Tom ​Gordon, segíts! 81% 428 csillagozás

Úgymond egynek elment, de azért – nyilván – olvastam már ennél sokkal jobbakat is Kingtől, ujjgyakorlatnak viszont mondhatni majdnem tökéletesen megfelel. (Mint betonbiztos kedvenccel, szigorú vagyok vele. Annak ellenére, hogy kezdő löketnek semmiképp nem ajánlom, jobb pillanataimban talán egy ötöst is kiosztanék, de túlzottan elfogultnak sem szeretnék tűnni.) Ezzel együtt aztán senki ne számítson túl nagy dobásokra – Jézusom, nem akarok én is baseball-metaforákat használni itt egyfolytában… –, viszonylag egyszerű és sablonos sztoriról beszélünk, amiben egy eltévedt kislány belső vívódásait és a természet elemeivel vívott harcát követhetjük végig, aztán egy pici horror és természetfeletti is belejátszik a képbe, nálam mégis inkább a baseballos analógiára felfűzött hasonlatok és metaforák vitték el a szöveget. (Talán ez is bizonyítja, hogy kivételesen remek a fordítás, habár pluszpontot most nem osztottam ki érte, érdemesnek tartom megjegyezni.)

Azt a jó tanácsot mindenképpen érdemes megfogadni – amellett persze, hogy soha ne térjetek le a helyes útról –, hogy késő este az erdőben barangolós részek olvasása nem kifejezetten ajánlott, mert mindez előidézhet nem túl kellemes tüneteket, így pedig az elalvás sem megy úgy, ahogy az ember szeretné, az ajtó-ablak megerősítettség, stb. ellenőrzése sem elhanyagolható tényező ilyen esetekben. (Egy ponton volt bennem némi Blair Witch Project, azaz Ideglelés-feeling is, mármint olvasás közben, nem otthon. Az lett volna csak az igazi para…) Szerencsére nincs túlírva, ami szintén pozitív irányba billenti a mérleget és értékelésemet is, de hát nem is ragyog ki az életműből: csemege-szinten, megismerni, tudni róla érdemes, pár borzongató órát simán eltölthet vele az ember, ha bírja a nagy dózisban adagolt labdajátékos kapcsolódásokat.

Kicsit javítom a százalékot, nekem betalált ez a könyv. A javát este olvastam, és bár az elején kissé idegesített a sikítozó, mindig eleső és síró leányzó, gyorsan helyretettem magamban, hogy egy kilencéves kislányról van szó. Furcsa, mert a könyv elején, mikor eltéved spoiler… de gyorsan el is felejtettem és kezdett a gyomromba kúszni az idegesség, amikor a „valami” elkezdi figyelni és észreveszi a jeleket, hogy nagyon nincs egyedül. Meg amúgy is, szerintem én is a bugyimba csinálnék (még 40 évesen is), ha tök egyedül a vaksötétben egy sűrű erdőben ragadnék (olyan erdőben, ahol bizony jó pár ragadozó is él)… Persze életkorához mérten elkövet ostobaságokat (már elve az eltévedés ugye), nagyon izgultam, hogy valahol spoiler. A baseball meg Gordon haverunk kicsit sok lett a végére, szerintem nem kellett volna ennyi belőle, de végső soron ugye általa maradt észnél (úgy ahogy) a kiscsaj… spoiler. Nekem izgalmas kis könyv volt, talán azért is, mert reális de mégis benne van a misztikum.

Stephen King feltűnése óta a triller és a horror nagymestere. Mindig szívesen olvasok tőle. a @Pannónia_Könyvtár polcán talált, eddig általam nem olvasott műve is beváltotta a reményeimet. A 9 éves Trisha eltéved az erdőben, s kalandjai-megpróbáltatásai igen érzékletesen, átélhetően kerültek megörökítésre. King igazi hozzáértőjének bizonyul a gyermeki léleknek, plasztikusan ábrázolja a kislány napról-napra romló helyzetét. Ajánlom!

Masodjára olvastam el, de mostmár a saját példányomat, és még mindíg tetszik.
Rövid, velős, izgalmas. Szegény kislányt nagyon sajnáltam, együtt tudtam vele érezni. Minden rossz történt vele ami csak lehetett. 9 éves fejjel nagyon is kitartó és erős volt, én szerintem egy két helyzetnél sokkot kaptam volna.
spoiler

Bárki bármit mondjon, nekem ez is nagyon bejött! Trisha élete nem egy leányálom, a szülei válása után Pete-el és anyjával él, de ők marják egymást, nos, kamaszhormonok… Eltévedni egy erdőben sosem poénos, pláne akkor nem, ha ilyen fiatal vagy és az ember ilyenkor mindent is lát és beleképzel, vagy látni vél. Szóval King megint mesterien fűzte az idegek borzolását, a történet megint nem bővelkedik szereplőkben, sem helyszínekben, mégis frenetikusan átadja a borzongás, a gondolatok, a félelmek és a remény érzését. Még egy ilyen esetben, eltévedve, egyedül az erdőben, gyerekfejjel. Bírom a könyveiben, hogy olyan valóságos dolgokból, mint egy erdő, mit ki tud hozni… Imádtam, újra és újra kell majd olvasnom!

„[…] néha a csend az élet legszebb ajándéka.” 16. oldal

„Az élet egy nagy rakás kutyaszar.” 145. oldal (néha tényleg az…)

„A világnak fogai vannak, és beléd marhat, amikor csak akar.” 162. oldal

Újabb próbát tettem Stephen Kinggel, de sajnos megint nem nyert meg. Pedig annyira keresem újra azt az izgalmat, extázist, amit A kívülálló és az Álom doktor tudott adni…
A könyv lassan indult be, araszolva haladtam vele, pedig nem egy nagy terjedelmű. Egy 9 éves kislány eltévedt az erdőben, és próbál túlélni, amíg rá nem találnak. Az biztos, hogy én nem lennék ennyire talpraesett, mint ő. Kb. az első éjszakán szívrohamban meghalnék, annyira félek ilyen helyen egyedül, még fényes nappal is szerintem. Nemhogy éjjel, ráadásul nem is egy éjszaka. Már az elején,amikor egy kígyó miatt sikít én az évezred hisztijét rendeztem volna le off
Összességében nem volt rossz könyv, nem bántam meg hogy elolvastam és végigkísértem Trisha kalandját és „bemakkozásátˇ” ,de egyszer elég volt. Továbbra sem adom fel, vár rám még valahol egy, vagy több jó kis King.

Rövid volt, de annál velősebb, nem lettem volna főszereplőnk helyében, az tuti. Mivel én nem vesztem el gyerekkoromban szerintem sohasem, kivéve ha beleszámítjuk, hogy 1998-ban a gödöllői kollégiumrendszerben nem találtunk a szobánkat az A, B, és C épületek közül, és szaladgáltunk a folyosókon, vagy amikor tíz évvel később már egyetemistaként, jó pár sörtől megfáradva szintén nem találtunk "haza", így annyira nem tudtam átérezni milyen lehet egyedül az erdőben. Nyilván beszarnék.

Nálunk mondjuk nem fenyeget az a veszély, hogy valami egzotikusan mérges állat leharapja a fejünket álmunkban, vagy 400 mérföldnyi semmi vegyen körül, de azért nagyobb esélyt látok még így is a szabadulásra, mint Trisha esetében.
Nagyon megküzdött a szellemeivel, egyáltalán nem kisgyerekként viselkedett, felnőttebb volt bárkinél, és ami a legfontosabb: nem adta fel. Betegen, fáradtan, erőtlenül, de akkor is ment tovább, kitartó volt, és nem nézett hátra.

Néhány rész nagyon idegesítő volt, úgy behúztam volna Kingnek egyet, hogy ne szívasd már még jobban szegény kis csajt, de tudjuk, milyen King. Kiszámíthatatlan. Igazából csak azért olvastam végig, mert kíváncsi voltam mit hoz ki a sztoriból, és mi lesz a vége. Vajon túléli? Milyen lesz a találkozás a Szörnyeteggel?
Kielégítő válaszokat kapunk a végére.

Az elején gondolkoztam rajta, hogy lehet ennyi oldalon keresztül írni egy kislány eltévedéséről, bár aki nem olvasott még Kinget, az biztos még jobban csodálná :) , mert lehet. Nagyon izgalmas volt és félelmetes, bár egy kicsit hihetetlen is, hogy egy ilyen kicsi lánynak hogy van annyi lélekjelenléte és kitartása, hogy ezt mind végigcsinálja. És ismét néhány szereplővel, komolyabban megnézve egy szereplővel fel van töltve egy regény és mégsem unalmas. Azért nem került be a kedvenceim közé, de érdemes elolvasni.

Egyszer tévedtem el gyerekként, egyébként épp, mint a történet főszereplője, Trisha, kilenc évesen. Igaz, nem egy hatalmas amerikai erdőben, hanem egy olaszországi strandon, és nem egy hétre, hanem csak fél órára. Mégis, gyerekkorom legfélelmetesebb fél órája az volt. Nem éltem át mindazt, amit Trisha, mert ez a fél óra mindössze arra volt elég, hogy kicsírázzon bennem a pánik. De egyet tanúsíthatok: ha egy gyerek elveszetten bolyong, meglepően messzire juthat igen rövid idő alatt is.

Aki kétségbe vonná, hogy ez a történet horror-e, gondoljon erre az érzésre. Számomra az volt, teljesen beleéltem magam Trisha megpróbáltatásaiba, és vele rettegtem az erdőtől. Ha ilyenről hallok, mindig azzal vígasztalom magam, hogy Magyarországon nincsenek ekkora erdők. Pedig tudom, hogy itt is ugyanúgy el lehet tévedni pár napra. Ijesztő.
Eddig se voltam, de ezután a könyv után sem leszek nagy természetjáró. Megerősítette félelmemet az erdőtől.
Ennek fényében… elég jó horrorkönyv ez, nem?

Megörültem, mikor megláttam a könyvön az erdő címkét, mert számomra mindig is afféle misztikus oázist, titokzatos, félelmetes, de mindig áhítatot keltő helyet jelentettek a sűrű erdők. Összetévesztetetlen hangulatot áraszt egy hajnali, ködben fürdő erdős táj a maga színeivel, zajaival és illataival. Amolyan átjáró, ami a civilizáció és a természet határvonala, ahol más törvények uralkodnak.
King regénye pedig remekül adja vissza ezt a hangulatot, Trisha megpróbáltatásain keresztül pedig rá is tesz egy lapáttal. A főszereplő ifjú hölggyel megtörténik az, amitől tudat alatt mindannyian rettegtünk életünk valamely szakaszában: eltéved, és foglyul ejti az erdő. Kilencévesen komoly trauma ez, a természet pedig a végsőkig próbára teszi az életösztönét és a rátermettségét, közben milliónyi kellemetlenséggel és veszéllyel kell számolnia. Hosszú utazásra indul, melynek során rákényszerül, hogy saját határait feszegetve igazán megismerje önmagát, leszámoljon a félelmeivel, és bizonyos értelemben felnőjön. A természet ugyanis kegyetlen, csak a legerősebbeket engedi túlélni, és nem lehet csalni a vizsgáin.
Számomra egy fokkal hitelesebb lett volna a történet, ha Trisha picit idősebb, mondjuk 11-12, túl sok jelentősége nincs, csak nem feltétlenül néznék ki olyan dolgokat egy kilencévesből, amikre a főszereplő rákényszerül. Persze megértem, hiszen az életkora valahol fokozza a drámai hatást. Egy hangyányit még levont a történet élvezeti értékéből, hogy nem ismerem a baseball szabályait, amiről nyilván nem a könyv tehet, azért a lényeg remélhetőleg így is átjött.
Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor el kell ismernem, hogy valószínűleg rengeteg hibát elkövettem volna a főszereplő helyében, akivel fiatal kora ellenére könnyű azonosulni. Képes közel kerülni az olvasóhoz, fizikai és lelki megpróbáltatásai egyszerre váltották ki belőlem a sajnálat, a tisztelet és a rácsodálkozás érzését. A regény amellett, hogy egy igazi megmérettetés története, érdekes pszichológiai portré, továbbá túlélési tanácsokban is bővelkedik. Egy dolog biztos: a végére érve garantáltan több tisztelettel fogunk tekinteni az erdőre.