hogy a következő kötetekben még rosszabb lesz. Egyre nagyobb késztetést érzek, hogy angolul is elolvassam a sorozatot.

Az Adrian Mole-könyvek nálam mindig utazáshoz, várakozáshoz válnak be a legjobban, mert a viszonylag rövid naplóbejegyzések nemcsak könnyedek, hanem bármikor megszakíthatóan és újrakezdhetőek is. Adrian stílusára pedig már szavaim sincsenek! :) Humora többnyire kikapcsol, viszont ebben a kötetben, úgy a közepe táján, számomra már kezdett nagyon sok lenni… El is gondolkoztam, hogy kell-e ebből nekem még négy rész?! Nagy szerencse, hogy utána valami mintha megváltozott volna… lehet, hogy maga Adrian (is)? Mindenesetre engem beszippantott a könyv, a végét már egy szuszra olvastam el és nagyon kíváncsi lettem a folytatásra is.

Van benne valami báj, hogy Adrian felnőttként is mennyire szórakoztató a maga kis béna formájával. :D Ez a rész végtelenszer jobb, mint az előző, többször nevettem fel hangosan, ami nálam azért általában nem jellemző. :)

Adrian próbál élni, megélni a maga módján, de csak időszakosan boldog, elégedett soha. Nagy álma, hogy író legyen, s bár nem egy ősehetség, önbizalma van, és kitartó, néha ez is elég a kezdethez. A lényeg, hogy ne adjuk fel az álmainkat, előbb vagy utóbb sikerül elérnünk, ha elég kitartóak vagyunk.
A szerelemben továbbra sem szerencsés, de talán elindult az önismeret útján, és idővel változnak a dolgok.

Adrian felnőtt végérvényesen. De szenvedni ugyanúgy tud, bélyegre még mindig nincs pénze, nem hogy saját lakásra. A családja továbbra is egy merő káosz, amiből (saját maga szerint) csak ő emelkedik ki.
Ami gyerekként és tiniként vicces volt és bájos az felnőttként már szánalmas. A problémák és megoldásuk maga a szenvedés tetőfoka.
Ez most annyira nem jött be.

Ez a srác az életben tuti az agyamra mászna… :D
Tiniként még azt mondtam, hogy butácska, magát kereső kis szerencsétlen… Felnőttként viszont egy szánalmas hülye.
Igazából róla mindig az az egy mondat jut eszembe, hogy „Velem mindig történik valami”… és tényleg! Nincs szerintem még egy ilyen szerencsétlen és ostoba karakter, mint ő, de azért szerethető. Vagy talán csak megsajnáltam? :D

Adrian Mole megunhatatlan… Sokadszorra olvastam újra :)

A szokásos Adrian Mole. Semmi különleges,de pont ettől tökéletes.