Reggeli ​beszélgetések Lin-csi apát kolostorában (Lin-csi apát) 91% 97 csillagozás

Annyira okos az egész, nem mond semmit,és mindent elmond. A bölcsességek gyakran lehetnek akár közhelyesek is, mert alapigazságokat fogalmaznak meg, de annyi függ a tálalástól. És a tálalás zseniális. Szórakoztató példabeszédek, élmény volt hallgatni. A kérdések jók, gyakran jobbak mint a válaszok, pedig a válaszok is lenyűgöznek. Aztán utunkra bocsáttatunk, hátha méltó vagyok, hátha, én, aki bölcs vagyok vagy balga, vagy mindkettő és egyik sem.

Kiülök majd egyszer egy dombra, lesem a kóválygó gólyafost a levegőben, és talán eljön a megvilágosodás. Akkor könnyebb lesz az élet és könnyebb lesz a halál.

Nagyon szívesen lennék néma hallgatója Lin-csi reggeli beszélgetéseinek, de óvakodnék kérdéseket föltenni, mert szimpátiája jeléül esetleg pofon vágna az apát, netán botjával sózna a hátamra kifejezett kedvességből.
Felettébb szerethető elmélkedéscsokor ez a könyv, ha elférne a mellényzsebemben, vagy lenne mellényem, mindig magammal hordanám, hogy bármikor elővehessem. Bár a taoista nézetek közelebb állnak hozzám, mint a buddhista tanok, a reggeli beszélgetésekben felbukkan itt-ott némi taoista vonás is.
Gyakorlatilag ideidézhetném a komplett beszélgetésfüzért, mert olvasás közben a teljes könyvjelzőkollekciómat elhasználtam az említésre szánt gondolatok megjelöléséhez, de nagyon sűrű, nagyon könnyed, nagyon komoly és nagyon komolytalan szöveg ez, emiatt számomra épp annyira könnyen idézhető, mint amennyire meglehetősen idézhetetlen.
Mit tegyünk, ha jön a világvége? Fejezzük be a reggelinket.
Mi a legméltóbb emberi tevékenység? Fa odvából békésen szemlélni a világ változásait.
Mi az a tanítás, mely túlmutat Buddhán és az összes pátriárkán? Egy szezámmagos pogácsa.
És mire való a Tanítás? „csupán vigasztalás, semmi más. Vigasztalásként azonban mégis csodás.”
Lin-csi apát zseniális.
„A bőkezűség még nem erény, császár. A bőkezűség is jutalmat vár, ellenszolgáltatást. A szigorú fogadalom pedig egyenesen ostobaság. Buddha szinte dühbe gurult, amikor meglátott valahol egy aszkétát. Nem ez az erény útja, császár. (…) Sem szegénynek, sem gazdagnak, sem jámbornak, sem hősnek lenni nem erény (…) továbbá sem jónak, sem igaznak, sem szentnek, de még bölcsnek lenni sem erény. Egyáltalán,gondold meg, bármiben is jeleskedni, versenyre kelni a többivel méltó lenne hozzád? (…) Erőlködés lenne. Márpedig az erény, mint könnyű járás. Könnyű séta csupán. Ne feledd”
Az azonban semmiképp nem ajánlott, hogy csak úgy rátörjünk az apátra, és követeljük a Tanítást!
„Te kolostorba jöttél, nem piacra! Mit képzelsz?! Hogy a Tanítást úgy adom a kezedbe, mint egy répát? A Tanítás nem répa! Tudhatnád! – kiabálta az apát, csak úgy zengett a ház.”
Hát mit tegyünk akkor, hogy összekaparjunk némi lelki békét? Figyeljük az égből aláhulló gólyapiszkot. Éld az életed, ne erőlködj. Nem kell sok semmiből, érd be az eléggel. „Ne siess! Ne kapkodj! S meglásd, elhordjuk a hegyet, észre sem veszed.”

„- Barátom – fordult hozzá. – Ugye, nem gondolod komolyan, hogy én mutatom meg neked az utat a nirvánába? Ugye, nem képzeled, hogy ilyen könnyen besétálhatsz az örökkévalóságba? – Majd szomorúan, mintha csak neki árulná el a titkot, a fülébe súgta. – Ugye, tudod, szegény barátom, hogy nem segíthetünk egymáson. Nincs egyetlen út. Magunk vagyunk a világon, s ahányan vagyunk, annyi az út. És nem ismerhetjük egymás útjait.
– Tudom – felelte lehorgasztott fejjel a szerzetes. – Csak azt nem tudom, miért vertél meg háromszor, mielőtt ezt megmondtad.”

„Tiszteletteljes hódolat az olvasónak, aki – bár nem biztos, hogy méltó rá – kezében tartja tündöklő szellemű Mesterem, Lin-csi apát általam idegyűjtött tanításait.”

Van az úgy, hogy már az előszó első mondata után tudja az ember: ez az övé. Teljesen. Okos, vicces, megnyugtatóan/kényelmetlenül bölcs, minden egyes szónak helye van a könyvben. Először befaltam, aztán másodjára lassan olvastam, mindent átrágva. És fogom is még, remélhetőleg jó sokszor.

Lin-csi 4 prezident!!!

Befejeztem, de ez olyan könyv, amelybe mindig érdemes beleolvasgatni!

Tetszettek a tanítások. Persze olyan is akadt, amivel nem tudtam teljesen azonosulni. De épp ez a lényege a könyvnek: gondolkozzam az olvasottakról, aztán döntsek a szerintem helyes útról.
Az első napokban szabályosan nekiestem a kötetnek, de hamar rájöttem, jobban járok, ha lassabb ütemben haladok. Elég reggelente 1-2 tanítás, azon is bőven el lehet filozofálni egész nap .
Üdítő volt ebben a kifordult világban olvasni olyan bölcsességeket, amik más szemléletet fogalmaznak meg, mint amit óránként sulykolnak belénk.

Huncut.

„Ha már Lin-csi sem használ, nehéz az élet és nehéz a halál, s kellene hozzá a túlparti tudás, a következőt csináld. Nyáridőben, domboldalon ülj meg jó soká, s keresd az égen, merre száll a gólyamadár. Miután meglelted, kövesd szárnyalását, s lesd meg, mikor engedi el magasban piszkát. S ha jól megfigyelted, miként hull alá keringve, szállva, forogva, szél hátán lebegve, majd újra alázuhanva, s miként robban e tánc közben semmivé; és miután meglátod, hogy piciny darabjai, melyek nem égtek el a sűrű légben, úgy hullanak majd előtted a gyenge, zöld fűszálra, hogy az meg sem hajlik alattuk, akkor, tisztelt olvasóm, Lin-csi nélkül is fölfedted magadnak a létezés titkát. S ha ezt kilested, hidd el, könnyebb lesz az élet és könnyebb lesz a halál.
Nekem elhiheted, én már igazítom kérges, vén testemen könnyű utazóruhám.”
A szerző búcsúbeszéde.

Hagyjuk most figyelmen kívül az autenticitás kérdését (bár tulajdonképpen ne hagyjuk, kissé morc vagyok amiatt, hogy spoiler)
Eltekintve a személyes morctól, azt kell mondanom, nagyon jókor talált rám ez a kötet. Épp itt ültem egy marhára eléggé hideg napon és arra gondoltam, de jó lenne most olvasni valamit, amitől megbölcsülök, megvilágosodok – valamit, ami nem csak irányt mutat, de meg is mondja, merre az arra, és pontosan ám. Aztán elkezdtem ezt a könyvet olvasni és rájöttem, hogy egy ilyen gondolatért Lin-csi apát akkorát lekeverne nekem, hogy csengene a fülem.
Mert tényleg, aki azt állítja, hogy megtalálta az Élet Sóját és Értelmét, a Választ a Kérdésre, az Coelho Rhonda Byrne zsákbamacskát árul. Itt sincs instant megvilágosodás, bölcsességmorzsák vannak és tanmesék, elgondolkodtatóak, mosolyogtatóak, könnyedek, de súlyosak is, kérdések, amik épp olyan fontosak, mint a válaszok, és pont annyi értelmük is van. Meg csengő pofonok és elmélkedés gólya… tudjuk, miről, ha netán belefáradna az olvasó a sok okosságba. Szóval nem, nem mondhatom, hogy megvilágosodtam, de megvigasztalódtam. És erre azért nem sok könyv képes.
spoiler
Utóirat: aludtam egyet rá, és az a bizonyos szerzői csel miatt mégis levonok egy fél csillagot. Kár, mert amúgy ez egy közel tökéletes könyv.

No ugye, milyen fontos a humorérzék, már a régi buddhisták is…
Személyes kedvenceim a nyűgös szalmakutyák.
Én olyan jó kis buddhista tudnék lenni, ha hagynának (úgy könnyű, mondaná Lin-Csi apát, és jól fejbevágna a botjával, egy reggel, kolostorában, a Huo-to folyó partján).

Nem először találkoztam most ezzel a kis kötettel. Nagyon értékelem benne a humorát, és azt a finom keleti bölcsességet, amelyet olyan nehéz helyesen értékelni. Pedig mennyire egyszerűnek tűnik Lin-csi történetei alapján a buddhává válás, s mégis milyen könnyű elbukni valami apróságon az úton. Nem lesz buddhista, aki elolvassa„ de a saját életéhez és az életszemléletéhez értékes szempontokat kap. Azt hiszem, válság esetére bátran tudom ajánlani – hátha megtalálod benne a választ a kérdésre. Vagy derülsz egy jóízűt, az sem elhanyagolható.