A mesék fontosak. Ezt igazolja ez a regény is.
Jó érzés volt visszatérni a Sötét Torony világába, és hagyni, hogy King elmeséljen nekünk egy újabb történetet. Ami valójában egy történeten belüli történeten belüli történet. A kulcslyukon átfújó szél.
Roland és ka-tetje biztonságba húzódnak a vihar elől, közben pedig a pisztolyhős elmeséli nekik egyik ifjúkori kalandját, amelyen belül az ifjú Roland regél el egy mesét egy még fiatalabb embernek. Roland szála egy ún. „bőrember” utáni nyomozással telik, aki alakváltó képességekkel rendelkezik. A másik szál – az elregélt mese – pedig egy fiú kalandját meséli el, aki vak édesanyján akar segíteni, ezért átkel az erdőn, hogy megszerezze a gyógyító elixírt.
A könyv kellemes olvasmánynak bizonyult. King túlírtsága csak néha bújt elő, ami kifejezetten üdítő volt. A stílus egy pillanatra sem dobott ki a Torony világából, bár el kell ismernem, hogy A kulcslyukon átfújó szél meséjébe nehezebben rázódtam bele. Egy ideig hiányoltam belőle az ismerős Torony-elemeket, de miután felbukkant a North Central Positronics neve (plusz a Doganok, a Sugarak és azok őrzői, meg persze maga a Sötét Torony), már kezdtem élvezni a mesét, és kellően meg tudtam szeretni. Ismét úgy éreztem, hogy egy The Dark Tower kötetet olvasok.
Hivatalosan a négy és feledik epizódként hivatkoznak rá, így felmerülhet a kérdés, hogy betölti-e a szerepét? Nos, félig-meddig. Felkészíti az olvasót a Calla farkasaiban felbukkanó elemekre. Ilyen például a „mese a mesében és abban is mese” szerkezet, mely előkészíti a Salem’s Lot folytatását, ami egy King regény egy King regényben egy King regényről. Ezzel szemben viszont a cselekmény elbírt volna egy kicsit többet. Lehetett volna egy izgalmasabb, a Torony mitológiáját tovább bővítő epizód is. Én csak ezt az egyet sajnálom. Felbukkannak ugyan új mitológiai alakok (pl. Maerlyn, a kortalan idegen, aki később megalapította a North Central Positronics-ot), és kapunk megint egy kanálnyit a Feketébe Öltözött Emberből (csak itt „Szövetségi”-ként ismerik), de nagyon érződik a The Wind Through the Keyhole-on, hogy csak egy töltelék rész. Egy később hozzátoldott kötetecske, mely megpróbálja az I-VI. és a V-VII. kötetek hangulatát összeboronálni, sajnos kevés sikerrel.
Nosztalgiának tökéletes volt. Mást elvárni tőle nem szabad. Érdemes elolvasni az olyan The Dark Tower fanoknak, mint amilyen én is vagyok. Ugyanakkor nem osztom King azon kijelentését, mely szerint önállóan is olvasható. Önálló olvasmánynak szerintem túl zavaros.
Ui: mintha King értesült volna róla, hogy a Crimson Kinget (Karmazsin Király) Bíbor Királynak fordították magyarul, így a kötetben Maerlyn Red Kingként (Piros/Vörös Király) hivatkozik rá. Ezzel téve egyértelművé, hogy ne olvassátok el magyarul a köteteket. =)
