Gyilkosság ​a Via Appián (Roma Sub Rosa (Gordianus) 10.) 80 csillagozás

Steven Saylor: Gyilkosság a Via Appián

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A szerző a történelmet vegyíti a bűnügyi regény elemeivel. Az eredmény: egy újabb lebilincselő olvasmány. Fáklyák lángja világítja be az elegáns márványfalakat, az utcákon feldühödött tömeg őrjöng. Időszámításunk előtt 52-ben járunk. Publius Clodius meztelen holttestét éppen Róma utcáin akarják keresztülvinni. Róma egyik leggazdagabb – és talán legkorruptabb – polgárát a csodálatos Via Appián gyilkolták meg. Mindenki Milót, Clodius ellenfelét gyanúsítja a gyilkossággal. Róma a káosz szélén tántorog. A legnagyszerűbb szónokok – Cicero és Marcus Antonius – készülnek a perbeszédeikre, miközben Gordianus, a nyomozó munkához lát. Megbízója nem más, mint a nagy Pompeius. Gordianust a nyomok a Via Appia egy elhagyatott részéhez vezetik, ahol választ talál arra kérdésre, amely megmentheti a hatalomtól megrészegült, félelemtől remegő, őrülettől tomboló Rómát…

Eredeti megjelenés éve: 1996

Tartalomjegyzék

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2011
410 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155049323 · Fordította: Heinisch Mónika
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2005
410 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637118241 · Fordította: Heinisch Mónika

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Gordianus · Marcus Tullius Cicero


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

Lali P>!
Steven Saylor: Gyilkosság a Via Appián

Nekem eddig ez a legjobb könyv a Gordianus sorozatból (időrendben olvasom elölről).
Mondhatnám, hogy ínyencként csettintek, ha jellemezni akarom.
Ez az eddigi „legkrimisebb” történet a sorozatban, kellő kalanddal, történelemmel és emberábrázolással megspékelve.
Nekem az külön jólesett, hogy sokszor előre lehetett érezni a végkifejleteket, de úgy, hogy erre igazából közvetlen utalás nem történt. Hogy egy kicsit bevont minket ezzel a történetbe, mintha valahol együtt mesélnénk.
Rég olvastam ilyen jó kalandkrimit, csak ajánlani tudom a szórakozásra, kikapcsolódásra, izgalomra és művelődésre vágyó molytársaknak! :-)

Habók P>!
Steven Saylor: Gyilkosság a Via Appián

Megint alig krimi, de megint ókori Róma. (Ámbár az a krumpligombóc… és Clodius hívei, mint huligánok…) És tökéletes érti és félelmetesen leírja a tömeghisztériát. Nyomozás kevés, csak történnek az események, amiket Gordianus vagy hallgat, vagy személyesen megtapasztal, de ezúttal csaknem a könyv feléig inkább csak sodródik. Minimális nyomozás csak azután történik, viszont a szilánkok összerakása már (Poirot-módszerrel) zseniális. Az viszont új, hogy nyomozásának, illetve a nyomozás eredményének szinte semmi hatása – a történelem csinálja saját magát. (Talán ezért tetszettek jobban Gordianus családi életének részletei – no, azok a helyükön voltak.!)

tgorsy>!
Steven Saylor: Gyilkosság a Via Appián

Ha csak krimi lenne, fél csillagot se adnék rá. Gondolom Saylor a nyomozást csak fedő sztorinak szánja az ismeretterjesztéshez. Annak viszont zseniális.
Kaptunk egyszer egy naptárt, amit Pompei romjai díszítettek, s minden képhez volt egy hajszálvékony fedőlap, ezt ha ráhajtottad, akkor az ókori Pompei, „eredeti” képét láttad. Ilyen ez a könyv. Róma a legapróbb részletekig.

Hollóhát>!
Steven Saylor: Gyilkosság a Via Appián

Végre egy jobb rész, a Catilina rejtélye után már kezdtem elveszíteni a reményt… Persze az elnyújtott bírósági tárgyalást most se lehetett megúszni – *hőbölgő ökölrázás Cicero irányába*. A nyomozás tekintetében nem kell nagy dolgokra számítani, a megoldás viszonylag kézenfekvő, összességében mégis kellemes. Az igazi vonzereje maga Róma. A köztársaság a végnapjait éli, a hatalomért folytatott versengésben megelevenednek a történelem nagyjai: Cicero, Pompeius, Marcus Antonius, és természetesen Caesar. Szegény Gordianus egyik tábortól a másikig hánykolódik, beszól, akinek teheti, és mindvégig igyekszik semleges maradni. Közben családfői kötelességei is igen érdekes döntés elé állítják.

tengshilun I>!
Steven Saylor: Gyilkosság a Via Appián

Egyrészről hozta azt a formát, amit Stephanus Steven hozni szokott. Több cselekményszál, a rejtély legvégére hagyott teljes feloldás, a döbbenetes történelmi tudás, ami izgalmas hátteret ad a cselekménynek (kivéve egy alkalmat, amikor Gordianus és családja krumpligombócot esznek; kíváncsi is vagyok, hogy a szerző nézett-e be valamit, vagy esetleg a fordító "bűne") mind-mind élvezetessé teszik a könyvet. Ami mégis levon az értékéből, az a néhol szükségtelen helyzetek, szituációk beillesztése, túltárgyalása. 50 oldallal rövidebb változatban kifogástalan lehetne.

2 hozzászólás
ÁrnyékVirág>!
Steven Saylor: Gyilkosság a Via Appián

Szeretem Gordianust, és az ókori Rómát, ahogy színesen-szagosan megelevenedik a lapokon. Ez a történet mégis egy kicsit nyögvenyelősen ment nekem, talán túl nagy ívet akart leírni, hiszen itt nem csak egyszerű gyilkosság történt, hanem egy birodalom sorsa forog kockán, és Gordianus olyan hírességekkel dolgozik együtt, vagy épp ellenük, mint Pompeius, Cicero és Marcus Antonius. Szövevényes politikai és személyes érdekek ütköznek össze, hősünk emberrablóknak esik áldozatul, de végül csak kiderül az igazság. Kérdés, hogy hasznára lesz-e valakinek.
Gordianus családi jelenetein szórakoztam a legjobban – hiába, a felesége és a lánya mellett alig jut szóhoz a derék nyomozó, valamit Davust, ezt a jóindulatú, de kissé buta óriást és az ő beszólásait. Na meg a végkifejletet :)
Talán nem a sorozat legjobb darabja, de nem vette el a kedvem a többitől, sőt!

Lisie87>!
Steven Saylor: Gyilkosság a Via Appián

Ha krimiként kéne értékelném, akkor elég gyengén szerepelne. Ha az ókori Róma politikai helyzetének ismertetőjeként, akkor csillagos 5-ös. Az előbbiből szerettem volna egy kicsit többet. A történet 3/4-éig annyira nem is történik semmi izgalmas, aztán spoiler kicsit beindul. A legjobban az lepett meg, hogy spoiler. Hát nem is tudom, valahogy többre számítottam. Volt, hogy erőt kellett vennem magamon, hogy kézbe vegyem…

Aliko P>!
Steven Saylor: Gyilkosság a Via Appián

Bevallom meglehetősen rég olvastam már Saylortól és ezt a kötet még akkor sem vettem kézbe, amikor kvázi maratont tartottam a könyveiből. Hiába faltam meglehetős fanatizmussal a Gordiánus sorozatot a középiskola alatt sajnos a könyvtárban meglehetősen gyér volt a felhozatal és akadtak részek, amiket sosem vehettem kézbe. Most egy kihívásnak hála kicsit pótoltam a mulasztást és bevallom újra megtaláltam azt, hogy mért is szerettem én ezt akkor annyira.

Érkezik egy ókori krimi, ahol ahogy a könyv címe is mutatja egy gyilkosság történik a Via Appian, amit Gordiánusnak kell kibogozni. Lesz itt korrupció, épület felgyújtás, lincselés és fosztogatás na meg persze nyomozás. Kapok nagyszerűn kidolgozott karaktereket és egy történelmileg fedhetetlen regényt ahol a krimi szál nagyszerűen fel van építve. Imádtam!

Acsai>!
Steven Saylor: Gyilkosság a Via Appián

Remek korrajz.
És nekem itt a krimi-szál is meggyőzőnek tűnt.


Népszerű idézetek

csgabi P>!

– Te tényleg megveted Cicerót, ugye?
Sóhajtottam.
– Azt hiszem, nem jobban, mint a fajtája többi képviselőjét.
– A fajtája?
– A politikusokat.
– Nem, szerintem őt jobban megveted, mint a többit. Mert valamikor régen azt hitted, hogy ő más, és aztán csalódnod kellett benne – mondta Tiro.
– Lehet.
– A többiektől viszont soha nem vártál semmi jót, ezért nem is okozhattak csalódást.
Vállat vontam.
– De nem lehet, hogy csak a saját téves elképzeléseid miatt csalódtál, Gordianus? Szerinted végigmehet az ember egy sáros utcán úgy, hogy nem koszolja össze magát? Cicero sem tud repülni. Senki sem tud.
– Cicero nem egyszerűen végigmegy a sáros utcán, Tiro. Lehajol, és sarat dobál mindenkire, aki a közelében van. Kinyújtja a lábát, és elgáncsol embereket… és tapsol, amikor arccal a sárba zuhannak! Aztán a legközelebbi szökőkútnál megmossa a kezét, és vidáman kijelenti, hogy soha nem is sározódott be.

Kapcsolódó szócikkek: Gordianus · Marcus Tullius Cicero
kitlaaf>!

Érdekes, hogy ezt mondod. A fivéred nemrég pont azt írta a levelében, hogy Caesar is hasonló terveket dédelget. Ez az egyik kedvenc terve. Ha marad egy kis ideje, miközben a gallokat mészárolja és lóhátról diktálja a visszaemlékezéseit, azon morfondírozik, hogy hogyan lehetne megreformálni a naptárat.

261. oldal, 22. fejezet

tengshilun I>!

– Szerettem Alexandriát – vallotta be Antonius. És az alexandriaiak is szerettek engem. Ismered azt a várost?
– Ó igen. Ott találkoztam a feleségemmel. – Eszembe jutott valami, amit még Ravennában mondott. – Antonius, mire céloztál, amikor azt mondtad: az a régi ügy Ptolemaiosz király lányával?
– Mit is mondtam? Idézd fel, Gordianus.
– Azt mondtad: „Esküszöm, hogy egy ujjal sem nyúltam ahhoz a gyerekhez.”
Valami burkolt tréfa lehetett, mert Metóval együtt nevettetek rajta.
– Az nem Berenikére vonatkozott, hanem Ptolemaiosz idősebb lányára.
– És? – vonta föl a szemét Eco.
– Semmi sem történt. Még csak tizennégy éves volt! Túl fiatal az én ízlésemnek. – Ez elég hihetően hangzott, lévén, hogy Fulvia is idősebb volt Antoniusnál. – Néhány tisztem azt állította, hogy belehabarodtam abba a lányba, mert már az első találkozáskor megszédített. Még mindig felzaklat a dolog. Micsoda képtelenség! Bár azt el kell ismernem, hogy elbűvölő teremtés volt, akár gyerek, akár nem.
– Feltűnően gyönyörű?
Amikor feltettem a kérdést, a saját kis Dianám jutott eszembe, aki már csak pár órára van tőlem.
– Gyönyörű? Nem, egyáltalán nem. Sok gyönyörű nő van, ahogy sok gyönyörű fiú is, de ő nem az. A szépség közönséges dolog ahhoz képest, ami abból a lányból sugárzik. Egy olyan tulajdonság, amit nem tudok leírni. Senkihez sem hasonlít, akit korábban megismertem, leszámítva talán Caesart.
Eco elnevette magát.
– Egy tizennégy éves lány Caesarra emlékeztetett téged?
– Tudom, hogy hihetetlenül hangzik. Ha csak egy kicsit idősebb lenne…
– Ha ez négy évvel ezelőtt történt – szóltam közbe –, most tizennyolc éves lehet.
Erre a gondolatra valami változás suhant át Antonius arcán. Megszédült, ahogy a katonái mondták volna. Belehabarodott.
– Talán egy nap visszatérek Egyiptomba, és megnézem, mi lett belőle.
– Mi a neve ennek a nem mindennapi jelenségnek?
Antonius elmosolyodott.
– Kleopátra.

303-304. oldal

csgabi P>!

– Tűz van, Gordianus. Nem a Forumon égő tűzre gondolok, hanem egy sokkal nagyobb tűzre, amely veszélyeztet mindent, amiért küzdeni érdemes. Cicero bizonyos értelemben azt akarja, hogy segíts továbbítani a vödröket. – Őszinte arccal hajolt előre, közelebb hozzám. – Vannak, akik meggyújtják a tüzet. Vannak, akik eloltják. Azt hiszem, mindketten tudjuk, melyik csoportba tartozol. Tényleg számít neked, hogy szereted vagy utálod-e azt a polgárt, aki a sorban melletted áll, és átveszi tőled a vödröt? A lényeg, hogy eloltsuk a tüzet. Gyere, és hallgasd meg Cicerót.

kitlaaf>!

– Hallgass! A római naptár a legtökéletesebb, még ha alakítgatnak is rajta. Tizenkét hónapja van.
– Kivéve, amikor tizenhárom, mint például idén.
– És minden hónapban harmincegy vagy huszonkilenc nap van.
– Kivéve a februáriust, amelyben huszonnyolc van. Ráadásul ebben az évben, ahogy te állítod, februarius csak huszonnégy napos.

261. oldal, 22. fejezet

csgabi P>!

– Szerintem te vagy az első, aki hörcsöghöz hasonítja Rómát, papa! – Diana a csillagokat szemlélte. – Szerinted van olyan csillagkép, hogy Hörcsög?

tengshilun I>!

– Nem csak testi betegségek vannak. Az athéniak mániákusan rajonganak a művészetért, és ha nem kapják meg, idegességtől és székrekedéstől szenvednek. Az alexandriaiak élnek-halnak a kereskedelemért; egy szűz sóhaját is eladnák, a be tudnák zárni egy üvegbe. Úgy hallottam, hogy a párthusok ló mániások; a klánjaik képesek háborút indítani egymás ellen egy elsőrangú ménért. Nos, a politika római betegség. – folytattam – Előbb-utóbb mindenki megfertőződik a városban, újabban már az asszonyok is. Soha senki sem gyógyul meg belőle. Alattomos egy kórság, ijesztő tünetekkel. Mindenki máshogy szenved tőle, de van, aki egyáltalán nem szenved. Az egyiket megnyomorítja, a másikat elpusztítja, a harmadikat pedig felhizlalja és erőssé teszi.
– Akkor most rossz vagy jó?
– Egyszerűen római, Diana. Hogy Rómának rossz vagy jó, azt nem tudom megmondani. Ettől lettünk a világ urai. De néha attól félek, hogy ez lesz a végzetünk is.

53. oldal

Csfanni99>!

– Nos, a politika pedig római betegség – folytattam. – […] Soha senki sem gyógyul meg belőle. […]
– Akkor ez most rossz vagy jó?
– Egyszerűen római, Diana. Hogy Rómának rossz vagy jó, azt nem tudom megmondani. Ettől lettünk a világ urai. De néha attól félek, hogy ez lesz majd a végeztünk is.

53. oldal, 4. fejezet (Agave könyvek, 2005)

Nate>!

– Quaestor akar lenni – pontosított Caelius. – Feltehetőleg meg is fogja nyerni valamelyik vidéket, ha jelölteti magát.
– Mi jellemzi a politikáját?
– Természetesen Caesar szövetségese – felelte Cicero. – Ezt leszámítva, amennyire én meg tudom állapítani, semmi más célja nincs, csak a saját felemelkedése.
– Hm… Ezt nagyon eredetinek találom. Szokatlan a római politikusok között – közöltem.

137. oldal - Gyilkosság a Via Appián (Agave könyvek 2005)

hope22>!

Az emberek még nem döntötték el, mit higgyenek. Van még esélyünk rá, hogy megismertessük őket a saját nézőpontunkkal. De sietnünk kell. A pletyka úgy kövül meg az emberek fejében, mint a habarcs. Ha egyszer megszárad, nehéz kivésni. Jobb, ha előbb a mi mondandónkat is belecsorgatjuk a fülükbe.


A sorozat következő kötete

Roma Sub Rosa (Gordianus) sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

John Maddox Roberts: Királycsel
Paul Doherty: Gyilkosság a császári palotában
Paul Doherty: A gladiátor dala
M. C. Scott: Róma – A király eljövetele
Marcellus Mihály: A veterán
R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök
Andrea Schacht: Az ördögasszony műve
Umberto Eco: A rózsa neve
Steve Berry: Az elveszett parancs
Eduardo Mendoza: Pomponius Flatus különös utazása