Az ​igazság paradoxona (Mage: The Ascension) 65% 12 csillagozás

A kötet legtöbb novellája sablonok bemutatására törekszik. Beéri azzal, hogy ábrázolja egyik vagy másik mágus-archetípust, és egyedi vonásokkal már nem is próbálja felruházni őket. A bevezető írás talán a legkínosabb, ez ugyanis 40 oldalon az összes létező klisét fel akarja vonultatni. Nagy kivétel viszont Murphy és Moore vegyespárosa, két összefüggő novella majdnem a könyv legvégén – ezeknek merő véletlenségből van stílusa. Cassada történetének is jár a vállveregetés, mert próbálkozott egy kis színt vinni hősnőjébe, de ezzel végére is értünk a sornak. Van még egy-két novella, amelyet a történet elvisz a hátán – mondjuk a Gyertyaárny vagy az Időtömb. A legtöbb viszont az olyan középszerű hard SF novellát majmolja, amely tudományosan ugyan következetes, de irodalmilag a nullához közelít. Persze itt „tudomány” alatt a Mage szerepjáték mágiarendszerét kell érteni, amelyet az írók kínos precizitással követnek. A legtöbb, ami ezekről elmondható, hogy némelyikben van egy trükkös csavar, amelyet a játékot kockaszinten ismerő, elkötelezett rajongók esetleg értékelhetnek.

A magyar változat korrektúrája egyébként pocsék: nem csak a tartalomjegyzék maradt ki belőle, de az egyik novella befejezése is (szerencsére az egyik legvacakabb darabé). A fordító pedig nem kezelte túl következetesen a játék világának „szakkifejezéseit”.

Az első rendes magyarul megjelent Mágus: a Kiteljesedés (Mage: the Ascension) könyv. Igen, Weinberg fantazmagóriája túlságosan elrugaszkodott a Földtől. Jó vaskos, a kapcsolódó szerepjátékkal ismerkedők is tudnak mit kezdeni vele, ihletet lehet meríteni belőle, többször sikerült is elkapni a hangulatot. De azért összességében mégsem az igazi. Noha sokféle, színes történet szerepel benne, sokakat közülük nagyon áthatja a kockacsörgés zaja. Azért akadnak gyöngyszemek. A játék nyelvezetének fordítása még elég inkább suta kísérlet, hisz akkor még magyar változat sem volt, de a novellák élvezhetőek voltak.