Caesar ​trónja (Roma Sub Rosa (Gordianus) 16.) 90% 47 csillagozás

Végre! Imádtam….
A történelem egyik leghíresebb gyilkosságáról szóló könyv írása nem lehetett könnyű, ez áll az események középpontban. A történet feszes, izgalmas, Saylor karakterei kiválóan működnek.
https://gaboolvas.blogspot.hu/2018/05/caesar-tronja.html

Nehéz lenne ennek a könyvnek a helyét meghatározni a Gordianus-sorozaton belül. A történelmi krimik között talán ez a legkevésbé krimi. Az ezzel foglalkozó szál a mű utolsó negyedében szerepel, mintha csak véletlenül vetették volna oda. Nem tagadom, hogy végig az orrom előtt húzott történelmi cselekményre, Caesar meggyilkolására fókuszáltam, és eszembe se jutott, hogy lesz még mellette más is. Közben még az is feltűnt, hogy vagy nagyon sokat felejtettem az előző rész óta, vagy mintha kimaradt volna egy rész a sorozatból, amit az író majd egyszer be fog tömni. Mert több olyan utalás történt a római arisztokrácia tagjainak és Gordianusnak a viszonyára (például kezdhetjük a meggazdagodásával), amelyek nem rémlenek nekem az előző kötetekből.

Egyébként továbbra is remek olvasmány, és azt hiszem ha el kell búcsúznunk a főszereplőtől, akkor Diana képes lehet pótolni őt. Gordianus esetleg még megérheti Mutinát, de az a gyanúm, hogy Actium előjátékában már az amúgy is félig egyiptomi Diana lesz a Nyomozó. Én mindenesetre szurkolok, hogy a sorozat ne fejeződjön be a köztársaságkori Rómával, hanem lépjünk be vele a császárkorba is.

Néhány napja épp tanácsot kértem a molyosoktól, hogy mit olvassak a Gordianus sorozat után, mert hiányzik a légköre. De már ott jeleztem, hogy hoppá, épp most jelent meg egy új Gordianus könyv az írótól, szóval elsőnek azt fogom elolvasni.
Steven Saylorra már nyugodtan lehet használni azt a némileg elkoptatott jelzőt, hogy „fölényes mesterségbeli tudás”-sal írta meg ezt a könyvét is. Ami persze csak annyira krimi, mint az eddigiek, a lényeg a sodró cselekményen, a különféle karakterek részletes ábrázolásán, a római világ belélegezhető megjelenítésén van.

A könyvet azzal a furcsa érzéssel olvastam, hogy olyan, mintha rezonálni akarna az engem körülvevő külső és belső világra. Mind a két szál kapcsolódott hozzám. Különös.

Furcsa dolog egyébként ez a Caesar gyilkosság. Valahogy végül mintha Caesar – a diktátor – lenne az erkölcsi győztes a történelem lapjain és a gyilkosai az orv merénylők.
Pedig március idusa még Petőfi korában is a zsarnok feletti győzelmet jelentette.
Saylor igen humánus író, egyértelműen leírja több helyen is Caesar zsarnoki tetteit, népirtásait, de abban nem akar – és szerintem helyesen is teszi – állást foglalni, hogy mi lett volna a történelem helyes menete.
Ne játsszuk az Istent. Már Caesar is belebukott.

Ebben a krimiben látszólag nem sok nyomozni való van Ugyan mindenki sejti, hogy Caesar ellen összeesküvést szőnek, és Gordianus meg is kapja a megbízást – több embertől is – a nyomozásra, eredményre nem jut. A többit tudjuk – március idusán meggyilkolják Caesart És aztán – szinte mellékesen, a regény utolsó harmadában – megtörténik az a gyilkosság is, amelynek tettesét Gordiánusnak – ezúttal nem megbízásból – ki kell derítenie. A nyomok persze ott vannak a cselekmény kezdetétől, csak én nem láttam meg. (De hát nem is én vagyok a nyomozó…) És közben persze megint kapunk egy kis Rómát – utcákat, tereket, kocsmákat, a Fórumot, a könyvmásolókat, a tógakészítőt, temetési szertartást, zendülést, mindazt, amit ebben a sorozatban szeretek.

Tíz év után tért vissza Steven Saylor idősödő ókori nyomozójához abban a történetben, melyet már sok helyen láthattunk és olvashattunk, mégsem szűnik meg érdekesnek, izgalmasnak lenni, újra és újra felkelti kíváncsiságunkat. A regény a Caesar halála körüli napokban játszódik, és az elvárttal szemben nem is igazán krimi, mint „egyszerű” történelmi regény, de a szerző nem hazudtolja meg önmagát és mégis körít az események köré egy kis misztikummal kevert rejtélyt. Utóbbi a regény olvasása közben kicsit furcsa is volt nekem, hiszen Gordianust már-már beleerőlteti egy olyan eseménysorba, melynek során be akarja nekünk mutatni a Caesar-gyilkosság körülményeit, de Saylor van annyira jó író, hogy a regény végére minden szépen a helyére kattan, összeáll egy megszokott Gordianus-regénnyé, miközben főszereplője hajlott kora ellenére valóban minden fontosabb eseménynél jelen van.

Már a regény felütése is nagyszerű, az első sortól kezdve beránt a régről ismerős hangulatba, és nem telik el néhány oldal újra a korabeli Rómában érezhetjük magunkat. Ráadásul szinte keretbe foglalja az egész Gordianus-ciklust az első találkozás, hiszen ugyanúgy kezdődik, ahogy az első regény, a Római vér mintegy 15 évvel ezelőtt (a magyar kiadást alapul véve). A jelenlegi történet egész hangulata pedig meglehetősen lezárás szerű lett, és úgy hiszem, hogy sajnos utoljára találkozunk az idős Gordianus-szal, a Nyomozóval, amit csak erősít a fent emlegetett keretes szerkezet, ami a regény végén gyönyörű, megható, ugyanakkor megelégedettségre okot adó lezárást (vagy épp kezdetet) sugall.

Elfogult vagyok a római történelemmel-irodalommal kapcsolatosan – is.

    Mindig is szerettem (volna) ezzel a világgal (meg)ismerkedni, tudni azt, hogy a régi korok emberei is valóságosak: nem szoborszerűek, sematikusak, sablonosak, tankönyvízűek, hanem hús-vér figurák, szenvedélyesek, mindennapi és nem hétköznapi gondokkal-örömökkel teljes életet élnek-halnak.

    A szerző-mesélő alteregóján, a Nyomozó alakján keresztül ezt a térben és időben távoli kort szinte mai közvetlenségűként tapasztaltam meg.
    Hálás köszönet érte.

Ebben a részben Gordianusnak nem sok lehetősége adódik, hogy bármit is kiderítsen, pár nappal március idusa előtt kapja a megbízást, Caesar feleségétől, hogy deritsen fényt egy esetleges merénylet kísérletre Caesar ellen. Számomra furcsa módon érez még a férje iránt felelősséget, talán szeretet, hogy törődik vele, pedig aztán nem kisebb álmokat kergetve talán Egyiptom koronájára is vágyik, illetve fiú örökösre. Sokat olvastam már róla és még fogok is, az egyik legizgalmasabb karaktere a történelemnek. Sajnos előre tudjuk a történet végét, Caesar áldozatul esik a kisebbség, kisebbségének.

Jó volt olvasni ezt a számtalanszor számtalan módon elmesélt történetet. Bár tudjuk a végét, de inkább a körítés a lényeg.

Gordianus a nyomozó ismét elvisz Rómába. Olyan pontosan, részletesen, érzékletesen ír Saylor, hogy látom az épületeket, embereket, a tógakészítő műhelyt,a kocsmákat…… Érdekes, szórakoztató történelem, sőt az ókor költészetéből is kapunk ízelítőt. Igazán nehéz volt időnként félretenni, végig magával ragadott a hangulat, a stílus, a történet. Az író annyira otthon van a városban, a korban, hogy talán még az is elképzelhető, hogy valóban így történtek az események…

Egy krimi, amelynek a központjában egy olyan gyilkosság áll, melyről szinte mindet tudunk. Ugyanakkor érdekes volt Saylor segítségével elképzelni, hogy milyen volt a közhangulat, milyenek voltak az emberek reakciói Caesar meggyilkolása előtt és után. Természetesen azért most sem maradunk megoldanivaló bűntény nélkül. Elegáns lezárása a méltán nagy sikerű Gordianus-sorozatnak.