Napsugaram 118 csillagozás

A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása
Sue Klebold: Napsugaram

"Nem ​múlik el nap úgy, hogy ne töltene el mérhetetlen bűntudat – számtalan dolog miatt, amit nem tettem meg Dylanért… Gyakran gondolok az én origamizó Napsugaramra… Szerettem egy csésze teával leülni mellé, és nézni, ahogy jár a keze, mint a motolla, és egy papírlapból békát, medvét, ollós rákot varázsol. Mindig ámultam, hogy pár hajtástól teljesen átváltozik a sima papír, és új jelentést kap. És csak csodáltam a kész művet, a bonyolult hajtások számomra megfejthetetlen, kiismerhetetlen rendszerét.
Columbine után valami nagyon hasonlót éreztem. Ki-be fordítgattam, amit tudni véltem magamról, a fiamról, a családomról, és hol rémmé változott a fiú, hol a rém vissza fiúvá."
Sue Klebold annak a középiskolás fiúnak az édesanyja, aki másodmagával gyilkolt 1999. április 20-án a Columbine Gimnáziumban. Ez volt az első iskolai mészárlás, mely megrendítette a világot. Előtte Sue „csak” egy átlagos kertvárosi anyuka volt, az elmúlt tizenöt évben viszont kizárólag azzal… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Libri, Budapest, 2016
454 oldal · ISBN: 9789634331124 · Fordította: N. Kiss Zsuzsa
>!
Libri, Budapest, 2016
454 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633108468 · Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Enciklopédia 1


Kedvencelte 19

Most olvassa 18

Várólistára tette 171

Kívánságlistára tette 108

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
csucsorka P
Sue Klebold: Napsugaram

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

Már a Bevezető is tökéletes – első szótól az utolsóig.
Nagyon hamar feladtam azonban a soronkénti idézegetést – mint ahogy egy nagy élmény közben az ember nem fényképez, hanem átéli.
Hagytam, hogy a Napsugaram beszippantson, szőröstül-bőröstül felkavarjon.

Rosszul éreztem magam, hogy ennyire megrázó történetet olvasok, valakinek az igaz történetét… Felfoghatatlan. Mi pedig elolvassuk, rácsodálkozunk, imákat mondunk sok mindenkiért… és fellélegzünk. Velünk ez sosem történhet meg. Más kontinens, más bolygó, más dimenzió – egyszerűen nem a mi valóságunk, csak kérődzünk valaki más poklán.

Ezt a szégyenérzetet leszámítva lélegzetelállító olvasmámy.
Fantasztikusan megírt, megszerkesztett, megkomponált, gyönyörű köntösbe bújtatott könyv ez. Ki-ki döntse el, fejest mer-e ugrani benne. Isten ölelje át azokat, akiknek nem volt választásuk, átélik-e vagy sem.

2 hozzászólás
>!
wzsuzsanna P
Sue Klebold: Napsugaram

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

10 csillaggal sem tudnám kifejezni azt a mérhetetlen tiszteletet, amit Sue Klebold bátorsága és embersége iránt érzek, amiért képes volt megírni és kiadni ezt a könyvet. Columbine tragédiájáról eddig is sokat olvastam a témában való kutakodásaim során, de egészen más volt egy olyan ember szemszögéből látni az eseményeket, aki ennél mélyebben már nem is lehetne érintve abban. Amikor valami szörnyűség történik, az emberek szeretnek bűnbakot keresni, megmagyarázni, ki volt a hibás, hiszen másként csorbulna az igazságos világba vetett hitünk és a biztonságérzetünk. De sajnos van olyan, amikor nincsenek hibák vagy előjelek, vagy ha vannak is, olyannyira rejtve, hogy csak utólag tudjuk őket kényszeredetten megtalálni.
Nagyon megrázó olvasmány volt, többször is szünetet kellett tartanom benne, ettől függetlenül borzasztó fontosnak tartanám, hogy minél több emberhez, szülőhöz, pedagógushoz eljusson, hogy kicsit tudatosabban álljunk ehhez a-sajnos nálunk is- tabunak számító témához.

Bővebben: https://konyvesmas.blogspot.hu/2017/09/napsugaram.html

>!
ZitussKa
Sue Klebold: Napsugaram

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

Leginkább azèrt èrtèkelem, hogy tudjátok nem azèrt haladok vele lassan mert hibája lenne. Fogalmam sincs mikor èrek majd a vègère de ki merem jelenteni: vègtelenül tisztelem Sue-t, hogy megírta ezt a könyvet. Azèrt pedig mèg inkább, hogy ekkora súllyal a vállán is kèpes ekkora erőt ès bèkèt sugározni. A mèrhetetlen szeretet pedig tapintható a fia iránt.
Kár, hogy valakit szeretni nèha nem elegendő.
Bárcsak mindenkit megmenthettek volna, mèg Dylant is. Magától.
Elkeserítő, szomorú ès rengeteg oldala van, mint minden törtènetnek. De nincs rá mentsèg, nem is lehet.
Remèlem az ehhez hasonló tragèdiáknak egyszer majd vège szakad ès nem lesznek változatlanul időszerűek, ahogy napjainkban azok.

>!
Teetee 
Sue Klebold: Napsugaram

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

Beszélnünk kell Dylanről.
1999 áprilisában Dylan Klebold és Eric Harris 13 embert mészárolt le a Columbine Gimnáziumban. Végül maguk ellen fordították a fegyvert. A „Columbine” azóta az iskolai lövöldözések szinonimája lett.
Dylan Klebold anyja, Sue Klebold nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy több mint 15 év távlatából a nyilvánosság elé tárja gondolatait, érzéseit, abban a reményben, hátha más szülőknek segít ezzel. Olyan szülőknek, akik hozzá hasonlóan nem veszik észre, hogy gyermekük komoly problémákkal, depresszióval küszködik.
Kíméletlen számvetés ez a könyv, és elképesztő bátorság kellett a megírásához. Mert – ahogy arra Sue Klebold folyamatosan reflektál – az olvasó óhatatlanul ítélkezni fog. Folyamatosan emlékeztetnem kellett magamat arra: nem azért olvasod, hogy csámcsogj vagy ítélkezz. Persze, a végkifejlet tudatában ordítóak a jelek. De nem látok-e nap mint nap hasonló jeleket, furcsa családi helyzeteket, adott pillanatban tudálékosnak, őszintétlennek tűnő szülői megnyilatkozásokat? Már csak a barátaimtól is, akiknek már van gyerekük. És azért reméljük, az ő gyerekeik nem lesznek depressziósak.
Sue Klebold fontos könyvet írt. Fontosat azért, mert megérteti az olvasóval, hogy fia elsősorban meg akart halni, és nem bánta, ha mások is meghalnak közben. Társa, Eric Harris pont fordítva: ő elsősorban ölni akart, és nem bánta, ha maga is meghal közben. Végzetes dinamika volt közöttük – ez a szókapcsolat gyakorta feltűnik a könyvben.
Részletes, az átélt érzéseket pontosan körülíró, ám mégis szenvtelen hangvételével sokban hasonlít a tematika híres fikciós feldolgozására, csakhogy itt még dermesztőbb a szöveg, hiszen ez az iszonyat Sue Klebold számára a valóság.
Szeressük egymást, emberek – ez csak egy karácsonyi közhely. Sue Klebold kimondja, a szeretet kevés. Könyvével abban akar segíteni, hogy kevesebb mítosz övezze az öngyilkosságot és a depressziót. Az öngyilkosság megelőzésével az erőszakos öngyilkosságot is megelőzzük, mondja.
Fontos könyv. S ha valaki most azt gondolja, „velünk ez sosem történhetne meg”, hát nekik szól elsősorban. Mert Sue Klebold is pontosan ezt hitte.

3 hozzászólás
>!
bagie P
Sue Klebold: Napsugaram

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

Az 5 csillag, mert nem lehet más. Egy anya története, egy gyilkosság története, a gyilkos fiú édesanyja szemén keresztül.
1999.04.20. Columbine iskolai vérengzés. Dylan Klebold és Eric Harris. 13 ártatlan halála. A két elkövető öngyilkossága. …
Sue Klebold átlagos amerikai édesanyja ugyanezen a napon elveszíti imádott kisfiát, aki öngyilkos lesz…de előtte társával együtt 12 diák és 1 tanár életét is elveszik.
Sue Klebold megpróbálja ezt feldolgozni. A feldolgozhatatlant. Erről szól ez a könyv.
Milyen érzés elveszíteni egy gyereket? Miért nem ismerte fel, hogy a gyerek depressziós, hogy agyi, mentális betegsége mennyire elhatalmasodott rajta? Milyen érzés megtudni, hogy az imádott, (látszólag) boldog gyermek mások ellen fordul? Hogy a gyermek meg akar halni? Milyen érzés 13 szerettét vesztő család és az egész világ szemébe nézni?
S.K mindezt átélte, mindezt próbálja megválaszolni, válaszokat keresni rá. És lassan 20(!)éve küzd a mentálhigiéné fontosságáért, a depresszió hatásaira, kezelésére irányitva a figyelmet.

>!
Zanit
Sue Klebold: Napsugaram

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

Nemrég olvastam angol nyelven, muszáj volt magyarul is. Az akkori értékelésem most is érvényes:
"A columbine-i mészárlás egyik elkövetőjének édesanyja írta ezt a könyvet.
Minden egyes gondolatomban a témával és a könyvvel kapcsolatban ott van egy „egyrészt” és egy „másfelől”.
Sziklaszilárdan hiszek valamit, a következő pillanatban egy más szemszögből nézve pedig a szöges ellentétét gondolom.
A többség a szülőket hibáztatja. Hogy a francba nem vették észre, hogy a gyerekük tömegmészárlásra készül? Vagy hogy egyáltalán képes lehet rá? A következő pillanatban: más szülő észrevette volna? És csak a szülők felelőssége, hiszen voltak más felnőttek is az elkövetők közvetlen környezetében.
Eric és Dylan: szörnyetegek vagy áldozatok ők is? Kiközösítették és terrorizálták őket. Folyamatosan nőtt bennük a düh, az elkeseredettség és az agresszió, ez lett a vége. Voltak figyelmeztető jelek? Csak a szülők tudtak volna segíteni? Vagy segíthetett volna az iskola, tanárok, szakemberek vagy a diákok más hozzáállása?
Normális az, hogy 17-18 éves srácok ilyen könnyen fegyverhez juthatnak, ha akarnak?
Ha „csak” a gúnyolódó diákok haltak volna meg, lenne benne „logika” és lenne „tanulság” (ne piszkáld a társad, mert így jársz). De Dylan és Eric válogatás nélkül öltek. (Ezzel nyilván nem azt sugallom, hogy aki terrorizál másokat, az szerintem is golyót érdemel, csak talán könnyebben megérteném az indítékaikat a tömegmészárlással kapcsolatban.) De az is lehet, hogy kár logikát és értelmet keresni a gondolataikban, hiszen súlyosan zavarodottak lehettek. (De akkor megint az a gondolat villan be, hogy valakinek észre kellett volna vennie!)
Sajnáljuk az áldozatokat és a családjaikat, ez egyértelmű. Szörnyű, feldolgozhatatlan tragédia. De feldolgoztatatlan az elkövetők szülei számára is. Bűnhődniük kell szeretett gyermekük tetteikért életük végéig. Válaszokat már ők sem kapnak.
Milyen lehet egy olyan álomból, ahol az imádott kis totyogósod ölelgeted, dajkálgatod, egy olyan valóságra ébredni reggelente, ahol ugyanaz a személy nemhogy gyilkos, de tömeggyilkos?
Ezt a könyvet nem lehet érzelmek nélkül olvasni. Nem lehet az egyik vagy a másik oldalra állni, elítélni a szülőket vagy azt mondani, hogy nem ők tehettek róla.
A legrémisztőbb gondolatom olvasás közben: mi van, ha a legközelebbi hozzátartozónkat sem ismerhetjük igazán? Mi van, ha soha nem lehetünk benne biztosak, mi zajlik a saját gyerekünk fejében?
Az anyukát mindentől függetlenül kissé (nagyon) naivnak gondoltam. Mindaddig (kb. fél évig) amíg nem látta azokat a bizonyos videókat, úgy gondolta, hogy Dylan passzív volt ebben a szörnyűségben… és akkor esett le neki a valóság. Lehet, hogy az agya így védekezett a felfoghatatlan ellen, nem tudom. Nem ismerte a fiát, vagy a srác mesterien manipulálta őt is, ahogy az egész környezetét?
Hány csillagot lehet erre a könyvre adni? Ha a tragédiát nézem, értékelhetetlen. Ha azt, hogy Dylan anyja elérte a célját, át tudta adni, milyen egymással összeférhetetlen érzésekkel kell megküzdenie nap mint nap, vagy hogy mennyit agyaltam olvasás közben, akkor egyértelműen 5 csillag."
Biztos, hogy nem utoljára olvastam.

4 hozzászólás
>!
tinuviel89
Sue Klebold: Napsugaram

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

Megrázó és nagyon szomorú könyv. Katarzis, magyarázat nélkül. A legdöbbenetesebb az a rész, ahol az anya először azt hiszi a fiáról, hogy ő is áldozat, és ahogyan keresi a fekete dzsekit..

>!
dianna76 P
Sue Klebold: Napsugaram

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

Kemény ez a könyv a témáját tekintve, s így értékelést sem éppen egyszerű írni róla. Az ember egy-egy rész, szakasz elolvasása után is gondolkodóba esik, nem ám, ha befejezte az egész könyvet. Sajnálom azokat a szülőket, akiknek át kell élnie, hogy a gyermekük gyilkossá lesz. S persze azokat is, akik elveszítik egy ámokfutásban a gyermeküket. Valahogy úgy érzem, hogy ez esetben a kettő közül nagyobb fájdalmat szenvedett el az elkövető szülője. Neki(k) nehezebb, mert nem csak a fiuk elvesztése miatt éreznek fájdalmat, hanem a tettéért is keresik egész életükben a maguk felelősségét. De vajon tényleg felelősek-e a gyermekük vérengzéséért? Ez egy nagy kérdés, melyet nehéz megválaszolni. Sue Klebold is erre keresi a választ, feltehetően a mai napig is. Mit rontott el? Mit kellett volna másként csinálnia a fia nevelését illetően? Szerintem ezekre válasz nem létezik. Az viszont elszomorító, hogy nem vette senki észre a környezetében, hogy Dylan depresszióba esett.
Pont a könyv megkezdése előtt pár nappal néztem meg egy filmet (Drága kisfiúnk) mely hasonló témát dolgoz fel. Borzasztó volt nézni a szülők tipródását, az üldöztetésüket, a gyászukba rondítást. A könyvben is ez fájt számomra a legjobban, hogy az emberek egy része nem engedte méltó módon gyászolni Kleboldéknak a gyermeküket.
Meglepett a könyv bősége, az, hogy ennyi mindent elő tudott tárni elénk, olvasók elé az anya. Talán mindez neki is adott egy megkönnyebbülést. Az érzelmei nagyon ingadoztak. Kicsit hasonló a gyászfolyamathoz ami benne zajlott. Eleinte nem akarta hinni, hogy a fia szándékosan tette mindezt, kereste a magyarázatot, a kibúvót. Aztán az igazság felszínre kerülésével előjött a harag a gyűlölet a fia iránt, és a Hogy tehette ezt?. Ezzel együtt el is kényszerült fogadni, hogy tényleg gyilkossá vált a fia. Majd keresni kezdte a maga felelősségét: Mit kellett volna másként csinálnom?, s így a fia ismét csak egy öngyilkosságban elveszített, gyászolandó személlyé vált számára. Végül megtalálja az apró pontokat, melyből összeáll egy magyarázatféle. S ezzel együtt rálel egy olyan tevékenységre, mely megnyugvást ad számára. De azt gondolom, amíg él, Sue keresni fogja a Miért?-re a választ, de meg sosem leli.

>!
Libri, Budapest, 2016
454 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633108468 · Fordította: N. Kiss Zsuzsa
3 hozzászólás
>!
girardella
Sue Klebold: Napsugaram

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

Sue Klebold bocsánatkérésnek szánta ezt a könyvet, nekem inkább mentegetőzésnek hangzik. Ha az áldozatok hozzátartozói között lennék, valószínűleg nem igazán tudnék mit kezdeni vele. Sokat ismétli önmagát, de többször ellentmondásosnak is tűnik: egyszer azt hangoztatja, hogy sehol semmi probléma, ők voltak a tökéletes család, aztán kiböki, hogy végül is mindkét fiuk viselkedése meglehetősen problémás volt.
És úristen: szerintem az, hogy „bajba kerül” valaki, nem azt jelenti, hogy „keresi magának a bajt”, vagy igen?
A tragédia másnapján a fodrászkodás is elég durva…
Nagyon emberi és tiszteletet érdemlő viszont, hogy mindezeket le tudta írni, hogy képes volt valamennyire talpra állni, és az életét aktivistaként a jövőbeli hasonló tragédiák elkerülésének szentelni. Ez a könyv is hasznos lehet, mivel azóta még inkább divatba jöttek a kiterjesztett öngyilkosságok: vegyük észre, ha valami nagy baj van a családtagunkkal, és segítsünk, amíg még lehet.

>!
btunde
Sue Klebold: Napsugaram

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

Ez nagyon amerikai, és én általában nem szeretem az amerikaiakat.
Nem vagyok híve annak, hogy ilyen szigorúan fogjanak gyerekeket, pedig a könyv elolvasása után az embernek az az érzése, hogy egy szülő sem lehet elég óvatos, elég szigorú, és nem szabad a gyerekeknek még kirepülésük után sem szentnek tekinteni a magánéletét, mindenbe bele kell szólni, ki kell vallatni, át kell kutatni stb. Szóval figyelmeztetnem kell magam mielőtt elhatározom, hogy a gyerekeim cuccait minden nap módszeresen átkutassam majd, hogy a sok milliárd gyereknek elenyésző hányada követ el ennyire durva dolgokat, és ha kegyetlenül hangzik is, ezt a kockázatot vállalni kell, ha az a tét, hogy a veszélytelenek emberhez méltó életet élhessenek.
Ettől függetlenül, ha arra gondolok, hogy a gyerekeimnek előbb-utóbb iskolába kell járniuk, összeugrik a gyomrom.
Szerencsére nem tudtam átérezni a fájdalmát, mert nem tudta érzékletesen leírni. Nem is lehet. Mivel az emberi agy olyan, hogy az örömöt és jó érzéseket képes a történtek után is újra meg újra átélni, a fájdalmat nem. Egyébként pedig mióta gyerekem van azóta készítem fel magam arra, amire a szülők nem szokták, hogy az, hogy egy új élet egy tiszta lap, az nem azt jelenti, hogy az a lap a végére csupa kellemes képpel telik meg, éppúgy benne van a pakliban, hogy egy horror képregény bontakozik ki belőle. A módszerem: amikor valaki (elég gyakran megesik) vagy én magam nagyon elérzékenyülök, hogy milyen szépek, okosak, kedvesek, cukimukik, akkor arra gondolok, hogy valószínűleg O. Viktorról is ilyeneket mondtak pár éves korában, és mit lett belőle!
Nemrég értesültem róla, hogy Magyarországon is előfordulnak medvék, és láttam egy videót, amin egy medve átszalad egy játszótéren. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy talán biztonságosabb országba kellene költöznünk, ahol nem kell medvetalálkozástól tartani. Ezzel szemben mit csinál egy amerikai, ha arra ébred, hogy a medencéjében egy medve pancsol? Megállapítja, hogy jobb otthont nem is találhatott volna a gyerekeinek.
Az viszont tetszik bennük, hogy természetesnek veszik azt, hogy a gyerekek iskola mellett munkát vállaljanak, nem úgy mint nálunk, ahol az is teljesen természetes, hogy huszonévesek élősködnek a szüleiken.
Hogy tényleg mennyire nem érti a történteket az is mutatja, hogy képes azt is leírni, hogy ő rendszeresen adott a gyerekeinek omega-3 zsírsavat, és mégis gyilkos-öngyilkos lett belőle.
Egyszóval nagyon vegyes érzelmekkel olvastam. Tényleg nehéz elhinni, hogy semmit nem vettek észre, hogy nincs szerepük a történtekben, máskor meg teljesen világos. Igazából csak azért nem adtam öt csillagot, mert nagyon zavart, hogy szinte minden mondatban van egy mentegetőző mellékmondat.


Népszerű idézetek

>!
csucsorka P

Egy szülő számára nincs kegyetlenebb igazság annál, amit nálam jobban nem tanult meg senki: szeretni kevés.

26. oldal, Előszó

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

>!
csucsorka P

Tudom, jobb lett volna a világnak, ha Dylan meg sem születik. De nekem személy szerint nem lett volna jobb.

20. oldal, Bevezető

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

6 hozzászólás
>!
madárka

Így kezdi C. S. Lewis teológus A bánatról című, felesége elvesztésekor írt gyönyörű elmélkedését: „Miért nem mondta soha senki, hogy a bánat ennyire hasonlít a félelemre?”

180. oldal (Libri, 2016.)

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

>!
csucsorka P

Egy-egy nap megrémültem, hogy végleg kiszakadok az épelméjűek világából. Valamelyik reggel az ágyam szélén ülve próbáltam felöltözködni. Fölhúztam a fél zoknimat, majd bámultam magam elé egy órán keresztül, erőt gyűjtve a másikhoz. Csaknem négy órába telt, mire elkészültem. Egy barátnőm nézett be hozzám valamelyik délután, hogy mit csinálok. „Semmit. De akkor mitől vagyok ennyire fáradt?” – kérdeztem őszinte megrökönyödéssel. A barátnőm átélt már hasonló veszteséget: „Ez nem semmittevés. Gyászolsz, vagyis kőkeményen gürcölsz.”

153. oldal, Hetedik fejezet - Anya az anyához

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

>!
Olwen

Időközben megtanultam, hogy a maximalizmus gyakori a rendkívüli képességű gyerekeknél. És fonák módon esetleg árthat a teljesítményüknek. Egy hiba vagy baki, amit a legtöbb gyerek fel se vesz, porig sújtja azt, aki irreális, elérhetetlen mércét állít maga elé. Önbizalomhiány léphet fel, ami miatt kerülni fogja a korábban ösztönző szellemi kihívásokat.

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

>!
ppeva P

Az öngyilkosság csúf dolog. Szégyen övezi. Világgá kürtöli, hogy egy élet kudarccal végződött. A legtöbb ember hallani se akar az egészről. A mi kultúránk elkönyvelte, hogy az öngyilkosok gyenge emberek, nincs akaraterejük, “gyáván megfutamodtak”. Tettük önző agresszió. Ha számított volna nekik a család, a házastárs, a munka, akkor a gondolat erejével kiszakíthatták volna magukat ebből a lefelé tartó spirálból. Csupa igaztalan vád, de a folt lemoshatatlan, a hátramaradt családnak is viselnie kell. Döbbenet, bűntudat, bánat és önostorozás: ezek az állandó kísérői az öngyilkosok hozzátartozóinak.

385-386. oldal

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

>!
btunde

Egy barátnőmtől kaptam e-mailben egy idézetet, és annyira megfogott, hogy utánakerestem. „Legyen türelemmel szívének minden megoldatlan kérdésével szemben” – írja Rainer Maria Rilke negyedik levelében egy fiatal költőhöz –, „és kísérelje meg magukat a kérdéseket szeretni, mintha elzárt szobák vagy nagyon idegen nyelven írt könyvek lennének. Ne kutasson most a feleletek után, melyek nem adatnak meg Önnek, mivel nem tudná őket átélni. És erről van szó: átélni mindent. Éljen most a kérdésekben. Talán lassanként, észrevétlenül, egy távoli napon élete belenő majd a feleletbe.”

237. oldal

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

>!
madárka

Nézi az ember Dylant a videókon, és azt gondolja: A srác komplett őrült, fortyog a dühtől. Véres tettekre készül, öngyilkos akar lenni. A szülei tisztára agyatlanok. Egy fedél alatt élnek egy ilyennel, és nem esik le nekik, hogy a gyermekünk ön- és közveszélyes.
Csak annyit mondhatok, hogy ugyanezt gondolnám én is.

231. oldal (Libri, 2016)

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

>!
madárka

Dylant, ahogyan a testvérét is, megtanítottam védekezni a villámcsapás, a kígyóharapás, a kihűlés ellen. Megtanítottam fogselymet használni, védekezni a napsugárzás ellen, kétszer körülnézni, mielőtt átmegy az úton. Tinédzserkorában a tőlem telhető legnagyobb nyíltsággal figyelmeztettem az italozás, drogozás veszélyeire, biztonságos és etikus szexuális magatartásra buzdítottam. Eszembe se jutott, hogy Dylan a legsúlyosabb veszéllyel nem kívülről, hanem önmagában néz szembe.

249. oldal (Libri, 2016)

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

>!
btunde

Dr. Thomas Joiner, aki körültekintő kutatásokra alapozza részvétteli és személyes hangú, szép írásait, pszichológus és egy öngyilkos apa leszármazottja. Elmélete az öngyilkosságról, egy Venn-diagram három egymást metsző körrel, újradefiniálta az egész tudományágat.
Állítása szerint az öngyilkosság vágya akkor keletkezik, ha valakinél egyidejűleg tartósan áll fenn kétféle pszichés állapot: a kötődés kudarca ("Egyedül vagyok") és a fölöslegességtudat ("Jobb lenne a világnak nélkülem."). Közvetlen veszélybe akkor kerül az illető, ha lépéseket tesz afelé, hogy legyőzze magában az önfenntartás ösztönét, mert ily módon viheti végbe az öngyilkosságot ("Nem félek a haláltól").
Az öngyilkosság vágya az első két tényezőből származik. A végrehajtása a harmadikból. Az évek során fontossá vált számomra ez a felismerés.

251. oldal

Sue Klebold: Napsugaram A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása


Hasonló könyvek címkék alapján

Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország
Brian Wansink: Evés ész nélkül
Michelle McNamara: Eltűnök a sötétben
Chris Guillebeau: Egy kis mellékes
Thomas L. Friedman: Köszönet a késésért
Leonard Mlodinow: Feynman szivárványa
Bill O'Reilly – Martin Dugard: Lincoln
David Talbot: A két Kennedy
Jon Roberts – Evan Wright: Amerikai Desperado