A ​háború hullámai 10 csillagozás

Steven Pressfield: A háború hullámai Steven Pressfield: A háború hullámai

EGY ​EMBER, KÉT HADSEREG, TÉT: AZ ÓKORI VILÁG SORSA

Steven Pressfield írói tehetségét már megismerhettük a thermopülai csatáról szóló sikerkönyvében, mely A tűz kapui címmel jelent meg kiadónk gondozásában. A háború hullámai című műve ezt a bestsellert is fölülmúlja, hiszen nagyobb horderejű, históriai pontosságra törekvő, ugyanakkor szívszorítóan emberi történetté gyúrja a görög történelem eposzi küzdelmeit.
Ha a történelem a rendkívüli személyek életrajza, akkor Alkibiadész élete (i. e. 451-404) a nyugati civilizációk krónikájának egyik kihagyhatatlan fejezete. Periklész rokonaként, Szókratész pártfogoltjaként Alkibiadész korának elismerten a legragyogóbb, legkarizmatikusabb személyisége volt. Plutarkhosz, Platón és Thuküdidész írásai által halhatatlanná vált. Mint ahogy Akhilleusz büszkesége befolyásolta a trójai háború menetét, ugyanúgy meghatározta Alkibiadész akarata és nagyravágyása a peloponnészoszi háború sorsát – azét a huszonhét éven át tartó… (tovább)

Eredeti mű: Steven Pressfield: Tides of War

Eredeti megjelenés éve: 2000

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Krónikás könyvek

>!
Partvonal, 2016
456 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155283857 · Fordította: V. Csatáry Tünde
>!
Aquila, Debrecen, 2003
448 oldal · ISBN: 9636791929 · Fordította: Vargáné Csatári Tünde

Most olvassa 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
mcgregor
Steven Pressfield: A háború hullámai

Kezdetben még számomra is túlságosan sok volt a röpködő görög név, anélkül, hogy igazán karaktert tudtam volna kötni hozzájuk, de ez a regény előrehaladtával azért javult, bár meg kell jegyeznem, hogy időről időre felbukkantak nagy mennyiségben olyan szereplők, akikről szinte semmit nem tudunk meg a nevükön és esetleg a pozíciójukon kívül. De ezzel azt hiszem minden negatívumot elmondtam, mert a könyv egyébként nagyon érdekes. Amellett, hogy tapinthatóan épít a Plutarkhosz Párhuzamos Életrajzaiból is ismert Alkibiadész portréra, és valós történelmi szereplőket mozgat, a peloponnészoszi háború szövevényes intrikái és Alkibiadész (és egyébként más szereplők) megdöbbentően gyakori oldalváltásai is nagyon érzékletesen jelennek meg benne. A kétféle nézőpontból történő visszaemlékezések fokozatosan kibontják azt a bonyolult politikai játszmát, ami a kor két legnagyobb görög városállamának rafinált, mégis sokszor eposzi nagyságú, a becsület és a becstelenség saját szabályrendszerei között ingázó államférfiait és hadvezéreit vezették. Nagyon különleges világ ez, ahol korábbi halálos ellenségek szövetkeznek, a személyes gyűlöletet felülírja az érdek, és évtizedes barátok válnak egymás életének tönkretevőivé, vagy kioltóivá. Mindezt azonban érdekes (de teljesen valós) ellentmondásként nemcsak a cinizmus és a pragmatizmus, hanem a klasszikus kor idealizált héroszeszménye is jellemzi, így a legnagyobb hazaárulók, a leglelketlenebb zsoldosok is Akhilleuszra akarnak hasonlítani, a démosz pedig olyan gyakran váltogatja a véleményét egy-egy kimagasló politikai szereplővel kapcsolatban, hogy az szinte önmagában is a köpönyegforgatások labirintusbajnokaivá teszi a legnagyobb túlélőket. Aki ismeri a korszak történelmét, tudhatja, hogy ebben Pressfield egy kicsit sem túlzott. (A téma iránt érdeklődőknek egyébként javaslom szintén közeli tanulmányozásra a Makedón Királyság történetét, hasonlóan szövevényes és egy fokkal még véresebb: https://moly.hu/konyvek/kertesz-istvan-heraklesz-unokai) Összességében tehát intrika magasfokon, történelmi csaták testközelből, egy lenyűgöző Alkibiadész ábrázolás, és mintegy különös melléktermékként a kimagasló személyiségek összetett lelki rétegeinek racionális, de nem elfogulatlan és semmiképpen sem száraz elemzése.

>!
sarruken
Steven Pressfield: A háború hullámai

Bármennyire is imádom a korszakot, sajnos a karakterek meglehetősen papírvékonyra sikeredtek, illetve zavart, hogy egyáltalán nem írta a szerző, hogy melyik évben járunk. Mindezektől függetlenül a történet izgalmas volt.


Népszerű idézetek

>!
AgiVega IP

A női nem ugyanúgy dicsőségre vágyik, uram, mint ti, férfiak. De honnan ered a mi dicsőségünk? Nyilván nem azokból, akiket meghódítunk, hanem azokból, akiket kihordunk.

>!
AgiVega IP

Adjatok hatalmat a nőknek, és ez a háború holnap véget ér! Őrület! Miért kell a férfiaknak állandóan háborúzniuk, mikor minden jó dolog a békéből ered?

>!
AgiVega IP

A többi államférfi csak törpe a szemében, aki nem fogja az ő példáját követve levetni magát a világ mélységes mélyére. Természetesen igaza van, ezért kell végeznünk vele. Mert ő a jövőt látja, s ezt a jelen, ha nincs ki kényszerítse, nem bírja elviselni.

>!
AgiVega IP

A vakmerőség önhittséget eredményez. Az önhittség kihívja a végzetet. A végzet pedig porba sújtja az önhittséget.

>!
mcgregor

Íme egy dolog, amiben a spártaiak különböznek az összes többi néptől. Ha egy bajban lévő szövetségesük segítségért fordul hozzájuk, ők az egyedüliek, akik nem csapatokat vagy kincset küldenek a megsegítésükre, hanem egyetlen embert, egy hadvezért. Úgy vélik, ez az egyetlen ember, ha átveszi a nehézségekkel küzdő csapatok irányítását, képes megfordítani a helyzetet és kivívni a győzelmet.

172. oldal

>!
mcgregor

Az a tapasztalatom, hogy a csata bizonyos pillanataiban vagy rendkívüli veszély esetén a normálisan észlelt valóságot egy álomszerű állapot váltja fel, melyben az események fenséges kimértséggel bontakoznak ki, szinte ráérős lassúsággal, és mi magunk mintha kívülállóként szemlélnénk saját veszedelmünket. Egyfajta csodálkozás hat át mindent; az ember nagyon élesen, természetfölötti módon van tudatában nemcsak a veszélynek, hanem a szépségnek is. Meglát és elgyönyörködik olyan finom rezdülésekben, mint a fény játéka a vízen vagy egy nagyon szeretett bajtárs vérével vagy saját vérünkkel pirosra festett föld. Az ember megjegyzi magának: most meg fogok halni; és képes mindezt csendes megnyugvással fogadni.
Az öcsémet teljesen lenyűgözte ez a rendellenes jelenség. Állította, hogy az egész alapja a félelem. Olyan, mindent elsöprő félelem, amely kiűzi a mozgató lelket a testből ugyanúgy, mint a halálkor. Leó hitte, hogy ezekben a pillanatokban valóban meg is halunk egy kicsit. A lélek kirepül; újra meg kell találnia testi burkát és visszafoglalnia azt. Leó elgondolása szerint néha a lélek nem akar visszatérni. Boldogabb ott, ahova eltávozott. Ez a harci őrület, a mania makhész, az elveszett lélek.
Leó úgy hitte, az ambíció szintén ki tudja hajtani a lelket a testből, mint ahogy a szenvedélyes szerelem, kapzsiság, a bor vagy a bódítószerek is. Szerinte a kormányzás bizonyos formája az egész lakosságot képes megfosztani a lelkétől.

157-158. oldal

>!
mcgregor

El kell nézned nekem, barátom, ha azok a napok úgy úsznak el belső szemeim előtt, mint a vízen hánykolódó törmelék, mely nincs kikötve az idő horgonyával. Így áll, illetve így sodródik Szicília az emlékezetemben – sem álom, sem valóság, hanem valamilyen harmadik állapot, melynek csak villanásait lehet felidézni, mint mikor egy pillanatra fellebben a csata füstje a víz fölött.

158. oldal

>!
mcgregor

A tengerészeknek bor kell, ha akcióban vannak, és még inkább, ha nincsenek. A tengerészélet nehézségeiről mindenki tud, a vele járó félelemről azonban nem beszélnek. A szárazföldi patkányok azt hiszik, a tengerészek imádják a tengert és otthon érzik magukat a vízen. Tévedés. Legtöbbjük akkor is retteg a sós közegtől, ha szelíden hullámzik. Viharban korbáccsal kell az evezőhöz kényszeríteni őket. Ráadásul hajóépítők keze közül nem nagyon került ki a triérésznél kevésbé biztonságos hajó. A gyűjtőfedélzeti nyílás és az átfutó fedélzet közötti távolság kevesebb, mint három láb. A legkisebb hullámzásban is teljes erővel kell evezni. A triérészt gyors járműnek szánják, de nem erősnek. Erős hullámzásban deformálódik, a deszkák meglazulnak. Hömpölygő tengerárban hol megnyúlik, hol kihasasodik. Hátulról jövő viharos szélben sarkantyúja a hullámok alá nyomja az orrot, a merülési beállítása pokoli nehézzé teszi az irányítását oldalszélben; karcsú, hosszú profilja pedig mindenféle szélben felluvolással fenyeget. Egy vihar túlélése nem jelenti a veszély megszokását, inkább fokozza a rettegést a következőtől. És ha az arctalan víztömegen bekövetkező haláltól rettegéshez hozzáadod az ellenségtől való félelmet, megkapod azt a szörnyű keveréket, melyet rövid ideig is csak kevesen bírnak elviselni, szezonról szezonra, hadjáratról hadjáratra pedig szinte senki.

372. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Adam Makos – Larry Alexander: Felettünk a csillagos ég
Michael Morpurgo: Peaceful közlegény
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja
James Jones: Most és mindörökké
Lőrinczy Judit: Ingókövek
Ken Follett: A Titánok bukása
Kodolányi János: A vas fiai
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd