1977. augusztus elsején jelent meg Elvis Presley három testőrének és életre szóló barátjának botrányos sikerű vallomása, amelynek megformálását a tollforgatásban nem különösebben járatos, nehéz fiúk Steve Dunleavy újságíróra bízták.
„E könyv, szándékunk szerint egy utolsó, kétségbeesett kísérlet volt arra, hogy kapcsolatot teremtsünk Elvisszel. El fogja olvasni, és borzasztóan meg fog haragudni ránk, mert tudja, hogy minden szó igaz – mondja Sonny West. – Mi pedig készek vagyunk hazugságvizsgálatnak alávetni magunkat, hogy bebizonyítsuk. De talán valami jó is születik ebből.” A jó tanács későn érkezett, Elvis tizenöt nap múlva halott, de tán nem későn azoknak, akik hisznek abban, hogy minden életnek megvannak a fájdalmas, de tanulságos igazságai.
Mi történt, Elvis? 10 csillagozás

Enciklopédia 32
Szereplők népszerűség szerint
Elvis Presley · Dave Hebler · Priscilla Presley · Vernon Presley
Helyszínek népszerűség szerint
Most olvassa 3
Várólistára tette 9
Kívánságlistára tette 7

Kiemelt értékelések


Június végén került a mozikba az Elvis című film, mely az 1977. augusztus 16-án elhunyt világhírű énekes, stílusikon és szexszimbólum Elvis Presley életét dolgozza fel. A 159 perces zenés film szerintem egy kihagyhatatlan alkotás, imádtam! Mivel a mozi leginkább Elvis és a menedzsere, Tom Parker kapcsolatára helyezte a hangsúlyt, így kíváncsi lettem a király életének, személyiségének további részleteire is. Épp kapóra jött ez könyv, mely Elvis halála előtt két héttel jelent meg és azoknak az embereknek az elbeszéléseiből állt össze, akik közvetlen közelről követték végig a karrierjét.
Míg a mozi a sztárrá válás folyamatára, a zenére és a látványra helyezte a hangsúlyt, addig ez a könyv Elvis személyiségére, ellentmondásos cselekedeteire, botrányaira és függőségeire koncentrált. Botránykönyv a javából! Hogy a könyv bosszúból vagy tényleg jó szándékkal készült-e el annak idején, az számomra nem világos. Az viszont tény, hogy a kötet által árnyaltabb képet kaphattam egy olyan legendáról, akinek popkulturális hatása a mai napig érezhető.


Aki átfogó történetet szeretne olvasni Elvisről, az csalódni fog, ha ezt a könyvet választja. Ez egy nyílt felhívás volt magának a Királynak annak idején – bár egy picit elkéstek vele. Menthetetlenül gurult lefelé a lejtőn, akkor már évek óta, és ezt a gurulást nem állíthatta meg semmilyen akadály.
Eszembe jutott a Több, mint testőr c. film, ami a szó önálló értelmében igaz a könyvre, hiszen Elvis testőrei gyűjtötték össze a legkellemetlenebb pillanatokat az életéből, amiket csak egy bennfentes tudhat. Nőügyek, botrányok, drogok, azaz sex, drug & rock'n'roll! Elvis átalakulása egy folyamat volt, ami ott kezdődött, amikor felfedezték a tehetségét. Fiatalon, szerényen, nagy tervekkel nézett elébe az életnek, aztán kialakult nála a „sztár szindróma”, és egyre több rossz tulajdonságot és jellemvonást szedett magára. Le kellett volna csillapodnia, és nem dorbézolnia halála napjáig, ez lett volna a normális. A környezete és az egész világ aggódott érte, amikor a gyógyszerek tönkretették a testét, és szép lassan a lelkét is.
Inkább azoknak ajánlom a könyvet, akik azt szeretnék kideríteni, mi vezetett Elvis tragikus halálához.


Nem tudom mennyire igazak a könyvben leírtak, de megdöbbentő tények láttak napvilágot az egyszer biztos. Sok dolgot elképzelhetetlennek tartok, már-már kitalációnak és nem utolsó sorban viccesnek. Amit ezek hárman összehordtak Elvisről nagyon távol áll attól, akit mi láthatunk (sajnos csak megmaradt felvételekről) és akit mi ismerhetünk a médiából. Kívánom, hogy ne legyen igaz a könyv körülbelül fele. (rosszabbik fele)
Egyébként a mű szerkezete eléggé követhetetlen, nincs benne időrend, csak emlékezés és mesélés útján ugrál az évek között. Nyelvezete irtó régies de érthető. Jó volt elolvasni, de Elvis rajongók kétkedéssel fogják fogadni :D


Tetszett, viszont lassan haladtam vele. Kár, hogy összevissza ugrálnak az időben, az események sorrendbeli leírása jobb lett volna.
Ez a második Elvis könyvem és ismét csalódtam a királyban, bár nem számítottam másra. Valamelyik dolga eléggé csalódást keltő, drogok, lecsúzás, elhízás… spoiler
A másik dolog, ami számomra hihetetlen spoiler Persze nem voltam ott, honnan tudhatnám ez tényleg megtörtént-e, de ezeket a dolgait nem akarom elhinni.
A többi úgy ahogy hihetőenek tűnt számomra.
Népszerű idézetek




Ahogy teltek az évek, és Priscilla személyisége kifejlődött, úgy találta, hogy sokkal több dolog is van az életben, mint a gazdagság. Rájött az 1972-ig tartó időben, hogy gyakorlatilag egy aranyketrec rabja volt.
216. oldal (1982)




Elvis Presley leghőbb vágya az volt, hogy filmsztár legyen, igazi filmsztár. Szomorú, hogy a harminckét film, amit 1956 és 1972 között készített, saját mértéke szerint sohasem elgítette ki ezt az ambícióját.
258. oldal (1982)
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Matt Richards – Mark Langthorne: Bohém rapszódia 91% ·
Összehasonlítás - Mátyás Lara (szerk.): Queen ·
Összehasonlítás - Neil Strauss: Mötley Crüe – The Dirt 94% ·
Összehasonlítás - Tony Iommi – T. J. Lammers: Iron Man 93% ·
Összehasonlítás - Dave Grohl: A történetmondó 93% ·
Összehasonlítás - Szász Adrián: Rock & Road 94% ·
Összehasonlítás - Al Jourgensen – Jon Wiederhorn: Ministry 94% ·
Összehasonlítás - Lévai Balázs: Lovasi 90% ·
Összehasonlítás - Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A Rock története 1. 91% ·
Összehasonlítás - Jon Wiederhorn – Scott Ian: A gitáros faszi az Anthraxből 91% ·
Összehasonlítás