The ​Gunslinger (The Dark Tower 1.) 84% 27 csillagozás

Szóval King ilyet is tud!
Egy alternatív Kerekasztal utolsó lovagja (pisztolyhőse) a poszt-apokaliptikus vadnyugaton vándorol. Ennél többet sokáig nem is tudunk meg róla. Honnan jön, hová tart, mit keres? A könyv stílusa összecseng azokkal a western-filmekkel, amelyekben a kamera hosszú perceket szán a főhős összevont szemöldökére anélkül, hogy egy félszavas dialógus elhangozna. (És közben szól Ennio Morricone.) Később a visszaemlékezésekből fokozatosan kirajzolódnak egy élet mozaikdarabjai, de még így is számtalan rejtély marad a sorozat további részeire.

A regény, hiába származik 1970-ből az első változata, számomra a modern weird fantasyt idézi. Fantasy, sci-fi és horror elemek ötvözete, metaforikus elemekkel átszőve és egy végletekig antihősies karakter köré felépítve. (Aki egy XIX. századi versből származik, ami Shakespeare Lear királyából származik, ahova egy brit meséből került, ami visszavezet a Grál-mondakörig. És ott van még az Orlando Furioso is.) Tulajdonképpen abban sem vagyok biztos, hogy a teljes történet elejét, közepét vagy végét olvasom (tipp: a közepét). Stílusában sem egyszerű – ha az átdolgozott kiadásnak King valóban megnyesegette a szövegét, milyen lehetett az eredeti? :P Nem csodálom, ha a szerző ezt a sorozatot tartja a fő művének – King kisvárosi horrorjának sosem voltam rajongója, de a Sötét Toronyhoz még garantáltan vissza fogok térni.

“The man in black fled across the desert, and the gunslinger followed.”
Március van, úgyhogy korán lenne még az “Év legtökéletesebb kezdőmondata” díj kiosztásához, de közel jártam hozzá, hogy máris odaítéljem ennek a regénynek.
Nem ér váratlanul a gondolat, hogy Stephen King nagyon tud írni (ez volt ám az évszázad alulfogalmazása), egy-egy könyvénél mégis meglepődök azon, hogy mennyire nagyon.* Azt az ide meg oda. (Elnézést kérek az elegáns fogalmazásért, de ez a könyv sok – többnyire jó – értelemben felért egy tarkóncsapással, nehéz feladat utána az összefüggő írás.) Ahhoz képest, hogy mennyire boldogan veszek bármiféle műfajú vagy típusú könyvet a kezembe, ha érdekesnek találom, mindig nehezen szánom rá magam arra, hogy belekezdjek egy-egy sorozatba; és most, a Dark Tower első kötetével, megint megtapasztaltam, hogy miért. Azért, mert már a könyv felénél elkezdett villogni a fejem fölött a neonfényes “MÉGMÉGMÉGMÉG” felirat, és most aztán nem lesz nyugtom, amíg be nem szerzem és el nem olvasom az összes többi kötetet is, lehetőleg most rögtön… Vagy, az itthoni könyvtárméret/tárhely arányokat elnézve, amíg rám nem szakad a könyvespolcom.
Azért bevallom, érződik néha, hogy a Gunslinger kezdőregény (a szónak több értelmében is), sokszor egy kicsit nyersnek vagy kiforratlannak éreztem, és átélhetőbbek voltak számomra a jelenben játszódó részek, mint a visszaemlékezések; de így is és a rövidségével együtt is elképesztő erő és tömény hangulat árad belőle. Sorsok keresztezik egymást, magány, árulás és fájdalmasan emberi vonások keverednek a hatalmassal és a megfoghatatlannal a történetben és a karakterekben, a háttérben pedig egy egyelőre csak nagy vonalakban felvázolt, de érezhetően gazdagon kidolgozott, sivár és mégis kegyetlenül szép világ. És persze ott van a Kingtől kissé szokatlan, de csodálatos nyelvezet is: nem mindegyik kép és leírás talált be nálam igazán, de amelyik igen, az aztán telibe – sokszor kellett megállnom olvasás közben egy-egy pillanatra, hogy igazán átjárjanak a sorok. Megragadó, hátborzongató, és majdnem tökéletes könyv, a legelső mondatától a legutolsóig.
És erre a sorozatra mondták nekem, hogy a későbbi kötetek jobbak. Hova tegyem még azt a lécet, mikor már így is a sztratoszférában van?

*Azt már nem is számolom, hányadik különböző műfajbeli olvasmányom ez King bácsitól – fantasyt még nem olvastam tőle, de thrillert, zombihorrort, vámpíros történetet, lélektani regényt, kozmikus horrort, sci-fit, esszét és még vagy hatszázféle egyebet igen, és a végeredmény többnyire kitűnő, vagy legalábbis jó, de a legrosszabb esetekben is olvasható volt. Kezdem azt hinni, hogy ha King vegán szakácskönyvek vagy lányregények írására adná a fejét, még abból is ki tudna hozni valami figyelemreméltót. Akárhogy is, leborulok a tehetsége előtt, már megint.

Nem is tudom mire számítottam, de az előszót olvasva mindenképp kialakult bennem egy előzetes kép a regényről. Western, posztapokaliptikus, misztikus… és tényleg az is volt, bár kicsit másként mint képzeltem. Az elején katyvasznak éreztem, és hogy ez nem az „igazi” de úgy a felétől már egyre jobban magával sodort és biztos, hogy kíváncsi vagyok a többi részére is. Nem tudom, hogy a filmet megnézzem-e mielőtt befejezem az egész sorozatot?

Kicsit lassan indul be a történet, de nagyon szépen van megírva még a teljesen kopár sivatag is. A történet idővonala sajátosan van megjelenítve, sok dolgot sejtet, de még így is izgultam, hogy jut el a főhős oda, ahol lennie kell. A történet előrehaladtával több izgalom is lesz, de általánosságban nem egy eseménygazdag történet szerintem, ennek ellenére jó olvasmány volt.

A tájleírások kicsit vontatottá tették, angol szókincsem úgy látszik nem terjed ki a százfajta jelzőre, amit a szerző használt. Egyébként a nyelvezete könnyen érthető. Kb. a felétől már 1-2 szótól eltekintve mindent értettem. Csak kicsit segített a helyzeten, hogy régebben már olvastam magyarul. Kíváncsi leszek, mennyivel másabb érzés angolul olvasni a sorozatot, mert a magyar verzióban, főleg a későbbi részekben, a ka-tet-es kifejezések elég specifikusak.

Nem volt egy rossz sorozatindító, de helyenként nagyon döcög. A séta a sivatagban egy kis visszaemlékezéssel megtörve nem mozgatta túlzottan a történetet. Egy-két mozgalmasabb részt leszámítva a könyv mindent megtesz hogy elaltasson. Roland karaktere elég szépen épülget viszont, Jake-ről jobb lett volna többet megtudni, de így is hozzáadott a sztorihoz. Összességében egy kicsit lassabb, de mindenképp nagyon nagy potenciállal bíró sorozatnyitó könyv.

Nehéz bármit is mondani erről a könyvről. A sorozatról jókat hallottam, most jutottam el a puding próbájáig, de ez a kötet leginkább kedvcsinálónak értelmezhető.

Egyrészt látszik, hogy vannak érdekes ötletek a könyvben, másrészt tényleg sehova sem jut el. Valószínűleg folytatni fogom, de önmagában ez inkább a hangulatnak köszönhető.

Nagyon sokat készültem erre a sorozatra, ezért teljesen fel-hypeoltam magamnak. Ehhez képest kicsit csalódás volt, mert ilyen se füle, se farka volt. Érezni, hogy több, külön-külön megírt kisregény vagy novella van összepakolva. Persze nem volt rossz, de mivel King írta, kicsit többet vártam. Nagyon hiányoltam azokat a King-univerzumot összekötő elemeket, amik miatt én szeretem a könyveit. Remélem a sorozat többi része levesz majd a lábamról.

Emlékeztem rá, hogy a Setét torony sorozatból ez a könyv tetszett legkevésbé, mikor először olvastam. Most már azt is tudom, hogy miért, de bazinagy spoiler lenne leírni. :P