A ​Tűzhegy varázslója 83% 71 csillagozás

Én nem tudom, hogy én vagyok béna vagy a könyv készítői bakiztak. spoiler
Nagyon szeretem az ilyen könyveket, de ez most annyira nem tetszett. Olvastam már jobbat is.

Hú, minden lapozgatós könyvek ősatyja, igazi klasszikus! A legelső alkalom, hogy mi lehetünk a főhősök, és az első sanda pillantásunkat vethetjük Titán hihetetlen világára. Sokat ugyan még nem látunk belőle, csak egy randa nagy hegyet, azt is belülről. És még nem is sejtjük, miféle kalandok és elképesztő helyszínek várnak majd ránk a következő kötetekben. Mert fogunk mi még bogyókra vadászni a Skorpiók mocsarában, varázsigeket tanulni Yaztromo tornyában, félig szomjan halva bolyongani a Koponyák sivatagában, vagy épp két pofára zabálni a húsgombócokat a Mampangi Erőd konyháján.

Viszont ezen csodás fantáziavilág egyik legordenárébb szemétládáját, Zagort, a Tűzhegy nyamvadt varázslóját máris megismerhetjük. Kezdő lapozgatós kalandnak tökéletes: laza kincsvadászat, a történet első felében olyan könnyedén legyőzhető szörnyekkel, hogy az ember szinte szégyenli magát, amiért a szerencsétlen orkoknak, goblinoknak vagy kígyóknak kábé esélyük sincs akár egyetlen csapást is bevinni. Sőt, ha jókor rántjuk elő a megfelelő varázstárgyat, akár még a főgonoszt is különösen megalázó vereségben részesíthetjük.

Az illusztrációk is szuperek, a részeg orkok, a hajógyárban melózó csontvázak vagy épp a széklábbal támadásba lendülő vén börtöntöltelék képmása valami zseniális :D

Értetlenül állok a tény előtt, mely szerint ez a kaland rém nehéz lenne :D Az egyik legkönnyebb – ráadásul amennyiben rajzolsz egy fasza térképet úgy a végső labirintusból is ki lehet jutni, de az is igaz, hogy ha nem veszed észre az egymásba nyíló titkos átjárókat, akkor neked harangoztak. Persze úgy könnyebb, hogy amik ezek után jöttek azokban 15-17-re is simán meg lehet halni, ide 4-5 végigjátszás már elég.

Érdekes, hogy az egyetlen könyv, amit még együtt írta szerzőpáros, nyilván a pénzt szerették de arra rájöttek, hogy jobb külön írni, és akkor nincs annyi probléma, meg gyilkolás.

A rajzok ritka jók, Russ Nicholson kedvenc grafikusom a sorozatból, de az valóban látszik, hogy a kezdeti szárnypróbálgatások idején alkották. Mindenesetre fantasy rajongóknak kötelező, ad egy gyorstalpalót, hogy is néz ki egy ork, goblin, troll, hogy képzelj el lényeket.

A Zagorral való végső csata viszont szerintem fantáziátlan, jobban örültem volna, ha megjelenik a Labirintusban helyenként, persze 82-es nem tudták még koppintani a Labirintust.

A sztori nem rossz, igazi tipikus fantasy-dungeon az első pillanattól az utolsóig. Ha azt vesszük, az azóta online is elérhető térképpel együtt akár egy remek kis első szintű RPG-s kalandmodulnak is elmegy – tudjátok, amit belépőként mesélünk le a teljesen „szűz” kezdő játékosoknak. :)

1982-ben, amikor eredetileg megjelent a könyv, Steve Jackson és Ian Livingstone nem sejtették milyen népszerű sorozatot indítottak útjára. Hozzánk a 80-as évek végén érkezett meg az első Kaland Játék Kockázat könyv, de az nem a Tűzhegy Varázslója volt. A Rakéta kiadó a Halállabirintus című könyvvel indított így, mi az elsőt csak másodjára kaptuk meg. :D

Az alaptörténet a legnagyobb szerepjátékos sablon: Bátor kalandozó révén meg akarjuk szerezni a gonosz varázsló régóta gyűjtögetett kincseit. Csak ez a varázsló nem toronyban, hanem egy hegy barlangrendszerében lakik. A Tűzhegy lábánál kezdődik a kalandunk…

A Tűzhegy Varázslója a szerzőpáros egyetlen közösen írt könyve. A kaland első fele Livingstone, a befejező rész Jackson érdeme. Nagyon érződik rajta, hogy első próbálkozás, de ez egyáltalán nem csökkenti a könyv érdemeit. A kaland a legegyszerűbb szabályokkal operál. A legtöbb harc iszonyat könnyű, de élvezetes. Nagyon furának találtam, hogy szinte mindig kapunk valami jutalmat cselekedeteinkért. Pl.: A könyv elég sokszor dobálózik a megnyert csata után plusz szerencse pontokkal. Ez a későbbi kalandokra már nem jellemző. Az egyetlen nehézség a kulcsok megtalálása, (nekem másodjára sikerült), na meg a kaland végi útvesztő lehet. Ötletesnek tartottam, hogy a kulcsok kutatását nem hangoztatja a játék, csak ha eljutsz a legvégére, akkor közli, hogy nem ártott volna begyűjteni őket. Hangulatilag teljesen rendben van, igazi komor útvesztőben érezheted magad. A végső csata a Varázslóval kissé csalódás volt számomra, túlságosan sok mindennel le lehet gyengíteni. Semmivel nem volt több, mint egy kissé erősebb mezei ellenfél.

A könyv borítója nagyon szép, a szokatlan dizájn is tetszik, hogy a könyv címe a borító közepén helyezkedik el. A belső illusztrációk is színvonalasak.

A Tűzhegy Varászlója lehet, hogy fantasy sablonokra épül, de így is szórakoztató tud lenni, még akkor is, ha nem ez az első kalandod a Titán világában.

Az egyik legjobb volt a KJK szériában. :)

Csak azért négy csillag, mert nem vagyok az a típus aki, ha nem sikerül neki valami az életben, akkor feladja, és egy kövön ülve elsiratja az életét. :P

Első játékkönyvnek nagyon jó volt. Első próbálkozásra túléltem, de nem voltam elég bevállalós, mert csak egy kulcsot szereztem meg. Másodszorra már minden lehetséges szobába bementem, de igazából így sem volt nagy kihívás, mert magas pontjaim voltak és szinte sosem tudtak megsebezni. És hála az égnek végül a jó kulcsok voltak nálam. Az útvesztő része (a folyó után) elég csavaros volt, de egy jól rajzolt térképpel simán meg lehetett lelni a helyes utat. A végén pedig egyik fő csata sem volt veszélyes, ha közben összegyűjtötted a megfelelő dolgokat. Különben a sztori és a helyszín is nagyon tetszett nekem. Szóval összességében így kezdő játéknak jó volt, de nem volt nagy kihívás.

Könnyű pálya, sok lehetőséggel,könnyű ellenfelekkel, még ha kis értékeid is vannak. A jutalmazás még nem forrott ki, a kevesebb néha több, de hogy aztán a következő könyvekben lehetetlen nehéz kalandokat írjanak sorozatban, átestek a a manticore farkára, vagy is farának túloldalára… szóval jó kaland, érdemes mindenhova benézni, az utolsó labirintus szívás, de szerintem csak nincs jól megírva, nem én vagyok béna :P

Olvastam, hogy ennek a résznek a minősége/stílusa nem egységes, de én ezt egyáltalán nem vettem észre, sőt szerintem sokkal kompaktabb, mint a Halállabirintus. Az utóbbi, ellentétben a címével, nem elég labirintusos. A Tűzhegy varázslója inkább az, a tök jól kitalált négyféle (középső) elágazásával, ami kapásból három újraolvasásra adhat okot. Ezen kívül az is jobb (szerintem), hogy útközben több olyan tárgy is van, amiket fel lehet használni különböző szörnyek ellen.
Persze maga a sztori egy picit esetlenebb, nem tudunk meg semmiről semmit, de ez lehet direkt dramaturgia is, hiszen, ha az olvasó a hős, akkor bizonyára többet is tud, mint a könyv. :)