Gyilkosság ​a Via Appián (Roma Sub Rosa (Gordianus) 10.) 85% 88 csillagozás

– Te tényleg megveted Cicerót, ugye?
Sóhajtottam.
– Azt hiszem, nem jobban, mint a fajtája többi képviselőjét.
– A fajtája?
– A politikusokat.
– Nem, szerintem őt jobban megveted, mint a többit. Mert valamikor régen azt hitted, hogy ő más, és aztán csalódnod kellett benne – mondta Tiro.
– Lehet.
– A többiektől viszont soha nem vártál semmi jót, ezért nem is okozhattak csalódást.
Vállat vontam.
– De nem lehet, hogy csak a saját téves elképzeléseid miatt csalódtál, Gordianus? Szerinted végigmehet az ember egy sáros utcán úgy, hogy nem koszolja össze magát? Cicero sem tud repülni. Senki sem tud.
– Cicero nem egyszerűen végigmegy a sáros utcán, Tiro. Lehajol, és sarat dobál mindenkire, aki a közelében van. Kinyújtja a lábát, és elgáncsol embereket… és tapsol, amikor arccal a sárba zuhannak! Aztán a legközelebbi szökőkútnál megmossa a kezét, és vidáman kijelenti, hogy soha nem is sározódott be.

– Szerettem Alexandriát – vallotta be Antonius. És az alexandriaiak is szerettek engem. Ismered azt a várost?
– Ó igen. Ott találkoztam a feleségemmel. – Eszembe jutott valami, amit még Ravennában mondott. – Antonius, mire céloztál, amikor azt mondtad: az a régi ügy Ptolemaiosz király lányával?
– Mit is mondtam? Idézd fel, Gordianus.
– Azt mondtad: „Esküszöm, hogy egy ujjal sem nyúltam ahhoz a gyerekhez.”
Valami burkolt tréfa lehetett, mert Metóval együtt nevettetek rajta.
– Az nem Berenikére vonatkozott, hanem Ptolemaiosz idősebb lányára.
– És? – vonta föl a szemét Eco.
– Semmi sem történt. Még csak tizennégy éves volt! Túl fiatal az én ízlésemnek. – Ez elég hihetően hangzott, lévén, hogy Fulvia is idősebb volt Antoniusnál. – Néhány tisztem azt állította, hogy belehabarodtam abba a lányba, mert már az első találkozáskor megszédített. Még mindig felzaklat a dolog. Micsoda képtelenség! Bár azt el kell ismernem, hogy elbűvölő teremtés volt, akár gyerek, akár nem.
– Feltűnően gyönyörű?
Amikor feltettem a kérdést, a saját kis Dianám jutott eszembe, aki már csak pár órára van tőlem.
– Gyönyörű? Nem, egyáltalán nem. Sok gyönyörű nő van, ahogy sok gyönyörű fiú is, de ő nem az. A szépség közönséges dolog ahhoz képest, ami abból a lányból sugárzik. Egy olyan tulajdonság, amit nem tudok leírni. Senkihez sem hasonlít, akit korábban megismertem, leszámítva talán Caesart.
Eco elnevette magát.
– Egy tizennégy éves lány Caesarra emlékeztetett téged?
– Tudom, hogy hihetetlenül hangzik. Ha csak egy kicsit idősebb lenne…
– Ha ez négy évvel ezelőtt történt – szóltam közbe –, most tizennyolc éves lehet.
Erre a gondolatra valami változás suhant át Antonius arcán. Megszédült, ahogy a katonái mondták volna. Belehabarodott.
– Talán egy nap visszatérek Egyiptomba, és megnézem, mi lett belőle.
– Mi a neve ennek a nem mindennapi jelenségnek?
Antonius elmosolyodott.
– Kleopátra.

303-304. oldal

Érdekes, hogy ezt mondod. A fivéred nemrég pont azt írta a levelében, hogy Caesar is hasonló terveket dédelget. Ez az egyik kedvenc terve. Ha marad egy kis ideje, miközben a gallokat mészárolja és lóhátról diktálja a visszaemlékezéseit, azon morfondírozik, hogy hogyan lehetne megreformálni a naptárat.

261. oldal, 22. fejezet

– Vigyázz azzal a burgonyagombóccal, Diana. Megégeted a nyelved.

3. fejezet

– Tűz van, Gordianus. Nem a Forumon égő tűzre gondolok, hanem egy sokkal nagyobb tűzre, amely veszélyeztet mindent, amiért küzdeni érdemes. Cicero bizonyos értelemben azt akarja, hogy segíts továbbítani a vödröket. – Őszinte arccal hajolt előre, közelebb hozzám. – Vannak, akik meggyújtják a tüzet. Vannak, akik eloltják. Azt hiszem, mindketten tudjuk, melyik csoportba tartozol. Tényleg számít neked, hogy szereted vagy utálod-e azt a polgárt, aki a sorban melletted áll, és átveszi tőled a vödröt? A lényeg, hogy eloltsuk a tüzet. Gyere, és hallgasd meg Cicerót.

– Hallgass! A római naptár a legtökéletesebb, még ha alakítgatnak is rajta. Tizenkét hónapja van.
– Kivéve, amikor tizenhárom, mint például idén.
– És minden hónapban harmincegy vagy huszonkilenc nap van.
– Kivéve a februáriust, amelyben huszonnyolc van. Ráadásul ebben az évben, ahogy te állítod, februarius csak huszonnégy napos.

261. oldal, 22. fejezet

– Szerintem te vagy az első, aki hörcsöghöz hasonítja Rómát, papa! – Diana a csillagokat szemlélte. – Szerinted van olyan csillagkép, hogy Hörcsög?

– Nem csak testi betegségek vannak. Az athéniak mániákusan rajonganak a művészetért, és ha nem kapják meg, idegességtől és székrekedéstől szenvednek. Az alexandriaiak élnek-halnak a kereskedelemért; egy szűz sóhaját is eladnák, a be tudnák zárni egy üvegbe. Úgy hallottam, hogy a párthusok ló mániások; a klánjaik képesek háborút indítani egymás ellen egy elsőrangú ménért. Nos, a politika római betegség. – folytattam – Előbb-utóbb mindenki megfertőződik a városban, újabban már az asszonyok is. Soha senki sem gyógyul meg belőle. Alattomos egy kórság, ijesztő tünetekkel. Mindenki máshogy szenved tőle, de van, aki egyáltalán nem szenved. Az egyiket megnyomorítja, a másikat elpusztítja, a harmadikat pedig felhizlalja és erőssé teszi.
– Akkor most rossz vagy jó?
– Egyszerűen római, Diana. Hogy Rómának rossz vagy jó, azt nem tudom megmondani. Ettől lettünk a világ urai. De néha attól félek, hogy ez lesz a végzetünk is.

53. oldal

– Quaestor akar lenni – pontosított Caelius. – Feltehetőleg meg is fogja nyerni valamelyik vidéket, ha jelölteti magát.
– Mi jellemzi a politikáját?
– Természetesen Caesar szövetségese – felelte Cicero. – Ezt leszámítva, amennyire én meg tudom állapítani, semmi más célja nincs, csak a saját felemelkedése.
– Hm… Ezt nagyon eredetinek találom. Szokatlan a római politikusok között – közöltem.

137. oldal - Gyilkosság a Via Appián (Agave könyvek 2005)

Az emberek még nem döntötték el, mit higgyenek. Van még esélyünk rá, hogy megismertessük őket a saját nézőpontunkkal. De sietnünk kell. A pletyka úgy kövül meg az emberek fejében, mint a habarcs. Ha egyszer megszárad, nehéz kivésni. Jobb, ha előbb a mi mondandónkat is belecsorgatjuk a fülükbe.