Az ​erőszak alkonya 91% 21 csillagozás

Ez a könyv nagyon szórakoztató, kellőképpen provokatív és elgondolkodtató állítások vannak benne, ráadásul a terjedelme – 800 oldal – jelzi, hogy a szerző igyekezett igen alaposan körüljárni és bizonyítani az állításait, ezért biztosan megkerülhetetlen alapmű lesz azok számára, akik szeretnének valamilyen átfogó képet alkotni maguk számára az emberiség történetéről.

Mennyire hiteles a „történet”? A könyv végén van 40 oldalnyi forrás, ahol a szerző és a cím van feltüntetve, de ez nem ér annyit, mint 4 oldalnyi link, ami azonnal ellenőrizhető. De hát ez a könyv nem tudományos publikáció, csak tudományos ismeretterjesztés, 800 oldalon, amit vagy elfogad az ember hitelesnek, vagy nem – nem fogunk a hivatkozásoknak utána menni.
Viszont ha valaki kritizálni szeretné ezt a könyvet, akkor jó lenne, ha vagy konkrét hivatkozásokkal igazolná az állításait, vagy legalább olyan alapossággal írna, mint Pinker. Néhány odavetett kétkedő megjegyzés ehhez a könyvhöz képest súlytalan. spoiler

Pinker meggyőző, statisztikákkal igazolja, hogy az emberiség egyre békésebb, és ez a racionalitás és a felvilágosult gondolkodás következménye. Pinker ráadásul ateista vagy agnosztikus, azaz nem hívő, nem vallásos, ezért nem keres mentségeket a kereszténység és a többi vallás eredménytelenségére az erőszakkal szemben. Sőt, levonja azt a nyilvánvaló következtetést is, hogy a szekularizáció, azaz az állam és az egyház szétválasztása jelentős mértékben járul(t) hozzá az erőszak csökkentéséhez. Ez, mondjuk, elég nyilvánvaló, csak itt Magyarországon igyekszik néhány politikus az ellenkező irányba – igaz nekik nem is ambíciójuk a békesség növelése, ezért is alkalmaznak állandóan háborús retorikát. spoiler

Nem szeretném, ha visszafordulnánk, ha újra bevezetnénk a kínzást a kihallgatásnál, a kínzó kivégzéseket, a gyermekek bántalmazását, a nők alacsonyabb rendű sorban tartását, az állatok kínzását, az emberi konfliktusok megoldására a fizikai agressziót, stb. Ezért én azt gondolom, hogy jó irányba megyünk. (Lehetnek kisebb megtorpanások, de a tendenciák egyértelműek.) Az egyetlen baj, hogy a múltból kiszámíthatatlan a jövő, ezért az eddigi egyértelmű fejlődés nem garancia semmire. Ezért én megértem azokat is, akik pesszimisták az emberiség jövőjét illetően, de ez a pesszimizmus nem érinti Pinker állításait. A könyvhöz 24 idézetet és 23 karcot csatoltam. Köszönet a Typotexnek az olvasás lehetőségéért.

Az egyik legmeghatározóbb könyv, amit mostanában olvastam. Nem egyszerű végigmenni rajta – nem csak a kötet impozáns vastagsága miatt – a tartalom is nyomasztó lehet.
Az emberséggel-emberiséggel kapcsolatos 21. századi alapmű – számtalan sztereotípiát rombol le az erőszakkal és az emberi viselkedéssel, annak motivációval kapcsolatban – történelmi dimenziókat is vizsgálva. Fűzfapszichológusoknak és motiválókönyvíróknak, de hétköznapi zsurnalisztáknak és tartalomgyártóknak is nagyon ajánlanám, mert rengeteg téves közhely forog a különböző platformokon a világ jelenlegi erőszakosságának mértékéről, „békés" törzsi társadalmakról, stb. – amelyeket ez a könyv helyretesz.
Nagyon sokat kaptam a könyvtől, de nehezen tudnám összefoglalni röviden, mit tartok fontosnak benne. Egy újraolvasást ezért még megérdemel.

Pinker hatalmas munkájának első hat fejezetében az erőszak történelmi visszaszorulását dokumentálja, a könyv fennmaradó kevesebb, mint harmada pedig már csak pszichologizálás. A lényeg az, hogy szellemes okfejtéssel, rengeteg grafikonnal, számtalan hivatkozással hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a meghökkentő állítás igaz: az erőszak minden ellenkező híresztelés ellenére valóban csökkenőben van az emberiség történetének előző évezredeihez, évszázadaihoz képest. Vannak megingások, többek közt a 20. század két világháborúja, nagy véráldozatokkal járó forradalmak, polgárháborúk, népirtások, terrorizmus, de a trend csökkenő tendenciát mutat. Óvatos duhajként nem vállalkozik jóslásra, de valószínűsíti, hogy ez a tendencia folytatódni fog. Nagyon sajnálom, hogy a könyv 2011-el végződik, így éppen csak néhány mondatban tudott reagálni az úgynevezett arab tavaszra, az Iszlám Állam tündöklése és bukása pedig már nem kerülhetett feldolgozásra. Ahogy az ezt követő, és azóta sem megoldott migránsválság sem, pedig az erőszak tekintetében is lenne mit mondani róla.
Alapvetése, hogy az államok kialakulása és liberális demokráciává alakítása döntő tényezője volt az erőszak csökkenésének. Pszichológiailag a fordulópontot az jelentette, amikor az átlagember bele tudta képzelni magát a másik helyébe, így kialakulhatott az empátia, amit elsősorban a könyvnyomtatás segített elő. Igazán szimpatikus gondolat!

Az erőszak csökkenése nem csak a fejlett világra vonatkozik, hanem a világ elmaradottabb régióira is. Biztos így van, de néhány megállapításával itt már vitatkoznék.
Írja, hogy az iszlám világban „a vallásos babona mellett a becsület túlfejlett kultúrája is támogatja az erőszakot”, és az „iszlám államok többségéből nem lesz egyhamar világi liberális demokrácia”. Ehhez képest: egy Gallup felmérés szerint bár a válaszadók többsége azt szeretné, hogy a saría legyen a törvényhozás alapja,de a gyakorlatban inkább a „saría liberális célokat szolgáló kreatív és találékony értelmezése jellemző, nem az elnyomó, fundamentalista olvasat”. És ez még nem elég:"Több mint 90 százalékuk rögzítené nemzete alkotmányában a szólásszabadságot, és nagyon sokan támogatják a vallás- és gyülekezési szabadságot is". A 2001 és 2007 között készült felmérésből még azt is megtudjuk, hogy a válaszolók mindössze 7 százaléka helyeselte a szeptember 11-i támadásokat. Na, ezek után jött az Iszlám Állam. Nagyon érdekes, hogy a szerző nem fogott gyanút, hogy a megkérdezettek azt mondták a kérdezőbiztosoknak, amit éppen hallani akartak. Igaz, akkor Pinker még nem tudhatta, hogy hány 20 év fölötti fiatalember fogja magát kiskorúnak mondani az illegális határátlépés után.
Bernard Lewis történészt egyetértőleg idézi, aki szerint a középkori iszlám a győztes a keresztény társadalmakkal való összehasonlításban – ebben sok igazság van. De azt állítani, hogy ők őrizték a görög kultúrát, abban van egy kis túlzás. Pár mondattal később Lewis elismeri, hogy lefordították a filozófiai és matematikai műveket, de a verseket, drámákat és történelmi műveket nem. A szobrokról és épületekről nem is beszélve, amiket őrzés helyett inkább romboltak. Továbbá: az iszlám történelemben nyoma sincs többek közt a vallásháborúknak. Hát akkor a siíták és szunniták közti ellentétek csendes beszélgetésekben merültek ki?
Az erőszak csökkenésében fontos szerep jut az etnikai, vallási és nemi kisebbségek egyenjogúsításának. Itt elismerőleg említi a pozitív diszkriminációt, bár elismeri, hogy néha kicsit túltolják a biciklit. Én azért megkérdezném, hogy az üzleti szférában is üdvös-e ez a megoldás. Ha két jelentkező közül nem a rátermettebbet választhatja a cégtulajdonos, akkor hátrányba kerül más cégekkel szemben. Ez egyrészt ellentmond a kapitalizmus egyik alaptörvényének, másrészt a polgárjogi küzdelmek befejezése után 50 évvel ez a rendelkezés már elavultnak tűnik.

Nagy könyv, úgyértem fontos állítás alapos igazolása: az élet minden területén megfigyelhető az erőszak visszahúzódása, “valószínűleg most éljük az emberiség történetének legbékésebb napjait”. Az erőszak történelmi pályaívét követhetjük nyomon, a statisztikai adatok és narratívák izgalmas ötvözete a szöveg. Szédítő távlatok, érzékletes leírások az emberi élet értelméről, céljáról, törekvéséről, amelyek átértelmezik a köztudat állításait.
A pszichológia és történelem tudományos módszereinek, eredményeinek egymásra vetítése tág tere a feldolgozott téma vizsgálatának, különleges nézőpontot eredményez.
Amiért még alkalomadtán szükségét érezhetem kézbe venni – kulcsszavakban: önérdeket szolgáló torzítás, becsület mint buborék, “hippi csimpánzok”, ellenfelvilágosodás, humanitárius forradalom, tolerancia – iszlám, striátum – agyi keresőrendszer, bosszú, ideológiai erőszak, erkölcsiség szakadéka, önámítás taktikája, morális kikapcsolás, empátia kora, önuralom, düh áramköre, moralitás és tabu, erkölcsi érzék mint a gonosz mozgatórugója, Leviatán, az értelem mozgólépcsője, a táguló kör elmélete.

Nagyon nehéz egy majdnem nyolcszáz oldalas, igencsak tömény és statisztikákban, egzakt adatokban, társadalomfilozófiában és tudományosságban bővelkedő könyvről néhány tőmondatban értékelést írni. Ugyanakkor még nehezebb úgy befejezni ezt a könyvet, hogy az embernek semmilyen véleménye ne legyen róla.

Akkor tehát jöjjön egy tőmondat: ez a könyv egy monumentális bizonyíték. Annak a bizonyítéka, hogy a média minden erőszakot pergető képsorai, a világban jelenleg dúló összes háború, a mindennapos szinten előforduló gyilkosságok vagy bántalmazások dacára ténynek vehető, hogy a mai fejlődő társadalmakban az élet sokkal kevésbé erőszakos, mint korábban volt. És ez bizony számokkal, statisztikákkal, bizonyítékokkal igazolható, vagyis nem pusztán ízlés kérdése.

Pinker finoman szólva alaposan kalauzol végig ezeken a számokon, elemzése egyszerre történeti (amennyiben a múltbeli tendenciákkal foglalkozik), és szociológiai, hiszen a mai társadalmak működését is magyarázza. Nem állítja azt, hogy az erőszak csökkenése tartós lesz és addig tart, mígnem beköszönt majd az aranykor – nincs benne semmiféle naiv idealizmus. Az is elképzelhető, hogy ez a tendencia egyszercsak megfordul, és egy erőszakosabb világra ébredünk. Amit szeretne kimutatni – és ez keresztény olvasók számára kihívás lesz –, hogy a szekuláris világ minden nyűgje ellenére egyre békésebb, amit számos változó együtthatásának köszönhető. Nyilván a változók között ott van a társadalom tudásnövekedése, a kultúra változása, a tudományos forradalom és számos más paraméter. Érdemes ezen elgondolkozni, érdemes ezt a nehéz könyvet végigolvasni, és még inkább megrágni, emészteni, hasznosítani. Ha jobban megértjük mitől csökkent le az ókori barbárságtól a modern világig az erőszak mértéke, talán erősebben tudjuk megzabolázni a mai érzelmeinket is. Pinker kötete ehhez megfelelő segítségnek tűnik.

Monumentális alkotás arról, miként szelídültünk meg és ennek mik az okai temérdek grafikonnal alátámasztva. Sok helyütt kifejezetten érdekes, néhol azonban a túl sok statisztika miatt küzdelmes olvasmány. Legfőbb erénye, hogy megtanítja értelmezni, értékelni jelenlegi helyzetünket a világtörténelem tükrében.

Nagyon tetszett az utolsó fejezet összefoglaló jellege, melyben minden lényeges következtetés leírásra került. A mélyebb megértéshez az egész könyvet érdemes elolvasni, de az utolsó fejezetet mindenkivel elolvastatnám.