A ​Charm of Finches (Venery 2.) 9 csillagozás

*ARC generously provided by the Author in exchange for an honest review*

27 nap. 216 óra. 12.960 perc. Ennyi idő telt el, amióta befejeztem ezt a minden földet megrengető könyvet. És ennyi idő telt el, amióta próbálom összeszedni a gondolataimat a történettel kapcsolatban. De olykor a legelsöprőbb történetekről a legnehezebb írni…

Ez egy olyan könyv, amely lecsupaszít, és a csontjaid mélyéig hatol. Amely felhasítja a mellkasodat, feltárva hagyva a szívedet. Ha az An Exaltation of Larks egy nehéz olvasmány volt, ez a könyv maga a megmozdíthatatlan hegy. Nyers, fájdalmas, néhol igencsak felkavaró, de ugyanakkor feledhetetlen, igazán fontos és örök életre szóló tanulságokat tartogat.

Geno egy iker, ugyanakkor egy fiú is, aki átélte az elképzelhetetlent. Csupán 18 éves, de már megtapasztalt szívfájdalmat, gyászt, árulást és szenvedést, és bár az élet kegyetlenül meglopta őt, ő mégis túlélte.

Javier Landes számára lezárult egy korszak, miután nemrégiben felhagyott eszkort karrierjével. Most ott találja magát egy középkorú férfiként, úgy hogy valójában soha nem érzett igaz szerelmet, és soha nem volt még párkapcsolatban. Nem igazán tudja, hogy mit tartogathat még számára a jövő, és nem találja a talajt a lába alatt, amíg nem találkozik Stef-el…

Stef egy művészeti terapeuta, aki segít azoknak, akik szenvedtek és túléltek, és akik most nem találják az útjukat az életben. És ő az a férfi, aki lassan megmutatja Jav-nak, hogy a szerelem lehet gondtalan, a szerelem lehet olyan, mint egy nyitott ablak és a szerelem jelentet boldogságot is, nemcsak szívfájdalmat és tragédiát. És azt is megmutatja a férfinak, hogy bárkit szerethet, akit csak akar, hiszen a szerelem határtalan.

Nem tudom, hogy valaha olvastam-e olyan könyvet, amely ennyi érzelmet váltott ki belőlem. Sírtam, mosolyogtam, olykor pedig könyörögtem az oldalaknak, hogy változzanak meg a betűk, hogy változzanak meg azok a szívet összetörő, felfoghatatlan események, amelyek a könyvben történtek. Teljesen összetörték a szívemet, és őszintén felkavarták a lelkemet. Ez egy olyan téma, ami borzasztóan nehéz, soha nem beszélünk róla, és amiről még soha nem olvastam könyvet.

A szereplők egytől-egyig csodálatosak voltak. Még a mellékszereplők is annyira kivételesek és kidogozottak voltak, hogy biztos vagyok benne, hogy sokáig velem fognak maradni. Javier Landes az An Exaltation of Larks óta a szívem egyik darabkájának őrzője, de most helyet kellett csinálnom még két szereplőnek is a szívemben, Geno-nak és Stef-nek.

Geno egy csodálatos karakter volt. Annyi mindent kellett túlélnie, és mégis küzdött, mégis akart élni, még akkor is, mikor más talán már feladta volna. A folyamat, ahogyan gyógyult szívbe markoló volt, és ahogyan az írónő mindezt leírta, valóban lenyűgöző volt. Rengeteg olyan könyv létezik a világon, amely nehéz témákat érint, de az minden egyes alkalommal ámulatba ejt, hogy Suanne Laqueur hogyan képes ekkora professzionizmussal kezelni ezeket. Nem tudom, hogy vajon hány óra, hét és hónap volt az, amit kutatással tölthetett, de lebilincselő volt az ahogyan a szereplők utazását a gyógyulás útján megfestette.

Stef annyira imádnivaló volt! Ő egy olyan fajta ember, aki mindig csak ad, és nem vár cserébe semmit. Imádtam, hogy mennyire türelmes volt Jav-al, és nagyon szerettem a párosukat.

Suanne Laqueur ismét kimagaslót alkotott. Egy olyan történetet, amely örökre velem fog maradni. Habár 27 napba telt, hogy megírjam ezt az értékelést, még mindig úgy érzem, hogy a szavaim nem tudják eléggé kifejezni, hogy mennyire példátlan ez könyv. Úgy gondolom, hogy ezt úgyis mindenkinek magának kell megtapasztalnia, de addig is a legőszintébben ajánlom!

http://veronikasreaderfeeder.com/suanne-laqueur-a-charm…
★ Teaser: https://moly.hu/karcok/997110

Az An Exaltation of Larks óta kíváncsi voltam Jav történetére, de azzal nem számoltam, hogy az ő történetével, karakterfejlődésével kapcsolatban, ekkora élményben lesz részem. Egyszerre volt szívszorító és felemelő. Nem találok szavakat. Elképesztő volt. Egyébként olvasható lenne az előző rész nélkül is, de mivel nagyon fontos benne a karakterfejlődés, érdemes elolvasni előtte az AEoL-ot. Nagyon jó volt olvasni, miként bontakozik ki a kapcsolata ő a terapeutával. Geronimo-t (Geno-t) egyszerűen imádtam. Fájt érte a szívem. Ők a főbb szereplők és az ő hármuk találkozása nem véletlen.
Nem csak az írásmódja fantasztikus az írónőnek, hanem az a sok kutatómunka, amit nagyon lehetett érezni.. Egy ilyen témájú könyv csak úgy lehet ennyire összetett, ennyire hatásos, hogy teljesen magáénak érezhesse az olvasó. Bízom benne, hogy olvashatok még a fiúkról. Nagyon a szívembe zártam őket.
Ui: Már hónapok óta nem avattam újabb kedvencet. Végre megtört a jég.

Óriási erőfeszítésbe került elolvasni ezt a könyvet, de elképesztően megérte!
Suanne Laqueur semmihez sem fogható élményben részesített. Különleges és szép stílusával nem tudtam betelni.
Jav nagy kedvencem volt az első részben, ezért izgatottan vetettem bele magam az olvasásba. Csakhogy már az első 50 oldal után annyi kegyetlenséget és borzalmat „láttam”, amitől teljesen kimerültem és elkeseredtem. Legszívesebben beültem volna egy sarokba és órákig zokogtam volna. Geno tragédiája felfoghatatlan volt. Brutális. Lélekromboló.
Stef és Jav fejezetei hangyányival oldottabb hangulatot teremtettek, bár a koncentrációs táborok túlélőiről és bántalmazott emberek küzdelmes életéről olvasni sem volt egy leányálom. Nagyon életszerű volt a két férfi kapcsolatának alakulása, és jó volt azt tapasztalni, hogy mindenről tudtak őszintén beszélni. Elképesztő empátiával bírtak és az összes nehézséggel higgadtan, együtt néztek szembe.
El sem tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehetett megírni ezt a könyvet. Biztosan sok kutatómunkát illetve felkészülést ígényelt, és biztosan nagyon megterhelő volt lelkileg. Minden csodálatom az írónőé! ♡

Geronimo!

Brutális.

Ez a könyv brutális volt minden szempontból. Ha az előző részre azt írtam, hogy tönkretett és darabokra tört, ez még annál is jobban. Nem maradt belőlem ép darab, a szívem százszor tört össze, a lelkem..hah az lehetetlen mennyiségű darabra hullott.
Ez AZ a könyv. Ez minden volt. Egyszerre akartam olvasni és nem olvasni. Tudni és nem tudni. Úgy beégett a tudatomba és az egész lényembe ez a könyv, és legszívesebben kitörölném mert annyira rossz jó volt.

Hányinger és sírás. Takaró magamra húzás és elbújás. Inkább takarítás mint olvasás. Olvasni akarás és nem tudni akarás. Két nap ami összetört. ha idevesszük az előző részt is, 4 nap Imádtam és lélegzet visszafojtva olvastam az egészet. Megint mondanám, hogy gyönyörű volt, de erre nem lehet, egyszerűen nem, mert brutális volt. brutálisan gyönyörű felépülés A történet vezetése, a szálak összekapcsolása, és az egész karakterépítés és a gyógyulás amin mindneki átmegy a könyv ideje alatt, mert nem csak a szereplők gyógyultak, mert engem is gyógyított. Igen, darabjaimra tört, aztán meggyógyított. Katarzis ez a könyv.

Úgy örültem Jav-nak és Stef, te jó ég, ilyen karakterről álmondi se mertem, és annyira jól összeillenek és ahogy kiegészítik egymást! De a legjobb a szexuális kapcsolatuk alakulása volt persze a szerelem kialakulása mellett. Szívszorító és gyönyörű történet és igazi szerelem az övék.
És a másik oldalon ott van Geno. Jajj, a torkom is összeszorul, nem bírok róla írni annyira fájt nekem is. Most csak egyet kívánok és azt is magamnak, hagy legyek ott Nos-ban, és ígérem, örökre ott maradok Genonak.

Olvasni kell. Érezni kell! Muszáj! Legjobb könyv amit valaha olvastam! A legfájdalmasabb, de a legjobb.

ARC was kindly provided by the Author in exchange for an honest review

Talán kissé össze-vissza lesz amit írok (annyi érzés és érzelem), de megpróbálom összeszedni magam.
Néha azon kaptam magam, h könnyek égették a szemem egy bizonyos jelenet miatt. Máskor egy másik jelenetben ragadtam és halványan mosolyogtam, egy másik pillanatban pedig széles vigyorra húzódott a szám és megkérdezték min mosolygok. A szereplők, a történet sose hagytak el, mindig jöttek velem bárhova is mentem legyen az a forgalom vagy a munkahelyem.
Azt hiszem valahol olvastam, az írónő az életről ír. Bárki írta is ezt tökéletesen leírta mit érzek mikor a könyveit olvasom. A karakterei számomra lélegező élő emberek, akiket meg akarok védeni, együtt sírni velük és együtt nevetni.

A fő téma intenzív és nyers volt, nagyon sok kutatás húzódott mögötte. Ami gondolkodásra sarkallt többre, mint eddig bármikor.

Nagyon vártam már ezt a könyvet, h Jav története az élete folytatódjon. Imádtam, ahogy Stef-et is (curator and sailor) ♥ ahogy együtt vannak, a gondolataikat, a kételyeiket, ők maguk. Milyen különlegesek, a dinamikájuk: Jav és The Thing, Stef és a terápiája…
Geno… elárult, miért, összezavarodott, megkérdőjelezi saját magát, dühös, fél, magányos, túlélő…oly sok szó és mégsem sikerült megfelelően megragadnom a karakterét. „They didn't get the best of you.”

Minden összekapcsolódik (csak úgy mint az életben) a szereplők, a történet. Imádom ahogy ezt olyan gyönyörűen vagy éppen szívet tépően teszi és minden érzelmet átélsz (szerelem, fájdalom, árulás, magány). Úgy érzem nem tudom a megfelelő szavakkal leírni, mint érzek olvasás közben, csak érzek. Ahogy játszik a szavakkal és azok jelentésével, lenyűgöző. Nem tehetem meg, h a mellékszereplőket nem említem meg Stav és Micah, Rory és Lilian. Hogyan hagy nyitva ablakokat, h beindítsa a fantáziád…

Ha nem lettem volna világos a könyvvel kapcsolatban: gyönyörű volt és elképesztő, erős és elgondolkodtató téma és én imádtam az egészet. ❤

Úristen… Ez a könyv… Te jó ég…
Nagy lendülettel vetettem bele magam az olvasásba, mert kíváncsi voltam Jav további történetére. Aztán megismerkedünk Genoval, és a vele történtek rendesen benyomták az agyamon a reset gombot, így rögtön az elején.
Utólag örülök, hogy nem annyira tanulmányoztam a fülszöveget és a könyv címkéit olvasás előtt, mert erre úgysem lehet felkészülni. Nekem jobb volt viszonylag vakon belemenni a tisztítótűzbe, és más emberként távozni a végén.
Nagyon sokat foglalkozunk a nemi erőszakkal. Amikor már azt hiszed, hogy túl vagy a nehezén, akkor is újra és újra előjön, sőt helyenként II. világháborús részletek is, és nyilván mondanom sem kell, mennyire megrázó, borzalmas, fájdalmas erről olvasni, szóval nem is ragozom.
De ezen kívül, ha lehet ilyet mondani, akkor ez egy csodálatosan szép történet. Együtt veszünk részt a szereplőkkel mindenben, együtt járunk terápiára, együtt sírunk, együtt leszünk jobban, és ez egy nagyon különleges, kiváltságos érzés minden iszonyat ellenére.
A fentiek mellett kisebb lelkiismeret-furdalással említem meg, hogy a Stef-Jav párost mennyire imádtam. Jav az első kötetben is szimpi volt, örülök, hogy tanúja lehettem a révbe érésének. Stef pedig egy igazi áldás. A románcuk valódi a fény volt a sötétségben, nagyon jól esett olvasni róluk.
Biztosan befejezem a sorozatot, mert muszáj mindent tudnom, amit erről a világról tudni lehet és érdemes, de szünetet kell előtte tartanom, mert ez nagyon súlyos volt. Jó, de szörnyen nehéz. Minden tiszteletem a szerzőé.

Először azt hittem, ezúttal megúszom szárazon. Hogy Suanne Laqueur legpusztítóbbnak mondott regényét félválról vehetem. Hogy, úgymond, “nem vonódok bele érzelmileg”. Azt hittem, az a történet, amivel ez a tőle már megszokott EPIC láncolat kezdődik, csali, amit kikerültem, és innentől úszkálhatok majd boldogan tovább… mert hogy kivételesen nem olyan szereplővel csinált valami elviselhetetlent, akit szeretünk, hanem akit épp hogy megismertünk. És nem azt mondom, Shonda Rhimes és George R.R. Martin így is könnyes szemmel, büszke képzeletbeli szülőként álltak Suanne Laqueur vállánál, mikor felültetett minket az első ringlispilre, de ezt hányás és nyolc napon túl gyógyuló sérülés nélkül megúsztam.

Innen azonban tovább tipegtem az üvegszilánkokon azokhoz a szereplőkhöz, akikhez egy éve nem mertem visszatérni, és akiket szívemből szeretek. Itt már nehezebb volt, és bár az írőnő előző regényei már semmi idegsejtet nem hagytak a talpamon, jól ment a szilánkon járás, mégis félve tettem meg a lépéseket a regényben előre, “jobb félni, mint megijedni” alapon. És bizony, Javier botlatozó léptei és régi félelmei úgy citeráztak a szívem húrjain, ahogy azt megszoktam már…

Aztán egyik pillanatról a másikra élvezni kezdtem. Mint mikor partvisnyéllel tanulsz bringázni és apád megígéri, hogy nem enged el, de közben igen, és mikor hátranézel és látod, hogy mostanáig egyedül tekertél, óóriásit zakózol.
Mert a zakó jön, az elkerülhetetlen.
Gondoltam én, de igazából valahogy nem jött – én meg száz oldalanként vártam, hogy lecsapjon. Ez a folyamatos készenlét nagyon megerőltető volt, és picit rontott az olvasás élményén.

Azonban minden fájdalom ellenére, aminek valaha kitette az olvasóit és köztük engem; annak ellenére, hogy mennyire rajongok a klasszikus magyar irodalomért; és annak ellenére, hogy rengeteg könyvet olvastam már életemben, Suanne Laqueurnél nagyobb szemétládát jobb írót nem ismertem még soha. (És tudom, most mindenki azzal jön, hogy bárcsak valaki lefordítaná… Pedig szerintem ezeknek a szavaknak és mondatoknak menedék az anyanyelv, minden csak rontana a tökéletességükön.)