Az ​erőszak alkonya 17 csillagozás

Hogyan szelídült meg az emberiség?
Steven Pinker: Az erőszak alkonya

„…valószínűleg ​most éljük az emberiség történetének legbékésebb napjait.”
Ember embernek farkasa, a világ napról napra rosszabb hely, sorozatosak a bűncselekmények, háborúk zajlanak, szinte folyamatos a terrorizmus – ez a hírolvasó mindennapi tapasztalata. Steven Pinker a korábbi műveiben kifejtett eredményeire alapozva az erőszak és az erőszakmentesség pszichológiáját járja körül, és arra az eredményre jut, hogy az évszázadok során az erőszak – az általános közhangulat ellenére – valójában csökkenő tendenciát mutat. Ahogy lassanként megértjük az erőszak visszaszorulását, más színben tűnik fel előttünk a világ: a múlt már kevésbé látszik ártatlannak, és a jelen kevésbé sötétnek. Pinker a felvilágosodás védelmére kel, miközben sorra dönti le az erőszak természetével kapcsolatos mítoszokat. A 2011-ben megjelent könyv azóta is óriási hatással volt az olvasókra.

Megdöbbentően jó könyv. – NICHOLAS D. KRISTOF, THE NEW YORK TIMES

Ha megértjük ezt a korokon átívelő… (tovább)

>!
Typotex, Budapest, 2018
872 oldal · ISBN: 9789634930106 · Fordította: Gyárfás Vera
>!
Typotex, Budapest, 2018
872 oldal · ISBN: 9789632799650 · Fordította: Gyárfás Vera

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

IV. Pál pápa

Helyszínek népszerűség szerint

Japán


Kedvencelte 5

Most olvassa 8

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 74


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

Ez a könyv nagyon szórakoztató, kellőképpen provokatív és elgondolkodtató állítások vannak benne, ráadásul a terjedelme – 800 oldal – jelzi, hogy a szerző igyekezett igen alaposan körüljárni és bizonyítani az állításait, ezért biztosan megkerülhetetlen alapmű lesz azok számára, akik szeretnének valamilyen átfogó képet alkotni maguk számára az emberiség történetéről.

Mennyire hiteles a „történet”? A könyv végén van 40 oldalnyi forrás, ahol a szerző és a cím van feltüntetve, de ez nem ér annyit, mint 4 oldalnyi link, ami azonnal ellenőrizhető. De hát ez a könyv nem tudományos publikáció, csak tudományos ismeretterjesztés, 800 oldalon, amit vagy elfogad az ember hitelesnek, vagy nem – nem fogunk a hivatkozásoknak utána menni.
Viszont ha valaki kritizálni szeretné ezt a könyvet, akkor jó lenne, ha vagy konkrét hivatkozásokkal igazolná az állításait, vagy legalább olyan alapossággal írna, mint Pinker. Néhány odavetett kétkedő megjegyzés ehhez a könyvhöz képest súlytalan. spoiler

Pinker meggyőző, statisztikákkal igazolja, hogy az emberiség egyre békésebb, és ez a racionalitás és a felvilágosult gondolkodás következménye. Pinker ráadásul ateista vagy agnosztikus, azaz nem hívő, nem vallásos, ezért nem keres mentségeket a kereszténység és a többi vallás eredménytelenségére az erőszakkal szemben. Sőt, levonja azt a nyilvánvaló következtetést is, hogy a szekularizáció, azaz az állam és az egyház szétválasztása jelentős mértékben járul(t) hozzá az erőszak csökkentéséhez. Ez, mondjuk, elég nyilvánvaló, csak itt Magyarországon igyekszik néhány politikus az ellenkező irányba – igaz nekik nem is ambíciójuk a békesség növelése, ezért is alkalmaznak állandóan háborús retorikát. spoiler

Nem szeretném, ha visszafordulnánk, ha újra bevezetnénk a kínzást a kihallgatásnál, a kínzó kivégzéseket, a gyermekek bántalmazását, a nők alacsonyabb rendű sorban tartását, az állatok kínzását, az emberi konfliktusok megoldására a fizikai agressziót, stb. Ezért én azt gondolom, hogy jó irányba megyünk. (Lehetnek kisebb megtorpanások, de a tendenciák egyértelműek.) Az egyetlen baj, hogy a múltból kiszámíthatatlan a jövő, ezért az eddigi egyértelmű fejlődés nem garancia semmire. Ezért én megértem azokat is, akik pesszimisták az emberiség jövőjét illetően, de ez a pesszimizmus nem érinti Pinker állításait. A könyvhöz 24 idézetet és 23 karcot csatoltam. Köszönet a Typotexnek az olvasás lehetőségéért.

1 hozzászólás
tiborszerintabor P>!
Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

A szerző elsőként történelmi történelmi perspektívában vizsgálja az erőszakot, és kontrasztba állítja egymással a „hagyományos múlt” rendre irracionális okból elkövetett esztelen és szisztematikus elnyomó kegyetlenkedéseit és öldökléseit (boszorkányüldözés, kínzás, rabszolgaság, emberáldozat, stb.) a „modern jelen” rendre racionálisnak tűnő, jogilag és erkölcsileg is „jobban szabályozott” világával (emberi jogok, alkotmányosság, nemi erőszak és testi fenyítés visszaszorulása stb.).

A szerző szerint a civilizációt kísérő kegyetlen – és jogtalan – szokások a „humanitárius forradalom” hatására egyetlen évszázad alatt megszűntek. Mindez értelmezésében azt is jelenti, hogy racionálisabb lett a társadalom működése, illetve hogy az emberek általánosságban empatikusabbak. A szerző szerint nem igaz, hogy a 20. század iparilag szervezett erőszaka „kvantumugrás” lett volna a korábbi századok erőszakos megnyilvánulásaihoz képest, hiszen korábban is voltak tömeges öldöklések a történelem során (Dzsingisz kán, Timur Lenk, stb.).

A 20. század kapcsán a szerző leírja, hogy a század első felében valóban komoly háborúk és népirtások voltak, viszont a második felét a „hosszú béke” időszakának is lehet nevezni, hiszen nem voltak nagyobb háborúk és a „hidegháború” időszaka is lezárult a század végére. A második világháború óta a nagyhatalmak nem vetettek be atomfegyvereket, nem támadtak egymásra, nem növelték területüket másik ország rovására, háború csak kisebb és elmaradott országokban zajlott.

A szerző a tömegpusztító fegyverek kapcsán úgy gondolja, hogy azok rendkívüli mértékű pusztító ereje és kártékonysága segíti a tartós béke fenntartását. A nukleáris fegyverek alkalmazása tabuvá vált, ahogy tabu lett a vegyi fegyverek bevetése is. A szerző szerint ez azt bizonyítja, hogy „nem minden halálos technológia válik a katonai eszköztár bevett részévé, a szellem néha visszatuszkolható a palackba.”

A szerző adatokkal igazolja, hogy az utóbbi két évtizedben csökkent a háborúk, a népirtások és a terrorcselekmények száma – ugyanakkor nem állítja, hogy az „örök béke” állapotához közeledünk. Úgy gondolja, hogy a demokrácia és a demokratikus kormányzati politika, a jólét, a békefenntartás, a nyitott gazdaságok és az ideológiai téveszmék visszaszorulása jó jelnek tekinthetők a tartós béke felé vezető úton.

A könyv ezt követő része „(szociál)pszichologizálás”. A szerző sorra veszi az erőszak okait, melyek szerinte a kizsákmányolás, a dominancia és versengés, a bosszú, a szadizmus, illetve az „ideológia”. Az agresszió hátterében rendre túlzott öntudatosság, illetve elbizakodottság áll – lényegében téves helyzethelyzetfelmérés, ami összefüggésbe hozható fontos körülmények figyelmen kívül hagyásával, illetve elhárító mechanizmusok használatával is. A téves helyzetmegítélés problémásságát csak fokozza az egyén gátlástalansága. Az agresszorhoz való csatlakozás oka rendszerint a tekintélynek, a csoportnak, az elvárásoknak, a szerepeknek, az „adott körülményeknek” való alárendelődés. A „birkaeffektus” akkor jelent problémát, ha az egyének gondolkodás és kételkedés nélkül csatlakoznak szélsőséges ideológiák képviselőihez, és hajtják végre adott esetben a felsőbb utasításokat.

Az agresszió kapcsán sokan hajlamosak torzító énvédő mechanizmusok (eufemizmus, fokozatosság, hárítás, eltávolítás, dehumanizálás, stb.) használatára, hogy felelősségüket csökkentsék vagy hárítsák, illetve hogy a magukról hitt pozitív képet fenntartsák. Ennek a jelenségkörnek a része a kettős mérce alkalmazása is, amikor az egyén másképp ítéli meg a többiek ugyanolyan viselkedését, mint a sajátját. Az elme elfogulttá torzulhat, azonban érdekes, hogy az elmétől független „tudattalanból hozott döntés” rendre igazságos(abb).

Az agresszió elkerülését segíti az empátia, az együttérzés, illetve a nézőpontváltás, amikor nem csak a saját nézőpontunkból, hanem a másik szemszögéből is megpróbáljuk nézni a helyzetet. A közember számára legkönnyebb együttérezni kisgyerekekkel és aranyos kisállatokkal, valamint a hozzá közelálló szereteikkel és a hasonló értékrendűekkel, míg nehezebb az eltérő értékrenddel rendelkezőkkel, illetve akiknek tudására, szemléletére nincs rálátása. Csökkenti az erőszak esélyét az önuralom, az impulzív késztetések leküzdése, illetve az illendőségi és erkölcsi szabályok betartása, továbbá az értelem, a „józan ész”, a megfontolt gondolkodás.

A szerző a történelmi és pszichológiai vizsgálódás fényében öt tényezőt jelöl meg, melyek szerinte a békés irányba mozdították el a világot. Ilyen tényező a hatékony állami igazságszolgáltatás, a „szelíd kereskedelem”, ilyen a nők szerepének növekedése, továbbá az együttérzés táguló köre és a racionalitás terjedése. A szerző szerint a „csupasz emberszabású” sok fájdalmat okozott és okoz, de az erőszak az emberi társadalmakban globálisan visszaszorulóban van. „Bármilyen nehézségek kísérik is az életünket, bármilyen küzdelmes is az élet a világ egyes részein, az erőszak visszaszorulása tiszteletet parancsoló teljesítmény, van hát miért büszkének lennünk a civilizáció erőire.”

A könyv tartalmának rövid bemutatása után következzen személyes véleményem.

Vajon tényleg van okunk a büszkeségre? Vajon az emberiség eredetileg gyilkos barbár hordákból állt, akiknek tagjai egyre empatikusabbá, okosabbá és békésebbekké, azaz civilizáltabbakká válnak – „józan” koncepció, illetve következtetés ez? Mik azok a körülmények, amik gyengítik a mű optimista kicsengését? Úgy gondolom, a szerző lényeges körülményeket hagyott figyelmen kívül könyvében, számos kényes témát nem érintett – mert ha érintett volna, akkor újra kellett volna gondolnia a teljes koncepciót.

A civilizáció fejlődése egy bizonyos nézőpontból nézve valóban fejlődés, ugyanakkor a szerző nem teszi fel azt a kérdést, hogy miért olyan személyek kerültek hatalomra a „civilizáció” kezdetétől, akik mindenféle téves feltételezések és irracionális tulajdonítások alapján emberek tömegeit ölhették és nyomoríthatták meg akár háborúk, akár inkvizíciós eljárások által vagy akár más módon? Hogyan került sor ilyen beteges, torz, embertelen események bekövetkezésére – és vajon ezen a „korszakon” biztosan túl vagyunk-e?

A civilizáció sokak szerint „patriarchális”, „férfiközpontú” beállítódású, ugyanakkor kérdés, hogy vajon „a férfi” hibáztatható-e a történelemben kialakult olyan szélsőséges társadalmi állapotokért, amelyekben emberek tömegeit lehetett kihasználni, illetve lehetett helyzetükkel visszaélni. Egy „normális” férfi nem akarja például a nőt alázni, nem akarja megvásárolni, megerőszakolni (péládul egyház által szentesített hagyományos házasság keretein belül is), nem akarja a csiklóját kimetszeni, nem akarja eladni, nem akarja fekete lepelbe burkolni, nem akarja a lábát elkötni – és hadd ne soroljam.. Ebből következik, hogy a hagyományos társadalmak nem „patriarchálisak”, hanem „beteges módon” voltak „férfiasak”. És ez a múltbeli örökség még a jelenben is aktuális, hol kisebb, hol nagyobb mértékben..

Alapvető jelentőségű kérdés a hatalomhoz jutás és hatalom gyakorlásának problémája: vajon józan, megfontolt, bölcs emberek vannak hatalmon a világban – vagy ellenkezőleg: e téren kártékony kontraszelekció érvényesül? A probléma az, hogy nincs szabályozva az, hogy az országok vezetői csak – nagyon egyszerű megközelítésben – józan, megfontolt, bölcs emberek lehetnek. A 20. században is számos torz személyiség jutott hatalomra, és nem volt akadálya annak, hogy totalitárius diktatúrákat hozzanak létre, annak minden súlyos következményével.

Vajon levonta az emberiség a 20. század történéseiből a tanulságokat? Ha körülnézünk, azt láthatjuk, hogy nem. Az úgynevezett „demokratikus” rendszerekben, ahol a vezetők általános választójogon alapuló választások révén kerülnek hatalomra, lényegében „szinte bárki” hatalomra juthat, és a szabad mandátum birtokában adott esetben, megfelelő kontroll híján „szinte bármit” megcsinálhat, nem kérve a választók beleegyezését. A hatalmi viszonyok rendezetlensége már önmagában elég lenne ahhoz, hogy azt mondjuk: „álljunk csak meg, itt valami nagyon nincsen rendben, ennek nem lesz jó vége”.

Hatalom- és profitéhes személyek uralják a társadalom működését, amely működésnek szerves része a „ragadozó logika”: a kihasználás, az elnyomás meghatározó vonás mind a politika, mind a gazdaság, mind a kultúra területén. A családi szocializáció csak ritkán nem megfelelő minőségű, a gyermeknevelésre felkészítés, illetve a tapasztalatok hiánya miatt. A komoly befolyásoló hatást kifejteni képes tömegmédiumok működése is problémás, egyebek mellett nincs komolyan büntetve a valósághamisítás és -torzítás. A tömegek pedig felkészületlenek a manipulációval szemben, tekintettel arra is, hogy az iskolai oktatás nem arról szól, hogy autonóm, önállóan dönteni képes személyiségeket „termeljen ki” – sőt, inkább lenevel az önálló gondolkodásról. Említésre érdemes, hogy az öntudatlan fogyasztással függőséget és szemlélettorzulást okozó pszichoaktív szerek fogyasztása széles körben bevett, és járványszerűen terjedő szokás az egész világon.

Az önzés, az önérdekérvényesítés és az ellenségeskedés a nyugati kultúra világképének szerves része – erre a felfogásra vannak a társadalom tagjai kondicionálva. Probléma, hogy tele vannak a társadalmak rendezetlen konfliktusokkal mind befelé, mind kifelé, a múlt felülvizsgálata, a hibákból tanulás nem jellemző. Ráadásul felfokozott és kiélezett helyzetben, adott esetben valamilyen durva provokatív viselkedés, vagy válság hatására nem ugyanúgy viselkednek és gondolkodnak az emberek, mint „normál” körülmények között. Elgondolkodtató körülmény, hogy korunkban egy „kis szikra” is rendkívül rövid idő alatt „hatalmas robbanást” válthat ki, így például egy helyi konfliktus adott esetben drasztikus gyorsasággal eszkalálódhat – az I. és a II. világháború is egy-egy lokális jellegű konfliktusból vált hónapok alatt globálissá.

A szerző figyelmen kívül hagyja azt a fontos körülményt, hogy nem csak az az agresszió, amikor valaki „közvetlenül agresszív”, hanem akkor is, amikor közvetetten – így például agresszív megnyilvánulásnak tekinthető fegyverek (különösen tömegpusztító fegyverek) gyártása, fejlesztése is. Márpedig a hadiipar és a fegyverkezés húzóágazatnak számít – a világ országai az elmúlt évtizedekben évente száz-, illetve ezermilliárd dolláros nagyságrendben költenek katonai kiadásokra.. Vajon ez a „szelídülés” jele?

Agresszív megnyilvánulásnak tekinthető továbbá bármilyen olyan tevékenység, ami a környezetet súlyosan károsítja, illetve ami az emberiség létalapjait ássa alá, így például a környezet, a termőtalaj, a víz, a levegő szennyezése, károsítása is – márpedig ez a tevékenység a 20. és 21. században drasztikus méreteket öltött, és rendre büntetlen marad. Ha e körülményeket kellő súllyal figyelembe vesszük, rájöhetünk, illetve rádöbbenhetünk: rendkívül agresszív, létezésünket alapjaiban tönkretevő, át-és végiggondolatlan folyamatokat generáló és fenntartó, súlyosan önveszélyes, illetve öngyilkos világban élünk.

Összességében elmondható, hogy egy rendkívül sérülékeny és rendkívül veszélyes világban élünk – és ez a körülményt hajlamosak vagyunk alábecsülni. Jól érzékelhető, hogy az emberiség társadalmi és ökológiai katasztrófák sora előtt áll.. A helyzet már most is válságos számos térségben a Földön, ahol nincs elegendő víz, erőforrás, energia – emberi szaporulat viszont van. A jelenlegi helyzet fenntarthatatlan, és a helyzet egyre csak rosszabodik. A hiány és a szélsőséges, önkényes egyenlőtlenség előbb-utóbb erőszakot fog kiváltani, aminek emberséges kezelésére a politikusok nincsenek felkészülve. Lehetne hosszan sorolni a problémákat – én úgy gondolom, ott vagyunk, ahol a part szakad..

A legnagyobb probléma mégis az, hogy nem próbálja az emberiség érdemben megoldani a problémákat, hanem mindenki úgy él, mintha minden rendben volna – miközben szinte semmi nincs rendben. A fennálló helyzettel történő szembenézés nem arra kell okot adjon, hogy féljünk vagy csüggedésbe merüljünk, hanem arra, hogy elgondolkodjunk ezen a helyzeten, és felismerjük: mindannyian halálos veszélyben vagyunk, és változtatnunk kell.. Ha nem lesznek képesek a vezetők „észhez térni” nagyon rövid időn belül, akkor a jövőben semmi jóra nem lehet számítani, az erőszak alkonyára pedig végképp nem – sokkal inkább az emberség és az emberiség alkonya prognosztizálható..

A témához kapcsolódó további értékeléseim:
Szent-Györgyi: Az őrült majom https://moly.hu/ertekelesek/3305493
Lorenz: A civilizált emberiség 8 halálos bűne.. https://moly.hu/ertekelesek/3380535
László Ervin: Meg tudod változtatni a világot https://moly.hu/ertekelesek/3391025
Nagy József: Vége??? https://moly.hu/ertekelesek/3423193
Thunberg – Ernman: Ég a házunk https://moly.hu/ertekelesek/3447275
Melinda Gates: A nő helye https://moly.hu/ertekelesek/3490016
Kaku: A jövő fizikája https://moly.hu/ertekelesek/3079123
Mlodinow: Az emberi gondolkodás.. https://moly.hu/ertekelesek/3481404
Barabási: A képlet https://moly.hu/ertekelesek/3172199

5 hozzászólás
_Andrea_ P>!
Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

Az egyik legmeghatározóbb könyv, amit mostanában olvastam. Nem egyszerű végigmenni rajta – nem csak a kötet impozáns vastagsága miatt – a tartalom is nyomasztó lehet.
Az emberséggel-emberiséggel kapcsolatos 21. századi alapmű – számtalan sztereotípiát rombol le az erőszakkal és az emberi viselkedéssel, annak motivációval kapcsolatban – történelmi dimenziókat is vizsgálva. Fűzfapszichológusoknak és motiválókönyvíróknak, de hétköznapi zsurnalisztáknak és tartalomgyártóknak is nagyon ajánlanám, mert rengeteg téves közhely forog a különböző platformokon a világ jelenlegi erőszakosságának mértékéről, „békés" törzsi társadalmakról, stb. – amelyeket ez a könyv helyretesz.
Nagyon sokat kaptam a könyvtől, de nehezen tudnám összefoglalni röviden, mit tartok fontosnak benne. Egy újraolvasást ezért még megérdemel.

2 hozzászólás
Barbár >!
Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

Pinker hatalmas munkájának első hat fejezetében az erőszak történelmi visszaszorulását dokumentálja, a könyv fennmaradó kevesebb, mint harmada pedig már csak pszichologizálás. A lényeg az, hogy szellemes okfejtéssel, rengeteg grafikonnal, számtalan hivatkozással hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a meghökkentő állítás igaz: az erőszak minden ellenkező híresztelés ellenére valóban csökkenőben van az emberiség történetének előző évezredeihez, évszázadaihoz képest. Vannak megingások, többek közt a 20. század két világháborúja, nagy véráldozatokkal járó forradalmak, polgárháborúk, népirtások, terrorizmus, de a trend csökkenő tendenciát mutat. Óvatos duhajként nem vállalkozik jóslásra, de valószínűsíti, hogy ez a tendencia folytatódni fog. Nagyon sajnálom, hogy a könyv 2011-el végződik, így éppen csak néhány mondatban tudott reagálni az úgynevezett arab tavaszra, az Iszlám Állam tündöklése és bukása pedig már nem kerülhetett feldolgozásra. Ahogy az ezt követő, és azóta sem megoldott migránsválság sem, pedig az erőszak tekintetében is lenne mit mondani róla.
Alapvetése, hogy az államok kialakulása és liberális demokráciává alakítása döntő tényezője volt az erőszak csökkenésének. Pszichológiailag a fordulópontot az jelentette, amikor az átlagember bele tudta képzelni magát a másik helyébe, így kialakulhatott az empátia, amit elsősorban a könyvnyomtatás segített elő. Igazán szimpatikus gondolat!

Az erőszak csökkenése nem csak a fejlett világra vonatkozik, hanem a világ elmaradottabb régióira is. Biztos így van, de néhány megállapításával itt már vitatkoznék.
Írja, hogy az iszlám világban „a vallásos babona mellett a becsület túlfejlett kultúrája is támogatja az erőszakot”, és az „iszlám államok többségéből nem lesz egyhamar világi liberális demokrácia”. Ehhez képest: egy Gallup felmérés szerint bár a válaszadók többsége azt szeretné, hogy a saría legyen a törvényhozás alapja,de a gyakorlatban inkább a „saría liberális célokat szolgáló kreatív és találékony értelmezése jellemző, nem az elnyomó, fundamentalista olvasat”. És ez még nem elég:"Több mint 90 százalékuk rögzítené nemzete alkotmányában a szólásszabadságot, és nagyon sokan támogatják a vallás- és gyülekezési szabadságot is". A 2001 és 2007 között készült felmérésből még azt is megtudjuk, hogy a válaszolók mindössze 7 százaléka helyeselte a szeptember 11-i támadásokat. Na, ezek után jött az Iszlám Állam. Nagyon érdekes, hogy a szerző nem fogott gyanút, hogy a megkérdezettek azt mondták a kérdezőbiztosoknak, amit éppen hallani akartak. Igaz, akkor Pinker még nem tudhatta, hogy hány 20 év fölötti fiatalember fogja magát kiskorúnak mondani az illegális határátlépés után.
Bernard Lewis történészt egyetértőleg idézi, aki szerint a középkori iszlám a győztes a keresztény társadalmakkal való összehasonlításban – ebben sok igazság van. De azt állítani, hogy ők őrizték a görög kultúrát, abban van egy kis túlzás. Pár mondattal később Lewis elismeri, hogy lefordították a filozófiai és matematikai műveket, de a verseket, drámákat és történelmi műveket nem. A szobrokról és épületekről nem is beszélve, amiket őrzés helyett inkább romboltak. Továbbá: az iszlám történelemben nyoma sincs többek közt a vallásháborúknak. Hát akkor a siíták és szunniták közti ellentétek csendes beszélgetésekben merültek ki?
Az erőszak csökkenésében fontos szerep jut az etnikai, vallási és nemi kisebbségek egyenjogúsításának. Itt elismerőleg említi a pozitív diszkriminációt, bár elismeri, hogy néha kicsit túltolják a biciklit. Én azért megkérdezném, hogy az üzleti szférában is üdvös-e ez a megoldás. Ha két jelentkező közül nem a rátermettebbet választhatja a cégtulajdonos, akkor hátrányba kerül más cégekkel szemben. Ez egyrészt ellentmond a kapitalizmus egyik alaptörvényének, másrészt a polgárjogi küzdelmek befejezése után 50 évvel ez a rendelkezés már elavultnak tűnik.

3 hozzászólás
melis>!
Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

Nagy könyv, úgyértem fontos állítás alapos igazolása: az élet minden területén megfigyelhető az erőszak visszahúzódása, “valószínűleg most éljük az emberiség történetének legbékésebb napjait”. Az erőszak történelmi pályaívét követhetjük nyomon, a statisztikai adatok és narratívák izgalmas ötvözete a szöveg. Szédítő távlatok, érzékletes leírások az emberi élet értelméről, céljáról, törekvéséről, amelyek átértelmezik a köztudat állításait.
A pszichológia és történelem tudományos módszereinek, eredményeinek egymásra vetítése tág tere a feldolgozott téma vizsgálatának, különleges nézőpontot eredményez.
Amiért még alkalomadtán szükségét érezhetem kézbe venni – kulcsszavakban: önérdeket szolgáló torzítás, becsület mint buborék, “hippi csimpánzok”, ellenfelvilágosodás, humanitárius forradalom, tolerancia – iszlám, striátum – agyi keresőrendszer, bosszú, ideológiai erőszak, erkölcsiség szakadéka, önámítás taktikája, morális kikapcsolás, empátia kora, önuralom, düh áramköre, moralitás és tabu, erkölcsi érzék mint a gonosz mozgatórugója, Leviatán, az értelem mozgólépcsője, a táguló kör elmélete.

Sytka P>!
Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

Nagyon nehéz egy majdnem nyolcszáz oldalas, igencsak tömény és statisztikákban, egzakt adatokban, társadalomfilozófiában és tudományosságban bővelkedő könyvről néhány tőmondatban értékelést írni. Ugyanakkor még nehezebb úgy befejezni ezt a könyvet, hogy az embernek semmilyen véleménye ne legyen róla.

Akkor tehát jöjjön egy tőmondat: ez a könyv egy monumentális bizonyíték. Annak a bizonyítéka, hogy a média minden erőszakot pergető képsorai, a világban jelenleg dúló összes háború, a mindennapos szinten előforduló gyilkosságok vagy bántalmazások dacára ténynek vehető, hogy a mai fejlődő társadalmakban az élet sokkal kevésbé erőszakos, mint korábban volt. És ez bizony számokkal, statisztikákkal, bizonyítékokkal igazolható, vagyis nem pusztán ízlés kérdése.

Pinker finoman szólva alaposan kalauzol végig ezeken a számokon, elemzése egyszerre történeti (amennyiben a múltbeli tendenciákkal foglalkozik), és szociológiai, hiszen a mai társadalmak működését is magyarázza. Nem állítja azt, hogy az erőszak csökkenése tartós lesz és addig tart, mígnem beköszönt majd az aranykor – nincs benne semmiféle naiv idealizmus. Az is elképzelhető, hogy ez a tendencia egyszercsak megfordul, és egy erőszakosabb világra ébredünk. Amit szeretne kimutatni – és ez keresztény olvasók számára kihívás lesz –, hogy a szekuláris világ minden nyűgje ellenére egyre békésebb, amit számos változó együtthatásának köszönhető. Nyilván a változók között ott van a társadalom tudásnövekedése, a kultúra változása, a tudományos forradalom és számos más paraméter. Érdemes ezen elgondolkozni, érdemes ezt a nehéz könyvet végigolvasni, és még inkább megrágni, emészteni, hasznosítani. Ha jobban megértjük mitől csökkent le az ókori barbárságtól a modern világig az erőszak mértéke, talán erősebben tudjuk megzabolázni a mai érzelmeinket is. Pinker kötete ehhez megfelelő segítségnek tűnik.

nettas>!
Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

A csillagozásom nem az egyetértésem mértéke, remek részletességgel, alapossággal és különleges szemellenzővel tekint a történelemre.

2 hozzászólás
Dávid_G>!
Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

Monumentális alkotás arról, miként szelídültünk meg és ennek mik az okai temérdek grafikonnal alátámasztva. Sok helyütt kifejezetten érdekes, néhol azonban a túl sok statisztika miatt küzdelmes olvasmány. Legfőbb erénye, hogy megtanítja értelmezni, értékelni jelenlegi helyzetünket a világtörténelem tükrében.

Nagyon tetszett az utolsó fejezet összefoglaló jellege, melyben minden lényeges következtetés leírásra került. A mélyebb megértéshez az egész könyvet érdemes elolvasni, de az utolsó fejezetet mindenkivel elolvastatnám.


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

A legdöbbenetesebb a videójátékok iparága, amely a következő nemzedék médiuma, bevételei a mozival és a rögzített zenével vetekszenek.
A videójáték a szabályozatlan tartalom virágzó anarchiája, elsősorban fiatalok készítik fiataloknak. Bár a játékokban hemzseg az erőszak és a nemi sztereotípia, egy tevékenység éppen a távolléte miatt feltűnő. Francis X. Shen jogtudóselemezte az 1980-as évek óta piacra dobott videójátékok tartalmát, és felfedezett egy szinte tökéletes tabut:

Valószínűleg a nemi erőszak az egyetlen elem, amely nem szerepelhet a videójátékokban […] A való életben nyilvánvalóan rettenetesebb a sorozatos, sokszor brutális gyilkosság vagy egész városok lerombolása, mint a nemi erőszak. A videójátékban azonban szóba sem jöhet, hogy valaki egy gomb lenyomásával megerőszakolja az egyik szereplőt. Mintha az „ez csak egy játék” magyarázkodás üresen csengene a nemi erőszak esetében. […]
Még a szerepjátékok virtuális világában is tabu a nemi erőszak.

453-454. oldal

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

7 hozzászólás
vargarockzsolt>!

…azt várhatnánk, hogy a hetero férfi így gondolkozik meleg férfitársairól: „Remek! Több nő jut nekem.”

505. oldal

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

Barbár >!

Érdekes kérdés, hogy mi tágította ki az empátia körét. Az egyik lehetséges válasz éppen az írni-olvasni tudás terjedése.
Az olvasás a nézőpontváltás technológiája. Ha valaki más gondolatai járnak a fejünkben, az ő nézőpontjából szemléljük a világot.

209. oldal

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

vargarockzsolt>!

Az áldozatok túl sok dologra emlékeznek, az elkövetők viszont túl kevésre. Amikor 1992-ben Japánba látogattam, vettem magamnak egy útikönyvet, amely készségesen felsorolta a japán történelem legfontosabb eseményeit. 1912 és 1926 között megemlítette a Taisó-demokráciát, majd a következő pont az 1970-es oszakai világkiállítás volt. Gondolom, semmi érdekes nem történt Japánban a köztes években.

555. oldal

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

Kapcsolódó szócikkek: 1992 · Japán · Oszaka
vargarockzsolt>!

A neveltetés hatásait és a gyermek kortársi környezetének hatásait összehasonlító vizsgálatokban – a gének állandósága mellett – szinte mindig a kortársi környezet nyer.

149. oldal

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

vargarockzsolt>!

London bombázása. Feller szerint a második világháborúban London bombázásakor a londoniak észrevették, hogy a város néhány részét többször is eltalálták a német V–2 rakéták, más részeit viszont egyáltalán nem. Meggyőződésükké vált, hogy a rakéták egy-egy negyedet vesznek célba. Amikor azonban a statisztikusok kis négyzetekre osztották London térképét, és összeszámolták a bombatalálatokat, kiderült, hogy a találatok a Poisson-folyamat eloszlását követik – más szóval, a bombák véletlenszerűen potyogtak. Ezt az epizódot örökíti meg Thomas Pynchon 1973-as regénye, a Súlyszivárvány, amelyben Roger Mexico statisztikus pontosan jósolja meg a bombák eloszlását, bár becsapódásuk pontos helyszínét nem. Mexico kénytelen győzködni az embereket, hogy nem lát a jövőbe, amikor a londoniak kétségbeesetten kérdezgetik, hogy hová érdemes menekülniük.

240. oldal

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

vargarockzsolt>!

A születésnap-paradoxon. A legtöbben meglepődve fogadják, hogy ha egy szobában legalább 23 ember van, akkor több mint 50 százalék valószínűséggel van köztük kettő, akik egy napon születtek. 57 embernél ennek már 99 százalék a valószínűsége. Ebben az esetben a naptárban találjuk az illuzórikus csoportosulásokat. A naptárban véges számú nap van (366), ezért az év 366 napján eloszló születésnapok közül néhány kénytelen egy napra esni, hacsak valamilyen rejtélyes erő nem tartja őket távol egymástól.

240. oldal

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

vargarockzsolt>!

Az erőszak vizsgálatainak megbízhatóan visszatérő eleme, hogy a gyilkosságok többségét tizenöt és harminc év közötti férfiak követik el. Nemcsak arról van szó, hogy az emlősfajok többségénél a hím a versengőbb nem, hanem arról is, hogy a Homo sapiens fajban a hírnév alapozza meg a hierarchiában elfoglalt helyet, és ezt a befektetést már a felnőttkor elején el kell indítani, hogy élethosszig kitartson a haszna. A férfiakra jellemző erőszakot azért lehet szabályozni is: energiájukat bármely ponton felhasználhatják azon a skálán, amelynek két végpontja a többi férfi val való versengés a nők megszerzése érdekében, illetve a közvetlen udvarlás a nőknek, amikor is a gyermekeik jelentik a befektetést; ezt a skálát a szociológusok úgy is nevezik, hogy „taplóság vagy apaság”. Az elsősorban férfiak által benépesített társadalmi ökoszisztémában egy adott férfi számára a skála „tapló” vége az optimális, mert csak az alfa státusz elnyerésével kergetheti el a versenytársait, és ahhoz is szükség van rá, hogy udvarlási szándékkal közeledhessen a ritka nőkhöz. Az a közeg is a taplóságnak kedvez, amelyben van elég nő, de egyes férfiak monopolizálják őket. Ilyen körülmények között érdemes kockára tenni az életüket, mert ahogy Daly és Wilson megfogalmazta, „aki felismerhetően a teljes reprodukciós kudarc felé tart, annak még élete kockáztatásával is mindent meg kell tennie, hogy javítson jelenlegi életkilátásain”.

131-132. oldal

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

vargarockzsolt>!

A Bibliában ábrázolt világ vadsága mai szemmel nézve elképesztő. Az emberek rabszolgasorba taszítják, megerőszakolják és meggyilkolják legközelebbi hozzátartozóikat. A hadvezérek válogatás nélkül öldösik le a civileket, köztük a gyerekeket is. A nőket szexuális játékszerként adják-veszik, és kizsákmányolják őket. Jahve pedig százezreket kínoz meg és mészárol le puszta engedetlenségért vagy éppen ok nélkül. Ezek az atrocitások nem elszigeteltek, és nem is mellék szálak. Az Ószövetség valamennyi főszereplőjét érintik, azokat tehát, akiket a vasárnapi iskolában lerajzolnak a gyerekek. És a borzalmak évezredeken át folyamatosan sorjáznak, Ádámtól és Évától Noén, a patriarkákon, Mózesen, Józsuén át a bírákig, Saulig, Dávidig, Salamonig és tovább. Raymund Schwager bibliakutató szerint a héber Biblia „több mint hatszáz olyan szövegrészt tartalmaz, amelyben nemzetek, királyok és magánemberek megtámadják, elpusztítják és megölik egymást. […] Jahve körülbelül ezer szakaszban maga hajtja végre a kegyetlen büntetést, számos szakaszban az Úr vezeti el a bűnöst a megtorló kardjához, több mint száz szakaszban pedig Jahve konkrét parancsot ad mások megölésére.” Matthew White, az atrocitások önjelölt szakértője, aki adatbázist vezet a különböző nagy háborúk, mészárlások és népirtások halálos áldozatainak becsült számáról, mintegy 1,2 millió halálesetet számolt össze a Biblia tételesen felsorolt tömegmészárlásaiból. (Ebbe nem számolta bele a Krónikák első könyvének 13. szakaszában elmesélt, Júda és Izrael közötti háború félmillió áldozatát, mert történelmileg valószínűtlennek tartja e számot.) A Noé-féle özönvíz halottai további 20 millió embert jelentenek.

A jó hír persze az, hogy mindebből kevés történt meg a valóságban. Nemcsak arra nincs bizonyíték, hogy Jahve özönvizet zúdított a földre, vagy hogy felperzselte a városokat, hanem szinte biztos, hogy a pátriárkák, a kivonulás, a hódítás és a zsidó birodalom is csupán kitaláció. Az egyiptomi iratokat kutató történészek nem találták nyomát egymillió rabszolga távozásának (pedig ez azért nyilván feltűnt volna az egyiptomiaknak), és a régészek sem bukkantak bizonyítékra Jerikó és a szomszédos városok romjai között azzal kapcsolatban, hogy i. e. 1200 körül valakik fosztogattak volna. És ha az i. e. első évezred fordulója táján valóban az Eufrátesztől a Vörös-tengerig húzódott Dávid király birodalma, akkoriban senki sem vette ezt észre.

30-31. oldal

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

1095 és 1208 között a keresztes seregek „igazságos háborút” vívtak, hogy visszaszerezzék Jeruzsálemet a muszlim törököktől, valamint hogy feloldozást nyerjenek bűneik alól, és a mennyországba kerülhessenek. Útközben lemészárolták a zsidó közösségeket, megostromolták és kifosztották Nikaiát, Antiokheiát, Jeruzsálemet és Konstantinápolyt, majd végeztek a helyi muszlim és zsidó lakossággal. Rummel 1 millióra becsüli a halottak számát. A világon akkoriban 400 millióan éltek, ami a 20. század közepén mért népesség mintegy hatoda, a világ mai népességéhez képest tehát 6 millió lenne a keresztes hadjáratok áldozata, ami a nácik zsidóirtásának felel meg.

171-172. oldal

Steven Pinker: Az erőszak alkonya Hogyan szelídült meg az emberiség?


Hasonló könyvek címkék alapján

P. J. Blumenthal: Kaspar Hauser testvérei
Eric Berne: Emberi játszmák
Jared Diamond: A világ tegnapig
Edward T. Hall: Rejtett dimenziók
Malcolm Gladwell: Kivételesek
Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák
Mary Aiken: Cyber-csapda
Karina Halle: Veszélyes trükkök
Paul Boyer – Stephen Nissenbaum: Boszorkányok Salemben
Carl Gustav Jung – Marie-Louise von Franz (szerk.): Az ember és szimbólumai