The ​Stand 17 csillagozás

Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand Stephen King: The Stand

When a man crashes his car into a petrol station, he brings with him the foul corpses of his wife and daughter. He dies and it doesn't take long for the plague which killed him to spread across America and the world.

Eredeti megjelenés éve: 1978

>!
Random House, 2012
ASIN: B0078XQQIC · Felolvasta: Grover Gardner
>!
Hodder & Stoughton, London, 2011
1320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781444720730
>!
Anchor, New York, 2011
1448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780307743688

8 további kiadás


Kedvencelte 3

Most olvassa 9

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Szentinel>!
Stephen King: The Stand

Baby, Can You Dig Your Man?

Eddigi leghosszabb olvasmányélményem volt a Stephen King-féle The Stand (Az ütközet). Tudjátok, miután letettem az utolsó Sötét Torony kötetet, nem számítottam rá, hogy King ilyen rövid idő alatt képes lesz újra kiakasztani nálam az epic faktort, de sikerült neki. Mert ez a regény az, mely definiálja az epic kaland fogalmát. Elképesztően nagy ívű, rengeteg szereplőt mozgat meg, sok szállal dolgozik, a szimbólumrendszere sokrétű és végig nagyon jó tud maradni.

King saját bevallása szerint szeretett volna egy saját A Gyűrűk Urá-t írni, csak épp amerikai eszközökkel. Ezért is lett az eredmény egy irodalmi turmix, mely ötvöz magában mindent, ami jellemzi az irodalmat. A The Stand egyszerre sci-fi (poszt-apokaliptikus környezet), fantasy (Randall Flagg, az utolsó racionális varázsló), horror (az emberek fokozatosan őrülnek meg, és követnek el brutálisabbnál brutálisabb tetteket), szimbolista alkotás (gyakorlatilag a Jó és a Gonosz végső harcát tárja elénk), újraértelmezés (a jelenések könyvével párhuzamba vonható) és posztmodern gyönyör (egy tucat utalás mindenféle filmre, könyvre, zenére, popkultra). Ugyanakkor kicsiben tartalmazza azokat az elemeket is, melyek a Sötét Tornyot később naggyá tették. És nem csak a visszatérő helyszínekre és karakterekre gondolok.

Don’t Fear the Reaper!

A történet Amerikában játszódik, ahol kitör a szuperinfluenza (superflu) nevű járvány, csak az emberiség egyetlen százalékát kíméli. Addig is karakterek tucatját ismerjük meg, és folyamatosan kapunk információt arról, hogyan alakul át a világ a betegség hatására. Eddig eltelik párszáz oldal, a lényegi rész pedig, amit az olvasó az ismertető alapján vár, csak ezután kezdődik. A maroknyi túlélő pedig az életben maradásért folytatott harcon kívül fura álmokat is lát. Az álmaikban két embert látnak. Az egyikük a nagyon hosszú életet megélt Abigail Freemantle, az hívő anya, a másik pedig az őrült mágus, Randall Flagg, a sötét ember. Az előbbi Boulderben, az utóbbi pedig Las Vegasban rendezkedett be. A szuperláz túlélői kettejük között oszlanak el, kialakítva ezzel a Jó és Gonosz oldalát, és a kettejük közti elkerülhetetlen Végső Ütközetet (erre utal a regény eredeti címe). A jelenések könyvéből ismerős alapfelállást Kingnek sikerül többször is megcsavarnia.

Mint kiderül, csak az egymással szembenéző oldal vezetői (Abigail és Flagg) számítanak Jónak és Gonosznak, a szolgálatukban lévő emberek nem ítélhetők meg ennyire szélsőségesen. A Jók táborából néhányan a Gonosz oldalára állnak, míg a Gonosz katonái között is rábukkanhatunk olyan emberekre, akik valójában nem rohadékok, csak Flaggtől jobban félnek, mint bármi mástól. Egy tragikus esemény bekövetkezte után derül ki az is, hogy ez a két entitás, a Jó és a Gonosz egymás nélkül nem léteznek. Ha az egyik felszívódik, a másik is rövidesen követni fogja, mert az emberiség nem képes – vagy nem akar – egyetlen zászló alatt egyesülni. Mi szeretjük, ha van választásunk, és nem kívánunk csak jók vagy csak gonoszok lenni. Az emberi természetnek ugyanis mindkettő a része, de valójában egyik szélsőség sem elég csábító a számára.

Megjegyzem, hogy a King-féle túlírtság itt messze nem volt annyira zavaró, mint más műveiben. Bár a kezdés és a befejezés elég lassúra sikeredett, mindennek megvan a maga helye a kötetben. Még az egy pillanatra feltűnő, majd aztán elhalálozó szereplőknek, az elnyújtott kutyagolásoknak és az indokolatlan nézőpontváltásoknak is. Ez pedig az első olyan találkozásom Kinggel, ahol nem morgolódtam a szószátyársága miatt. Na jó, talán csak a csigalassú történetszakasz miatt a végén. Ez volt az egyetlen indokolatlanul túlírt rész a könyvben, amely szembe jut.

Mindez több mint 1440* oldalon keresztül (a saját paperbackem hossza), nagyon pici betűkkel, angolul. Nem hiába tartott hónapokig a könyv elolvasása. Közben szünetet is kellett tartanom, mert ennyi oldalt egyhuzamban ledarálni nagyon megterhelő volt. Nem is voltam rá képes. Még úgy sem, hogy a könyv zseniális, és olvastatta magát. Az amerikai olvasók jelentős részének ez a kedvenc könyve az írótól, ami érthető. A The Stand (magyar címén Végítélet) igazi, vérbeli amerikai epic, annak minden szépségével és rútságával. De mindenekelőtt: egy nagyszerű regény. Aki szereti a poszt-apokalipitikus regényeket, az epic irodalmat, az emberi karaktereket, az érdekesen értelmezett fantasyt és sci-fit, annak érdemes elolvasni. Ja, és persze a Sötét Torony rajongóinak kötelező olvasmány. =)

*Összemértem a saját angol The Dark Tower paperbackjeimmel, és vicces dologra jöttem rá: hosszabb, mint az első három rész együttvéve. Jézusom. O.o

4 hozzászólás
and_rea P>!
Stephen King: The Stand

Ó jajj, elfelejtettem ezt értékelni..
Pedig ezt a 2020-as év tavaszi Nagy Karantén idején olvastam, szinte végig csak ezt olvastam akkor, olyan nagy falat volt angolul.. Pedig hát az embernek a nagy Home Office alatt ugyebár kismillió plusz szabadidővel, mivel kimozdulni sem szabad.. szóval elvileg annyi mindenre kellene időnek lenni.. :)
Szóval miért ne olyan könyvet olvassunk a Nagy Karantén alatt, ami arról szól, hogy egy Szuper-influenza elpusztítja az emberiséget, és csak egy nagyon pici százalék éli túl.. :) Úgyhogy hangulatban adott volt minden, de mégsem kapott el a történet.. Lassú és hosszú. (majdnem 1500 oldal!) Éppen megszoktam néhány szereplőt, már haltak.. :) Sok karakter volt, de így ennyi idő távlatából talán csak a Jó és Rossz alapkarakterek, Abigail és a Fekete Ember igazán emlékezetesek.
Tetszett a felépítése ennek a finoman adagolt miszticizmusnak, ahogy először csak a közös álmokban jelentkeztek a Jó és Rossz megtestesítői, majd apránként találkoznak velük, kialakul a 2 tábor, és az emberiség nagy kihalási katasztrófája mellett még ezzel az ősi örök harccal is szembe kell nézniük..
Szeretem King könyveit, szó sincs arról, hogy a Végítélet sem lenne egy jó könyv. De nekem most kicsit túl volt írva, lehet nem angolul kellett volna olvasni.

MeeCee>!
Stephen King: The Stand

Majdnem egy hónapig olvastam, de az olvasás minden perce megérte. Szuperül kidolgozott karakterek, izgalmas történet, végig fenntartott feszültség: pontosan azt kaptam, amit vártam. Bekerült a kedvenceim közé.

Ildiko_Lengyak>!
Stephen King: The Stand

Igen, hiszen tudom én, miért rajongok Kingért. Nem a véres jelenetek sora az, nem is a feszültség, hanem ezek a karakterek. És minél hosszabb egy sztori (mint esetünkben), annál jobban meg lehet ismerni a szereplőket és az ő kis előéletüket, és annál inkább meg lehet szeretni vagy utálni, de leginkább érteni őket. Nyomorult Harold az örök szálka a szememben. Lehetett volna az ő sorsa teljesen más is, de valaki egy ponton nem figyelt valamire, gondatlanul járt el, és tessék, ez lett belőle.
A másik, amit nagyon szeretek Kingben, az az, hogy a „fogyatékosság” fogalmát kicsavarja, és a hátrányból előnyt kovácsol. Szeretném, ha mindnyájan úgy állnánk hozzá ehhez a kérdéshez, ahogy ő: elfogadással, pozitívan, optimistán, és mind úgy látnánk azokat, akikre ezt a szerencsétlen cédulát ráaggatták, ahogy ő láttatja velünk Tomot és Nicket.

Juci IP>!
Stephen King: The Stand

Az ilyen King-regényeket szeretem. Justin Cronin sokat tanult tőle asszem.

1 hozzászólás
winrudi>!
Stephen King: The Stand

2020-at írunk, amikor is van itt körülöttünk ez a koronavírus, ami nagy sikerrel tesz tönkre terveket, kiszámíthatóságot, gazdaságokat meg életeket. Aztán adott ez a könyv, amit rendre szokás King legjobb munkái közé sorolni és még a témája is hasonló a valósághoz. Valóságos vírusból fiktív vírusba? Naná, vágtam rá és szántam szűk két hónapot az életemből az elolvasására. Nem mondom, hogy a könyv rossz, mert nem az. Voltak részek, amiket nagyon élveztem. Vannak jelenetek (na nem sok, úgy egy-kettő), amik örökre az agyamba égtek. Összességében mégis az volt az érzésem, hogy haladunk, csordogálunk előre a száz meg száz oldalakkal, King röhög a markába a 90-es évek elején, hogy immár elég népszerű ahhoz, hogy kiadhassa a „vágatlan” verziót, de úgy igazán nem történik semmi. Ami persze teljesen mégsem igaz, de hogy magával ragadó izgalom, katartikus mozzanatok, hovatovább Jó és Rossz összecsapása…na ne röhögtessen senki kérem szépen. Nem jelenteném ki, hogy megbántam az olvasást, de hogy az utolsó oldal elégedett behajtása után legszívesebben felmarkoltam volna a vaskos kötetet, repülőre huppantam volna (már ha jártak volna egyáltalán), hogy Mainbe utazzak és úgy tarkón csaptam volna az írót mind az 1424 oldallal, mint annak a rendje, az is biztos.


Népszerű idézetek

angelacsapo22>!

Ice cream and electric typewriters were things of the past.

394-395. oldal, Chapter 36 (Anchor Books, 2011)

angelacsapo22>!

In this blackness time seemed to have no objective meaning.

383. oldal, 35. fejezet (Anchor Books, 2011)

VERDI>!

Life was such a wheel that no man could stand upon it for long. And it always, at the end, came round to the same place again.

The final sentence. (TIE CIRCLE CLOSES)

angelacsapo22>!

Still she was looking at the street. Near this intersection it was a narrow canyon between high stone and stretches of sun-reflecting thermopane, clogged with cars backed up for miles. It was as if everyone in New York had decided at the same time to park in the streets.
She said: „I've been to Bermuda and England and Jamaica and Montreal and Saigon and to Moscow. But I haven't been on a journey since I was a little girl and my father took mysister Bess and me to the zoo. Let's go, Larry.”

372. oldal, 35. fejezet (Anchor Books, 2011)

angelacsapo22>!

No soul, but a sense of humour.

425. oldal, 37. fejezet (Anchor Books, 2011)

angelacsapo22>!

But how do I tell him no? How do I –
How do you breathe? How do you dream?

456. oldal, 40. fejezet (Anchor Books, 2011)

lilijan>!

Hansel and Gretel were two children with a nice father and a nice mother. The nice mother died and the father married a bitch. The bitch wanted the kids out of the way so she'd have more money to spend on herself. She bullied her spineless, soft-headed hubby into taking Hansel and Gretel into the woods and killing them. The kids' father relented at the last moment, allowing them to live so they could starve to death in the woods instead of dying quickly and mercifully at the blade of his knife. While they were wandering around, they found a house made of candy. It was owned by a witch who was into cannibalism. She locked them up and told them that when they were good and fat, she was going to eat them. But the kids got the best of her. Hansel shoved her into her own oven. They found the witch's treasure, and they must have found a map, too, because they eventually arrived home again. When they got there, Dad gave the bitch the boot and they lived happily ever after. The End.

xiv

Szelén>!

I'm laughing as much at our own foolishness as at your regrettable lack of substance …

Chapter 73

angelacsapo22>!

It doesn't make any sense!"
He looked at me, and his eyes were scary. His eyes looked almost dead, like mackerel's eyes.
„That doesn't matter, Fran,” he said. "Sense didn't have much to do with this place, from the way it looks. There is a certain mentality that believes in covering up. They believe in it with the sincerity and fanaticism that members of some religious believe in the divinity of Jesus. Because, for some people the necessity to continue covering up even after the damage is done is all-important.

660. oldal, 46. fejezet (Anchor Books, 2011)

angelacsapo22>!

He looked to Julie and she caught his gaze, but in it he saw that same teasing light as when she had called him a dummy – it was not a twinkle but a hard mirthless shine.

518. oldal, 43. fejezet (Anchor Books, 2011)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Justin Cronin: The City of Mirrors
Guillermo del Toro – Chuck Hogan: The Strain
S. A. Barnes: Dead Silence
Alan Dean Foster: Aliens
Dean Koontz: Phantoms
Steve Perry: Nightmare Asylum
Dean R. Koontz: Watchers
Dean Koontz: The Dead Town
Jeff Long: The Descent
Benjamin Percy: Red Moon