Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Taliesin (Pendragon-ciklus 1.) 41 csillagozás
Az elveszett Atlantis legendája, a Halászkirály legendája, Merlin varázsló és Morgan tündér alakja, a Tó Asszonya, Excalibur, Arthur király és a kerekasztal lovagjainak története, a Szent Grál keresése… Az ismert motívumokat az Albion Dala-trilógia írója, Stephen Lawhead a tőle megszokott költőiséggel és kiapadhatatlan mesélőkedvvel, lebilincselően fűzi egymásba új, Pendragon-mondakört felelevenítő ötkötetes regényciklusában, amelynek első része a Taliesin. Atlantis szigetének katasztrófájával virágzó kultúra, fejlett civilizáció pusztul el. A túlélők hajói Britannia délnyugati részén érnek partot, ahol Avallach király és leánya, Charis hercegnő vezetésével felépítik új otthonukat. A titokzatos üvegszigetről az őshonos kelták úgy tartják: tündérnép lakja. A szigetlakó kelta törzsek földjein egyre gyakoribb az erőszakos barbár betörés. A hanyatló Római Birodalom nem képes megvédeni a provinciát: oda a béke, a druidák, a „Sötét Napok” eljövetelét jósolják. A bárdok közül kiemelkedik… (tovább)
Enciklopédia 1
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 6
Most olvassa 2
Várólistára tette 61
Kívánságlistára tette 35
Kiemelt értékelések
Egyfajta idilli egyszerűség és csöndes építkezés jellemzi ezt a művet, emiatt érződik, hogy nem egy mai darab, az én ízlésemnek a könyv feléig kifejezetten lassan és eseménytelenül hömpölyög a cselekmény. Bár szép képekkel dolgozik, áthatja valami szinte gyermekien naiv szemlélet. Nagyon édes dolog arról olvasni, hogy egy kislány unalmában fel-alá rója útját a palotában, gyümölcsöt majszol és közben az író leírja belülről az épületrészeket, de ha hosszú oldalakon ilyen semmiségek zajlanak, az nekem nagyon nem üti át olvasóként az ingerküszöbömet. Kifejezetten luxusnak érzem erre pazarolni egy fantasy regény jelentős részét. Sajnos sem Atlantisz, sem az atlantisziak nem sikerültek valahogy kifejezetten különlegesre, ami szerintem kihagyott lehetőség. Atlantisz egy olyan mágikus szó az európai szépirodalom történetében, amely rengeteg konnotációt hordoz magában, a képzettársítások egész szimfóniáját pengeti meg. Önmagában csak a krétaiak világát idéző bikaugrásokkal színt vinni az ezt a világot lefestő képbe, miközben a műfaj keretei annyi lehetőséget adnának, megdöbbentően monokróm. Kétségtelen erénye viszont a műnek, hogy képes érdekessé tenni a történetet a kelta mitológia, az atlantiszi örökség, a Halászkirály legendája és az Artúr-mondakör proto-elemeinek felvillantásával és egymásba fűzésével. Ahogy az idézetgyűjtemény is mutatja, rengeteg szép, archaizáló hangulatú és irodalmi színvonalú gondolat is felbukkan a könyvben. Ez sokat számított a csillagozásomnál.
Pontosan 20 éve olvastam először ezt a könyvet, a lángoló kelta korszakomban az elsőben, kíváncsi vagyok most mennyire fog tetszeni. Akkoriban sokszor olvastam őket, szerettem Stephen Lawhead (Rézműves Zoltán fordításában) stílusát.
Talán tíz évvel korábban kellett volna olvasnom ezt a könyvet. A régivágású, fekete-fehér high fantasynek amúgy sem vagyok igazán nagy rajongója, ráadásul a történet első kétharmadát eléggé felszínesnek találtam. (Mondjuk ennek egyenes következménye, hogy méretéhez képest a kötet igen gyorsan olvasható, ugyanis nem sok agymunkát igényel a befogadása.) Csak a harmadik, utolsó részben kezdett érdekesebb kérdéseket felvetni.
A regény tulajdonképpen előjáték az Arthur-mítoszhoz: a Halászkirály, a Tó Úrnője és Morgana „előtörténete”, egy-két(?) emberöltővel a jól ismert események előtt. Atlantisz, ahonnan minden elindul, lehetett volna talán egzotikusabb. Bár gyanítom, Lawhead épp azt akarta hangsúlyozni, hogy ők is csak emberek, nem bántam volna, ha kicsivel jobban kiszínezi őket. Hasonlóképpen kaphatott volna nagyobb hangsúlyt a britek életének primitívsége, és mindennapos nehézségeik.
A kereszténység és a pogányság összeütközése egy olyan világban, ahol a pogány mágia működik (ámbár nem mindennapos), érdekes lehetőségeket rejt magában, de ebben egyelőre nem sikerült igazán elmélyednie a történetnek. Azt jól kidomborította, milyen lehetett az őskereszténység, tele őszinte lelkesedéssel és változtatni akarással, de a kultúrák együttélését még lehetett volna árnyalni.
A legutóbbi olvasásom értékelését hozom nektek ma, mely egy kelta világban játszódó high fantasy sorozat első része. Ez az öt kötetes sorozat az Arthur-mondakör témáját járja be, nagyon az elejétől. Ebben a kötetben még sem Arthurral, sem Merlinnel nem találkozunk, ő csak a végén fog megjelenni.
Történetem az íróval úgy kezdődött, hogy még középiskolás koromban rengeteget jártunk könyvtárba édesapámmal, és ott egyszer random levettem a polcról az író másik sorozatát, az Albion dalát, ami akkor nagy kedvenc lett. Azóta már többször elhatároztam, hogy ezt a sorozatot is elolvasom. És azt kell mondjam, hogy nem hiszem, hogy folytatni fogom a sorozatot. Nem volt rossz, de most nem talált meg magának ez a történet.
Eléggé ráment a vallásra a harmadik rész, és kissé túl lett tolva, legalábbis nekem. Kissé erőszakosan volt az egész tálalva. Bár lehet, bennem van a hiba. A történet végén vagy egy nagy tragédia, amire én személy szerint nem számítottam, és nem is érzem szükségesnek. Bár ki tudja, lehet a következő kötetben értelmet nyerne.
A szövegezése mindemellett nagyon élvezetes. Olyan szépen vannak megfogalmazva egyszerű dolgok is, élmény volt olvasni, ilyesmire vágytam, amikor év elején elhatároztam, hogy több olyan fantasyt fogok olvasni, amik nem épp ifjúsági kategóriába sorolandók. A három részre tagolás során nem úgy van felépítve a könyv, hogy egyikben az egyik világ, a másikban a másik világ a főszereplő, hanem egyes könyvekben mindkét történetszálnak jut szerep, fejezetenként, két fejezetenként váltakozik, de nem zavaró módon. Mindig lehet tudni, éppen kivel tartunk és hol vagyunk. Imádtam azokat a részeket, ahol a bárdok szerepeltek az elején. Imádtam Elphin magabiztosságát annak ellenére, hogy senki nem hitt benne. Imádtam Atlantis leírását, az atlantisi nép mindennapjait. Az egész világkép és felépítés nagyon szépen felépített és leírt. Egészen a könyv 3/4-áig nagyon is tetszett, de a vége nem nyert meg magának. Nem mondom, hogy soha nem veszem kezembe a folytatásokat, mert imádom a kelta világot, Merlint és Arthur legendáját is, de nem hiszem, hogy a közeljövőben.
A történetről bővebben:
http://habarkonyveskocsma.blogspot.hu/2017/02/stephen-l…
Hogy is mondjam? A hangulata érdekes volt, és amikor a „Fal”-at emlegették, gondolom, az akkori Lonidium római faláról volt szó (London Wall). Nem tűnt annyira fantasynak, inkább egy régi idők történetét, némi legendákkal keverve elmesélő valaminek.
Az eleje nagyon unalmasnak tűnt, és valami miatt Charist mindig fekete hajúként képzeltem magam elé. Hogy akarom-e olvasni a folytatásait, talán. De nem most.
Azt kell mondanom, életem egyik legfantasztikusabb könyve. Lawhead annyira szépen használja a nyelvet, kellően fokozza az izgalmat, és fantasztikus mesélő. Egy dologgal volt bajom csak, nekem túl sok volt benne az Egy Igaz Isten imádata. Jobban szeretem a fantasy könyvekben a jó öreg kelta, svéd mindenféle egyéb isteneket, mint a mai világ Isteneit. Nem örülök, amikor a ma összeolvad a mesével. De ezen kívül csillagos ötös. Szerettem tíz évvel ezelőtt, és szeretem most is.
Nem is értem, miért nem hallottam eddig erről a könyvsorozatról. Úgy kezdtem bele, hogy miért ne, ha már úgyse tudom mivel lekötni magamat; ezért nem is voltak nagy elvárásaim. Az első könyv még nem annyira tetszett, de a második és a harmadik már olvastatta magát. Kicsit furcsa volt mondjuk, hogy a két cselekmény nem azonos sebességgel haladt, de a végére egész szépen összefonódtak, igaz, hogy szerintem elég kiszámítható volt, hogy mi lesz a végkifejlet. Az is nagyon jól látszik, mennyire szereti és ismeri a szerző a könyvben megjelenő kultúrákat és mondavilágot, tele van az egész történet apró, eldugott kis mitológiai elemekkel, amik számomra nagyon élvezetessé tették az egészet. Számomra attól igazán jó egy könyv, ha érződik belőle, hogy az író szereti, amit alkotott, és foglalkozott is a témával, nem csak úgy összedobta.
Népszerű idézetek
Tíz a gyűrű és kilenc az aranypánt
régmúltnak vitéz vezérein;
Nyolc hősi erény és hét bűntett
a léleknek ára;
Hat a földnek s égnek összege,
minden élő és élettelen;
Öt hajó kelt útra
hogy Atlantis elveszett;
Négy királya Napnyugatnak,
három szent ország;
Két szív vált eggyé vágyból és félszből
büszke Llyonesse-ben;
Egy a világ, és egy az Isten, egy születésről
zengenek a dalnok csillagok.
SRL
7. oldal (Európa, 1999)
– A Sötét Napokra gondolsz?
– A sötétnél sötétebb napokra, az éjsötét korra – rántotta meg lova kantárját Elphin, majd szemét a fejük fölött terpeszkedő szövevényes lombokra szegezte. – Hallod ezt, Taliesin? Figyelj jól, de ne hagyd magad megtéveszteni. Csönd és béke vesz minket körül. De a világban soha nincs béke. A világ nem érti, nem figyeli, mi történik azokkal az emberekkel, akik a földjén élnek. A béke nem létezik. Csak a képzelet játéka. A béke nem más, mint a rövid pihenő, melyet erős karoddal kivívtál magadnak.
335. oldal
A béke korát éltük Atlantisban. Az istenek elégedettek voltak, az emberek boldogok. Bel aranykorongja fényénél játszadoztunk, mi, életerős, napbarnított gyermekek, dalokkal kértük a szüntelen változó Cybelt, áldjon meg bennünket örömteli álmokkal. Végtelen gazdagságban teltek napjaink, azt hittük, ez örökké így marad.
Halottaink szava szólít most: – Meséld el sorsunkat – mondják. – Meséld el, hogy megtudja mindenki.
11. oldal, Egy (Európa, 1999)
A közönség ricsaját túlbömbölte a mélyről, a föld legeslegmélyéről feltámadt robaj: mintha kőcsontok szakadtak volna ki kőízületekből, óriási kőporcok súrlódtak egymáshoz, hatalmas kőfogak csikorogtak, ősi gyökerek pattantak el, szakadtak szét, engedték el a világot.
Charis látta, mint tűnik el az arcok óceánjáról a boldogság, mint lép helyébe a zabolátlan rettegés, ahogy a fehér homok tengerként hullámot vet lábuk alatt.
243. oldal
– Viszont láthatom még valaha Cormacht?
– Ebben a világban nem. Talán a Másik Világban. A lélek örökkévaló – a születés előtt és halál előtt is létezik, hiszen az élet csak múló közjáték, Taliesin, és aki távozik, talán nem is emlékszik rá. Ahogy elfeledjük korábbi életünket is.
– Én emlékezni fogok – közölte határozottan Taliesin.
– Meglehet – felelte Hafgan, és zöld szemét ismét a fiúra függesztette. A táncoló fényben úgy tűnt, Taliesin egészen megváltozott. Mintha gyermekarca hirtelen kortalanná vált volna, nem volt sem fiatal, sem öreg, inkább olyan, akár egy ifjú istenség, egy időtlen, örökkévaló halhatatlan.
Taliesin átkulcsolta térdét és hintázni kezdett ültében. A lángokat bámulva azt mondta:
– Sok alakban éltem, mielőtt megszülettem: voltam napsugár a falevélen, csillag fénye, voltam lámpás lángja pásztorbot hegyén.
Voltam szélhordta sóhaj, voltam ige, voltam nyitott könyv.
Voltam hét folyón átívelő híd, tengeren átvezető ösvény. Voltam hullámokon hányódó csónak, fényes habokon táncoló hajó.
Voltam ser tetején buborék, habos csepp atyám poharában.
Voltam bárdnak hárfáján kilenc esztendőn át a húr, voltam leányok ajkán énekszó.
Voltam zsarátnok szikrája, máglyaláng Beltanékor… láng… láng…
Hangja elhalkult, visszanyerte kisfiús csengését. Taliesin kicsire húzódott, és megborzongott, habár nem volt hűvös az éj.
323. oldal
– Most már értem. A kánya miatt repültek olyan sután. A félelem bénította meg szárnyukat!
– A félelem! Hogy érted ezt?
– A félelem nagy hatalom.
– A legnagyobb hatalom – tette hozzá Indeg. – Hatalmasabb minden erőnél.
– A félelem a gyávát bátorrá, a bátrat merésszé emeli, színigaz – mondta rá Hafgan. – De van a félelemnél nagyobb erő.
Blaise és Indeg hökkenten nézett össze.
– Micsoda? – kérdeztek rá.
– A remény – felelte halkan Hafgan. – A reménységnél nincsen nagyobb erő.
A sorozat következő kötete
Pendragon-ciklus sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara 96% ·
Összehasonlítás - Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város 96% ·
Összehasonlítás - Brandon Sanderson: A királyok útja I-II. 95% ·
Összehasonlítás - Alyona Crower: Árnyak és csillagok 94% ·
Összehasonlítás - Patrick Rothfuss: A bölcs ember félelme 94% ·
Összehasonlítás - John Gwynne: Az istenek éhsége 94% ·
Összehasonlítás - Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2. 93% ·
Összehasonlítás - Terry Goodkind: A könnyek köve I-III. 94% ·
Összehasonlítás - R. A. Salvatore: Az úrnő 96% ·
Összehasonlítás - Robin Hobb: Őrült hajó I-II. 93% ·
Összehasonlítás