The ​Institute 20 csillagozás

Stephen King: The Institute Stephen King: The Institute Stephen King: The Institute

In ​the middle of the night, in a house on a quiet street in suburban Minneapolis, intruders silently murder Luke Ellis’s parents and load him into a black SUV. The operation takes less than two minutes. Luke will wake up at The Institute, in a room that looks just like his own, except there’s no window. And outside his door are other doors, behind which are other kids with special talents—telekinesis and telepathy—who got to this place the same way Luke did: Kalisha, Nick, George, Iris, and ten-year-old Avery Dixon. They are all in Front Half. Others, Luke learns, graduated to Back Half, “like the roach motel,” Kalisha says. “You check in, but you don’t check out.”

In this most sinister of institutions, the director, Mrs. Sigsby, and her staff are ruthlessly dedicated to extracting from these children the force of their extranormal gifts. There are no scruples here. If you go along, you get tokens for the vending machines. If you don’t, punishment is brutal. As each new… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Hodder & Stoughton, London, 2020
486 oldal · puhatáblás · ISBN: 978152933166
>!
Hodder & Stoughton, United Kingdom, 2019
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781529355390
>!
Simon & Schuster, New York, 2019
576 oldal · ISBN: 9781982110567 · ASIN: B07N943MFX

3 további kiadás


Most olvassa 5

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Gabriella_Szaszkó IP>!
Stephen King: The Institute

Már október óta ücsörög a polcomon, de sejtettem, hogy nem fogok benne csalódni, ha végül sorra kerül. Kingtől az egyik nagy kedvencem az Állj mellém, nagyon szeretem, amikor gyerekeket-tiniket ír. Ebben a könyvem is nagyon erős a karakterábrázolás. Avery, Luke és Nicky lettek a kedvenceim. Az utolsó oldalakon pedig megint mélyen belemerültünk King kedvenc morális-filozofikus kérdéseibe. Egy kissé emlékeztetett a Sötét elmékre, csak felnőttesebb változatban, ugyanis itt is különleges képességű gyerekeket kaptunk. Simán folytatható a történet, kíváncsi leszek, hogy lesznek-e még hozzáfűzések.

Szentinel>!
Stephen King: The Institute

Semmilyen tekintetben nem kimagasló, de nagyon korrekt, élvezetes darab ez a könyv.

A The Institute az a könyv, amin érződik, hogy nem szeretne újat alkotni. Nem szeretné megváltani a világot. Csak szórakoztatni akar, azt pedig elég jól csinálja. Kingnek ez az egyik legpörgősebb munkája, legalábbis önmagához képest. A mestertől megszokott részletes karakterrajzok és szimpatikus, könnyen szerethető szereplők – meg a tonnányi popkult és egyéb utalás – gondoskodnak róla, hogy kielégítő legyen az olvasmányélmény.

A könyvnek két főszereplője van. Az egyikük Luke Ellis, egy zseniális kiskamasz, aki számára a nagyon bonyolult, messze korosztályán felüli feladatok nem jelentenek kihívást. Még szüleit is megdöbbenti az a jelenség… meg az alkalmanként megvillanó telekinetikus jártsassága. Ez a képesség azonban felkelti egy titokzatos csoport figyelmét, akik az éj leple alatt elrabolják Luke-ot, és az Intézetbe viszik. A helyre, ahol hozzá hasonló, természetfeletti képességekkel felvértezett/megátkozott fiatalokat tartanak, és mindenféle kísérleteknek vetik alá őket. Nem írom le, hogy mit akarnak velük, de nem nehéz rájönni. Már millió egy képregényben/filmben/videójátékban találkozhattunk ezzel a toposszal.

A másik főszereplő Tim Jamieson, ex-rendőr (John Grishamet és George R. R. Martint olvas), aki egy félreértett helyzet miatt akasztotta szögre a jelvényét. New Yorkban szeretne vagyonőrként dolgozni, ám repülőjét törlik, ő maga pedig úgy dönt, hogy inkább estoppol New Yorkig. Végül egy Dél-Karolinában található kisvárosig jut, DuPray-ig, aminek annyi a funkciója, hogy otthont adjon néhány logisztikai központnak. A helyi seriff munkát ad neki, mint éjjeli járőr, aki fegyver nélkül járja az utcákat éjszaka, és risztja a seriff irodáját, ha történik valami. Hamar kiderül, hogy Tim sokkal talpraesettebb egy átlagos járőrnél, és olyan profizmust mutat be, amit a seriff sem hagyhat füttyentés nélkül. A jövője egyre fényesebben alakul, pláne akkor, mikor a csinos seriffhelyettes is elkezd érdeklődni iránta. És ezt követően vagy háromszáz oldalig nem hallunk Timről.

Nem, nem olvastátok rosszul. Az első nagy fejezet után több nagy fejezeten keresztül csak a gyerekekről fogunk olvasni, amivel nekem nem volt problémám, bár így nem értettem, hogy akkor King minek szentelte a könyv elejét a volt rendőr bemutatásának. A másik dolog, ami kicist kilökött az olvasásból, az King nyílt Trump-ellenessége. Twitteren és Facebookon is idegesített King sorozatos sárdobálása a politikai alakok irányába, de itt még direktebbe megy mint Trump, mint az amerikai konzervatívok irányában érzett ellenszenv. Annyira, hogy a The Institute gonoszai nagyon gyenge szereplők. Mind volt katonai szolgálatot teljesített figurák, akik a hidegháborút vívják tovább, és „a cél szentesíti az eszközt” felfogása szerint cselekszenek. Kinghez méltatlan, kétdimenziós karakterek lettek.

A The Institute egy komolyabb hangvitelű young adult sci-fi történet, néhol kifejezetten hátborzongató jelenetekkel (a kísérleteket King fájóan realistán veti papírra), látványos akciójelenetekkel, feszült hangulattal, remek (pozitív) szereplőkkel, érdekes ám egyedinek nem nevezhető történettel és remek atmoszférával. Nem lesz a mester legjobb munkája, de egyszer mindenképp érdemes elolvasni, aki pedig nem olvasott nagyobb méretű King-regényt, az nyugodtan kezdheti ezzel. Ahogy azt említettem, King munkái közül ez a gyorsabban olvashatók közé tartozik, és elég könnyedén emészthető. Aki viszont egy komolyabb, sötétebb horrort, kreativitástól túlcsorduló kalandot vagy egy durván epic könyvet keres, az ne ezt a könyvet válassza. 2020 van, gyerekek. Célszerű felfogni, hogy King már nem horroríró, hanem egy amerikai szerző aki alkalmanként ír horrort is.

hpatrik97>!
Stephen King: The Institute

Nem kerül a kedvenc King regényeim közé, ennek ellenére egy nagyon szórakoztató olvasmány volt. A felétől pedig letehetetlenné vállt. Alapból nem szeretem annyira a kiskamasz főszereplőket, főleg ha okostojások, és ezt gyakran ki is mutatják. A főszereplő srác pedig pont ez. A másik fő(bb)szereplő pedig sablonos és unalmas volt. Maga a cselekmény meg a misztikum viszi a könyvet.

pufirizs >!
Stephen King: The Institute

köszi Stephen, így nagyjából kvittek vagyunk az Emelkedéssel okozott trauma miatt.
értem, hogy többeknek miért csak a langymeleg kategóriába tartozik. persze, könnyen felejthető (sok a korábban már látott, vagy átvett elem – engem főleg a Stranger things-re emlékeztetett), meg rég nem is tartoznak már ezek a könyvek King legütősebb írásai közé (még szerencse, hogy azokból így is van jó pár évre való). de hát könyörgöm, most mit csináljak, ha még így is ennyire szórakoztató?
bár a libabőrözéshez lehetséges, hogy nagyban hozzájárult az is, hogy olvasás előtti nap éjfélkor egy hegyen bolyongtam mindössze a telefonom vakujával felszerelkezve, de a spoiler után már nem is szívesen raktam le a könyvet a kezemből. király karakterek, megunhatatlan téma… és még túlírva sem volt olyan nagyon-nagyon.

heysunny P>!
Stephen King: The Institute

Egészen idáig nem sikerült Kingtől olyan könyvet olvasnom, ami be is jött volna, úgyhogy fenntartásokkal kezdtem bele ebbe is, de egyszerűen annyira izgalmasnak hangzott ez a YA disztópiás-filingű felütés, hogy muszáj volt bepróbálkoznom a könyvvel. És láss csodát, végre közös hangra találtunk!

De azért nem voltam teljesen elégedett. King jól ír – ez kétségtelen, viszont számomra borzasztóan túlírt volt mindegyik könyve, és ez is. Majdnem 600 oldal a regény, és én zsigerből legalább 200 oldalt kivágtam volna belőle, mert egyszerűen felesleges rétestésztának éreztem. Kapásból az egész első részt, amit Tim szemszögéből követhettünk, úgy ahogy van töröltem volna. Persze, értem én, hogy valószinűleg nem is az akció volt ebben a történetben a fontos – King érezhetően nagy hangsúlyt fektetett a gyerekekre, a köztük zajló interakciókra, a karakterfejlődésre és az egész helyzet lelki aspektusára. Ami bizonyára igazi csemege az ilyenekre vágyóknak, én azonban sokkal inkább akció-orientált vagyok, szóval nekem el kellett volna egy kicsit több történés. De még ennek ellenére is többnyire izgalmasnak tartottam a könyvet, szinte végig belepte egyfajta borzongós titokzatosság, nem volt minden tiszta, és borzasztóan tudni akartam, hogy mégis mi a jóisten folyik itt?!

Maga a sztori egyébként, úgy igazán… semmi extra. Elemeit több disztópiában is fel lehet lelni, de ez mégsem tette unalmassá az alapsztorit. Az mindenképpen jót tett, hogy végre nem egy ifjúsági köntösbe csomagolva tárták elém ezt a fajta gyerek elrablós kisérletezgetős hercehurcát, nem volt undoritó romantika, szerelmi háromszög, feleslegesen nyafka főhősnő, yadda yadda, az összes ilyen idegesitő trope, ami a YA változatokban meg szokott jelenni. Az érdeklődés fenntartásának sikere mellett felhoznám nagy erénynek még a hangulatot, mert ahhoz kétségkivül nagyon ért King, és remekül csinálja. Ezek után valószinűleg kevésbé ódzkodva nyúlok majd más regényeihez, és csak remélni tudom, hogy legközelebb sem nyúlok majd mellé.

Laszlo_Molnar_2>!
Stephen King: The Institute

Stephen Kingtől megszokhattuk, hogy regényeiben (általában vaskos jelképként) valami természetfölötti jelenség vagy egy természetfölötti képességekkel megáldott/megvert szereplő kavarja fel egy kisváros vagy család mikrokozmoszát. A The Institute enyhén megkavarja a receptet: itt egy egész csapat természetfölötti képességekkel (telekinézissel vagy telepátiával) megvert gyerek kerül a címbeli rejtélyes intézetbe, és közöttük a különleges tulajdonság talán szokatlanul földhözragadt: egyikük (főhősünk) az átlagnál jóval fejlettebb IQ-val rendelkezik. Hogy mi lesz ebből, és hogy az egésznek mi köze van a bevezető pár tucat oldalon megismert másik szereplőhöz és az őt körülvevő kisvárosi közösséghez, illetve ilyen felütéssel eljuthat-e King könyve a megszokott kerékvágásra, arról talán túlságosan spoileres lenne beszélni, úgyhogy nem teszem.
Így viszont nehéz jobban belemenni a könyv sztorijába és értelmezgetni azt: bár King maga nagyon nem szereti, ha egy-egy film vagy könyv kapcsán spoilerekről van szó és nagy a titkolózás, itt a könyv fő hajtóerejét mégiscsak az adja, hogy nem tudjuk, mi az Intézet kegyetlen rabszolgatartóinak célja a kölykökkel, és vajon lehet-e olyan céljuk, amely szentesíti az eszközt.
A Kingre egyszerre jellemző és tőle szokatlan könyvben Philip K. Dick és Orson Scott Card (gondolat)világa is megidéződik, és valószínűleg nem mondhatjuk, hogy ne hangozna el olyan gondolat a helyzetből fakadóan, amit amazok nem mondtak már el korábban, talán hatásosabban is. Ettől még nem lesz rossz, sőt bizonyos részein kifejezetten izgalmas is, King 2010-es évekbeli műveinek rajongói sem fognak csalódni, csupán az életműben szokatlan vonulatok és a megszokottnál talán pörgősebb cselekmény ellenére nem lesz igazán kiemelkedő a mű.
Ráadásul valamiért a nyelvezet is nehézkesebb ezúttal a korábbinál – talán azért, mert írónk az unokáinak ajánlotta a könyvet, és igyekezett a fogalmazásával is fiatalosnak tűnni? Lehet, bár ezen a téren biztosan nem járt sikerrel – a tízévesek nem beszélnek így, ahogy szereplőink, amit bizonyos helyzetekben különleges képességeik sem indokolnak. Ez és az összezárt különleges képességű gyerekek világa a könyv eleje felé egy kissé megnehezíti a szereplőkkel való azonosulást is, ami azonban a regény fele táján bekövetkező eseményektől fogva megváltozik, és innentől letehetetlen olvasmányról van szó, az utóbbi idők Kingjéhez hasonlóan vaskosan tanulságos záró gondolatokkal.
Utóbbiak egyébként erősek lettek volna a történelmi párhuzamaik révén és nagyot ütöttek volna (egy rövid ideig nagyot is ütöttek), ha utána nem lett volna a párhuzam az olvasók szájába rágva. Persze értem én, King egy ideje feladta a küzdelmet, hogy igazán komoly irodalomként tekintsenek az alkotásaira, és tudomásul vette, hogy az orrukat fenn hordó, értő ítészek helyett a nagyközönségnek ír, márpedig nekik nem árt, ha megmagyarázza a történelmi hasonlóságokat. Különösen, ha a nagyközönségen belül ezúttal komolyan veszi, hogy az unokáinak (is) ír – a regény besorolható azon pár King-kötet sorába, amely (nem csupán főszereplői révén) Young Adult irodalomnak is nevezhető, mindenféle komolyabb horrort tartalmazó jelenetek nélkül. Márpedig ebben a kategóriában kifejezetten jól működő darab, még azon is gondolkodom, hogy majd ezt adjam első King-olvasmányként a tizenévesemnek.

Video>!
Stephen King: The Institute

Egy kicsit nehezen kezdtem bele, mert a fülszöveg alapján túlságosan természetfelettinek tűnt a könyv, de nem kellett volna tartanom tőle, természetesen ugyanolyan jó volt, mint az SK könyvek általában. :) Tetszett, hogy a fejezetekben nem csak a helyszíneket és szereplőket váltogatta (és közben egy kicsit beengedett a „rosszak” fejébe is, mintha nem is igazán akart volna dönteni, hogy "ki a jó és ki a rossz"), hanem az időt is eltolta egy kicsit, így néhány szereplő szemével már a jövőt láttuk.

A spoilereket elkerülendő általában igyekszem nem elolvasni a fülszöveget, itt viszont sajnos már a borítóra sem lenne szabad ránézni… :(


Népszerű idézetek

pufirizs >!

She really believed something was going on, and Drummer decided what the hell. He had only been doing what he did every night, which was thinking about the basic stupidity of life.

366. oldal

pufirizs >!

It was so simple, but it was a revelation: what you did for yourself was what gave you the power.

337. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Christine Lynn Herman: The Deck of Omens
Dot Hutchison: The Butterfly Garden
Marisha Pessl: Neverworld Wake
Blake Crouch: Pines
Colleen Hoover – Tarryn Fisher: Never Never
Victoria Schwab: This Savage Song
David Levithan: Someday
Cassandra Clare: Queen of Air and Darkness
Mary E. Pearson: The Kiss of Deception
Clive Barker: The Great and Secret Show