Lily ​és a polip 36 csillagozás

Steven Rowley: Lily és a polip

Ez a magával ragadó történet arról a különleges valakiről szól, akiben feltétel nélkül bízol. Aki nélkül képtelen lennél élni.

Ted Flask számára ez a valaki öregedő társa, Lily, aki történetesen egy rövidszőrű tacskó.

A Lily és a polip felidézi az olvasóban, hogy milyen érzés viharosan szeretni valakit, majd ezek után milyen nehéz elengedni őt, és hogy a szeretteinkért vívott harcok a legnagyobbak az életünkben.

Emlékszel rá, hogy melyik volt utoljára az a könyv, amit mindenképpen oda akartál adni a barátaidnak, hogy olvassák el?

A Lily és a polip a következő.

Eredeti mű: Steven Rowley: Lily and the Octopus

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
304 oldal · ISBN: 9789634192091 · Fordította: Bosnyák Edit
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634192084 · Fordította: Bosnyák Edit

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Óz


Kedvencelte 7

Most olvassa 4

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 74

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
malnakivi P
Steven Rowley: Lily és a polip

Alapvetően 1,5-2 nap alatt kiolvasok egy ilyen terjedelmű könyvet, ezt viszont közel egy hét alatt sikerült csak befejeznem. Na nem azért, mert olyan bonyolult vagy nehéz olvasmány, hanem mert nagyjából már a második oldalon tudni lehet, mi lesz a vége. Én pedig – ahogy haladt előre a történet – egyre lassabban olvastam, 1-2 fejezetet alkalmanként, aztán már csak 1-2 oldalt, mert nem akartam eljutni ahhoz a részhez, ahol spoiler.

Habár apró darabokra töri az ember szívét pláne, ha valaki olyan hülye, mint én és annak ellenére kezdi el olvasni, hogy a saját kutyájával is ugyanaz történt, mint Lilyvel, én mégis bátran ajánlom mindenkinek.
Megrendítő, mégis szerethető könyv, melyben Rowley nem csak a szeretetről, elfogadásról, illetve az elengedés és újrakezdés nehézségeiről ír, hanem bemutatja a kutya-ember kapcsolat minden szépségét és nehézségét, örömét és fájdalmát is.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634192084 · Fordította: Bosnyák Edit
>!
Baráth_Zsuzsanna MP
Steven Rowley: Lily és a polip

Hét éve már, hogy belenéztem egy gyönyörű szempárba, és tudtam, hogy egy életre együtt maradunk. Szimbával egy állatmenhelyen találtunk egymásra, ahogyan az lenni szokott, ő döntött úgy, hogy én leszek a mamája, én pedig hazahoztam. Fogalmam nincs, hogyan éltük túl az első fél évet (előtte soha nem volt kutyám, zéró tapasztalattal vágtam bele abba, hogy megpróbáljak gondoskodni róla, amit lehetett azt persze elrontotam, volt ott minden, tényleg), de mára már ő a család legkisebb, tökéletesen elkényeztetett tagja. Idén vettem észre ez első fehér csíkokat a kis pofiján (nekem ő a világ legszebb ebe, elfogult vagyok, tudom én), és azt, hogy már nem annyira szeles a természete, mint korábban. Az orvos megnyugtatott, hogy az égvilágon semmi baja sincs (mi lenne, jól van tartva, szeretik, megkap mindent, amire szüksége van testi és lelki értelemben egyaránt), és még sok szép közös év vár ránk, de először gondoltam bele, hogyan fogom tudni elengedni őt, ha eljön ennek az ideje. Ezért amikor elolvastam, hogy Steven Rowley könyve pontosan erről szól, tudtam, hogy nekem ez kell! Nem csalódtam, kiváló alkotás, természetesen végigzokogtam, kegyetlen őszinteséggel írta le a szerző, hogyan veszítette el a kutyusát, semmi cukormáz, csak a tények, és az elengedés minden fájdalma. Mégsem csak kutyásoknak ajánlom ezt a fájóan szép alkotást, hanem mindenkinek, aki szeretett már igazán valakit, aki el kellett engednie.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2016/11/29/konyvkritika_s…

>!
wzsuzsanna P
Steven Rowley: Lily és a polip

Ez a regény igazi kincs volt számomra az idén megjelent könyvek közül, már amikor először olvastam a fülszövegét és láttam, hogy előrendelhető, éreztem, hogy kell nekem. Első ránézésre egy egyszerű, szívszorító kutyás könyvnek tűnik (amihez persze nekem alapból szükségem van egy százas papírzsepire), majd szép lassan, koncentrikus körökként bővülve, megjelennek az élet legfontosabb kérdései, a szeretet, barátság, élet és halál, küzdelem és elengedés, mindez egyszerre mágikus és nagyon is realisztikus formában. Nevettem és sírtam, és ugyanakkor ámultam a csodálatosan megfogalmazott mondatokon.
Bár ez egy kutyás könyv, én mégsem csak kutyásoknak ajánlom, hanem mindenkinek, aki valami különleges, lélek-birizgáló olvasmányra vágyik.:)

5 hozzászólás
>!
Véda MP
Steven Rowley: Lily és a polip

Szívfacsargatós történet a magányos, saját életében is csak fél lábbal jelen lévő Tedről és tökéletes társáról Lilyről. Lily egy bájos, öregedő virslikutya, aki tizenkét hetes korától gazdája szerelme. Egy napon aztán rátelepszik „A polip” és minden megváltozik…
Akit már fűzött kötelék egy kutyushoz, az el tudja képzelni milyen emberfeletti küzdelem elengedni azt, aki önzetlenül és mindenek felett, hűségesen, odaadón szeret. Elengedni azt a lényt, akinek mindig tiszta a lelke. „A kutyák a boldogság erős várai, és képtelenek olyasmit tenni, amivel kiérdemelnék, hogy valami rossz történjen velük.”
Ők azok, akik a jelenben élnek. Nem haragtartók. Minden egyes percben feloldoznak és megbocsátanak.
Nagyon szép és kedves kis történet volt, kutyus-gazdi kalandjairól, és a végső utazásról. Picit zavart a vége felé a túlmisztifikált „polip” jelenség, de hát ki vagyok én, hogy bíráljam más gyászát?

>!
Chöpp P
Steven Rowley: Lily és a polip

Vacillálok, mert minden jelző igaz rá, amit az ajánlók leírtak. Idecitálom őket: rendkívül hiteles, fájdalmasan okos, szívbemarkoló, érzékeny, humoros, szívmelengető, végtelenül megindító, meghatóan átélhető, szenvedélyes, bolondos, gyönyörű, szomorú, lélekemelő.
Én is így gondolom, de ugyanakkor DE:
– a szerethető főszereplő – aki mellesleg ugyanannyi idős, mint én –, nyugtatókat szopogat alkohollal;
– pszichológushoz jár, akit semmire sem méltat és semmi esetre sem fogadja meg a szavait, sőt, nem is érdekli a véleménye;
– nagyon méltánytalanul kecsegtet vérmes reményekkel spoiler.

4 hozzászólás
>!
kvzs P
Steven Rowley: Lily és a polip

Az állattartásban az a kegyetlen, hogy túléljük őket. Hiába hisszük azt, amikor még kölykök, hogy millió időnk van, hogy örökké fognak élni, előbb vagy utóbb jön az öregedés, jön egy betegség…
Nagyon nehéz szembenézni azzal, hogy az a társ, aki ennyire az életünk része, itt fog egyszer hagyni minket. Hiszen sokszor közelebb állnak hozzánk, mint a körülöttünk élő emberek. Mert ők azok, akik feltétel nélkül elfogadnak minket, és akkor is szeretnek, ha rossz a kedvünk, vagy elfelejtettük a születésnapjukat. Ezért az ősz szőrszálak, vagy a különböző diagnózisok úgy érhetnek bennünket, mintha a saját halálos ítéletünket mondták volna ki. Ezt pedig elfogadni és feldolgozni nagyon nehéz, és mindenkinek a saját módján kell. Én ezért teljesen meg tudtam érteni, amikor Rowley megszemélyesítette a daganatot és saját hőseposzt gyártott a harcukról.
Ez nem egy vidám vagy boldog történet, mégis nagyon sokat mosolyogtam a visszaemlékezéseken, és azon a mérhetetlen szereteten, amit Ted Lily iránt érez. És furcsa, de valami happy end-nek éltem meg, hogy meg tudta hozni azt a döntést, ami minden gazdi életében a legnehezebb, és el tudta engedni a legjobb barátját akkor, amikor látta, hogy már menni készül.
Nem egy könnyű könyv, és vannak benne érdekes megoldások, de aki veszített már el rajongva szeretett társállatot, az érteni fogja.

>!
mrsp
Steven Rowley: Lily és a polip

Előre tudtam, mire vállalkozok. Tudtam, hogy ettől a könyvtől fel fognak szakadni a sebek, tudtam, hogy újra fogom élni minden kis kedvencem elvesztését, a végtelennek tűnő aggódással, ébren töltött éjszakákat, az állatkórház rideg folyosóin való várakozásokat, az utolsó mancsszorításokat, az utolsó lenyalogatott könnyet, a nehéz döntéseket, a fájdalmas búcsúkat, a kertben sorakozó apró sírokat, mindent. És mégis akartam. Akartam, hogy fájjon, akartam, hogy újra végigjárjam ezt az utat, és azért érezzem, megérte, mert hiába meghaltak, legalább éltek. Boldogan, nyugalomban, békességben, szeretetben, és néha jó rájuk gondolni, még ha fáj is.

Azt is tudtam, hogy a szívem darabokra fog törni, hisz én is, mint Ted, viharosan szeretek három kutyát, akik közül csak egy lehet velem. De minden nap azért küzdök, hogy mindhárman velem lehessenek, és minden nap félek, hogy nem lesz elég az erőm, hogy túl késő lesz, hogy nem sikerül, hogy csalódást okozok. De ez a könyv most erőt adott, biztosított, hogy küzdenem kell, hogy higgyek abban, hogy nem lesz késő, és akármennyi időt adatik majd meg nekünk, azt ki fogjuk használni. Szóval pont jókor jött ez a könyv.

Lily és Ted története után azt hiszem, mindenkinek szüksége lesz egy pár zsebkendőre, egy ölelésre, és a kis kedvence társaságára, mert szerintem ebben a történetben mindenki önmagát látja Tedként, és a kedvencét Lilyként. A történet fájdalmasan gyönyörű, nagyon érdekes gondolatokat fogalmaz meg az életről, a halálról, a magányról, a szeretetről, az önzetlenségről, a nehéz döntésekről és a szerelemről is.

Érdekes helyzet áll fent, mert a könyv óriási kedvenc lett, és talán még soha nem sírtam ennyit könyvön, soha nem éltem magam bele történetbe ennyire, mégis egy fél csillagot le kell vonnom, mert a polipos hasonlat nem annyira nyerte el a tetszésemet. Mármint a hasonlat az tetszett, és a küzdelem is, de néhol szerintem már túl sok volt, és enélkül is egy csodálatos történet lett volna.

>!
Rémálom
Steven Rowley: Lily és a polip

Vasárnap volt, amikor megláttam a polipot Oswald fején, és annyira nem volt régen, hogy ne emlékeznék minden egyes pillanatra és szívszaggató gondolatra kristálytisztán. Lehet, hogy csak ezért talált rám ez a könyv ennyire, mert nem csak egy kutyás könyvet látok benne (amiket amúgy nagyon nem szeretek, pedig nagy kutyás vagyok), de úgy érzem, hogy ez tényleg egy szerelmes/búcsú levél, aki annak a személynek szól, aki a legközelebbi barátja volt az írónak. És ezzel az érzéssel mélyen együtt tudok érezni. Azon kívül imádtam a könyvet, ahogyan használja a mágikus realista elemeket azt bemutatva, hogy mennyire próbálunk tiltakozni az elkerülhetetlen halál ellen.

>!
Lady_Hope I
Steven Rowley: Lily és a polip

Magammal vittem a római útra, és hazafelé ezt a könyvet adtam oda barátnőmnek, hogy olvasson ő is, amíg én a egy világ végi vendéglőben időztem. Negyven oldal után szemrehányóan megköszönte hogy egy depressziós könyvet adtam oda neki.
-Azt mondták hogy cuki. Meg polip. Ha polip, akkor tenger, ha tenger, akkor Adria, ha Adria, akkor Olaszország, mi most ott vagyunk, szóval biztos idevág. Nem?
-Nem. Beteg a kutyus. Mindegy, majd bőgök egyet..
De gyorsan befejezte, és tetszett neki, nagyon. :)
Nekem annyira már nem. Kifejezetten élveztem a pajkos, kedves Lilyról szóló részeket MINDEN! EGYES! SORÁT! iMÁDTAM! NEKEM! IS! KELL! EGY! KUTYUS! De a történet nem fogott meg. Ritkán hatódok meg, itt is csak egy icipicit sikerült, a vége felé, de nem nagyon. Lily tényleg kivételes kutyus volt, de minden kutyus az, mint az emberek. Csak a kutyák tökéletesebbek.
Mindenesetre közelebb hozta hozzám a tacskókat, eddig nem szerettem ezeket a földszinti ebeket, de tényleg aranyosak.
Tényleg jó történet, de nem cuki. A cukit én máshogy definiálom. Inkább kedves, és bátor történet, egy polipról, egy kutyáról, és a gazdájáról.

>!
abstractelf P
Steven Rowley: Lily és a polip

Régen voltam ennyire zavarban egy könyvvel kapcsolatban. Ez a regény ugyanis sok szempontból tökéletes – a mentális betegség bemutatása és természetesen Lily .
Engem azonban mégsem tudott úgy magával ragadni, mint másokat, mert nem tetszett az összkép. És ez milyen, hogy az egyes elemek kiválóan működnek, de ha összességében nézem a könyvet, már nem jön be?
Eléggé úgy érzem, hogy túlírt volt a könyv – nekem 100 oldallal kevesebb is elég lett volna –, illetve a befejezés annyira hollywoodi filmes lett, hogy azt a részt szívesen kivágtam volna onnan.
Sajnálom nagyon, hogy ilyen érzéseket hagyott bennem ez a regény, mert nagyszerűen indított, ráadásul eléggé mély érzelmeket váltott ki belőlem egy ponton. Most viszont ideje megsimogatnom a saját kicsikéimet, mert szükségem van rájuk.


Népszerű idézetek

>!
Chöpp P

Olyan kicsi vagyok! Fizikailag kicsi vagyok, egyébként pedig jelentéktelen. Miért a bosszú vezérel a megbocsátás helyett?

219. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bosszú
14 hozzászólás
>!
wzsuzsanna P

– Mi bajod a keddekkel? – kérdezi Trent.
– Utálom őket. A hétfő az hétfő, de legalább valami új kezdetét jelenti. A szerda már a hét közepe, a csütörtök majdnem péntek, és péntek után jön a hétvége. De a kedd az semmi.

109. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp P

Valójában semmi sem örök. Főleg azután, hogy elhagytuk a kritikus pontot.

180. oldal

Kapcsolódó szócikkek: változás
>!
Chöpp 

Mindenki meghal. Nem mindenki élt igazán.

271. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál
>!
Baráth_Zsuzsanna MP

Ha engem próbálsz megölni, az a kettőnk dolga. Ha a kutyámat próbálod megölni, meghalsz.

>!
mrsp

Lily egy darabig hallgat, azután rám néz:
– Néha Apának hívlak.
Hevesen megdobban a szívem.
Ennél szebb becenevet nem is kívánhattam volna magamnak.

145. oldal

>!
mrsp

A te terhed sokkal nehezebb, de az enyémet nekem kell cipelnem.

220. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp P

Nem leszek gyáva, és nem fogok félni. Nem leszek olyan ember, aki csak korlátozottan képes a szeretetre.

95. oldal

>!
Chöpp P

Amikor dühös vagyok, vagy amikor úgy érzem, hogy mindent jobban tudok a barátaimnál, csokis kekszet szoktam rágcsálni.

19. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác
Susan Wilson: A táncoló kutya
Stephenie Meyer: A Vegyész
W. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete
Kate DiCamillo: Penny miatt
John Grogan: Marley & Mi
James Oliver Curwood: A kutyafarkas
Jack London: Fehér Agyar
Jack London: A vadon szava
Adam David Russ: Véreb egyenruhában