Amikor beharangozták, hogy a life and death meg fog jelenni magyarul, nem volt kérdés, hogy elolvasom. Tudtam, hogy nem fogok egy teljesen új történetet kapni, mégis nagy érdeklődéssel vágtam bele; egyrészt, mert érdekelt, hogy milyen lehet ez az egész fiú szemszögből, másrészt, már úgy sem nagyon emlékszem az eredetire. Nem bántam meg a döntésemet, de nem is teljesen azt kaptam, amit vártam.
Úgy kezdtem bele a könyvbe, hogy nem veszem komolyan – az eredeti műveknél is ez volt a taktikám –, ami segített abban, hogy csak a szórakoztató részekre koncentráljak, és ne foglalkozzak azokkal, amik egyenesen bosszantanak. A taktikám bevált, mert szórakoztam. Méghozzá jól szórakoztam.
A stílus ebben a kötetben is megmaradt az egyszerűségnél. Sőt, bizonyos tekintetből még egyszerűbb is lett, hiszen Beau könnyebben és kevésbé kacifántosan fejezi ki magát, mint Bella. Olvasmányos, könnyed, gördülékeny – a több száz oldal gyorsan lepereg, ha az ember képes rávenni magát a folytatásra. A helyszín részemről nagy pozitívumot jelentet, hiszen teljesen passzolt az elmúlt napok borongósságához, ami hozzájárult ahhoz, hogy elragadjon a hangulat.
Szereplők szempontjából nem sok újdonságot kapunk, maximum a nemcserélést. Az elején úgy éreztem, hogy bizonyos karaktereknek nagyon is jót tett ez a váltás. Beau nekem szimpatikusabb volt, mint az eredeti hősnő, de túlságosan érzékeny fiúnak; nincs azzal gond, ha egy férfi érzelmes, de erről a karakterről süt, hogy női lelke van. Ellenben Edythe-t kellemes csalódás volt számomra, míg Edward számomra nyálasnak tűnt, Edythe egy tökös csajnak… Lehet, hogy ezzel mások nem értenek majd egyet velem.
Vannak mellékkarakterek, akiket nagyon kedveltem az eredetiben – sajnos nem tudok nem párhuzamot vonni –, de itt teljesen elvesztek számomra. Hiányzott Alice és Carlisle, és sehogy sem tudtam megbékélni Archie-val és Carinnal. Jaj, a nevek. A nevek olyanok, mintha az írónő kiválasztotta volna a legelső azonos kezdőbetűvel kezdődő nevet, amit fellelt az utónévkönyvben. Borzalmasak voltak.
A történet kezdetén jelen volt a kedves, kellemes nosztalgia, néhány ismertebb jelenetnél jóízűen elmosolyodtam, szóval ezt a célját elérte. Megmaradtak a sutaságok, a cukros, csöpögős romantika. Néhány logikátlanság kiküszöbölésre került, de születtek újabbak azok mellé, amik megmaradtak. A végkifejlett meglepőbb volt, de nem vagyok vele teljesen elégedett. Részemről hatalmas kérdőjelek maradtak, és bár az írónő írja az utószóban, hogy gondoljuk tovább, ahogy szeretnénk, ilyet nem szabad csinálni!
Rajongóknak ajánlom, de azoknak, akiket már az eredeti történet sem nyűgözött le, nem hiszem, hogy pozitív élmény lehet. Vegyes érzésekkel zártam az olvasást, de jó kedvemben vagyok, szóval egy fél csillaggal többet adok, mint eredetileg adnék.
Ne utáljatok nagyon.