Barátom ​a mosómedvém, Rascal 7 csillagozás

Sterling North: Barátom a mosómedvém, Rascal

Az önéletrajzi ihletésű mű főszereplője egy 12 éves kisfiú, aki egy éven át gondoz és nevel egy kis csintalan mosómedvét, egy bűzös borzot, egy mormotát és egy varjút. Pátoszmentes, költői, lebilincselő mű, kitűnő környezetrajz jellemzi ezt a fejlődés- és állatregényt, ami gyermekekhez és felnőttekhez egyaránt szól.

Eredeti megjelenés éve: 1963

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Ciceró, Budapest, 1998
186 oldal · ISBN: 963539196x · Fordította: Jászay Gabriella · Illusztrálta: Zsoldos Vera

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

encus625 P>!
Sterling North: Barátom a mosómedvém, Rascal

Kedves történet egy 12 éves fiú egy évéről, amikor egy mosómedvével osztotta meg minden kalandját. Igazán jófej volt Rascal is. A könyvből sugárzik a természetszeretet és -ismeret, megvan a maga humora és bája.

>!
Ciceró, Budapest, 1998
186 oldal · ISBN: 963539196x · Fordította: Jászay Gabriella · Illusztrálta: Zsoldos Vera
Baraby P>!
Sterling North: Barátom a mosómedvém, Rascal

Kedves kis történet tele az állatok és a természet szeretetével.
Miközben Európában a végéhez közeledik az első világháború, egy 12 éves amerikai kisfiú mosómedve kölyköt talál az erdőben, így kezdődik Rascal és Sterling kalandja. A mosómaci mondani sem kell egy igazi rosszcsont, kíváncsiságát csak cukisága múlja felül. Én beleszerettem.
A vége pedig különösen tetszett, spoiler jó lecke a felelős állattartásról.

Lahara IP>!
Sterling North: Barátom a mosómedvém, Rascal

Szeretem azokat a könyveket, ahol közel élnek a vadonhoz, ahol a főbb szereplők gyerekek, és vannak állataik. Én is szeretnék egy mosómedvét! Mert játékos, mert okos, mert vicces.
Van belőle anime is, Araiguma Rascal címen, még nem láttam. Hogy lehet, hogy én erről könyvről nem tudtam korábban? Nagyon tetszett.

Dominik_Blasir>!
Sterling North: Barátom a mosómedvém, Rascal

Tudom hogy mikor olvastam (még 10-12 évesen) élveztem, és szerettem, de már csak nagy vonalakban emlékszem rá. Újra el kellene olvasni.

XX73>!
Sterling North: Barátom a mosómedvém, Rascal

Az év egyik pozitív meglepetése volt számomra ez a könyv. Se a cím, se a borító nem nagyon keltette fel a figyelmemet, ímmel-ámmal vettem a kezembe a szétesős kis könyvecskét.

Beszippantott a történet.

Bájos ifjúsági regényt olvashattam. Csupa ötlet, sziporkázó humorbombák, és még pozitív hangvételű is. Ja, és hogy állatokról szól…


Népszerű idézetek

XX73>!

Egy súlyos hibát elkövettem azonban, és ez az volt, hogy megkóstoltattam Rascallal a gyenge csemegekukorica ízét. A kertembe ültetett kukorica soraiból egy szárról lecsavartam egy kövér csövet, lefejtettem róla a hajat, és odaadtam a kukoricát kedvencemnek, aki gondosan figyelte az egész műveletet, Semmiféle egyéb ennivaló, amit valaha megízlelt, nem ért fel ezzel a most először megkóstolt lédús, zamatos új gyönyörűséggel. Majdnem az egész első csövet megette, azután szinte tébolyodottan belekapaszkodott egy másik szárba, és lassan a földre húzta. Viaskodott és küzdött az újabb kukoricacsővel, letépte róla a héj nagy részét, és ahogy az előbbit, ezt is mohón majszolni kezdte. Ez még mindig nem volt számára elég, a második csövet félig felfalva otthagyta, hogy újabb kukoricatőbe kapaszkodjon. Részeg volt és féktelen a csemegekukoricának nevezett nektártól és ambróziától.
Rascal tivornyáját mulatságosnak találtam. De amikor elmeséltem apámnak a történteket, komolya rám nézett és azt mondta:
– Attól félek, Sterling, bajt hoztál magadra.
Hogy bajt hoztam magamra, az tény. Rascal a következő éjszakának csak a felét töltötte az ágyunkban – ez nem zavart különösen, hiszen augusztusban egy mosómedvével együtt aludni túl meleg mulatság ahhoz, hogy kényelmes legyen. Tudtam, hogy valahogy kiengedhette magát, és valami portyára indul a szomszédságba. De ez nem volt szokatlan dolog.

XX73>!

Hazafias hullám árasztotta el a város gyermekeit, a lányok húszasával kötötték a khakiszínű csuklómelegítőket, és a fiúk abban versengtek, ki tud több őszibarackmagot gyűjteni, amit faszén készítésre használtak a gázmaszkokhoz.
A másik élénk küzdelem az ezüstpapír gyűjtéséért folyt. Az utcákon és fasorokon fel-le mászkáltak a fóliagyűjtők, minden gyerek önmagának dolgozott. De nekem volt segítségem. Amint Rascal halványan megsejtette, mi az elgondolás, felsorakozott előttem, és kutatta a csatornát a fénylő lemezekért. Mosómedvém időnkénti hozzájárulásának köszönhetően az én ezüstpapírgolyóm egyike volt a legnagyobbaknak.

XX73>!

Theo eddig még nem látta Rascalt. Az lesben feküdt, élesen figyelt és hallgatózott. Lehet, hogy nem tudta a jellemeket tökéletesen megítélni, de különböző hangárnyalatokra meglepően érzékenyen reagált. Tudta, mikor dicsérik vagy szidják, és az emberek mikor szeretetteljesek vagy mérgesek. Semmiképpen nem bízott ebben a bronzhajú idegenben, noha tekintete gyakran rátévedt fénylő hajára.
Tulajdonképpen egyelőre gyakorlatilag azért volt láthatatlan, mert egy nagy jaguárbőr szőnyegen feküdt, amit Justus bácsi küldött nekünk Parából, Brazíliából. A felemelt fejben realisztikus üvegszemek ültek, melyekkel Rascal gyakorta játszadozott, és néha megpróbálta őket kiszedni. A kis mosómedve teljesen beleolvadt a hajdani vad dzsungelmacska szép mintájú bundájába.
Mikor Rascal, mint az amazonasi jaguár testetlen szelleme, kezdett a bőrről felemelkedni, Theót szinte halálra rémítette.
– Mi az ördög ez?
– Ez Rascal, az én jó kis mosómedvém.
– Úgy érted, itt él a házban?
– Csak a nap egy részében.
– Harap?
– Nem, ha nem ütöd meg, vagy nem szidod le, nem.
– Sterling, azonnal vidd ki innen ezt az izét.
– Rendben van – egyeztem bele vonakodva, de tudtam, hogy Rascal, ha akarja, bármikor be tudja magát engedni.
Rascal a nap hátralévő részét a tölgyfában alva töltötte, de éjjel, mikor felkelt a hold, lehátrált a fájáról, megnyomta a zsaluajtót, könnyedén kinyitotta, teljes bizalommal bevonult hálószobánkba és bebújt Theo mellé. Apámmal, akivel fent aludtunk, vérfagyasztó kiáltásra ébredtünk. Pizsamában vágtattunk le arra, hogy Theo egy széken áll, egy önelégült kis mosómedve kölyöktől sarokba szorítva; ez lent ült a földön, és felfelé pislogott erre a bolondos emberi lényre, aki úgy visít, mint egy tűzoltósziréna.

Kapcsolódó szócikkek: üvegszem
XX73>!

Minden mosómedvét vonzanak a fényes tárgyak, és Rascal sem volt kivétel. Megbűvölte őt az ajtó rézgombja, üveggolyók, eltört Ingersoll órám és különféle apró pénzérmék. Három fényes, új pennyt adtam neki, és mint egy igazi kis fukar, féltő boldogsággal gyűjtötte be őket. Gondosan megtapogatta, megszagolgatta, megnyalogatta, ízlelte őket, azután egy sötét sarokba rejtette,
néhány más kincsével együtt. Egyik nap eszébe jutott, hogy az egyik pennyjét kivigye a hátsó udvarba. Poe, a holló a tornác rácsán gubbasztott, a macskákat ingerelte, de biztonságos távolból, hogy ne tudják elérni. A hollónyelven károgó és szitkozódó rekedt hangú öreg madár a szárnyait emelgette és peckesen billegett, mint egy játékterem hetvenkedő háryjánosa, mikor Rascal egy lökéssel kinyitotta a zsaluajtót és kitopogott a napfénybe; pennyje úgy ragyogott a szájában, mint a frissen vert arany.
Poe és Rascal, mikor először találkoztak, azonnal megutálták egymást. A hollók, ahogy más madarak is, tudják, hogy a mosómedvék elrabolják a fészkükből a tojásokat, és sokszor megeszik a fiókákat. Ehhez még Poe féltékeny is volt. Látta, ahogy becézem, kényeztetem a kis mosómedvémet. Rascal azonban már elég nagy volt ahhoz, hogy zajos összecsapásaik alkalmával néhány farktollat kihúzzon a nagy, fekete madárból. És Poe elég okos volt ahhoz, hogy kerülje a kockázatokat.
A penny viszont olyan csábító volt, hogy a holló sutba dobott minden elővigyázatosságot, és lecsapott a fényes tárgyra (a hollókat éppolyan ellenállhatatlanul vonzzák a fényes apróságok, mint a mosómedvéket, és hozzá még megrögzött tolvajok is).
Rascal a szájában vitte a pennyt, és mikor Poe lecsapott, hogy elragadja, a csőre nemcsak a penny fölött csukódott össze, hanem Rascal fél tucat erős, kemény bajuszszálát is hozzáfogta. Mikor a fekete tolvaj gyors elillanásra készült, rájött, hogy oda van rögzítve a mosómedvéhez, aki a düh éles visításával küzdeni kezdett tulajdonáért és életéért. Nem mindennapi látványt nyújtott a fényes fekete tollak és a dühös szőrcsomó kavargása, ahogy Rascal és Poe birkózott és küzdött egymással. Odasiettem, hogy szétválasszam őket, és mindketten dühösek lettek rám. Rascal, először életében, enyhén megcsípett, és Poe számos hálátlan, barátságtalan megjegyzést tett.

XX73>!

A kellékes dobozom, a tekercselővel, a zsinórral és a csalétkekkel készen állt, hogy betegyem a bicikli kormányára rögzített kosárba. Szerencsére a dobozom kicsi volt és inkább zömök, helyet hagyott horgásztársamnak, aki az utolsó néhány nap alatt megszállott biciklista lett.
Rascal szenvedélyesen rajongott a sebességért. Ebben az alig kétfontnyi, lehetetlen és szeretetre méltó kis lényben oroszlánszív rejlett. Megtanulta, hogy a sűrű szövésű drótkosárban, szilárdan markolva elől a peremet, szétvetett lábakkal álljon, kis gomb orra nekifeszült a szélnek, és gyűrűs farka hullámzott, mint egy vadászkutya lompos farka, amikor állja a vadat.

XX73>!

Igaz, hogy háborúban voltunk, fűtés nélkül, hústalan és liszt és befőző cukor nélküli napokkal. De apám meg én nem sütöttünk, és cukoradagunkból
szinte semmit nem használtunk fel, kivéve egy-két kockát a kávéban. Úgyhogy nem éreztem magam túl hazafiatlannak, mikor Rascalnak első cukrát adtam.
Rascal megtapogatta, megszagolgatta, aztán megkezdte szokásos mosó szertartását, fel-alá lötyögtetve tejes táljában. A cukor néhány perc alatt természetesen teljesen elolvadt, és soha ilyen meglepett kis mosómedvét nem látott még a világ. Végigtapogatta a tál alját, hogy megérezze, nem oda esett-e, megfordította jobb kezét, hogy megbizonyosodjon róla, üres, azután ugyanígy a bal kezét vizsgálta meg. Végül rám nézett és éles csipogással kérdezte: ki lopta el a cukrát?
Nevetőrohamomból felocsúdva, újabb cukordarabot adtam neki, amit aprólékosan megvizsgált. Elkezdte mosni, de megtorpant. Ravasz pillantás jelent meg okos, fekete szemében, és ahelyett, hogy ezt a második csemegét is elmosta volna, egyenesen a szájába rakta, azután teljes megelégedettséggel rágni kezdte. Ha Rascal megtanult valamit, az egy életre szólt. Soha többé nem mosott meg cukrot.

XX73>!

Poe, a holló a templomtoronyban lakott, és állandóan azt az egyetlen mondatot kiáltozta, amit tudott, amikor a méltóságteljes hívek a templomba jöttek különböző szertartásokra, esküvőkre, temetésekre: „Jó vicc! Jó vicc!" Az egyházban egy csoport amellett volt, hogy likvidálni kell Poe-t, ha kell, akár puskával.

XX73>!

Wowser szeretetteljes, állandóan éhes bernáthegyi kutya volt. Mint fajtájából a legtöbb példány, kicsit nyáladzott. Bent a házban orrát egy törülközőre fektetve kellett feküdnie, lesütött szemmel, mintha kicsit kegyvesztett lenne. Pat Delaney, a kócos, aki néhány háztömbbel feljebb lakott az utcánkban, azt mondta, hogy a bernáthegyieknek jó okuk van rá, hogy nyáladzzanak. Megmagyarázta, hogy az Alpokban ezek a nemes kutyák télen naponta útnak indulnak, álluk alá erősített kis hordó pálinkával, hogy a hófúvásokban eltévedt vándorokat megmentsék. Az, hogy generációkon keresztül hordozták a pálinkát, amiből egyetlenegy csöppet sem ízlelhettek meg soha, olyan szomjassá tette őket, hogy most állandóan nyáladzzanak. Ez a sajátságuk örökletessé vált, mondta Pat, és számos alom születik okos és szomjas kis bernáthegyi kölykökből, úgyhogy folyton folyik a nyáluk a pálinka után.

Baraby P>!

Rascalt mindig érdekelte, bármit is csináltam. De mikor odajött, hogy megszagolja és megtapogassa a csapdákat, szörnyű gondolatra dermedtek meg az ujjaim. Félretettem a csapdáimat, és kinyitottam az egyik katalógust, amit a St. Louis-i szőrmekereskedők küldtek a csapdaállító prémvadászoknak. Az első oldalon, színesben, szép mosómedve volt látható, mancsa egy erős csapdába szorítva.
Hogy képes valaki egy olyan állatnak, mint Rascal, megcsonkítani az érzékeny, kérdő kezeit? Felkaptam a mosómedvémet, és szenvedélyes bűnbánattal öleltem magamhoz.
A prémkatalógusomat elégettem a kemencében, és csapdáimat felakasztottam a pajta padlásán, hogy soha többet ne vegyem őket elő. Azon a napon az emberek abbahagyták, hogy más embereket öljenek Franciaországban, és azon a napon én is örök béke-szerződést írtam alá az állatokkal és a madarakkal. Talán ez az egyetlen békeszerződés, amit valaha is betartottak.

Baraby P>!

Azután elmondta, hogy a vadlibák (ahogy a hattyúk is) egy életre választanak párt, és évszakról évszakra együtt maradnak, hogy felneveljék kislibáikat az Északi-sarkon, vagy hogy átteleljenek a déli mocsaras deltákban.
– Ezért olyan gonosz dolog vadlibát vagy hattyút lőni – mondta. –
Özvegy pár marad utána.


Hasonló könyvek címkék alapján

Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Jean Webster: Kedves Ellenségem!
Farley Mowat: Baglyok a családban
Nancy Springer: A halálos virágcsokor esete
Jeff Kinney: Rowley Jefferson bitang király kalandja
Jeff Kinney: Pechszéria
Rachel Renée Russell: Szívzűrök
Brandon Mull: A mesés menedék
Sziklai Róbert: Lakli
Kemény Gabi: A konkrét hiúz