Szamurájok ​– a japán harcos (nem hivatalos) kézikönyve 83% 25 csillagozás

Lehetséges piaci célcsoportok:
1.Akik be vannak oltva irónia ellen, és imádják a szamurájokat, meg úgy egyáltalán: mindent, ami Japánnal kapcsolatos.
2. Nincsenek beoltva irónia ellen, de szeretnek néhány szabad órát könnyű, szórakoztató történelmi munkákra szánni.

Turnbull könyve egy kedélyes szarkazmussal megírt, rövid, mókás vázlat a szamurájok mindennapjairól a XVII. századig bezárólag. Nem állítom, hogy nincsenek benne releváns információk, mint például a páncélzat magunkra aggatásának módja, vagy a TOP14 legkellemesebb öngyilkosság becsületen esett csorba esetén, de túl sok mélységet azért ne várjunk. Az író cserébe az irónia könnyű tintájába mártja tollát, elhumorizálgat finoman ezen a vérkomoly, bushidóba belegárgyult harcosokon – ezzel nyilván elegendő okot adna egy morcosabb szamurájnak, hogy egy lendületes vágással tetőtől talpig kettéhasítsa. Alapvetően megértem (mindkettejüket), mert bár rettenetesen szép és érdekes a korszak Japánja, de azt nem merném álltani, hogy sokkal jobb lett volna a kortárs Európánál. Persze aki szamurájnak született, annak jó (feltéve, ha nem kávés, hanem teás, és bír órákon keresztül lehetetlen pózokban guggolni), de a parasztok és nők sorsa aligha volt sokkal fényesebb, mint nyugati kollégáiké. Meg szép dolog a zen buddhizmus, de komolyan, de ezek a fejgyűjtő harcmániások éppen olyan távol álltak Buddhától, mint Belga-Kongó gyarmatosítói, vagy épp a déli rabszolgatartók Jézustól.

Mindenesetre jót mulattam a könyvön.

Tegyük fel, hogy holnap reggel, valami csoda folytán a XVII. századi Japánban ébredsz, farzsebedben ezzel a könyvvel, off. S amolyan Mark Twain jellegű sztori kerekedne off. Szóval kezdetét veszi az Egy szittya, Tokugava Hidetada udvarában c. kaland.

Oda-vissza lapozgatva a könyvet többé-kevésbé képbe kerülnél a helyi viszonyokkal. Persze ahhoz, hogy szamuráji rangra emelkedj, megint egy mongol sereg méretű mázli kellene, de hát ez most egy ilyen szerencsés fantazmagória. Na szóval, szamuráj vagy, könyved is van, Stephen Turnbull pedig a maga szórakoztató, olykor szarkasztikus módján minden aspektusát megvilágítja ennek az életnek. Nem csak az országgal ismertet meg, hanem a felszereléseddel, a divattal (!!), a kiemelkedő példaképek történetével és magával a busidóval is egy kicsit. off Aztán ha mindent jól csináltál és alkalmazkodtál a környezetedhez, a végén magad is földesúr lehetsz. Kedvenc japán történészünk erre nézvést is ellát jó tanácsokkal. Szóval a karrierépítésben semmi nem állhatja utad, maximum egy-egy kóbor puskagolyó, nyíl, lándzsa, vagy egy másik szamuráj rájabőr markolatú katanája. De aggodalomra ekkor sincs ok, hisz a Fehér Jádepavilon már vár téged, ellenfelednek pedig értékes trófeája lesz a fejed, és valaki így is úgyis imádkozni fog érted, hogy eltalálj a nyugati paradicsomba. Ellenkező esetben még visszajárhatsz kísérteni. Szerintem ez is egy tök jó opció.

Könnyed, érdekes és informatív könyvecske, ami megérte a rá kiadott összes forintomat. Szeretem, amikor komoly és intelligens emberek, képesek a saját szakterületüket újfajta megközelítésben prezentálni. Van humoruk meglátni a történelem abszurd oldalát és közvetlen stílusukkal kicsit közelebb tudják hozni az olvasóhoz egy tőlünk ennyire távoli és összetett világ minden szépségét és rútságát, mint a Tokugava-sógunátus szamuráj társadalma. Nem egy markáns szakirodalom, de egy csésze zöld tea mellé elmegy.

Rossz könyvadatlap a molyon:
Mivel a borítót néztem, így egy másik könyvet értékeltem. A lenti értékelésem a Stephen Turnbull: Szamurájok – a japán harcos (nem hivatalos) kézikönyve kötetre vonatkozik.
https://moly.hu/konyvek/stephen-turnbull-szamurajok-a-japan-harcos-nem-hivatalos-kezikonyve
Hihetetlen könnyedséggel és humorral meséli el a képzelt kamarás a szamuráj útját. Az ember azt hinné, hogy csak egy szórakoztató írást tart a kezében, de ha figyel, akkor észreveheti, hogy igen sok információ van a leírásokban, ami történelmileg hiteles, és arról tanúskodik, hogy a kötet írója igen nagy munkát fektetett bele a kutatásba.
Aki nem nagyon járatos a X-XVI. századi Japán történelembe, annak is szórakoztató olvasmány, hiszen nincsenek unalmas leírások. Egy-egy példán keresztül mutat be egy-egy csatát, nagy szamurájt vagy történelmi eseményt az író. Akit érdekel, az úgyis utána fog járni, akit pedig nem, az olvassa nyugodtan tovább a kötetet.
Néha hangosan felnevettem, és elgondolkodtam, hogy hogyan lehet ennyire könnyeden, humorosan megírni egy olyan könyvet, amiben érződik, hogy igen sok munka lett belefektetve. Le a kalappal Stephen Turnbull előtt. Ha ő írná a hazai történelemkönyveket, sokkal többen érdeklődnének a történelem iránt.

Rendkívül humoros, könnyed olvasmány, történelmi tényekkel megfűszerezve a szamurájokról. A címből is igazából rá lehet jönni, hogy ez nem az a száraz történelmi könyv lesz, cserébe viszont kapunk Japán történelméből, hadvezéreiről, és a szamurájok mindennapjaikról egy ironikus kis könyvet. Gyorsan lehet vele haladni, az illusztrációk, képek pedig még élvezetessebbé teszi az élményt. Persze, aki komolyabban érdeklődik a szamurájok iránt, nem biztos, hogy el fogja ez a könyv nyerni a tetszését, de például a témával ismerkedőknek nagyon is hasznos lehet. :)

Élvezetes és pikírt stílusban megírt kis könyvecske arról, hogyan legyél IGAZI SZAMURÁJ, léha és hitvány teremtmény helyett, kedves kis kérdőívvel, http://moly.hu/idezetek/328201 eme fontos dolog eldöntésére és rengeteg esetleírással, elméleti és gyakorlati kapaszkodóval és különféle példákat és elrettentő tényeket állítva elénk, hogy milyen volt az élet az 1600-as évek Japánjában. Főleg pasiknak ajánlom, aki szeretnek harcolósat, várurasat játszani, de én is élveztem! :))

A könyvet unokaöcsémnek vettem születésnapjára, aki akkor épp a harcos/szamuráj mániáját élte és ezért nagyon szerette. Végül egy kihíváshoz kölcsönkérve én is elolvastam és nem bántam meg. Történelem és kelet függőként tudtam szeretni a tudás bővítésére tett erősfeszítéseiért és humoráért. A könyvben rejlő finom iróniáért pedig nagyra értékelem a szerzőt.

Figyelmeztetnék mindenkit, hogy tartózkodjon az olyan léha és hitvány, valamint közönséges emberektől, mint Turnbull. Egy kényes ízlésű szamuráj, vagy aki szamurájjá akar válni, soha nem olvas olyan könyvet, amiben azzal vádolják ezt a kiváló nemesi osztályt, hogy esztelen gyilkosságokat követett el akár háború, akár béke idején. Úgyszintén nem méltó az olvasásra azért sem, mert gunyoros modorban ábrázolja egy komoly és felelősségteljes kaszt szokásait. Egy igazi szamuráj könyvtárában nincs helye ennek a könyvnek. Remélem idővel rá tudom majd beszélni a Legkiválóbb Őfőméltóságát, hogy tiltsa be ezt a nyilvános illetlenséget, amely ilyen lekezelően mutatja be a szamurájokat (95. oldal)
A félreértések elkerülése miatt: értem, hogy a szerző sok helyen ironizál, gyakran mosolyogtam is egyik-másik jól sikerült résznél. De valahogy úgy érzem, Turnbull gúnyt űzött valamiből, amit történészként valószínűleg jól ismer, de nem feltétlenül ért. spoiler
Összességében nekem ez egy klasszikus „Értem én a viccet, csak nem szeretem” eset lett.

Üdítő kis könyvecske. A szamurájok mindennapjait mutatja be, mindezt humorral fűszerezve. Nagyon jól szórakoztam az olvasása közben, miközben tanultam is valamit. Mindenkinek ajánlom, akit kicsit is érdekel a japán kultúra és a szamurájok.

Érdekes kis könyv. Bepillantást kapunk szamurájok útjába. Néha ironikus hangvételű volt, de érdekes téma elfelejtette ezt az érzést. Japán harcosok, hogyan cseperedtek fel, mit tanultak, mit kellet megtanulniuk, hogy jó szamurájok legyenek. Japán egy kis kultúráját megismerhettük.

Szórakoztató stílusban megírt könyv a szamurájok életéről (és haláláról). Bevezetésnek tudnám ajánlani a témához.