Róma 142 csillagozás

Steven Saylor: Róma

Steven Saylor a Róma első ezer évét bemutató regényében a történelmet, a legendát és az új régészeti felfedezéseket egy lebilincselő történetté szövi össze, amely a két szerencsétlen sorsú ikerrel, Romulusszal és Remusszal kezdődik, és akkor ér véget, amikor Róma már a világ leghatalmasabb birodalmának fővárosa.

Eredeti cím: Roma: The Novel of Ancient Rome

Eredeti megjelenés éve: 2007

Tartalomjegyzék

>!
Agave Könyvek, Kaposvár, 2013
490 oldal · ISBN: 9789637118630 · Fordította: Heinisch Mónika
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2011
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637118630 · Fordította: Heinisch Mónika
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2007
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637118630 · Fordította: Heinisch Mónika

Kedvencelte 17

Most olvassa 11

Várólistára tette 99

Kívánságlistára tette 56

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Lali P
Steven Saylor: Róma

A Gordianus sorozat után ezzel folytattam Saylor könyveinek a sorát.
A „nagy” Róma előtti, kevésbé ismert történelmi korszakokról szóló részek nagyon tetszettek, talán a legjobbak, amit az írótól olvastam. Ám ahogy a klasszikus korba érkezünk, egyre nyomasztóbb számomra a római történelem vérfagyasztósága, ami bizony ezeken a részeken is átüt. Ez a végső összhatást ezért nálam csökkentette.
Lehet persze, hogy más népek történetében sincs kevesebb vér, csak a hatalom nagyságával arányosan itt még több van.

Szeretnék egyszer Rómáról egy olyan könyvet olvasni, ami a békés Rómát, a Pax Romanát írja le. Összeszőve a korai kereszténységgel.

9 hozzászólás
>!
kaporszakall
Steven Saylor: Róma

Hát ezzel a kötettel a múlt karácsonykor alaposan mellétrafáltam…

Gondoltam, mint az ókori történelem rajongóját, meglepem magam egy összefoglaló jellegű darabbal – lássuk, mit tudnak az amerikaiak. Nos, úgy tűnik, egyet: hatásvadászó horrorgiccsel felhígítani az ókori történetírók szikár szövegét.

Mert amit itt kapunk, az alig több, mint három antik történetíró (Livius, Plutarkhosz és kis részben Appianos) legérdekesebb részleteinek felvizezett, s a hatvanas éves hollywoodi szuperprodukcióinak (Quo vadis, Ben Hur, Kleopátra*) modorában kiszínezett, pár rövid, mohó szexjelenettel** meg annál több verekedős/gyilkolászós (a cowboy a saloon-ban előrántja hatlövetűjét a pribék előrántja tőrét, és kinyiffantja a szenátort / tribunust / polgárt… (nem kívánt rész törlendő)) epizóddal fűszerezett változata. Az eredetileg míves szónoklatokat didaktikusan szószátyárra hígítva, a hétköznapi életet egy-két apró iskolás ismeretterjesztő betéttel (a római fürdők szerepéről, a tógaünnepről, a római ételekről, az útépítés technikájáról) elintézve, és a szereplők közt tudálékos párbeszédeket generálva igyekszik a szerző az olvasóban a regény benyomását kelteni.

Én mindig is a kortársi forrásmunkák híve voltam, s a fentebb megjelölt három eredeti szerző szerintem százszor többet ér, mint ez a műveikből kivonatolt, és puffasztott rizsával bővített szöveg. De ha valaki mégis regényre vágyik, keressen legalább egy igazi írót, aki képes eleven hús-vér mellékszereplőket és atmoszférát teremteni (ezt Robert Graves pl. a Claudius-regényeiben tömören, McCullough a saját regényfolyamában már elég bőbeszédűen, de legalább valódi írói intuícióval oldja meg).

S még egy megjegyzés: az ókori Róma történetéről és hagyományairól hazai szerzők tollából is kiváló írások születtek: a Trencsényi Waldapfel Imre által szerkesztett Római regék és mondák pl. ennek a Saylor-csinálmánynak az első felét sokkal élvezetesebben lefedi. De említhetném Ürögdi György, Castiglione László vagy akár Révay József munkáit is. Pont az ókori Rómából nem szorulunk importra, de ha mégis, akkor csak exkluzív minőségben. Ez az összelapátolt rizottó pedig nem az.

Alig hiszem, hogy ezek után belekóstolnék a szerző krimisorozatába…

* A Spartacust direkt nem említem, mert azon Kubrick utómunkálatai sokat javítottak…
** spoiler

>!
Nita_Könyvgalaxis P
Steven Saylor: Róma

Nekem eddig az ókori Róma szinte csak a történelemkönyv lapjain létezett, két dimenziósan, megfoghatatlanul. Ezen változtatott Saylor könyve.
Róma megtelt illatokkal, szagokkal, ízekkel, színekkel, emberi sorsokkal, érzelmekkel.. Láthattam, mikor még egy egyszerű folyóvidék volt, állandó lakosság nélkül, majd részt vehetettem az első kis település megépülésénél, és végignéztem, ahogy várossá, majd egy birodalommá növi ki magát. Közben rengeteg emberi sorsot láttam, szerencsésebbet és szerencsétlenebbeket is. Együtt kergetőztem Romolusszal és Remusszal, rettegtem Sullától, láttam Caesart sihederként. Róma élővé vált számomra!

>!
Habók P
Steven Saylor: Róma

Azt hiszem, ennek a könyvnek a nagyot markolás a legnagyobb baja. Ezer évről nem lehet ötszáz oldalon írni. Így aztán csak mozaikokat kapunk, nem egy regényt. Ezzel együtt az első részek (amik majdnem mesék), érdekesek voltak, aztán már inkább egy kevésbé sikerült történelemkönyv. Persze ezekben is voltak érdekes részletek – a város leírása különböző korokban vagy a lakomák – de kevés, szinte minden a politikáról és az öldöklésről szólt.

>!
AkosAkos
Steven Saylor: Róma

Steven Saylor már a Roma Sub Rosa sorozatban megmutatta, hogy képes teljesen élővé varázsolni az ókori várost és polgárait és ez itt sem maradt el. A könyv során szinte mi is Róma részesévé válunk, egyszerűen tökéletes hangulat árad a sorokból. Bár sok helyen olvastam, hogy a karakterek nagyon egysíkúak…ez sajnos igaz, de itt nem csak egyes történeteket kell nézni, hanem az ezer évet felölelő történelmet. Egy tárgy, annak segítségével pedig egy család életét követhetjük nyomon, ezen keresztül pedig Róma történelmét részletesen megismerhetjük (történelemkönyvnek ideális lenne). De ez még nem minden. A generációkon átívelő sztori segítségével átérezhetjük, hogy mennyire keveset tudunk őseinkről…vajon milyen lehetett az ükapánk, milyen élményei, személyes fájdalmai lehettek? Nekem ezt is eszembe juttatta a könyv, melynek során maga a főszereplő család is átalakul, elfelejti gyökerét. De ki is tarthatna számon ezer évet? Pedig érdekes/érdemes lenne. Pont mint ez a könyv, amiből érezzük is, hogy 1000 évről szól…

>!
dorothy_emerald I
Steven Saylor: Róma

Róma sem egy nap alatt épült fel
***
Hát még ez az olvasás. 670 nap!! Na de nem azért mert ez egy rossz könyv. Csak egyszer valahol elveszett az olvasás a sok teendő között és sosem találtam vissza hozzá.
Egy régi amulett útját követjük nemzedékről nemzedékre, miközben kézzelfogható közelségbe kerül Róma és az ókori mindennapok. Az egyetlen baj vele, hogy a könyv iszonyatos időtávot ölel fel, főleg családregény létéhez mérten, így mire megszoktam a szereplőket már ugrottunk is pár generációt. Ebből a szempontból, ha jól emlékszem a Birodalom jobb, mert ott nyugodtabb mederben folynak az események.
Elő fogom még venni!

>!
Nate
Steven Saylor: Róma

Megsüvegelendő az, ha egy író nagy fába vágja a fejszéjét, és bizony az ókori Róma történelme egy igen méretes példány. Persze az elhivatottság, és a lelkesedés önmagában biztosan nem lenne elegendő egy épkézláb történet megírásához. Saylor szokásához híven ismét szorgosan böngészte a a különböző forrásokat (Livius minden bizonnyal kiemelkedő ötletforrásként szolgálhatott), és nem volt rest egészen a kezdetekig visszaásni. A mélyre ásása mellett szerencsére nem felejtett el jól írni, viszont nem tudok egy egészként gondolni erre a könyvre, sokkal inkább lazán összefűzött novelláknak tűnnek. Éppen ezért a „történetszeletek” minősége is ingadozó, és karakterek szintjén is hiányoltam egy olyan jól megkreált figurát, mint mondjuk Gordianust a korábbi könyvsorozatból.
Ezzel együtt mégsem vagyok elégedetlen, mert Saylor eszméletlen természetességgel jeleníti meg az ókori Róma mindennapjait, mintha csak a tegnap történtek eseményeiről számolna be, és ez az a képessége ami miatt kitartok mellette.
Kell ennél több? Talán igen. De ilyen „történelmi kalauz” biztosan kevés létezik.

>!
kvzs P
Steven Saylor: Róma

Olvasás közben felidéződtek a régi latin órai emlékeim, amikor a latin források olvasása miatt eléggé belemélyedtünk Róma történetébe. Sajnos azokon az élményeken nem is tudott túllépni a könyv. Számomra túl sok volt a szereplő (néha már elég nehéz volt követni a rokoni szálakat…), az időbeli ugrások miatt nagyon szakadozott a történet, az összekötő szálat pedig néha erőltetettnek éreztem. Ennek ellenére érdekes a könyv, az egyszerű emberek szerepeltetésével pedig sikerült igazi színessé-szagossá tenni Rómát és emberközelivé a történelmet.

>!
utazó
Steven Saylor: Róma

Ha én most lennék diák, történelemórára ebből készülnék, vagy legalábbis hozzámesélnék a tanultakhoz.
Nagyon tetszettek a fejezetek elején a térképek, a megértéshez, a Rómát még nem látottnak is hasznos. El tudtam volna képzelni még rajzokat, ábrázolásokat is a fontosabb eseményekről, de akkor még vaskosabb lenne maga a könyv.

Sok esemény, szereplő amiket, akiket nagyon jól ábrázol Saylor, de sajnos a vége felé már belefáradtam egy picit, de az csak az én figyelmetlenségem, türelmetlenségem is lehetett

>!
Tüske
Steven Saylor: Róma

Érdekes könyv…érdekes kezdés..
Hogyan is alapítanak egy települést,majd pár házból hogyan alakul ki egy város..és később egy birodalom!!
Ahogy olvastam…nekem egy számítógépes játék jelent meg a lelki szemeim előtt. Olyan város építő…ott is egy pár házból és egy kút egy főközlekedési út mentén..és ahogy az idő halad..egyre erősebb lesz a város..még többen költöznek oda..több utal terekkel..és minden szép dologgal..többek közt templomokkal város fallal..
De ebben a könyvben valóságos volt..valóságos élt emberekkel.Elgondolkoztató..mennyire emlékeztek az őseikre..tiszteletben tartva a múlat…reménykedve a jövőben. Bár a jövő ködbe vész és minden jó szándék tévútra mehet..mert mindenhol vannak olyan emberek akiknek az épp adott vezető nem tetszik..a gondolkodása..esetleg sérti a köreit..és mint mindig fegyverhez folyamodnak a sérelmei megtorlása végett.
Végig a történelmen mindig ez a séma…sajna..akár bűnös, akár ártatlan az ember..jobb tört ragadni mint leülni és megbeszélni..
De elgondolkoztató ha… Brutus és társai nem ragadtak volna tört…ha Caesar tovább élt volna..ha Octavius kiforrottabb személyiség lett volna..ha..ha..de sajna nem így lett
Rómaiak nagyon szerették tőrrel..esetleg a nép felbujtásával elintézni a problémáikat…de csak azért tőrrel..mert még a puskát nem találták fel..


Népszerű idézetek

>!
cseri P

Titus Livius szellemének,
aki megőrizte számunkra
Róma legkorábbi történelmének
legkorábbi történeteit.

Ajánlás

>!
dorothy_emerald I

– A komédia sötétebb a tragédiánál – jelentette ki Plautus. – A nevetés mindig valakinek a szenvedéséből származik, általában az enyémből.

320. oldal

>!
Gooblin

A legenda éppúgy történelem, ahogy a történelem legenda.

>!
Azora

Mikor válik a komédia magasztossá? Akkor, amikor egyformán részt vesz benne az író, az összes színész és a közönség, és összhangban dolgoznak együtt azon, hogy emberi kacagással örvendeztessék meg az isteneket. Amikor az ember nevet, az istenek is nevetnek, és ez a szánalmas világ rövid időre nemcsak elviselhetővé, hanem gyönyörűségessé válik.

328. oldal

>!
ÁrnyékVirág P

A nevetés Korinthuszban is ugyanaz, mint Korzikán… sőt lefogadom, hogy Karthágóban sem más. Mindenki szeret nevetni, enni, a magját ontani, és jót aludni éjszaka… általában ebben a sorrendben.

>!
NyiriTimea3

Amikor az ember nevet, az istenek is nevetnek, és ez a szánalmas világ rövid időre nemcsak elviselhetővé, hanem gyönyörűségessé válik.

328. oldal

>!
kate101 P

A kertben a jövendőmondó egy ketrecet helyezett a földre, amiben három csirke volt. Háromszor körbejárta, összehívta az isteneket, és megidézte Tiberius Gracchus őseinek szellemét. Gabonát szórt a talajra, egy részét a ketrec jobb, más részét a ketrec bal részére, majd kinyitotta a reteszt. A jósjeleket a madarak mozgásából olvasta meg, például az alapján, hogy csoportban járnak-e, vagy inkább külön, illetve milyen irányba lépkednek. A jobb irány az istenek pártfogását jelezte, a bal kegyvesztettséget mutatott.
Csakhogy a csirkék el sem hagyták a ketrecet. Kotkodálva ütköztek egymásba, és rá sem hederítettek a nyitott ajtóra. A jós toppantott a lábával, és hessegetni kezdte őket. Végül megragadta a ketrec tetejét, és alaposan megrázta. Ezután az egyik csirke kisétált. A gabonaszemeket teljességgel figyelmen kívül hagyta, mindkét oldalon. Felemelte a bal szárnyát, aztán megfordult, és visszasietett a ketrecbe.
A látnok őszintén megdöbbent, és zavarba jött.
– Az előjelek…nem túl meggyőzőek – jelentette ki.

370. oldal

>!
anesz P

Tarquinius erőszakkal szerezte meg a trónt, és a félelemkeltés fegyverével uralkodott. A korábbi királyok kikérték a szenátus véleményét a fontos kérdésekben, és rájuk bízták a végső ítéletet. Tarquinius megvetette a szenátust. A leglényegesebb ügyekben senkinek sem engedte át a döntést, és fennhatóságával gyakran ártatlan embereket is halálra vagy száműzetésre ítélt. Áldozatai vagyonát elkobozta, és abból fizette nagyívű terveit, például a hatalmas templom továbbépítését.

109. oldal

>!
AkosAkos

A múlt éppoly megismerhetetlen, mint a jövő.

>!
AkosAkos

Annyira keveset tudunk az őseinkről… még mi is, akik sok-sok előző generáció tagjait meg tudjuk nevezni. Milyen igaz! Mit tudott Lucius azokról, akiktől a vérét örökölte? Ismerte a nevüket a listákról, amikre a családja a házasságokat és a születéseket jegyezte fel, valamint azokból a hivatalos nyilvántartásokból, amiket annak idején a köztársaság magisztereiről vezettek. Néhányukról egy-két anekdotát is hallott, bár a részletek az elmesélő kénye-kedve szerint változtak. Az apja házának előcsarnokában megfigyelhette az ősök egy részének viaszmaszkjait, ezért még arról is volt fogalma, hogyan nézhettek ki. De a hús-vér férfiakról és nőkről – az álmaikról, a vágyaikról, a vétkeikről és a diadalaikról – vajmi keveset tudott. Az ősei idegenek voltak számára.


Hasonló könyvek címkék alapján

John Williams: Augustus
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Colleen McCullough: Az októberi ló I-II.
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő
Aleksander Krawczuk: Néró
Frideczky József: Roma Aeterna
Harry Sidebottom: Észak farkasai
Spiró György: Fogság
Popper Péter: Pilátus testamentuma
Lewis Wallace: Ben Hur