Egy ​marék vadászemlék 2 csillagozás

Studinka László: Egy marék vadászemlék

A kötet szerzője hivatásos vadász, író és az etikus magyar vadászhagyomány jeles képviselője volt. Az Egy marék vadászemlék című munkáját sajnos már posztumusz könyvként tartja kezében az olvasó. Válogatott vadásztörténeteket tartalmaz, s mintegy folytatása lehetne az 1977-ben megjelent Minden nap vadásznap című kötetének. Míg az utóbbiban a hivatásos vadász pályáját és a vadgazdálkodás „fortélyait” örökítette meg, addig ebben a válogatásban az ország különböző részeinek vadászati viszonyaiba, vadállományunk nagyvadjainak ismeretébe avatja be az olvasót. Történetei sohasem csak az állatokról vagy elejtésükről szólnak, hanem a vidék arculatáról, lakóiról és szokásairól is. A Hanság, a Hortobágy vagy Somogyország, Studinka László leírása nyomán, személyes találkozásra csábítja az olvasót. Külön élményt nyújt a kötet ízes nyelvezete. Minden természetszerető embernek örömet szereznek majd ezek a kedves történetek, a vadászok pedig hasznos tapasztalatok sokaságágára bukkanhatnak.

>!
Gondolat, Budapest, 1984
304 oldal · ISBN: 9632814355

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

loz>!
Studinka László: Egy marék vadászemlék

Vadászos, történetmesélős. Az első fele inkább felsorolás jellegű, trófeagyűjtemény, aztán megérkeznek a nagyobb körítésű anekdoták. Persze a felsorolást sem úgy kell érteni, hogy semmi szórakoztató vagy érdekes nincs benne. Nem csak lövések és agancsok felsorolása, de eléggé a tényekre szorítkozik, nem kerít nagy feneket. Közben azért rengeteg információval gazdagodtam az állatok szokásait, a somogyi és a hansági vadakat, a hivatásos vadász feladatait, a vadászat apró trükkjeit illetően. A fotómellékletek szépen kiegészítik a történeteket. Segítségük nélkül nem biztos, hogy például a csuporos őzagancsot el tudtam volna képzelni.


Népszerű idézetek

loz>!

Nincsen szabály kivétel nélkül. Különösen a vadászatban nincs.

Téli barkácsolás Somogyországban

loz>!

A barkácsolás nálunk régóta űzött, szinte tradicionális vadászati mód. Különösen sík vidéki területeken, akár erdőségben, akár mezőben őzre, ahol gyalog sehogyan sem boldogul a vadász: a vad nem várja őt be a takarás nélküli mezőben vagy a zörgő téli erdőben, no meg gyalogosan túlságosan nagyok a távolságok is.

Téli barkácsolás Somogyországban


Hasonló könyvek címkék alapján

Bertóti István: Bakot is lőttem!
Joy Adamson: Elza és kölykei
Zsindely Ferenc: Dunárul fúj a szél…
Rácz Antal: Kwa heri Tanzánia!
Bársony István: Erdőn-mezőn
Nadler Herbert: Vadásznapok, vadászévek
Csőre Pál: Vadaskertek a régi Magyarországon
Balogh Gábor: Kisalföldi vadásznapló
John Vaillant: A tigris
Csergezán Pál: Csergezán Pál emlékalbum