The ​Girl with the Dragon Tattoo (Millennium 1.) 82% 59 csillagozás

Rémisztő, izgalmas, kábé letehetetlen.

Rémisztő, persze, a dolgok miatt, amikről szól.

Izgalmas, még úgy is, hogy ezt simán el lehetett volna intézni 500 helyett mondjuk 300 oldalon. De nekem tetszik, hogy hosszú, mert ez olyasmi fajta könyv, amiben élvezet benne lenni – függetlenül attól, hogy miről szól –, és szívesen olvasnék még akárhány oldalt a fantasztikusan rettenthetetlen, ugyanakkor nagyon is emberi Blomkvistről, meg az ugyanezen jelzőkkel leírható Lisbethről.

És tényleg kábé letehetetlen. És én nem tudtam, hogy ez az a fajta sorozat/trilógia, mint amilyen mondjuk a Gyűrűk ura – az a fajta, amit muszáj rögtön folytatni, és nem lehet majd-egyszer-valamikor folytatni (vagy örökre félbehagyni).

De ha már ilyen, folytattam is rögtön.

Azt mondta egy kedves ismerős, hogy ez pasikönyv.
Hát lehet.
Az eleje… jajj, csak fent nevezett ismerős miatt tartottam ki. Gazdasági bűnügyek, szövevényes szálak és nagyon de nagyon túlzóan részletes leírások…. aztán kezdtek érdekesek lenni a karakterek, főleg Libeth, Blomkvist, akit egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni Larssontól :-) (mondjuk állítólag magát írta meg ebben a karakterben).
A téma elég nehéz, a nyomozás nekem kissé lassan haladt, sok részlettel, de sok-sok kávé fogyott :-)
Kissé rosszkor olvastam egy sokkal pörgősebb könyv hatása alatt, így most nem is annyira érzem a késztetést, hogy folytassam.
Már bánom, hogy lustaságból az angol fordítást olvastam, még sose olvastam angolRA fordított könyvet, de ez nagyon gáz volt, azt hiszem, hogy egy magyar újraolvasást még majd megejtek, ha egyszer rászánom magam a másik két részre.

Nem tudtam igazán megszeretni ezt a könyvet, kriminek túl sok volt, társadalomkritikának túl kevés… A második kötet itt van a polcomon, de valahogy nem akaródzik levenni. Tudom, hogy egy könyv után ne ítélkezzek, de van egy olyan érzésem, hogy a skandináv krimik nem lesznek a kedvenceim.

Nehéz nekikezdeni egy felkapott könyvnek: vagy azért, mert olyan magas elvárásokkal vágunk bele, vagy azért, mert annyira visszatetsző, ha valamit untig ajnároznak. Szerencsére Stieg Larsson könyve önmagáért beszél: nem mondom, hogy nem olvastam volna ehhez foghatót, de mindannyiszor örültem is neki.
Az első kötet jól felépített, az első 100-150 odal részletazdag és lassan halad, ám feltartóztathatatlanul pörög föl az akció-krimi. Érdekes karakterek, hitelesnek ható dinamika, rengeteg aprólékos „háttérrajz”, jó érzékkel adagolt zúzás és szex. Ezen kívül az egészet áthatja egy azonosíthatóan skandináv jelleg: nevek, helyszínek, intézmények, metaforák, és még számtalan kisebb-nagyobb dologból összeáll valami egyedi hangulat. Engem megfogott, és izgulva várom a következő részt (amit már kölcsön is kértem).

Annyira nagy sikere volt ennek a könyvnek mindenhol, hogy gondoltam, én se maradok ki belöle (mint anno a Da Vinci kódnál). Pont úgy is jártam vele. Jó-jó, de nem egy világrengetö élmény. Ráadásul én az angol verziót olvastam, mert akkor még nem jelent meg magyarul. Rémes volt. Tele volt hibás mondatokkal, amikröl simán lerítt, hogy szó szerint fordították svédböl és rekord idö alatt lektorálták, hogy minél hamarabb kint legyen a piacon.
Lisbeth karaktere elég jól meg van írva és legalább ráirányítja a figyelmet a nökkel való visszaélés problémájára. A nyomozós szál nagyon tetszett, szeretem a krimiket, a könyv hangulata is eléggé megfogott, a rossz fordítás ellenére. Ezek elegek voltak ahhoz, hogy rászánjam magam a folytatásra.

Ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy ott északon a kávé tartja életben az embereket :)

Atya ég… Ez annyira, de annyira jó volt!! Micsoda szerencse, hogy a nyitott könyvespolcra valaki épp előttem tette vissza!
Emlékszem anno a filmváltozat nem annyira fogott meg – ezért nem vettem meg a könyvet. Micsoda szerencse, hogy a sors közbeszólt. A történet szinte beszippantott, alig tudtam letenni. A Vanger-család titokzatos múltja és jelene valami elképesztően érdekes és izgalmas volt. Lisbeth-et, Mikaelt és Erikát is megkedveltem, nagyon érdekes karakterek.

Csillagos ötös, biztosan elolvasom a következő részt is.

Örülök, hogy végre sort kerítettem rá, és nem adtam fel azután sem, hogy először beletört a bicskám az elejébe.
Rendhagyó krimi, rendhagyó szereplőkkel.
Lisbeth Salander személyében egy örök kedvenc karaktert avattam, és kíváncsi vagyok a másik két kötetre is, de maga a könyv nem lett egyértelműen szerelem.

Bővebben: http://pupillaolvas.freeblog.hu/archives/2011/06/12/Sti…

Nagyszerű könyv, okos, izgalmas, új! Nagyon tetszett, hogy van végre egy különc, okos nő a középpontban! Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Nem volt jó, aztán jó lett, rövid unalmasabb megszakításokkal, aztán a végén megint nem volt jó. Összességében véve egy csomó olyan részlet, kitérő és információ volt benne, ami abszolút nem érdekelt és így nyögvenyelőssé tette a jó részeket is. Persze nem csak ez tette vontatottá, hanem a stílus is, ami nem kifejezetten tetszett. Ez a típusú lassúság lehet, hogy a hangulatot akarta megteremteni, számomra viszont csak nyűg volt. Pedig általában bírom a skandináv feeling-et!
Szerintem a fordítással is voltak sokszor problémák, kár, hogy nem tudok svédül. :D

A felvezetés nem hozott nagyon lázba, mikor viszont belevágtunk lassacskán a nyomozás részbe, akkor azért érdekelt, mi jön ki majd az egészből. A közepe táján valóban nagyon tetszett. A Vanger család kedves tagjai időnként nagyon jól el lettek találva. A végén nem is számítottam egy csomó dologra, ami kijött a sztoriból. Blomkvist-et sokszor sikerült egészen kedvelnem, Salander is jó karakter, de egyikük sem, a nyomozás sem és a történet sem hagyott bennem olyan mély nyomot, hogy folytatni akarjam. Nem tudom. Nem éreztem, hogy most ez olyan nagyon nagy szám lenne.

Ha másra nem volt jó, arra igen, hogy rájöjjek, nekem sokkal több detektíves-nyomozós regényt kéne olvasnom. :)